neverordinary


Új szerepek, új lényegek

Új szerepek, új lényegek

Egészen felvillanyozódtam, amikor megláttam a Mango új kampányát, mely a New Roles, New Essentials címet kapta, ugyanis ahogy a szemem végigfutott a benne szereplő nőkön, meg kellett állapítanom, hogy végre nem egy csicsás, figyelemfelkeltő kampányt látok, hanem egy letisztult, klasszikusat, ami néha egészen üdítő manapság!

Ahogy olvasom, hat nő inspirálta az új kollekciót, mindegyikkel született egy interjú és fotósorozat. És hurrá, találunk benne 40 éves nőt is!she_campaign_entrevistas_09-18_4_5_1.jpg

Már rengetegszer leírtam, hogy milyen jó, hogy az 50 meg 60 meg 70 éveseket újra felfedezte a divatipar, meg számos jó példát mutató nőt találunk például az Instan, hogy van 50 felett élet, de valamiért a 40 és 50 közötti korosztály nincs! 

Ahogy egyszer már megírtam: A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő!Lassan rá kellene jönni, hogy a 40 feletti nőknek van igazán pénzük vásárolni. Ahogy öregszünk, egyre magabiztosabbak leszünk, tudjuk mi áll jól, tudjuk mit akarunk és nem félünk az öregedéstől. Legalábbis én így gondolom (a legtöbbször). Szóval nekünk nem fognak bejönni a Hadid-testvérek és társaik.

Mert ugye bemegyek a boltba és a legtöbbször 20 éves modellek vigyorognak rám a plakátokról, és úgy néznek ki, ahogy én sose néztem ki, és 40 felett, már nem is fogok. De nem is akarok. Negyven felett nem akarok fiatalnak kinézni, nem akarok fiatalos lenni, nem akarok a koromhoz képest jól kinézni, CSAK jól akarok kinézni. 

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_08_19_131934.jpg

A 40 éves New Yorkban élő Marisa Competello virágban utazik.

T
íz évig ugyan a divatban utazott egy stylist asszisztenseként, de rájött, hogy ez nem neki való, saját maga akarta irányítani az életét, így megalapította cégét, a Meta Florat. (menő név!)

"Egy barátom éttermet nyitott, és megkérdeztem tőlem, hogy meg tudnám-e csinálni a virág dekorációt a nyitáshoz, így ez adta a lendületet a kezdéshez." - mondja.

"Szükségem volt a változásra, akartam valamit, ami az enyém, valami csendesebbet, egyszerűbbet, szebbet, ezért kezdtem el virágokkal dolgozni."

"Egy átlagos napon reggel 7-re elmegyek a virágpiacra bevásárolni, majd visszamegyek a stúdióba, installációkat készítek, kiszállítok, és szépen el is megy a nap."

Mindenkinek meg kell próbálni elérni az életében, azt amire vágyik, mondja. Félelem nélkül és igenis, harcolni kell azokért a dolgokért, amelyek boldoggá tesznek minket. Hinni magunkban és az élet minden percét kiélvezni, foglalja össze hitvallását.

 

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_08_19_132250.jpg

Marisa a kampányban a fekete nadrágkosztümre esküszik, univerzálisan lehet hordani, ugye, napközben sportcipővel lezseren, este meg magassarkúval, kiegészítőkkel, elegáns változatban. Lehet a magyar webshopban is kapni.

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_08_19_131650.jpg

Néhány virág kompozícíió, érdemes az Instagramján böngészni, inspirálódni!

A kampány címe "Új szerepek, új lényegek" (az én olvasatomban) nagyon tetszik, fel is írtam magamnak, ha majd könyvet írok a 40 feletti létről, ugyanis pontosan arra utal, hogy 40 után valóban új szerepek jönnek és új lényegek jönnek, gyakorlatilag át kell értékelni az életet: kidobni ami nem kell, új lényegeket keresni és felfedezni, és újra ki kell találni magunkat, új szerepeket kell adni magunknak. 

Mondjuk, nem gondolnám, hogy a Mango kampány erre utalna, bennem mindenesetre elindított valamit.

Amúgy minden úgy kezdődött, hogy volt 10 percem shoppingolni Pisaban a múlt héten, berohantam az első boltba, amit megláttam, ez egy Mango volt és 10 perccel később egy (leárazott, 19 euro) romperrel távoztam! 

Az overál után, a romper a legújabb szerelmem! 

U.I. : Nem tudom, hogy ki fordítja magyarra a Mango weboldalát/hírlevelét, de tartok tőle, hogy a Google, elképesztő baromságokba lehet belefutni, persze, viccesnek hívhatjuk.

Új szerepek, új lényegek Tovább
A H&M nem retusál: marad a stria, a karszőr és a heg

A H&M nem retusál: marad a stria, a karszőr és a heg

4e91ab4f00000578-5992625-image-a-25_1532552129112.jpg

 

Manapság amikor minden arról szól, hogyan legyünk tökéletesek és hogyan ne fogjon rajtunk az idő foga, a H&M gondolt egyet és inkább csatlakozott a való világhoz, ahol a nők nem hibátlan bőrűek, sőt, némelyikünk striával és narancsbőrrel is büszkélkedhet. Ja, és van olyan is, hogy szőr van a karunkon.

