Éljenek a 40 feletti nők!


Miért utazik egyedül a nő?

Miért utazik egyedül a nő?

Olvasom, hogy egyre több nő utazik egyedül, sőt egyre több 40-50 éves nő vág neki a nagyvilágnak egyedül. Na, de miért?

Olvasóim között is akad jó pár olyan nő, aki egyedül utazott/utazik, őket kérdeztem a szóló utazásaikról.

Nekem identitásommá vált az Argentínába utazás

caminito.jpg

Gyöngyi (51), ügyfélszolgálati referens

Mikor utaztál először egyedül és hova? 
Az első igazi, saját szórakozásomra teljesen egyedül történő utazás az Argentína volt.

Azért utaztál egyedül, mert nem volt kivel vagy egyedül akartál? Mi volt az indíttatás?
Igazából igen, egyedül akartam. Sok minden összejött, elegem lett, épp kirepültek a gyerekek, és rémülten vettem észre, hogy ha nem történik valami, néhány év múlva középkorú néni leszek, anélkül, hogy valaha igazából autonóm fiatal nő lehettem volna.

Hogy érezted magad az utazás közben? Mire jöttél rá?
Hagytam, hogy megéljek mindent. Úgy mentem oda, hogyha egész nap a bérelt lakásban piálok és cigizem, akkor legyen az, tehát hagytam, hogy megéljem azt, amit érzek. Így is történt. 

Ismét vonzó nőnek éreztem magam, ezt az argentinok nem mulasztották el tudtomra adni. Szorongva mentem el az első tangó estre, meglepetésemre kézről kézre adtak, pedig alig tudtam táncolni. Ebben nyilván benne volt a külföldi nő egzotikuma is, de voltak nálam sokkal fiatalabbak is a világ minden tájáról.:) 

Különösebben nem jöttem rá semmire, nem világosodtam meg. De azóta a tangó életformámmá vált és egész jól megtanultam időközben spanyolul is.

Hová utaztál még egyedül?
Azóta már 3-szor mentem vissza, és még megyek is. Valami szörnyűségnek kell történnie ahhoz, hogy ne térjek vissza Buenos Aires-be.

Melyik volt a legkedvesebb utad és miért?
A második BsAs-i utam. Akkor már úgy éreztem, mintha hazamentem volna (pl. ugyanazt a lakást béreltem ki), sokkal jobban tudtam tangózni, és nőként is magabiztos voltam. Mindössze egy hétre futotta akkor, olyan volt, mint egy álom, de akkora életerőt adott és inspirált, hogy a mai napig abból élek.

Saját magad szervezed az utazásaidat vagy igénybe veszel például egyedül utazóknak szóló utazási irodát?
Magam szervezek mindent, de az első alkalommal igénybe vettem egy buenos aires-i magyar idegenvezetőt, hogy segítsen belakni a várost. Mondjuk jó drága volt, de nem gondolom, hogy haszontalan.

Mások hogyan fogadták, hogy egyedül utazol nő létedre?
Sokan mondták, mennyire bátor vagyok, hogy elindulok. Nem értettem miért, mert messzire utaztam ugyan, de nem a dzsungel közepébe, vagy egy lakatlan szigetre. Aztán rájöttem, hogy az igazi kérdés az volt, hogy elengedett-e a férjem. A férfiak jellemző mód azt gondolják, hogy pasizni megyek, feltételezem magukból indulnak ki..

Odakint rengeteg egyedül utazó tangós turistanővel találkozom, számos tehetős amerikai és francia nő - nem ritkán megözvegyülve - vesz ingatlant magának (jól fel is verték az árakat), és odamegy élni. Én utálom őket, vagyis valójában irigy vagyok. És igazat adok nekik. Szívtak éveken át a savanyú férjük mellett, a barbecue és a meccsnézés (franciáknál belejátszik a kempingezés is), rokonlátogatás volt évtizedeken át a program, a pénz ment a pasi státusz kellékeire. Ők valami szarul fizetett női munkát végeztek, és most élnek végre. Jó nekik, hogy megtehetik!

Konklúzió nincs. Nekem identitásommá vált az Argentínába utazás, Buenos Airestől Buenos Airesig élek, köré szerveződik az életem, és mindenről ez jut eszembe.

A tangó a mindennapjaim részévé vált, hetente több csoportos órát, illetve tangó technika órát veszek, emellett balettozni is járok, noha korában soha nem táncoltam.


Egyedül sokkal nyitottabb vagyok mindenre

26648530_1694596657250869_823494355_n.jpg

Roberta (51), banki tanácsadó

Mikor utaztál először egyedül és hova?
Tavaly nyáron 51 évesen utaztam el először teljesen egyedül Firenzébe 2 hétre. 

Előtte már vettem részt különböző csoportos kalandnyaralásokon, pl. Provenceban, a Pireneusokban és Mallorcán, de teljesen egyedül tavaly utaztam először.

Azért utaztál egyedül, mert nem volt kivel vagy egyedül akartál?
Is-is. De most elsősorban nyelvtanulás céljából utaztam ki.

Mi volt az indíttatás?
A kellemeset a hasznossal szerettem volna összekötni, nyelvtanulás és turistáskodás egy történelmi városban. Imádok városokat felfedezni, múzeumokba, képtárakba, kávéházakba járni, s közben rengeteget fotózni.

