Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Toszkán lávsztori - harmadik rész

Toszkán lávsztori - harmadik rész

Első rész itt. Második rész itt.

Tehát június 25-e van, a konyhában ülök, ő reggelit készít, én meg azon merengek, hogy most akkor mi lesz. Mert hát nyilvánvaló, hogy van kémia közöttünk, meg jól tudunk beszélgetni, még vicces is (!), talán okosabb is nálam kicsit, meg van egy nagy háza is, ahol lehetne saját fürdőszobám....de inkább elengedem a gondolatokat és hagyom, hogy sodorjanak események.

A következő pár napban bejárjuk a környéket, gondosan kerülve a turistás helyeket, bár mivel Toszkánába évente 40 millióan jönnek nézgelődni, ez nem is annyira könnyű, de így például nem jutok el Firenzebe, a Gucci Múzeumba, ahova nagyon készültem. De erre csak azt mondja, hogy majd. Én meg elhiszem. 

4-20160629_135329.jpg

109-20160626_160143_1.jpg

Itt éppen Niki de Saint Phalle Tarot-kertjében fotózkodunk, csodálatos hely, itt írtam róla.

 

A tett halála az okoskodás, írta Madách Imre, meg mondta anyukám is sokszor, így aztán ismét azt mondtam magamnak, hogy történjen, aminek történnie kell. 

Így aztán június 29-én, azaz szerdán repülőre szálltam, hazajöttem, a reptéren persze sírtam, mindig sírok, ha valaki kikísér, pedig tudtam, hogy csak pár nap, konkrétan 4, és újra látjuk egymást. 

A 4 nap alatt pedig csak gondolkoztam és gondolkoztam, hogy akkor most melyik legyen. A két lehetőségből. Az egyik ugye, hogy távkapcsolat, találkozunk néhányszor havonta, egyszer itt, egyszer ott és minden alkalom igazából ünnep és a prózai hétköznapok, mint olyanok, nincsenek. Jól hangzik, ismerem ezt a verziót, előbb-utóbb persze bedöglik, azért lehet működtetni, ha nincs más opció.

A másik opció a kiköltözés. Mindent itt hagyni és egy új életet kezdeni. A nulláról. Elengedni a megszokottat. Újra felépíteni magamat. Lefogyni. Végre elkezdeni olyan dolgokat, amikre eddig azt mondtam, hogy nincs rá időm.

Mindez csodálatosan hangzott a fejemben, de amikor a praktikus oldalát vettem számba, akkor ilyenek jutottak az eszembe, hogy mit fogok dolgozni, hogy fogok pénzt keresni, mi van ha mégsem jön össze, és haza kell jönnöm, de már nincs munkám és lakásom sem, meg hogy mennyit dolgoztam azért, hogy ide eljussak és most engedjem el, egy pasi miatt. 

Egész júliusban, minden nap együtt voltunk. Szépen ráhangolódtam, hogy én akkor most elengedem az eddigi életemet. Azt gondoltam, hogy nem véletlen, hogy ez a pasi most felbukkant, és engem akar. Nagyon. Két éve kezdődött és egyikünk sem adta fel, ez nem lehet véletlen. 

Szóval váltanom kell, mondtam magamnak. Nem lehet éveken keresztül ugyanazt csinálni, az élet ennél sokkal több, és rövid, és igenis néha vállalni kell a kockázatot. Lehet, hogy nem olyan lesz, amilyennek gondolom - sőt, biztosan nem olyan lesz, soha nem olyan - , de lehet, hogy sokkal jobb lesz.

Annyi mindent megéltem már, ezt még nem. Elmúltam negyven, itt az ideje, hogy valaki felelős legyen értem, én meg kicsit hátra dőlhessek, hogy igen, ezt most már megérdemeltem.

Folyt köv. !

Ja, és ma hat hónapja, hogy felültem arra a repülőre, hogy megnézzek egy pasit Toszkánában!!

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Toszkán lávsztori - harmadik rész Tovább
Az élet Pari-ban

Az élet Pari-ban

Lehetne szó Párizsról is, de nem. Persze amikor a múlt héten megkérdezte valaki, hol lakunk és mondtam, hogy Pari, láttam, hogy elismerően néz rám, egyből tudtam, hogy nem jó Pari-ra gondol.

Az elmúlt heteket egy nagyon kicsi faluban töltöttük - és még itt leszünk pár hétig - , ugyanis a "házunk" (ezt nyilvánvalóan még szoknom kell) ki van adva. Mint megtudtam, Toszkánában mindenki ezt csinálja, - akinek van egy komfortosabb kis lakása/háza - a legkönnyebb pénzkereset, kevés munkával, a turisták meg ugye özönlenek.

Pari, így hívják, Siena-tól fél órányira fekszik és nagyon helyes kis, középkori falu, ilyenből van még gondolom több száz Olaszországban. Aznap mikor megérkeztünk este (az autóbaleset után), pont sagra volt, (azóta lett egy második sagra-m Montalcino-ban), ami falusi ünneplés jelent, zenével és tánccal, és persze valami helyi ételjellegzetességgel. Ha jól emlékszem, mi vaddisznós ételt ettünk. Amúgy a rendszer úgy működött, hogy megvettük az ételkupont, aztán leültünk a kommunális asztalokhoz a helyiekhez, majd gyerekek jöttek, elvették a kupont és hozták tálcán az ételeket. 

A falu életében minden bizonnyal kiemelt eseménynek számított, mind a 200 lakosa jelen volt szerintem. 

01-p1.jpg

02-p2.jpg

 

07-p7.jpg

08-p8.jpg

09-p9.jpg

04-p4.jpg

Van 2 étterem a faluban, a képen láthatóban voltunk többször sörözni, egyszer ettünk is a születésnapomon (sajnos már sötét volt, így nem tudtam fényképezni, de jövünk majd még), nagyon meg voltunk elégedve, a Torta Della Nonna vagyis a Nagymama süteménye teljesen lenyűgözött. (Hamarosan elkezdek olaszul tanulni, ugyanis enélkül itt nem lehet boldogulni ahogy látom.)

05-p5.jpg

06-p6.jpg

Néha elmegyek a boltba tejet venni, - a reggeli hideg kakaóról nem tudok leszokni, a kávéra meg még nem tudtam rászokni -, ami kb 5 percre van a háztól, igazi kaptatón kell felmászni, a bolt előtt mindig meg is kell pihennem egy kicsit, hogy ne lihegve buon giorno-zak. 

13-p13.jpg

Egyszer a postára is el kellett mennem, ami kizárólag hétfőn délelőtt van nyitva és legnagyobb megdöbbenésemre nem volt boríték, pedig a pasim figyelmeztetett, hogy ez nem olyan egyértelmű itt. Úgyhogy át kellett másznom a dohány-trafik boltba, hátha ott lesz.

Itt legtöbbször nagymama kinézetű nénik trécselnek sámlin és mindig úgy érzem magam amikor belépek, és felnéznek rám, mint egy filmben. 

14-p14.jpg

15-p15.jpg

16-p16.jpg

Ebben a kis házban lakunk, az airbnb közreműködésével találtuk. 

17-p21.jpg

10-p10.jpg

11-p11.jpg

18-p17.jpg

22-p26.jpg

23-p25.jpg

Az élet Pari-ban eléggé ráérős, néha unalmas. Persze ez a kezdet, majd ha beköltözünk a házba, akkor fog igazán kezdődni a toszkán életem. 

24-p24.jpg

25-p23.jpg

26-p22.jpg

 Pari a távolból, kutyasétáltatás közben.

Az élet Pari-ban Tovább