A vásárlók egy része nagy örömmel fogadta, hogy a H&M nem retusálta ki a fent említett tökéletlenségeket, így jó pár fürdőruhás modell aztán úgy nézett ki, mint az átlag nők 80%-a (persze még mindig kifogástalan alakkal).

Micsoda áttörés! Vagy mégsem?

Talán rájöttek arra, hogy a tökéletesre retusált nők látványa illúzió csupán? Vagy hogy a szépség nem attól függ, hogy van-e a striánk? Vagy hogy a tökéletlen valójában sokkal szebb, mint a hibátlan? Vagy, talán észrevették, hogy akiknek (főleg) el akarnak adni, már azok is tele vannak striával? 

Van aki azt gondolja, hogy nagy előrelépés ez, hiszen évekkel ezelőtt még számítógép által készített,  hibátlan arányú műtestekre tették a ruhákat.

De hányan vagyunk kifogástalanok? Hányan vagyunk, akik úgy nézünk rá egy modell simára (és vékonyra) retusált lábára, hogy hja, nekünk ilyen soha nem lesz már. (Ami nem is igaz amúgy, mert ha végleg nem is lehet eltüntetni őket, életmódváltással és sporttal lehet halványítani, saját tapasztalat.)

Érdekel ez minket egyáltalán? Számít egyáltalán, hogy egy csíkos lábú/fenekű nőn van a fürdőruha?
Vagy inkább nem is akarjuk ezt látni? Elég magunkon látni?

Én csak támogatni tudom a kezdeményezést, ami amúgy már tavaly elkezdődött, az Asos, Boohoo és a Missguided vezényletével, a H&M a maga kategóriájában az első.

Üdítő látni (azt hiszem, mostanában ez a kedvenc kifejezésem), hogy az az üzenet itt, hogy nem kell tökéletesnek lennem, és amúgy senki sem az, de nem is kell szégyellnem.

2_p.jpg

 

 

A H&M nem retusál: marad a stria, a karszőr és a heg Tovább
Anna Wintour cipőt tervezett a Nike-nak

Anna Wintour cipőt tervezett a Nike-nak

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_07_14_01923_bmp.jpg

Anna Wintour idén 30 éve az amerikai Vogue főszerkesztője, talán ennek alkalmából vállalta be élete első divatos kooperációját a Nike-val, 68 évesen, és persze szigorúan a Vogue égisze alatt.

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_07_14_02132.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_07_14_02225.jpg

Így született meg Anna Wintour x Air Jordan 1 High Zip AWOK nevű edzőcipő, mely július 21-jén debütál, ára 220 dollár lesz. 

AWOK -  így okéz Wintour az irodában, kész mennybemenetel lehet, amikor megkapja az ember!

Amúgy volt szerencsém egyszer Anna Wintour aurájában megfürödni, itt írtam róla.

vogue-air-jordan-1-high-zip-bq0864_601-1.jpg

vogue-air-jordan-1-high-zip-bq0864_601-14.jpg

vogue-air-jordan-1-high-zip-bq0864_601-3.jpg

vogue-air-jordan-1-high-zip-bq0864_601-6.jpg

https_2f_2fhypebeast_com_2fimage_2f2018_2f07_2fanna-wintour-vogue-nike-air-jordan-1-3-sneakers-awok-2.jpg

Készült videó is, gondolom viccesnek szánták, sajnos nem ez.

Na de, ettől függetlenül a cipő tetszik, úgy látszik, most a piros edzőcipő megy, én már hónapokkal ezelőtt vettem egyet!

 

 

Anna Wintour cipőt tervezett a Nike-nak Tovább
A 88 éves Tippi Hedren a Gucci kampányában jövőt jósol

A 88 éves Tippi Hedren a Gucci kampányában jövőt jósol

tippi-hedren-gucci.jpg

Dakota Johnson után, itt a nagymama is a legújabb Gucci reklámban!

Persze, nem mindegy ki a nagymama, jelen esetben Tippi Hedren, akit leginkább a Hitchcock filmekből ismerhetünk.

Háttérinfó: Tippi Hedren lánya Melanie Griffith, az ő lánya pedig Dakota Johnson, ő pedig igazi Gucci nagykövet, hiszen szerepelt már a Gucci Bloom parfümjének reklámjában, és társasági eseményeken is előszeretettel visel Guccit.

Tippi mielőtt színésznő lett, egy jó évtizedig modellkedett, most újra modellkedésre adta fejét, 88 évesen. 

Persze, nem újdonság 70 felettieket látni divatreklámokban, legnagyobb örömömre!

A sort Joan Didion kezdte 3 évvel ezelőtt, amikor is 80 évesen a Celine-nek reklámozott szemüveget.

Amúgy két éve már láthattunk idős színésznőt Gucci reklámban: akkor a 79 éves Vanessa Redgrave pózolt a márkának.