Hogy érezted magad közben? Mire jöttél rá?
Már tavasszal előre leleveleztem és megszerveztem az utazást, a nyelviskolát, a szállást, egy házaspárnál laktam (homestay) a város szívében, a Ponte Vecchio-tól 2 percre. Az első napokban sokszor éreztem magam egyedül, jópárszor eltévedtem, a 40 fokban azt sem tudtam merre a jobbra meg a balra (mondjuk az olaszok sem), de pont ennek köszönhetően Firenze olyan zugaiba is eljutottam, amelyeket az útikönyvek sem emlegetnek. Például egyik este egy ilyen eltévedésemnek köszönhetően toppantam be egy templomba, ahol éppen Puccini Pillangókisasszonya volt a műsoron, és még jegyet is kaptam rá az előadás előtt 5 perccel. Nem ez volt az egyetlen spontán koncert élményem Firenzében.

Egyedül ezt éreztem negatívumnak, de ezt is csak az első napokban, hogy nem volt kivel megosztanom a sok szépet amit láttam, aztán a város felfedezése és szépsége kárpótolt mindenért. 

Egyedül sokkal nyitottabb vagyok mindenre, jobban felveszem a város és az ott élők ritmusát, életstílusát, jobban megfigyelem az emberek viselkedését. Szerintem mindenkinek érdemes lenne egyszer egy ilyen utazást kipróbálni teljesen egyedül, mert különleges élmény és tapasztalás, s nem kell ahhoz messzire utazni.
Egy biztos, egész életemben nem ettem annyi fagylaltot, Millefoglie-t, és nem másztam meg annyi lépcsőfokot, mint abban a két hétben.
És a Veled való rövidke egy órás beszélgetést is ennek az útnak köszönhetem!
Szóval mindenkinek bátran ajánlom, egy ilyet nem lehet megbánni, ki kell próbálni, hajrá!

És ahogy most írtam róla, kicsit újra átéltem. Egyik legmeghatározóbb élményem volt.

Utaztál azóta egyedül?
Azóta nem. Lehet, hogy még fogok menni, kérdés, hogy az életem hogyan alakul. Most, hogy már belekóstoltam az egyedül utazásba is, ráéreztem ennek a szépségére is. 
Amúgy korábban szinte elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy egyedül nekivágjak bármilyen utazásnak, úgyhogy ki kellett lépnem a komfortzónámból, de megérte.

Melyik volt a legkedvesebb utad és miért?
Három évvel ezelőtt egy olaszországi őszi riviéra (Ligúria, Toszkána) utazás volt az egyik nagy kedvencem, egy héten keresztül autóval végiglátogattuk a következő helyeket, minden nap máshol aludtunk, nagyon izgalmas volt. Ez egy teljesen spontán nyaralás volt, és az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb utazási élményem volt, Monaco, Cinque Terre, Portofino, Portovenere, Barga, Lucca, és Garda tó.

Két évvel ezelőtt pedig egy 10 napos provence-i kalandnyaralás volt rám nagy hatással, oda is szeretnék egyszer még visszamenni. Egyébként első számú kedvencem Olaszország. Az olasz életstílus, a művészet, a kultúra, gasztronómia.
És másik nagy kedvencem még Párizs, ott már többször jártam, de bármikor újra mennék.

Saját magad szervezed az utazásaidat vagy igénybe veszel pl. egyedül utazóknak szóló utazási irodát?
Az elmúlt években igénybe vettem egy-egy utazási iroda segítségét. A  tavalyi firenzei utam volt az első, amit teljesen magam szerveztem, egyedül a repjegyek foglalásához igényeltem iroda segítségét. Kimondottan egyedül utazóknak szóló utazási irodát nem ismerek.

Friss rálátás az egész életre

26197814_1750574811640125_7212693957879900730_o.jpg
Katinka (43), terapeuta

Az elmúlt években egyre több barátnőm kezdett el egyedül utazgatni külföldre, és ez egyre jobban felkeltette az érdeklődésem. Függetlenül családtól, munkától...

Magyarországon belül már volt tapasztalatom az egyedüli utazással, mert szívesen jártam léböjtölni, ahova senki nem kísért el. A legelső ilyen a hévízi Carbona hotel 9-10 napos léböjt kúrája volt, 10 éve, és felfedeztem, mennyire más, mennyire jó egyedül is pihenni, nyaralni.
Olyan élmény, mint a zene, egy kellemes angol keringőre egy operabálon teljesen másképp táncolunk, mint egy modernebb buliban, vagy egy néptáncon, teljesen más stílusok, mást érintenek meg bennünk, és mégis, mindegyik érték.

A válásom után több külföldi partnerem volt, így Európában sokat repkedtem egyedül, mert ott találkoztunk. Persze, mindig vártak a reptéren, de egyféle gyakorlatot és bátorságot adott.

