Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


La vita è bella

La vita è bella

incollage_20190805_110524797_1.jpg

Nagy nap ez a mai!

Három évvel ezelőtt a mai napon fogtam magam és kiköltöztem Toszkánába. 

Egy férfihez, akiről vajmi keveset tudtam, de mindketten éreztük, hogy ebből lehet valami.

Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt, hogy hová vezet mindez, valóban azt csinálom, amit akarok, mi lenne, ha holnap felmondanék és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/webdesignernek? 

Aztán átgondolod a napodat és megint kipipálod, hogy ma sem történt semmi érdekes és tudod, hogy holnap sem fog.

Mert csak akkor fog, és ezt te is tudod, ha TE változtatsz az életeden. Várhatod persze, hogy valaki bekopog az ajtódon, és azt mondja, hogy jöttem és elviszlek egy másik valóságba, de ha meg is történik, akkor már nagyon öreg leszel és és bánni fogod, hogy ilyen sokat vártál. (Persze sose késő!)

Az életben ritkán van olyan, amikor minden összeáll. Amikor valamilyen varázslatos módon, bármilyen kifogást találsz ki, az egyből eltűnik. A lakásomat pont eladtam (viszlát svájci frank hitel!), szabadúszóként dolgoztam és amúgy meg azt éreztem, hogy most BÁRMI megtörténhet. Gyakorlatilag ez lett a mantrám, és aztán nem volt más választásom, mint beleugrani az ismeretlenbe. 

Éltem a lehetőséggel, augusztus 5-én este 10 órakor beültem az autójába 2 bőrönddel, - azért emlékszem ilyen pontosan, mert az öcsém esküvője volt aznap -, és nekivágtam a nagy kalandnak!

42 éves voltam.

Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam.

Jól hangzik a festői Toszkánába költözni, nagy házban és nagy birtokon élni, vidéken a természethez közel lakni, de ez teljesen más hozzáállást igényel, mint városban lakni. (És nem egyenlő azzal, hogy hétvégén kimész a telekre.) Mindig elromlik valami (nagy ház=sok probléma), mindig sokba kerül, a természet sokszor közbeszól, semmire nem lehet igazán felkészülni. 

Aztán az is ott volt, hogy én sose vágytam Olaszországba, előtte egyszer voltam üzleti úton. Hozzám ugyanis nem áll közel a "déli mentalitás", ezzel a mai napig problémáim vannak, bár néha azt gondolom, hogy azért "kellett" itt kikötnöm, hogy lazuljak. Az olaszoktól egyet biztosan el lehet tanulni: az élet szeretetét, nem azért élnek, hogy dolgozzanak, az biztos, és nincs annál fontosabb számukra, minthogy jól érezzék magukat, még a legnagyobb szegénység közepette is. 

Életem nagyobb részében egyedülállóként éltem. Megszoktam. Így aztán, amikor 42 évesen életemben először valakivel összeköltöztem, nem volt könnyű megszoknom, hogy akkor mostantól mindent ketten csinálunk és mindig ott van. Számomra, és a férjem számára is meglepő, hogy még 3 év után sem unatkozunk egymás társaságában. Sőt. Nekem mondjuk nincs tapasztalatom, sosem voltam együtt ilyen hosszú ideig senkivel, mindenesetre megnyugtató, hogy jól kiválasztottuk egymást. Amúgy sokat vitatkozunk, egyikünk sem könnyű eset, és ezért soha nem unalmasak a napjaink.