Aztán a 72 éves Joni Mitchell Saint Laurent hirdetésben szerepelt, a 100 éves Bo Gilbert, aki az elmúlt évtizedeket  egy birminghami idősek otthonában töltötte, és sohasem modellkedett, a Harvey Nichols londoni luxusáruház kampányában debütált, és ő volt az első 100 éves modell, aki a Vogue-ban szerepelt.

Tavaly az egykori szupermodell, a 78 éves Verushka az Acne Studios reklámjában szerepelt és ne felejtkezzünk el a 74 éves Lauren Huttonról, akiről többször is írtam, második virágkorát éli. 

Hedren, természetesen talpig Gucciban, jósnőt alakít az óra és ékszer reklámban, sok szövege nincsen, mindenesetre a nézése rejtélyes. 

A videót egyelőre nem tudom betenni, mert a Gucci még nem tette ki a youtube-ra, de az oldalukon megtekinthető.

diaryarticledouble_fortuneteller-07_001_default.jpg

diaryarticlesingle_fortuneteller-06_001_default.jpgTippi Hedrent 1961-ben fedezte fel Hitchcock, ilyen volt a Madarak című filmben.

tippi-hedren-the-birds.jpg

A 88 éves Tippi Hedren a Gucci kampányában jövőt jósol Tovább
Az IKEA beszáll a ruha businessbe

Az IKEA beszáll a ruha businessbe

sei_9809377.jpg

Ha már te is elgondolkoztál azon, hogy IKEA anyagból készült ruhát hordani menő lenne, akkor eljött a te időd!

Az bútorkereskedő cég legújabb húzása: összehozni a divatot a lakberendezéssel! 

A londoni Savile Row-on, - ami méret utáni szabóságok fellegvára, ugye - működő William Hunt szabósággal állt össze és ők készítettek IKEA anyagokból négy unisex öltönyt.

Magyarul, mostantól összeöltözhetünk az otthonunkkal!

Sajnos, megvásárolni nem lehet őket "csak úgy", a honlapon kell jelentkezni, és ha szerencsések vagyunk kisorsolnak. 

Amúgy remek ötlet, most már legálisan is járhatok függönyben avagy asztalterítőben! 

sei_9809317.jpg

sei_9809265.jpg

ikea-x-william-hunt-suits-014-1525089593.jpg

sei_9809307.jpg

ikea-x-william-hunt-suits-5-1525089593.jpg

 

Az IKEA beszáll a ruha businessbe Tovább
A 47 éves Stella Tennant a Zara kampányában: letisztult, időtálló, visszafogott

A 47 éves Stella Tennant a Zara kampányában: letisztult, időtálló, visszafogott

1809002000_1_1_1k.jpg

A 47 éves Stella Tennant szerepel a Zara új, Denim című nyári kampányában és azt gondolom, hogy itt a 40 feletti nőket próbálja megszólítani. 

Tavaly augusztusban szalaghír volt (a külföldi divatsajtóban), hogy a Zara Timeless kampányában 40 feletti nők szerepeltek. Meg is írtam "A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő" bejegyzésben erről a véleményemet.

Szóval örömmel látom, hogy a Zara újra próbálkozik.

Azt is örömmel látom, hogy nem retusálták agyon a képeket, látunk ráncokat is, talán túl visszafogott is smink, igazából még szempillaspirált sem látok, nekem kicsit színtelen az arca, de persze így megy ez a ruhákhoz.  

Tetszik még, hogy letisztultak a képek, nincsenek túl komponálva, a hangsúly a ruhákon van, nagyon tetszik a komplett fehér szett és még talán az overállon is elgondolkozom. Persze, a legjobban a csizma tetszik..

A ruhák egyszerű szabásúak, mind olyan darab, amit 10 év múlva is simán felvehetünk.

A négy gyermekes, arisztokrata modell Stella Tennant nem először dolgozik a Zara-nak, 7 éve már volt egy kampánya velük, úgy látszik, akkor bevált.

Szóval, hajrá, jó lenne látni még több ilyet!

zara-denim-spring-summer-2018-lookbook10038_1.jpg

1809002000_1_1_1.jpg

1809003000_1_1_1.jpg

1809004000_1_1_1.jpg

1809005000_1_1_1.jpg

1809007000_1_1_1.jpg

1809006000_1_1_1.jpg

1809011000_1_1_1.jpg

1809010000_1_1_1.jpg

1809012000_1_1_1.jpg

1809014000_1_1_1.jpg

A 47 éves Stella Tennant a Zara kampányában: letisztult, időtálló, visszafogott Tovább
Érett nők dicsérete az Oscar-gálán

Érett nők dicsérete az Oscar-gálán

_100274197_gettyimages-927245280_1.jpgAz idei 90. Oscar-gálán taroltak az érett nők, nem győztem kapkodni a fejem, hogy milyen jól néznek ki.

Rögtön a gála elején, végigsöpört a social median Rita Moreno zseniális PR húzása: a 86 éves Rita Moreno ugyanis ugyabban a ruhában ment az Oscarra, amiben 56 évvel ezelőtt, 1962-ben, amikor amúgy megkapta az Oscart a West Side Story-ért. Több okból is csodálatos ez, ugye nem kell magyaráznom!