Tavaly tavasszal utaztam először egyedül külföldre, életemben először: Szicíliába. Spontán megvásárolt Wizzair repjegy, plusz az airbnb-n és a booking.com-on remek tengerparti szállásokat találtam. Lazán szerveztem meg, és minden nap olyan pozitív élmények értek, amelyek egy közös utazásnál biztosan elkerülnek. Meglepetésemre, mindenhol rendkívüli kedvességgel és tisztelettel bántak velem, teljes biztonságban éreztem magam. A spontaneitás, és a helyiekkel való könnyed beszélgetések miatt olyan meseszép helyeket láttam, amiről az útikönyvek nem szólnak.
Sziciliát azért választottam, mert ott “összeér a világ”. Muszlimok, keresztények, ókori és modern erők, terek. Végtelenül kíváncsi voltam, ki is vagyok valójában egy ilyen, teljesen idegen világban. Nem adrenalin-kalandokért mentem. Nem menekülni. Nem új életet építeni. Szép életem van. Felépítettem, ápolom... DE... “Minden zárt rendszer a káosz fele növekszik” - fizikai törvény, a lélekre is igaz, szerintem.

A komfortzónán viszont egészséges józansággal és jól kondicionáltan érdemes átlépni. Különben csúnya öngól lehet. Én rábízom magam a flow-ra, a boldogságéra; mintha a szívem húrjai “vitorlák” lennének, és ősbizalommal belesimulok, miképp egy kapitány befogja a vitorlába a tengeri szellőket. Ezt tettem Szicíliában is. Működik!

Teljesen más élmény egyedül utazni. Az ember őszintébb és tisztább kapcsolatba kerül önmagával, mint valaha, rendkívüli felfrissülés a léleknek, a gondolatokban plusz mélységek-magasságok, belső erők nyílnak ki, olyan szabadsággal, térrel és boldogsággal, friss rálátással az egész életére, leírhatatlan.

A szicíliai utam olyan jól sikerült, hogy idén minden hónap utolsó hetében elutazom 1-1 hétre, és épp a cikkben említett országokba. Január végén Róma, februárban Ciprus, márciusban Athén, áprilisban Madrid, és így tovább. Mivel terapeuta vagyok, ezért könnyedén szervezem a hónap első három hetébe a munkám, és a lovagom is külföldi, aki sokat utazik, és szerencsémre a családom támogat. Emellett, meglepetésemre, tavaly ősz óta egyre gyakrabban kérnek webkamerás terápiát a vendégeim, hát, a 21. század megérkezett hozzám is. Ez óriási többlet szabadságot ad, aminek szívből örülök! Az egyéni utazással a fő célom a könyveim írása és lelki-szellemi feltöltődés az antik görög-római világ szépségeivel. Érdemes kipróbálni!


Sokan mondják, hogy milyen bátor vagyok, hogy egyedül utazom

17157840_10212670882712154_188206180847368040_o.jpg
Pálffy Szilvia (52), divattervező

Igazából én 99%-ban munka miatt utazom. Először 14 évvel ezelőtt utaztam egyedül Thessaloniki-be, egy hétre, kollekciót fejleszteni. Első nap éjszaka sírva fakadtam, hogy mi lesz velem 2000 kilométerre a családomtól:)). Aztán olyan bonyolult és stresszes lett a helyzet, hogy se enni, se aludni nem tudtam egy hétig, nem foglalkoztam semmivel, csak hogy a rám bízott feladatot megoldjam 200 százalékosan.

Az egyik legkedvesebb utazásom Hong Kong-ba volt tavaly, mert oda úgy vágytam eljutni mint egy gyerek a vidámparkba. Az első pillanattól kezdve azt az élményt kaptam amire gondoltam, csak még sokkal jobb volt.

Sokan azt mondják, hogy milyen bátor vagyok, hogy egyedül utazom. De azért azt ne felejtsük el, hogy nem megyek este egyedül csavarogni, nem ismerkedem útközben idegenekkel (hát ez most nagyon nyugdíjasan hangzik, de így van), nem megyek olyan környékre, ami nyilvánvalóan veszélyes.

Szóval mindenkit arra bíztatok hogy nyugodtan utazzon egyedül, de előtte alaposan készüljön fel a környékről, a lehetséges segítségnyújtásról, főleg ha másik kontinensre utazik valaki. Illetve nekem, mivel munka miatt utazom, mindig van kéznél egy helyi gyár, iroda kontakt, akihez fordulhatok, ha bármi gondom lenne.

Csak egy érdekes megjegyzés: Indiában egy szállodában - Taj Club House Hotel - volt egy hölgy, akinek semmi más munkája nem volt, csak hogy az egyedül utazó nőknek segítsen. Minden reggel odajött az asztalomhoz megkérdezni, hogy nincs-e szükségem valamire.

Mintha kicsit te is ott laknál, és helyi lennél

sorrento.jpgKornélia (harmincas éveiben), projekt manager

Mikor utaztál először egyedül és hova?
Barcelonába, céges útra. Szerencsés helyzetben vagyok, így számos alkalommal tudtam úgy szervezni a céges útjaimat, hogy tovább maradjak és még pár napot egyedül tölthessek az adott helyen. Ha tényleges egyedül utazás számít csak, akkor Balin voltam pár éve.
Azért utaztál egyedül, mert nem volt kivel vagy egyedül akartál?
Azért, mert céges út volt, és egyedül kellett mennem.

Balira pedig azért, mert nem volt 4-5 napra társaságom, és mivel ilyen közel voltam az egyik álomcélomhoz, nem akartam kihagyni csak azért, mert senki nem jött volna velem. Gondoltam majd lesz valahogy, legalább csendben leszek pár napig, és gondolkodhatok, nézelődhetek, kikapcsolhatom az agyam teljesen. :)

Mi volt az indíttatás?
A cégesnél adott volt, Balira pedig azért, mert Ázsiában az volt az én fehér bálnám, amit muszáj volt levadásznom. Olyan régóta tetszett, de olyan messzinek és elérhetetlennek tűnt azért is, mert nem tudtam kivel kellene menni, és nem is egy olcsó kiruccanás.