Fel kellett találnom magam újra. Amikor irodai alkalmazottként a multiknál húztam az igát, nyilván kellemes volt arról ábrándozni, milyen lenne nem bejárni minden nap, és azt csinálni, amit akarok. Bár, én munkamániás voltam, és szerettem a munkahelyeimet is, de..ki nem ábrándozik ilyenről?
Hát, megkaptam, ott volt az üres lap, azt csinálhattam, amit akartam. Csak nem tudtam, hogy mit csináljak. Szerencsére a férjem ebben is támogató volt, sőt, ő adta az ötletet, hogy 40 feletti nőknek írjak.
Szóval, nélküle nem lennék tévésztár. :D

Kiváltságos vagyok, de nem úgy, ahogy azt sokan hiszik. A férjem se nem gazdag, se nem olasz, ahogy sokan gondolják, de nála jobbat nem kívánhatnék. Nem vagyok beteg, van enni (inni), szép helyen lakom, van munkám, hálás vagyok, hogy ilyen az életem. Persze jó lenne több pénz, meg több minden, mert ugye sose elég semmi, meg sose jó ami van éppen, ezért néha érdemes megállni, kicsit elmerengeni és rájönni, hogy lehetne sokkal rosszabb. Mi is ugyanúgy küzdünk minden nap, mint mindenki, és örülünk, ha leküzdöttünk valami akadályt közösen. 

Egy országváltás sok mindenre megtanít.
Nekem ez a második volt, első alkalommal 9 éve Londonba költöztem, oda munka miatt. Ott is sokat tanultam magamról, legfőképpen azt, hogy soha nem hittem volna, hogy ennyire kalandvágyó vagyok. Aztán mégis.

Most szintén sok újat tanulok magamról, és ami a legfontosabb, tényleg lazulok.
Ami miatt 3 éve még sírógörcsöt kaptam, azon ma már csak elmosolyodom..

La vita è bella. 

********************

Itt is vagyok: Instagram

La vita è bella Tovább
Az élet vidéken avagy a toszkán mindennapok

Az élet vidéken avagy a toszkán mindennapok

13434869_1137084856348375_4756065584920092470_n.jpg

Pár napja volt 9 hónapja, hogy Toszkánába repültem, hogy megnézzek egy pasit magamnak, és hát annyira jól sikerült, hogy gyorsan feladtam az otthoni életemet és itt vagyok 7 hónapja. Előzmények és részletek itt: 1 - - 3

Tudom, úgy hangzik, hogy ilyen nincs, csak a filmekben, és már én is csak néha gondolom azt, hogy milyen bátor voltam, hogy megléptem, mert annyira természetes, hogy így tettem. 

Az életem nyilvánvalóan teljesen megváltozott, vagyis még mindig változik, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű. De városi csajból egyre inkább a farmernő irányába haladok. És már nem harcolok ellene. 

Na de, nézzük mi változott!

Lett egy kutyám. A pasival jött egy kutya is, Freddie, német pointer, vadászkutya, imádom. Ő is engem. 

15590363_10209423922687473_3528834950580389959_n.jpg

14955987_1244301162293410_8131951569132075998_n.jpg

20170320_142852-animation.gif

Nem lehet felkészülni, hogy milyen lesz. Természetesen élt a fejemben egy kép, hogy milyen lesz majd itt élni, végül is Toszkána a világ egyik legszebb helye, de azért ez nem egy joyride. És nem lehet felkészülni, mert úgyis más lesz, ezért biztos sem lehetsz semmiben, magyarul fejest kell ugrani, másképp nem megy. Amúgy azért is ugrottam fejest, mert rájöttem, hogy pár évnél tovább nem szabad semmit csinálni, ha abban nincs pozitív haladás, és új dolgokat kell kipróbálni, különben nem lesz mire visszaemlékezni öregkorodban.

Fel kellett magamat újra építeni, egy vidéki ént, mert ha vidékre költözöl, akkor át kell értékelni a prioritásokat. Nem tudsz fancy helyeken kávézni mindennap (mondjuk én alapból nem iszom kávét, így ez nem is volt probléma), nem tudsz angol nyelvű újságot venni (előfizettem a Vanity Fair-re, konkrétan 1 hónappal később jön meg, mint ahogy kikerül az újságoshoz Londonban), nem tudsz csak úgy vásárolgatni...

A házban lenni állandóan eléggé unalmas és egy csomó sokkal érdekesebb dolog van kint, mint az Interneten. (Ezt hosszú munkával tanultam meg, ahogy az online létem korlátozását is.)