A 80 éves Jane Fonda fehér Balmain-ben ismét remekül mutatott a vörös szőnyegen, mint mindig.

rexfeatures_9446173cv_b.jpg

Helen Mirren (72) nem tudom, hogyan csinálja, de egyre jobban néz ki, ez a kék ruha pedig Reem Acra. Meg láthatunk még rajta némi gyémántot is.

A vörös szőnyegen egy tequilát is legurított, mindenki legnagyobb örömére, remek content lett a social median ő is.

"A kezembe adták, fantasztikus, pont jól jött a lámpalázamra!" - nyilatkozta.

Amúgy érdekes, amenyiben valakinek látszódik a mellbimbója ruhán keresztül, már az is ruhamalőrnek számít (wardrobe malfunction), legalábbis az Express szerint, így ők fekete csíkkal takarták el Helen Mirren mellbimbóit.

img_20180305_013858.jpg

Jane és Helen aztán közösen is adtak át díjat, szuper lenne őket egy filmben látni! 

when-she-jane-fonda-were-true-beauty-grace.jpg

helen-mirren-jane-fonda-momentos-oscars.jpg

Meryl Streep (68) piros Dior-ban feszített, az ő stylistja Micaela Erlanger, ugyanaz aki Lupita Nyong’o-t is öltöztette. Magyarul a Pentagon titkai címmel ment filmet megnéztem, nekem a film nem jött be igazán, Meryl Streep jó volt, de nem kimagaslóan.

img_20180305_015647.jpg

Az 58 éves Allison Janney, szintén Reem Acra ruhában, az Én, Tonya filmben nyújtott alakításért kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart. Amúgy ő van a legújabb The Gentlewoman címlapján, ez az én kedvenc újságom és már alig várom, hogy valahol megvegyem.

_100273998_c590d0f7-6bc0-48ef-804c-69620ec9bb7c.jpg

Ezen a képen a 93 éves - igen, 93!  - Eva Marie Saint-et láthatjuk, aki díjat konferált fel, jómaga is Oscar tulajdonos. Férfiasan bevallom, hogy sohasem hallottam róla korábban, persze ez nem jelent semmit, viszont irigylésre méltóan jól néz ki ennyi idősen.

saint-1255869_1.jpg

Mint már a Golden Globe-on is láthattuk, a 60 éves Frances McDormand nem viszi túlzásba a dolgokat, nem sminkel, a haja sem érdekli különösebben és viszonylag egyszerű ruhákat választ a díjátadókra. 

Ahogy számítani lehetett rá, ő kapta a legjobb színésznőnek járó díjat és ismét nem mindennapi köszönő beszédet tartott, arról nem beszélve, hogy felállította az összes női jelöltet, megtapsolni őket, hát, nem voltak túl sokan.

Aki szeretne elmélyedni McDormand-ban, itt olvasható egy ultra hosszú cikk róla a New York Times-ban.

Szőnyeg jellegű ruhája talán egy Valentino volt, de nem biztos.

gettyimages-927324898.jpg

A többség szerint Nicole Kidman (50) Armani Privé masniruhája volt a legjobb, engem egy szaloncukorra emlékeztet leginkább.img_20180305_014908.jpg

Végezetül, íme két ruhaköltemény, ami szerintem nem sikerült.

Whoopy Goldberg-nél nem tudom, hogy mi zavar jobban, a napszemüveg vagy a tetoválása, mert a Christian Siriano ruha alapvetően nem rossz.

Salma Hayek pedig indiai függyönynek öltözött, gondolhatnánk, pedig ez egy számára készített Gucci. Majdnem mindig Gucci-t hord, érthető, hiszen a férje a Kering-csoport feje, amelybe a Gucci is tartozik. 

Ja, és egyszer láttam őt viszonylag közelről a London Fashion Week-en.

_100274212_gettyimages-927245620.jpg

_100274134_gettyimages-927241618.jpg

Érett nők dicsérete az Oscar-gálán Tovább
II. Erzsébet királynő a London Fashion Week meglepetés vendége volt

II. Erzsébet királynő a London Fashion Week meglepetés vendége volt

3500.jpg

II. Erzsébet brit királynő ismét bizonyította, hogy nem kell a szomszédba mennie egy jó kis PR mutatványért.

Kedd délután a London Fashion Week utolsó bemutatóján bukkant fel, a szerencsés designer pedig Richard Quinn volt, akinek amúgy ez volt összesen a második bemutatója, tekintve hogy márkáját 2016-ban alapította.

4968e30400000578-5413379-image-a-123_1519148753764.jpg

Mint kiderült, a 91 éves Erzsébet királynő most járt először a London Fashion Week-en.

A királynő egy Angela Kelly kosztümöt viselt, ő amúgy a saját személyes szabója és egyben személyi asszisztense. Ő ül egyébként Wintour mellett a jobb oldalon az első képen. 