Hogy érezted magad közben? Mire jöttél rá? 
Szuperül! Imádtam a szigetet, az embereket, a színeket és illatokat, a burjánzó növényeket, a templomokat, az ételeket... szóval mindent! És bármikor visszamennék egyedül is akár 2-3 hétre.

Feszített időszakban mentem oda, stresszesen, és elképesztően kikapcsolt az a nyugalom, hogy az emberek békések, alázatosak és jó szándékúak. Hatalmas kontraszt volt az itthoni mindennapok után.

Nagyon tetszett az is, hogy mivel egyedül voltam, többet beszélgettem a helyiekkel, mint az ember általában teszi ilyenkor. Sok mindent tudtam meg például a sofőrtől, aki pár napig a szigeten fuvarozott (sokan bérelnek így fel sofőrt, vagy kísérőt, mert nem sokan vállalják, hogy ott vezessenek.) Kényelmes megoldás, és egyben egy két lábon járó Bali enciklopédia volt. Nagyon érdekes volt azt is látni, hogy ő hogy látja Európát, és pont annyira egzotikus neki az, hogy én Milano-ba átruccanok amikor kedvem szottyan, mint nekem az, hogy ők meg átrepülnek Szingapúrba, pár óra alatt. 

Az egyetlen negatív gondolatom az volt, hogy 3-4 órányira van az egyetlen barátom, akihez baj esetén fordulhatok kicsit elbátortalanított, de szerencsére nem volt semmi gond.

Azóta utaztál egyedül?
Azóta nem voltam, de tervben van a másik fehér bálnám, Dél-Afrika. Tudom, hogy nem veszélytelen, de annyira tetszik a természet, az állatok, hogy minden van: óceán, hegy, állatok, vízesés, elképesztően szép. Ott lesz azért egy ismerős, aki legalább egy városban kalauzolni tud, de az ország többi részén nem lesz senki ismerős. 
A másik, amit szeretnék, nem tudom ide sorolható-e: olyan 2-4 hetes külföldi szervezett út, ahova egyedül megyek ugyan, de ott csoportban leszünk, a nap egy részében nyelvet tanulni, a másik felében pedig valami mást lehet csinálni. Több ilyen út van, van ahol a helyi kultúrát tanulod, vagy ötvösséget, festészetet, borászkodást. Na egy ilyenre nevezek be remélem még idén! 

Melyik volt a legkedvesebb utad és miért? 
Stockholm és Moszkva. Stockholmban többször voltam 2 hétre munka miatt, nagyon tetszett, hogy az estéket és a hétvégét egyedül töltöttem csellengéssel, városnézéssel. Nagyon tetszik a város, az emberek, kellemes volt a tavaszi idő is, szóval ideális felfedező időszak volt. Ez volt az első tapasztalatom Skandináviában,  és nagyon kíváncsi voltam rá régóta. Talán ezért tetszett annyira. Szívesen kószálok más országok városaiban, és szívesen figyelem az embereket is, nem csak a látványosságokat. Olyankor olyan, mintha kicsit te is ott laknál, és helyi lennél. 

Moszkva pedig nem is tudom, nekem olyan különleges volt, és nagyon pozitív csalódás. Szerintem csodaszép, fantasztikus épületeik vannak, és az emberek is kedvesek. Oda mindenképp visszamegyek még.

Saját magad szervezed az utazásaidat vagy igénybe veszel például egyedül utazóknak szóló utazási irodát?
Eddig csak én szerveztem, de ahogy írtam az előzőekben, szeretnék most kipróbálni egy szervezett utat. Dél-Afrikán is gondolkodom, hogy szervezett úttal kellene felfedezni, hogy biztonságosabb legyen. Szívesen megyek mindenfelé, de igyekszem óvatosnak lenni.


Induláskor mindig felmerül bennem, hogy  normális vagyok-e?


Krisztina (negyvenes évei végén)

Az utóbbi időben sokat utaztam egyedül, főleg Ázsiában, elsősorban azért, mert nincs kivel utaznom, másodsorban a munkahelyi kötöttségek miatt. Korábban sok szervezett úton voltam, így van összehasonlítási alapom.

Egyedül menni egyrészt sok szervezést igényel, kevesebb érdekes helyre jut el az ember, de lehet, hogy csak azért, mert óvatos duhaj vagyok, eddig csak csillagtúraszerû utakat szerveztem magamnak, egy-egy nagyobb városból kiindulva.

És persze kevésbé biztonságos is, mint egy csoporttal vagy valakivel utazni. Ugyanakkor szabad az ember és nyitottabb a környezetére, annyi időt tölt egy helyen, amennyit akar, sikerélménye van, hogy ezt vagy azt a szituációt is megoldotta egyedül.

Álltam már Szingapúrban a reptéren úgy, hogy elnéztem a visszaút dátumát, és nem volt elég pénz a bankkártyámon..
Így utólag vicces, akkor kevésbé volt az, de saját meglepetésemre nem pánikoltam.