Többfajta vidék létezik. A miénk olyan, hogy még rendes szomszédunk sincsen, ha ki akarnék menni a bekötőútra gyalog, az olyan 20 perces séta lenne. Ha megyünk valahova, az célirányos, persze néha csak beülünk az autóba, hogy menjünk valahova, mert nem láttunk egymáson kívül senkit 3 napja. Kivéve a postásnőt, de ő is csak akkor jön, ha kedve tartja. Tegnapelőtt jött egy levél például, amit 3 hete adtak fel. A faluban.

20170313_125608-animation_1.gif

Munka. Eleinte rettentően szenvedtem attól, hogy nem éreztem magam hasznosnak, azért mert nem dolgoztam úgy, mint előtte, magyarul laptop előtt éjjel-nappal, készenlétben, ha bármelyik ügyfelem el akarna érni. Aztán rájöttem, hogy dolgoztam én eleget már életemben, és szépen megbeszéltem magammal, hogy most annak van itt az ideje, hogy kicsit hátradőljek.

Munka másképp. Vagy nem hátradőlni, hanem valami olyat csinálni, amit mindig is akartál, de nem volt rá idő/lehetőség/energia, stb. Persze, amikor eljött ez a pillanat, akkor jól leblokkoltam. Itt van a lehetőség, tessék, csináljad. Jó, de mit?? Akkor jött a Hello 40 blog ötlete, nagy elánnal nekifogtam, aztán kissé elbizonytalanodtam. Ez még mindig tart.

Fizikai munka. Nem lehet kikerülni, ha van egy nagy házad és 2 hektár földed, mindig van mit tenni. Szerencsés, ha élvezed, amit csinálsz, én például perverz módon örömömet lelem abban, amikor megjön a fa és fel kell halmozni. Az olajfák visszametszett ágait pedig nem szeretem összeszedni. Holnap például spalettákat fogok festeni, ilyet még sose csináltam. 

A fizikai munka amúgy jót tesz a léleknek, mindenkinek ajánlanám hetente egyszer.

14581382_1226504274073099_8499667815247384848_n.jpg

14641975_1226504517406408_5464333569537502910_n.jpg

Saját műalkotás! Mondjuk talicskázni (még) nem szeretek.

Kedvenc boltom az OBI. És testvérei. Nincs olyan nap, hogy ne romolna el valami vagy éppen cserélni kell, vagy most jön a tavasz és festeni kell a 3 kis házat/ablakokat/spalettákat/kerti bútorokat, vagy jön a tél és jönnek az egerek, vagy...szóval ami az elején elképzelhetetlennek tűnt, ma már simán társalgok a lombvágók és fűnyírók problémáiról, vagy az egérmérgek fajtáiról, de mosogatógépet is szereltünk meg már youtube videóról. Meg amúgy a vidéki lét arra is jó, hogy meglásd mennyire vagy életrevaló, amit ugyanis a városban megoldasz egy telefonhívással, mert valami elromlott, itt az esetek 90%-ban mi oldjuk meg. Szerelőt hívni itt ugyanis rendkívül költséges (ha kijön egyáltalán, a vízvezeték szerelőre 3 hete várunk és fel sem veszi a telefont), ezért mindent magunk próbálunk megjavítani, - jó mondjuk a villanyszerelést nem -, mert egyrészt költséghatékony, másrészt roppantmód tud sikerélményt okozni. Tegnap például a fűnyírót javítottuk meg, és nagy vidáman vágtuk a füvet utána.

Meglepetések. Ebből van a legtöbb. Valamelyik nap például elmentünk a Caseificio Busti család sajtboltjába, ahol nagyon nehéz visszafogni magadat, annyi minden van, és nem csak sajt, sőt éttermük is van, ami tök olyan, mintha Londonba lennék. Aztán megakadt a szemem ezen a tojáson, hogy mégis csak 6.50 EUR 6 darab, hogy képzelik. Persze akkor még semmit sem tudtam Paolo Parisi-ről, a híres tojáspápáról (Dining Guide-tól), aki kecsketejet ad a tyúkjainak és ettől annyira jó lesz a tojás, hogy 3 Michelin-csillagos éttermek vásárolnak tőle. A lényeg, hogy itt lakik tőlünk 10 percnyire.