Yes that would be our actual Queen on the actual frow! #richardquinn #lfw #longlivefashion. Repost from @harrietelton � � �

Marianne Jones (@mariannejonesuk) által megosztott bejegyzés,

 

A királynő láthatóan élvezte a show-t, természetesen a frow-ban (font row), azaz az első sorban és Anna Wintour mellett. Wintour nem vette le a szemüvegét, és hiába a védjegye, ez alkalommal illett volna levennie. Szerintem.

3240.jpg

A show után átadta pedig a tervezőnek átadta a saját magáról elnevezett kitüntetést, vagyis II. Erzsébet királynő a Brit Design-ért díjat. Ezt mostantól minden évben újonc, kiemelkedő tehetség designerek fogják megkapni. Mint kiderült, a díj ötlete a fent említett Angela Kelly-től jött.

4968dd8900000578-5413379-image-a-90_1519147709667.jpg

4968d50100000578-5413379-image-a-138_1519149897851.jpg

Richard Quinn minden bizonnyal még sokáig emlegetni fogja ezt bemutatóját.

unnamed.jpg

4968c48300000578-5413379-image-a-65_1519146504635.jpg

 

II. Erzsébet királynő a London Fashion Week meglepetés vendége volt Tovább
Az Annie Hall stílus még mindig menő

Az Annie Hall stílus még mindig menő

legutobb_frissitve46.jpgEgy ideje már magamnak is bevallottam, hogy néha igenis jó romantikus vígjátékot nézni. Moziba azért nem fizetnék értük, de otthon, kényelemben, egy üveg pohár prosecco társaságában kifejezetten jól tudom magam érezni. Szigorúan egyedül persze.

Így aztán megörültem, amikor rátaláltam a Hampstead című filmre, mert egyrészt Londonban játszódik, másrészt Diane Keaton a főszereplője. 

Nem nehéz rájönni, hogy a cím a Notting Hill filmre hajaz, ugye, az is London egy kerülete, meg Hampstead is. Az előbbiben laktam, amíg Londonban éltem és hétköznapokon pontosan olyan, mintha egy kisvárosban lakna az ember, csak pénteken és szombaton, a Portobello Road-on a vásárra érkező kismillió ember zavarja meg a nyugalmat. A kedvenc helyem is ott van, a neve E&O, itt értem el a törzsvendégség csúcsát, hogy még a honlapjukon is kint volt rólam egy kép..most már csak a Google Maps-en vagyok.

Hampstead szintén kellemes környék, bájos utcácskák, macskakő, romantikus kávézók, hozza a vidéki hangulatot a nagyvárosban. Aztán itt van például a Freud Múzeum, a híres kanapéval, sajnos nem lehet ráülni, Freud itt is halt meg, miután 1938-ba a nácik elől ide menekült. Aztán Keats házát is itt lehet megnézni, és az én nagy kedvencem is itt található, Ernő Goldfinger háza

Amúgy Hampstead-ben volt az, hogy mentem az utcán és éppen telefonáltam, amikor átnéztem a túloldalra és azt láttam, hogy Bill Nighy (ejtsd:nai) kávézik a londoni napsütésben. Természetesen azonnal letettem a telefont és sztársokkot kaptam.)

Na de, kanyarodjunk vissza a filmhez. Szóval megnéztem a filmet, úgyhogy nektek már nem kell. (Már nagyon régen akartam ezt a fordulatot használni!) Sajnos, főhőseink között egyszerűen nincs kémia, és ugye ez egy romantikus filmben, eléggé fontos. Pedig a sztori nem rossz, két nem összeillő ember, hogyan talál végül is egymásra, és persze az odáig vezető út nem egyenes. A férfi főhős Brendan Gleeson, a Harry Potter-ből lehet ismerős.

hampstead.jpg

Ami viszont miatt érdemes volt megnéznem, az Diane Keaton stílusa és ruhatára. 

A 70 éves Diane Keaton remek formában van, és hozza a 41 éve, az Annie Hall cím filmben bevezetett stílusát. Persze, visszafogottabban, kevésbé különc, de a játékosság még mindig ott van.

Az androgünnek (nemtelen) is nevezett stílus, véleményem szerint az egyik legjobban hordható és kivitelezhető stílus.

Alapja, hogy a nőies és férfias darabokat kombinálunk össze, főleg egyszerűbb darabokat, inkább a színekre, mintákra koncentrálva.

Én egy ideje útkeresésben vagyok, a feketéből már elegem van, színeket és mintákat akarok, ez a stílus, amit egyébként gentlewoman stílusnak is hívnak, tetszik, bár tekintve, hogy szeretem a kissé extravagánsabb darabokat, egyelőre még nem tudom, hogy mennyire válna be. 