És eddig mindig szuper jó volt, bár induláskor mindig felmerül bennem, hogy normális vagyok-e? De egy valami van, ami soha sem pótolható, az elmúló idő, és ha egyedül, akkor egyedül kell menni, mert a világ csodálatos, de ehhez az otthoni kanapéról fel kell állni.
Miért utazik egyedül a nő? Tovább
Ahol Lord Byron is sziesztázott

Ahol Lord Byron is sziesztázott

Portofino avagy Portovenere - ezt a kérdést feszegettük pár hete, amióta ugyanis erősen tavasz van, menni kell valahova, mert nyáron ugye nem fogunk a sok turista miatt.

Aztán Portovenere mellett döntöttem, mert a Splendido Hotel Portofino-ban csak április 6-án nyit újra és ott mindenképpen innom kell egy Bellini-t a teraszon, ahogy mondjuk Elizabeth Taylor vagy Lauren Bacall is tette ott egykor.

20170312_142833_1.jpg

Portovenere már nem Toszkána, hanem Liguria, a Cinque Terre falvaktól nem messze, La Spezia várostól 20 percnyire autóval. Mi autóval támadtunk, ti ne tegyetek így, parkolni ugyanis eléggé nehézkes, 40 percet köröztünk, mire sikerült, de legalább ingyenes volt, mert még nem volt szezon. Legegyszerűbb vonattal vagy busszal.

20170312_163200.jpg

(A képen nem mi vagyunk.)

Bár lennék gondtalan gyerek,
ki hegyi barlangban lakik,
sötét vadonban tekereg,
vagy szeli kék víz habjait;
a szász gőg terhes pompa, mit
nem tűr a lélek, ha szabad
s szereti sziklák ormait
s a hullám-verte szirtfalakat.

Még az is lehet, hogy Byron itt írta a "Bár lennék gondtalan gyerek" cím versét, mindenesetre Portovenere egyik kihagyhatatlan látnivalója Byron's Grotto-ja azaz Byron barlangja. 

Itt video selfie-zek (bot nélkül nyilvánvalóan) a Költők öblében , persze ezt a nevet csak később kapta a hely. 
Szóval Lord Byron innen úszott át meglátogatni költő haverját, Shelley-t Lericibe, ami kb. 7 km, és itt állt a kis grotto-ja, ahol meditálgatott és ihletet keresett a verseihez. A grotto azóta megsemmisült.

05-20170312_161942.jpg

A hely lenyűgöző, Byron tudta, hol kell merengeni az élet dolgain. 
06-20170312_162149.jpg

 07-20170312_162559.jpg

20170312_163143.jpg

08-20170312_163140.jpg

20170312_162838.jpg

20170312_162959.jpg

20170312_164324-animation_1.gif

 10-20170312_163435.jpg

12-20170312_163919.jpg

Az öreg halász és a tenger.

13-20170312_163951.jpg

14-20170312_164017.jpg

Nem messze Byron egykori grotto-jától találjuk az 1198-ban épített gótikus stílusú Péter apostol tiszteletére épített San Pietro-templomot, a kilátás szintén páratlan.

18-20170312_164732.jpg

(Itt még hosszú hajjal, már nagyon nyomasztott, így aztán fél év után rászántam magam a fodrászra, elvonatoztam Pisa-ba, ahol is kaptam egy olyan vágást, hogy azóta is naponta 3-szor mosom meg a hajamat, hátha találok egy újfajta szárítási módot, amitől jobb lesz. Egyelőre nem jártam sikerrel!)

19-20170312_165108.jpg

20-20170312_165437.jpg

Ő itt az anyatermészet, ahogy a tábla is írja.

20170312_165448_1.jpg

Szemből is.

22-20170312_165455.jpg

23-20170312_171018.jpg

24-20170312_171201.jpg

16-20170312_164642.jpg

04-20170312_144232.jpg

17-20170312_164657.jpg

 27-20170312_172004.jpg

A temetőből is remek a kilátás és ott nem lóg az arcunkba selfiebot sem.

26-20170312_171744.jpg

20170312_142342.jpg

Lord Byron-ról gyakorlatilag mindent elneveztek a faluban.

20170312_140331.jpg

A falut egy nap alatt könnyen be lehet járni, mi későn érkeztünk, így a várat már nem tudtuk megnézni már, de a San Pietro és San Lorenzo templomokat mindenképpen érdemes megnézni, mindkettő a 12. században épült. A San Pietro ráadásul lenyűgöző kilátással bír.

28-20170312_172747.jpg

20170312_140126.jpg

29-20170312_181855.jpg

31-20170312_181953.jpg

32-20170312_182514.jpg

 Egy kiadó villa a nyárra.

33-20170312_183103.jpg

A város a lemenő nap fényében.

Nekem Portovenere sokkal jobban bejött, mint a Cinque Terre falvak, bár amúgy simán lehetne a 6.  a sorban, úgyhogy ide vissza fogok jönni. Hajóval. 

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Ahol Lord Byron is sziesztázott Tovább
Az élet Pari-ban

Az élet Pari-ban

Lehetne szó Párizsról is, de nem. Persze amikor a múlt héten megkérdezte valaki, hol lakunk és mondtam, hogy Pari, láttam, hogy elismerően néz rám, egyből tudtam, hogy nem jó Pari-ra gondol.