15085643_1264770766913116_568376882666448596_n.jpg

Háziasszony mód. Nem tudtam kikerülni, bárhogy is akartam, én aki eddigi életemben nem vezetett konyhát, elkezdtem főzni tanítani magam. Egyelőre tudományos alapon dolgozom, mindenről mindent próbálok elolvasni, néha elsőre is összejön, de például a ropogós cukkinit hónapokba tellett kifejlesztenem. Amúgy néha már élvezem a főzést, sőt már szakácskönyveket is vásárolok: kedvenc angol bloggeremtől, Sasha Wilkins-től (Liberty London Girl)már megjött a Friends, Food, Family és egy spárgás rizottót pont tegnap el is készítettem belőle, és még jó is lett! A másik még úton, Dinner with Georgia O'Keeffe, nagyon várom, a művésznő nagy kedvencem, itt írtam róla.

Új hobbi. A kertészkedéssel mindig is kacérkodtam, persze kizárólag gondolatban. Első menetben arra gondoltam, hogy virágokat fogok nevelni újdonsült kertemben. Aztán az univerzum közbeszólt, ugyanis megismerkedtem Liaval. 

Autentikus, de nem profi szakácsot keresünk ugyanis, és egy ismerős őt ajánlotta, így hát elmentünk tegnap hozzá. Lia egy 13. századi ház, egy picike lakásában lakik, mindenhol üvegcsék, palackok (később kiderül miért) és 5 perc beszélgetés után, annyira lenyűgözött minket, hogy a pasimból is kiszakadt, hogy "You are a fascinating woman!"

Lia élete ugyanis igencsak érdekes volt, középpontban a gyógynövényekkel, - és éppen aznap totál elment a hangom (soha nem történt még ilyen velem) így aztán nekem is adott egy tanácsot, hogyan kaphatom vissza a hangomat, vissza is jött, káposztás vízzel kellett öblögetnem - azért csak volt, mert egészségügyi okok miatt már csak visszafogottan dolgozik, 70 felett van amúgy.

Az egyik sztorija az volt, hogy amikor Isabelle Huppert (visszatérő kedvencem) Toszkánában forgattta a Taviani testvérek rendezésében a Vonzások és választások filmet, akkor Lia készítette Huppert napi salátáját, amit egyedileg rakott össze neki növényekből és virágokból. Huppert azt mondta, hogy minden falat más ízt rejt. Nos, aznap este mi is megkóstolhattuk, ugyanis egy kívülről teljesen jelentéktelen étteremben Pontedera-ban, az étlapon kérhető Lia salátája! Úgyhogy a találkozás után egyből odamentünk, és nem csalódtunk, sőt, ez bármelyik fine dining étteremben megállná a helyét. Előtte még kaptunk tőle az általa készített áfonyaecetből, mivel mondtuk, hogy sok salátát eszünk, az is isteni!

20170316_134532.jpg

Ez már a saját gyógynövényes-virág salátám! Ugyanis ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy én erről meg akarok tudni mindent (metaforikusan), és elkezdtem órákat venni Liatól. Ez úgy megy, hogy eljön hozzánk és bejárjuk a birtokot, ami tele van gyógynövénnyel, elmondja mi mire jó, recepteket mesél, meg persze jókat beszélgetünk közben.

17352153_1379557218767803_8103832699669051442_n.jpg

Ezt mind a kertben találtuk. Jelenlegi kedvenceim a vad édeskömény (alsó sor balról a második) és a Pimpinela (felső sor, bal szélen), mindkettő szuper salátában.