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_02_03_191528_bmp.jpg

34e2c55900000578-3623930-image-m-80_1464963958483.jpg

 

45c0fa57704cc88ccbfddad2f8920e42.jpg

347d55cd00000578-3603420-image-a-232_1463928322472.jpg

imgid114535798_jpg_gallery.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_02_03_170815_bmp.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_02_03_173647_bmp.jpgAmennyiben úgy döntenénk, hogy kipróbálnánk egy szett erejéig a stílust, ajánlom a Uniqlo márkát, ahol éppen kijött a legújabb Ines de la Fressange kollekció, amelyből szépen össze lehet rakni egy szettet. Például egy ilyet, a képen de la Fressange.

ines-fressange-cree-mini-collection-uniqlo-2014.jpg

desktop21.jpg

goods_69_405399.jpg

goods_06_407391.jpg

 goods_01_405331.jpg

goods_69_405957_1.jpg

goods_69_406330.jpg

 goods_62_406853.jpg

 

Az Annie Hall stílus még mindig menő Tovább
A 79 éves Carolina Herrera sem megy nyugdíjba

A 79 éves Carolina Herrera sem megy nyugdíjba

11herrera-14-superjumbo.jpg

"Csak ne azt írják, hogy nyugdíjba megyek." - mondta a 79 éves Carolina Herrera a New York Times-nak. "Nem megyek nyugdíjba, haladok előre." 

A mindig csodálatos fésült hajú venezuelai Herrera 1980-ban alapította márkáját, klasszikus és elegáns darabjaival vált híressé. Ruháit előszeretettel hordták az amerikai first lady-k, például Jackie Kennedy és Michelle Obama.

Tegnap, miután bemutatta őszi/téli kollekcióját a New York Fashion Week-en, 37 év után befejezte pályafutását, mint kreatív igazgató, holnaptól pedig márka nagykövetként dolgozik tovább. Nem fog többet tervezni, hanem inkább eseményekre megy, és erősíti a cég imidzsét. 

"A kor csak a fejekben létezik. A kor nem számít, ha valamit szenvedéllyel tudsz csinálni."

27892146_339387659890337_3578933085967745024_n.jpg

27582175_1944526792542672_8889712666331840512_n.jpg

Emlékeztek? Két éve írtam, hogy az akkor 74 éves Grace Coddington, az amerikai Vogue divatszerkesztője azért hagyta ott 30 év után munkahelyét, hogy új területeken is kipróbálja magát.

Úgy néz ki, 70 fölött is van élet!

A 79 éves Carolina Herrera sem megy nyugdíjba Tovább
Rihanna 300.000 forintos Gucci zoknija avagy a designer zoknik támadnak

Rihanna 300.000 forintos Gucci zoknija avagy a designer zoknik támadnak

504937_3g245_9200_008_100_0000_light-crystal-interlocking-g-stockings.jpg

A divatban az a jó, hogy nem kell komolyan venni. Mármint nekünk, haladóknak. 

Persze aztán ott vannak azok, akik ebből élnek, na nekik már komolyan kell venni, így történhet meg az, hogy Rihanna a minap például egy 300.000 forintos, kristállyal kirakott Gucci zokniban flangált. 

Már korábban is gondolkoztam azon, bármennyire is szürreális, de valós probléma lehet, hogy egy olyan szintű celebrity-nek, mint Rihanna, micsoda fejtörés lehet, hogy mit vegyen fel nap mint nap, hogy azt megírják. (Tudom, ott van erre Mel Ottenberg, meg még jó pár stylist.)

Arról nem is beszélve, hogy 58.5 millió Instagram követővel a háta mögött milyen eladásokat tud generálni egy-egy ilyen termék elhelyezéssel.

GanG

badgalriri (@badgalriri) által megosztott bejegyzés,

 

Pár hete Londonban, a Browns külön kirakatot szentelt a designer zokniknak, megtörve a trendet, hogy karácsonyra csak unalmas zoknit lehet ajándékba kapni vagy adni. Azzal számoljunk persze, hogy 100 euró alatt nem ússzuk meg.

Szóval ha még nem barátkoztunk meg azzal, hogy magassarkúhoz vagy papucshoz zoknit hordjunk, akkor itt az ideje! 

A zokni ugyanis maradni fog.

20171120_134215.jpg

20171116_163627.jpg

 

20171116_163648.jpg

Nekem ez pink lurex Gucci most a favorit!

20171120_134329.jpg

A férfiakra is gondoltak!

 

 További designer zoknik nézegetésre!

Természetesen, a designer zokni nem új keletű fogalom, Paul Smith például kiváló darabokat árul 24 fontól.

Aztán annyira elkapott a zokni-mánia, hogy úgy döntöttem, idén hasznos ajándékot kap a pasim karácsonyra, és a kelet-londoni Pringle of Scotland outlet-ben (90 Morning Ln, London E9 6NA, UK és mellette rögtön van egy Burberry és egy Anya Hindmarch is) egy kisebb vagyont elköltve vásároltam neki 6 designer zoknit. Jó, magamnak is vettem párat, nem tudtam megállni.

Jómagam egy designer zoknival büszkélkedhetek, még tavaly vásároltam, amikor a Fashion and Textile Museum-ban a Missoni kiállítás volt és nagy örömömre a múzeum kis butikjában rátaláltam erre a zoknira, és még a költségvetésembe is belefért. Egyelőre éjszakai viselet, hideg téli éjszakákon.