Az elmúlt heteket egy nagyon kicsi faluban töltöttük - és még itt leszünk pár hétig - , ugyanis a "házunk" (ezt nyilvánvalóan még szoknom kell) ki van adva. Mint megtudtam, Toszkánában mindenki ezt csinálja, - akinek van egy komfortosabb kis lakása/háza - a legkönnyebb pénzkereset, kevés munkával, a turisták meg ugye özönlenek.

Pari, így hívják, Siena-tól fél órányira fekszik és nagyon helyes kis, középkori falu, ilyenből van még gondolom több száz Olaszországban. Aznap mikor megérkeztünk este (az autóbaleset után), pont sagra volt, (azóta lett egy második sagra-m Montalcino-ban), ami falusi ünneplés jelent, zenével és tánccal, és persze valami helyi ételjellegzetességgel. Ha jól emlékszem, mi vaddisznós ételt ettünk. Amúgy a rendszer úgy működött, hogy megvettük az ételkupont, aztán leültünk a kommunális asztalokhoz a helyiekhez, majd gyerekek jöttek, elvették a kupont és hozták tálcán az ételeket. 

A falu életében minden bizonnyal kiemelt eseménynek számított, mind a 200 lakosa jelen volt szerintem. 

01-p1.jpg

02-p2.jpg

 

07-p7.jpg

08-p8.jpg

09-p9.jpg

04-p4.jpg

Van 2 étterem a faluban, a képen láthatóban voltunk többször sörözni, egyszer ettünk is a születésnapomon (sajnos már sötét volt, így nem tudtam fényképezni, de jövünk majd még), nagyon meg voltunk elégedve, a Torta Della Nonna vagyis a Nagymama süteménye teljesen lenyűgözött. (Hamarosan elkezdek olaszul tanulni, ugyanis enélkül itt nem lehet boldogulni ahogy látom.)

05-p5.jpg

06-p6.jpg

Néha elmegyek a boltba tejet venni, - a reggeli hideg kakaóról nem tudok leszokni, a kávéra meg még nem tudtam rászokni -, ami kb 5 percre van a háztól, igazi kaptatón kell felmászni, a bolt előtt mindig meg is kell pihennem egy kicsit, hogy ne lihegve buon giorno-zak. 

13-p13.jpg

Egyszer a postára is el kellett mennem, ami kizárólag hétfőn délelőtt van nyitva és legnagyobb megdöbbenésemre nem volt boríték, pedig a pasim figyelmeztetett, hogy ez nem olyan egyértelmű itt. Úgyhogy át kellett másznom a dohány-trafik boltba, hátha ott lesz.

Itt legtöbbször nagymama kinézetű nénik trécselnek sámlin és mindig úgy érzem magam amikor belépek, és felnéznek rám, mint egy filmben. 

14-p14.jpg

15-p15.jpg

16-p16.jpg

Ebben a kis házban lakunk, az airbnb közreműködésével találtuk. 

17-p21.jpg

10-p10.jpg

11-p11.jpg

18-p17.jpg

22-p26.jpg

23-p25.jpg

Az élet Pari-ban eléggé ráérős, néha unalmas. Persze ez a kezdet, majd ha beköltözünk a házba, akkor fog igazán kezdődni a toszkán életem. 

24-p24.jpg

25-p23.jpg

26-p22.jpg

 Pari a távolból, kutyasétáltatás közben.

Az élet Pari-ban Tovább
London Calling 1 - Utazás

London Calling 1 - Utazás

20141128_193209.jpg

Nem tudom, ki hogy van vele, de én az utazás "utazás" részét ki nem állhatom. Nem szeretek sorban állni, nem szeretek cipekedni, és egyáltalán, ma már repülővel utazni egyáltalán nem nagyvilági dolog, főleg ha fapados szolgáltatót veszünk igénybe.

A sors valószínűleg gondolatolvasó, ugyanis, a tegnapi London felé tartó utazásomnál még sosem volt gyorsabb vagy kényelmesebb.

Én biztonsági játékos vagyok, tehát 2 órával indulás előtt én már kint vagyok a reptéren. Ez most is így történt, rendeltem taxit, időben becsomagoltam (reggel utolsó pillanatban, az a típus vagyok, akit határidőkkel lehet sakkban tartani), és szentül meg voltam győződve, hogy minden oké. Aztán persze bejött egy apró helyzet: elfelejtettem a bőröndzár kódját. Ez ugye eléggé kardinális kérdés, aztán az utolsó pillanatban rájöttem: más szögből kell nézni..

A menetidő a taxival a reptérre egészen elképesztően rövid volt, aztán a becsekkoláshoz megérkezve, nincsen sor, egyből mehetek és csak 12,4 kg a bőröndöm, hurrá! A biztonsági ellenőrzésnél azért kicsit lassan ment, viszont így kiszúrhattam Bachar Najari-t a Zsolnay többségi tulajdonosát és feleségét Cséplő Petrát a sorban, ezt el is könyveltem celebrity spottingnak. Ez alkalommal nem motoztak meg, és a táskámat sem szedték darabokra, mint mindig.

20141128_135916.jpg

Így aztán volt időm arra, hogy beüljek a Leroy-ba egy Carbonarat elfogyasztani, ami amúgy jó semmilyen volt, de legalább bele felejtkezhettem a reptér karácsonyi dekorációjába.