Egészséges élet. Olaszországba költözésem talán legfontosabb hozadéka az volt, hogy most annyira egészségesen élek, hogy magam sem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet. A cigit teljesen letettem, néha iszunk vörösbort vagy prosecco-t, vagy elfelezünk egy kis sört munkaszünetben, tömény semmi. Leszoktam a kakaó ivásról (életem legnagyobb függősége a Nesquik), letettem a kolát (na jó, havonta egyet engedélyezek), és rászoktam egy csomó mindenre! Az egyik új kedvencem az édes burgonya, aztán a mangó meg a gránátalma. 

Piacra járunk hetente többször, Livorno-ba (lásd kép) havi egyszer, főleg tengeri cuccok miatt, ha kagylót vagy rákot akarunk enni, vagy bransino-t, a kedvenc halamat.

15171023_1266870080036518_3585095768315554362_n.jpg

Sport. Kiköltözésem előtt, konditerembe jártam, heti 3-szor 2 órára, és nagyon szerettem, nyilván a kedves edzőm miatt is. Megnéztem itt 2 konditermet, nem tetszettek, így maradt a futkározás a birtokon, meg a kerti munka..

15285067_1280092375380955_141421012429709402_n.jpg

16711613_1350027821720743_7180533222011809914_n.jpg

Költséghatékony lifestyle. A városban ugye az van, hogy kilépsz az utcára és már el is kezdtél pénzt költeni. Akkor is vásárolsz, ha nem tervezted, mert jönnek az impulzusok folyamatosan. Na itt, nincs impulzus, így elmondtam, hogy az őszt és telet három pulóverben nyomtam le: otthoni, otthoni csinos ha vendég jön, és kimenő csinos. Amúgy a kedvenc viseletem a köntös, az esti puha és rózsaszín, a nappali barna és férfias.

15078808_1259862924070567_261257074811574829_n.jpg

Kimenő csinos - Asos, Lady Diana ihletésű

 

 Otthoni csinos - H&M

Főleg online vásárolok, és inkább gyűjtök, mert itt van a The Mall ugyanis. Designer outlet város, Parndorf piskóta ehhez képest. Januárban 100.000 forintért következőket vásároltam: Tom Ford napszemüveg, Alexander McQueen nadrág és (halálfejes) kendő, Tod's (leopárdmintás) cipő.

Ahogy öregszik az ember, értsd érettebb lesz, már nem akar szarokban járkálni, és nem is akarok hetente shoppingolni, hogy vegyek valamit ötezerért a Zara-ban, fárasztó. Itt írtam erről egy kis esszét a "Vásárlás felnőtt módra" címmel.

15873170_1311018368955022_4055816418058185326_n.jpg

Az élet kettecskén. Amitől a legjobban féltem, az nem történt meg. Soha nem laktam még együtt senkivel, későn érő vagyok, és alapvetően szeretek is egyedül lenni, így ettől féltem a legjobban, hogy mi lesz ha valakivel éjjel-nappal együtt leszek. Ugyanis egyikünk sem fog eljárni semmilyen irodába. A nagy ház szerencsére segít, úgyhogy szépen kialakítottuk az életritmust, megvan, hogy mit csinálunk együtt, mikor dolgozunk laptop előtt, ésatöbbi. Talán emiatt is van az, hogy sokkal többet beszélgetünk, mint általában az emberek. 

Néha eszembe jut, milyen volt a multis, irodás életem és bevallom én, azt is szerettem, lehetett fontoskodni, okoskodni, utazgatni, nem volt rossz az, de ma már egyáltalán nem akarnék úgy élni, ha lehet így is. Amúgy a természet közelsége számtalanszor rádöbbent arra, hogy mennyivel értékesebben lehet tölteni az időt kint, mint bent. 

20170315_114754.jpg

20170315_131902_1.jpg

Piknik a tűz mellett, avagy itt például virslit sütöttünk, amikor el kellett égetni a lemetszett faágakat. 

Mostanában két nagyszülőmet is elvesztettem, és a halál közelsége mindig felráz, hogy az élet rövid és 2 dologra kell koncentrálni összesen: jól érezzük magunkat és hasznosak legyünk valahogyan. Különben nézhetünk a végén!