20160520_205007_1_1.jpg

Rihanna 300.000 forintos Gucci zoknija avagy a designer zoknik támadnak Tovább
A 82 éves Benetton alapító visszatér megmenteni a céget a hírhedt fotóssal

A 82 éves Benetton alapító visszatér megmenteni a céget a hírhedt fotóssal

Tegyük fel, hogy 70 körül vagy, van egy menő céged, csúcsra vitted, jól prosperál, dolgoztál sokat, elégedett vagy, gondoltad, most pár pihenjünk. Elmész nyugdíjba. 

Aztán eltelik 10 év, és azt látod, hogy a cég, amely a nevedet is viseli, elindult a lejtőn, a 10 évvel ezelőtt 144 milliós eurós profit helyett, 81 millió eurós veszteséget termel. 

cover-r4x3w1000-5a202ff046a0f-sipa-00698379-000010.jpg

Nincs mit tenni, újra összeszeded magad és 82 évesen visszamész megmenteni a céget.

Mert ugye a Benetton-t nem lehet csak úgy veszni hagyni. A Benetton ugyanis történelem.

Elviselhetetlen fájdalom ez nekem, ezért megyek vissza, nyilatkozta Luciano Benetton csütörtökön, csak magunkat hibáztatjuk. Az üzletek, melyek egykor világosak voltak, ma sötétek és szomorúak, mint az egykori kommunista Lengyelországban. A legnagyobb bűn pedig az volt, hogy abbahagytuk a pulóverek gyártását, víz nélküli vízvezeték lettünk.

A kommunista Lengyelország fogalmam sincs, hogyan jött be a képbe..

original-gazine-oliviero-toscani-fotografo-intervista-oliviero-toscani-18427178-1-ita-it-oliviero-toscani-jpg.jpg

Ezzel egyidejűleg, a híres-hírhedt fotós, Oliviero Toscani is visszatér 17 év után, aki a UNITED COLORS OF BENETTON-t az egyik legismertebb márkává tette a világon a nagy port kavaró képeivel, már el is kezdte a munkát, íme az első kampány, amely egy nagyobb kampány része.

6850.jpg

Mindannyian rajta vagyunk ezen a képen, mondja Toscani. Egy olaszországi általános iskolában vagyunk, 28 gyerek, 13 náció, mindenkin Benetton ruha van, persze. A téma az integráció, mely a Benetton számára mindig kedves volt, a mai világban pedig az egyik legfontosabb kérdés.

pinocchio-_-alta-1030x615.jpg

Az első képek és a videó része egy nagyobb kampánynak, amely majd jövő év elején jelenik meg. 

Amúgy ideje volt. Én nagyon szeretem a Benetton-t, amióta Olaszországban élek, még jobban figyelem és mindig bemegyek körülnézni és mindig úgy, hogy most veszek valamit. De általában csalódottan távozom, bár a nyáron vettem egy szürke-sárga csíkos pulcsit, ami 15 euróra volt leértékelve, tökéletes darab kicsit hidegebb nyári estékre, de ezenfelül semmi, pár napja is benéztem, unalmas, mind a kollekció, mind a bolt.

Én kíváncsian várom mi fog történni itt!

Oliviero Toscani persze nem tétlenkedett az elmúlt években, van saját olíva olaja meg bora, nem messze tőlünk van a földje, meg nyilvánvalóan fényképezett is.

Ja, amúgy Luciano testvére, a 80 éves Giuliana is visszatért a cégbe, újra pulóvereket gyártani, ahogy az elején kezdték. 

Ahogy látom, újra kezdik az alapoktól a bevált felállásban. Én mindenesetre drukkolok!

Csak úgy mondom, hogy a 95 éves Pierre Cardin nemrégen adott egy interjút, amiben közölte, hogy semmi kedve abbahagyni a munkát.

130403104637-giuliana-benetton-leading-women-horizontal-large-gallery.jpg

A 82 éves Benetton alapító visszatér megmenteni a céget a hírhedt fotóssal Tovább
Programajánló, ha ezen a héten Londonban jársz!

Programajánló, ha ezen a héten Londonban jársz!

Az Isten úgy felvitte a dolgomat, - ebben az évben többször is - , hogy váratlanul Londonba utazom a héten egy konferenciára. Ennek nyilván nagyon örülök, hiszen tavaly májusban voltam utoljára kedvenc városomban és London verhetetlen, ha kortárs kultúráról van szó és az nekem már nagyon hiányzik, itt a toszkán vidéken.

Louise Dahl-Wolfe: A style of her own kiállítás

A Fashion and Textile Museum-ban Louise Dahl-Wolfe, amerikai divatfotós kiállítása, Gabi írt róla a blogján kifejtőset, úgyhogy tőle idézek:

Legnagyobb érdemének a divatfotográfia megújítását tartják. Ő ugyanis külső térben, természetes fényben szeretett dolgozni, valamint a színes fotózást is előnyben részesítette, abban az időben, amikor csak a fekete-fehér képeket tartották művészinek.
1933-ban saját stúdiót nyitott New Yorkban, ahol reklám, és divatfotókat készített. 1936-tól 1958-ig a Harpers Bazaar csapatát erősítette, 86 címlapot, 600 színes képet, és megszámlálhatatlan mennyiségű fekete-fehér anyagot fotózott. A magazinnál eltöltött évek alatt remekül tudott együttműködni kollégáival, különösképpen a legendás Diana Vreeland-dal, aki meghagyta Dahl-Wolfe művészi szabadságát, és a fotós kedvére szárnyalhatott.