A kapunál nem volt sor! A vonalkód leolvasós belépés után szépen átsétáltam a hangárba, és teljesen meglepő módon, ott sem volt sor. És hogy feltegyem az i-re pontot, én lettem az első sorban, ami teljességgel hihetetlen, ugyanis nem vagyok sem nyomulós, sem rohanós. Ez nyilván történelmi pillanat volt, ugyanis ilyen soha nem lesz még egyszer. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam. A gépen hátulról a harmadik sorban beültem az ablak mellé, és mit ad Isten, senki nem ült mellém! 

20141128_160824-MOTION (1).gif

Az út során néha aludtam (ez alkalommal bebólintós módon, csoda, hogy nem tört ki a nyakam egyszer sem), néha fényképeztem, majd a Google+ ilyen szép gif-et csinált nekem mire leszálltam.

20141128_174533_1.jpg

Első dual módban készült képem.

Kis késéssel leszálltunk, én az ePassport kaput szoktam használni, ugyanis biometrikus útlevelem van: vagyis az autómata ellenőrzi az iratot és arcomat. Mindig izgi, hogy vajon sikerül-e abszolválnom. 

Busszal szoktam bejönni Londonba,  már nem veszek előre jegyet, mert múltkor vettem és közölték, hogy álljak sorban másfél órát mert valami vonat lerohadt és ezért most túl leterheltek. Találtam egy Greenline buszt,  10 font és háromnegyedóra múlva már a Baker Street-en álltam sorban, hogy vegyek egy Oyster-t, mivel a 4 darabot, amivel rendelkezem otthon hagytam. Most ilyen fekete minimál tokot kaptam.

20141129_093550.jpg

A Baker Street-en kellett várnom kicsit, - valamiért szeretem ezt az állomást, fogalmam sincs miért - így aztán kipróbáltam a Samsung Galaxy Note (4) panoráma fotó funkciót. Szerintem elég jó! Persze azért tudni kell, hogy mit kell fényképezni, ugye..

10403001_10203962167347003_4047430120705836833_n.jpg

20141128_193337.jpg

A jel, szintén a Baker Street-en.

Aztán Stepney Green felé vettem az irányt, ahol elkövetkezendő hetemet tölteni fogom Gabi vendégszeretetét élvezve.

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

London Calling 1 - Utazás Tovább
Az 1 millió forintos meló

Az 1 millió forintos meló

Munkaköri kötelességből* is, ugye, ma reggel elmentem az "Év Utazója" pályázat nyertesét megnézni. Akinek ez a hangzatos munkakör nem mond semmit: a Magyar Turizmus Zrt és a Travelo hirdetett egy versenyt, ahol is a nyertes tíz héten át heti százezer forintos fizetésért utazza be Magyarországot idén nyáron, kipróbál mindenféle szórakoztató programot és ezeket persze meg is osztja velünk. 

1_33.jpg

 

A sajtótájékoztatónak a Sziget Eye adott otthont, ahol Tokár Tomi moderált, lévén ő az egyik stábtag, akivel a nyertes bejárja az országot. Minden héten másik belföldi turisztikai régióba látogatnak profi stábbal és 8-10 perces anyagok hetente jelennek majd meg a Travelo, az Indavideo és az Index oldalain, de emellett a blog.hu-n, továbbá az itthon.blog.hu oldalon is blogol majd.

Az 1 millió forintos meló Tovább
A doveri kikötő fogságában - avagy hogyan érkeztem meg Londonba!

A doveri kikötő fogságában - avagy hogyan érkeztem meg Londonba!

dsc08393.JPG

Ezt a posztot 2011-ben írtam egy másik blogra, amikor kiköltöztem Londonba. Úgy döntöttem, hogy összeboronálom a blogokat, így szépen, sorban, ide költöztetem a bejegyzéseket.

Kiköltözésem Budapestről Londonba igazán kalandosra sikerült.

Amikor véglegesedett a dátum, akkor úgy döntöttem, hogy keresek egy telekocsi szolgáltatást a sok csomag miatt, inkább megyek autóval, a reptéri plusz 1kg/10 euro túlsúlyt sóher voltam kifizetni, meg 3 bőrönddel navigálni nemigen volt kedvem.

Voltam már hosszú autóúton korábban, - bár ez 21 óra lett a vègère - gondoltam kibírom.

Hát, nem is ez volt a gond. Amikor a sofőr jelentkezett, hogy csütörtök helyett pénteken indulunk, mert valami gond van az autóval és el kellett vinni szerelőhöz, kicsit elgondolkoztam, de elhessegettem a gondolatot, a honlapja meggyőző volt, nem lesz itt probléma, mondtam magamnak. (Bár nagyanyám pár héttel előtte szintén elkezdett aggodalmaskodni és ezzel bennem is elültette a csírát, de ahogy mondtam, elhessegettem a gondolatokat.)

Pénteken reggel fél 8-kor megjött az autó, egy hétszemélyes Mercedes, ami elsőre elég kicsinek tűnt. A sofőrön kívül még 2 fiú és egy házaspár voltak az utastársaim. Én elől ültem a sofőr mellett, azt hiszem ez volt a legjobb hely, bár ez is elég kényelmetlen volt 10 óra után.