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Az élet vidéken avagy a toszkán mindennapok Tovább
Toszkán lávsztori - harmadik rész

Toszkán lávsztori - harmadik rész

Első rész itt. Második rész itt.

Tehát június 25-e van, a konyhában ülök, ő reggelit készít, én meg azon merengek, hogy most akkor mi lesz. Mert hát nyilvánvaló, hogy van kémia közöttünk, meg jól tudunk beszélgetni, még vicces is (!), talán okosabb is nálam kicsit, meg van egy nagy háza is, ahol lehetne saját fürdőszobám....de inkább elengedem a gondolatokat és hagyom, hogy sodorjanak események.

A következő pár napban bejárjuk a környéket, gondosan kerülve a turistás helyeket, bár mivel Toszkánába évente 40 millióan jönnek nézgelődni, ez nem is annyira könnyű, de így például nem jutok el Firenzebe, a Gucci Múzeumba, ahova nagyon készültem. De erre csak azt mondja, hogy majd. Én meg elhiszem. 

4-20160629_135329.jpg

109-20160626_160143_1.jpg

Itt éppen Niki de Saint Phalle Tarot-kertjében fotózkodunk, csodálatos hely, itt írtam róla.

 

A tett halála az okoskodás, írta Madách Imre, meg mondta anyukám is sokszor, így aztán ismét azt mondtam magamnak, hogy történjen, aminek történnie kell. 

Így aztán június 29-én, azaz szerdán repülőre szálltam, hazajöttem, a reptéren persze sírtam, mindig sírok, ha valaki kikísér, pedig tudtam, hogy csak pár nap, konkrétan 4, és újra látjuk egymást. 

A 4 nap alatt pedig csak gondolkoztam és gondolkoztam, hogy akkor most melyik legyen. A két lehetőségből. Az egyik ugye, hogy távkapcsolat, találkozunk néhányszor havonta, egyszer itt, egyszer ott és minden alkalom igazából ünnep és a prózai hétköznapok, mint olyanok, nincsenek. Jól hangzik, ismerem ezt a verziót, előbb-utóbb persze bedöglik, azért lehet működtetni, ha nincs más opció.

A másik opció a kiköltözés. Mindent itt hagyni és egy új életet kezdeni. A nulláról. Elengedni a megszokottat. Újra felépíteni magamat. Lefogyni. Végre elkezdeni olyan dolgokat, amikre eddig azt mondtam, hogy nincs rá időm.

Mindez csodálatosan hangzott a fejemben, de amikor a praktikus oldalát vettem számba, akkor ilyenek jutottak az eszembe, hogy mit fogok dolgozni, hogy fogok pénzt keresni, mi van ha mégsem jön össze, és haza kell jönnöm, de már nincs munkám és lakásom sem, meg hogy mennyit dolgoztam azért, hogy ide eljussak és most engedjem el, egy pasi miatt. 

Egész júliusban, minden nap együtt voltunk. Szépen ráhangolódtam, hogy én akkor most elengedem az eddigi életemet. Azt gondoltam, hogy nem véletlen, hogy ez a pasi most felbukkant, és engem akar. Nagyon. Két éve kezdődött és egyikünk sem adta fel, ez nem lehet véletlen. 

Szóval váltanom kell, mondtam magamnak. Nem lehet éveken keresztül ugyanazt csinálni, az élet ennél sokkal több, és rövid, és igenis néha vállalni kell a kockázatot. Lehet, hogy nem olyan lesz, amilyennek gondolom - sőt, biztosan nem olyan lesz, soha nem olyan - , de lehet, hogy sokkal jobb lesz.

Annyi mindent megéltem már, ezt még nem. Elmúltam negyven, itt az ideje, hogy valaki felelős legyen értem, én meg kicsit hátra dőlhessek, hogy igen, ezt most már megérdemeltem.

Folyt köv. !

Ja, és ma hat hónapja, hogy felültem arra a repülőre, hogy megnézzek egy pasit Toszkánában!!

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Toszkán lávsztori - harmadik rész Tovább