Felkészülve a 21 órára, jó későn feküdtem le előző nap, így egyből el is ájultam, a nap világos szakaszait sikerült alvással tölteni. Az utasok ebből amúgy azt szűrték le, hogy csöndes típus vagyok. Az éjszaka kemény volt, mert egyrészt fáztam, a bőröndjeim meg az autó tetején, ponyva alatt voltak, ès amatőr módon nem volt nálam meleg ruha, másrészt nehéz volt aludni már. Plusz elkezdett cigizni a sofőr vezetès közben, arra hivatkozva, hogy ne aludjon el, és egyidejűleg bevezette azt a szabályt, hogy bárki cigizhet az autóban. Természetesen csak ő cigizett.

Reggel 7 körül értünk a dunkerque-i kikötőbe, 8-kor indult a komp Doverbe. A kompozás nagyon tetszett, jó idő volt, a színek harsányak és frissek voltak és emellett elfogyasztottam életem első English Breakfast-jét is.

dsc08411.JPG

dsc08430.JPG

dsc08429.JPG

dsc08425.JPG

dsc08414.JPG

dsc08399.JPG

Aztán amikor beszálltunk az autóba a kompon, próbáltunk volna kimenni, nem indult az autó. Annyira nem indult, hogy egy trailer vitt le minket a kompról és aztán jól otthagyott.

Innentől bonyolódik a sztori. Mint kiderül, a csapatban én beszélek egyedül angolul úgy, hogy meg is értsék, mármint az angolok. Így kezdődött a mi kis kálváriánk a doveri kikötőben. A sofőr elkezdett telefonálgatni, de semmi eredményre nem jutott, így elmentünk egy irodába, ahol adtak egy vezetékes telefont és egy telefonszámot, hogy ezt próbáljam, ez egy autómentő.

Felvették, elmagyaráztam, megadtam minden adatot a rendszámtól az autó színéig, mire közölték, hogy akkor hétfőn érte tudnak jönni! Miután ezt megosztottam az ottani office-rel, elém tett egy Yellow Pages-t (!), hogy abból szemezgessek. A lényeg, hogy vagy még 3 autómentővel beszéltem, de senki nem vállalta vagy tagságot kellett volna váltani, ami meg vagy 1000 fontnál kezdődik.

Itt jöttem rà aztàn, hogy sofőrünknek nincs semmilyen euròpai autòs tagsàgija, vagyis igazi kókler volt, szerintem össze-vissza hazudozott is, hogy Új-Zèlandon èlt, aztàn megszòlalni mègsem tudott angolul. Plusz, tőlünk akart pénzt kérni, hogy autómentőt tudjon hívni.

Időközben a 2 fiú útitárs megszervezte, hogy értünk jön egy barátjuk autóval, ennek nagyon örültem, közeledem Londonhoz, gondoltam. Útközben beszéltem egy másik office-rel, akitől megtudtam, hogy itt nincs gyalogosforgalom, tehát én lábon innen nem mehetek ki, aztán azt is megtudtam, hogy az autót nem lehet csak "úgy" otthagyni, mert elszállítják és csak azzal az autóval mehetek ki, amivel lejöttünk a kompról. Itt kezdtem kicsit összeomlani, hiszen akkor màr óràk òta pròbàltam megoldàst talàlni. Meg is kérdeztem, hogy mi van akkor, ha odamegyek egy olyan autóhoz, ami most jött le a kompról és megkérem, hogy vigyen ki. Az officer annyit mondott, hogy ezt ő nem hallotta..

Aztán megjelent egy rendőrautó mellettem és megkérdezte, hogy én vagyok-e a sofőr, mire mondtam, hogy nem, nem én vagyok, én vagyok az, aki beszél angolul. Ezután elkérte mindenki útlevelét, én meg elmeséltem századszorra is a sztorit.

Szerencsére Officer Dean tényleg segíteni akart és telefonon intézett nekünk egy autómentőt (it's on the way). Próbáltam rábeszélni, hogy vigyen ki minket hármunkat a rendőrautóval a kikötőből, merthogy értünk mindjárt itt vannak, de a "sergeant" (hallottam a walkie-talkien) nem engedélyezte, így maradtunk és vártuk az autómentőt.

Időközben megjött az autó értünk és valamilyen csodás módon be tudott jönni hozzánk a kikötő területére. Viszont mi nem mozdulhattunk, mert Officer Dean azt mondta, hogy csak azzal az autóval mehetünk ki, amivel bejöttünk. Eltelt másfél óra, sehol az autómentő, az autós fiúnak pedig indulnia kellett dolgozni, nekem pedig beúszott a kép, hogy még mindig 50 km-re vagyok Londontól.

Ekkor fogtam magam és most elmentem egy másik irodában, a driver's officeba, ahol kisebb hangosabb szóváltás után, végül rámondták az áment, hogy elhagyhatjuk hárman a kikötőt a "fekete" autóval. Tudtam én, hogy figyeltek mindvégig!

Az autòban hagyott hàzaspàr sìrt, amikor otthagytuk őket, de nem volt màs vàlasztàsunk.

Ezután volt még egy kis nüansznyi incidens a vámon is, de itt is elmeséltem a sztorit, amit igazából nem is értettek, így egy legyintéssel tovább engedtek. Ezután a fiúk elvittek egy benzinkúthoz London határába és én onnan boldogan taxiztam be Notting Hillbe..

Összesen 10 óra alatt sikerült elhagynom a kikötőt. Soha nem felejtem el, azt hiszem!

dsc08485.JPG

A tanulságot mindenki szűrje le magának! 

A doveri kikötő fogságában - avagy hogyan érkeztem meg Londonba! Tovább