Amikor ezt kitettem az Insta-ra, még nem tudtam, hogy megyek Londonba! Volt már egy ilyen esetem korábban, 2011 év elején szépen beleírtam a naptárba, hogy lesz Tracey Emin kiállítás Londonban a Southbank-en. Mondanom sem kell, semmi esélyem nem volt akkor kiutazni. Aztán fél évvel később kiköltöztem Londonba. Az univerzum figyel!

 

Karácsonyi fények 

Ez Londonban ugye egy önálló pár órás program, jó pár posztot jó sok képpel már én is kiraktam (itt és itt).

Na meg idén a Harrods-ban a Dolce & Gabbana garázdákodik, Olasz Karácsonyi Vásár címmel költöttek el állítólag 7 milllió fontot (a Financial Times szerint) a luxusáruház 23 kirakatára, támadják Londont rendesen, pár napja új üzletet is nyitottak Mayfair-ben.

Szóval ezt mindenképpen meg kell néznem..

Lights, camera, action! Watch how the @dolcegabbana luminaria was created and installed for #DGChristmas.

Harrods (@harrods) által megosztott bejegyzés,

 

Glossier pop-up

Ez gondolom csak azoknak jelent valamit, akik szorgalmas Into The Gloss olvasók. A most 32 éves Emily Weiss 7 éve indította el szépséggel foglalkozó blogját, akkoriban amúgy asszisztens volt a Teen Vogue-nál, ami jól kinőtte magát havi 1 milliós látogatottságú oldallá, aztán 3 éve kijött saját márkájával, a Glossier-val, ami eléggé népszerű, és akkor visszafogott vagyok.

We’re open—come by ❣️

Glossier (@glossier) által megosztott bejegyzés,

Múlt hónaptól szállítanak Angliába, így arra számítok, hogy a pop-up tele lesz, hiszen rendelés előtt, itt jól meg lehet fogdosni mindent. Én erre a multifunkciós szemöldök Boy Brow valamire szeretnék beruházni, ugyanis amióta természetes hajszínű vagyok ősz beütéssel, és nem festetem feketére a szemöldökömet, azóta gyakorlatilag nincs is. És még a ManRepeller is ajánlja.

The Glossier pop-up: 32 Portland Place, W1. Hétköznap: 11-8, szombat: 10-8, vasárnap: 12- 6

Christopher Nemeth kiállítás a Dover Street Market-ben

Magyar származású designert ünnepel a Louis Vuitton című posztomban olvashatjátok ki is az a Christopher Nemeth és miért is érdekes ez, dióhéjban: Nemeth autodidakta módon tanult meg varrni, szabni, sajátos kötél motívumával ellátott kézzel varrott, elhanyagolt befejezésű darabjai a mai napig népszerűek. Németh 2010-ben halt, felesége viszi tovább a márkát.

Most a Dover Street Market alagsorában lehet megnézni Németh műveit, amúgy művésznek készült és az új kollekció darabjait. Nagyon várom, az univerzum itt is biztos figyelt, hogy pont arra a hétre essen ez a kiállítás, amikor Londonban vagyok!

A Dover Street Market-ről itt ömlengtem korábban, bár már azóta új helyre költöztek, de ott nem mertem fényképezni!

23417315_311390496027834_5312836281288359936_n.jpg

 

New items from Nemeth AW17 collection and 6 DSM exclusive jackets arrives Thursday 9th November at Dover Street Market. Basement. @ChristopherNemeth_Official

DOVER STREET MARKET LONDON (@doverstreetmarketlondon) által megosztott bejegyzés,

 

Fashion Space Gallery - Fashion Together

Egy kiállítás kedvenc brit újságírónőm kurálásában, akit Lou Stoppard-nak hívnak és már egy korábbi kiállításáról áradoztam itt.

fsg-fashion-8.jpg

A mostani, Fashion Together címmel, 7 divatos kollaborációt mutat be, név szerint Rick Owens és felesége, Michèle Lamy, Nick Knight és Daphne Guinness, Shaun Leane és Alexander McQueen, Viktor Horsting és Rolf Snoeren, Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin, Gareth Pugh és Ruth Hogben, valamint Thom Browne és Stephen Jones.

A kiállítás anyagáról könyv is megjelenik, november 21-én lesz az esemény, én már akkor hazafelé tartok Olaszországba.

Fashion Together  - january 13-ig, Fashion Space Gallery – 20 John Prince’s Street, London, W1G 0BJ

És persze, nem hagyhatom ki, hogy megnézzem a sketch-ben, az egyik kedvenc helyemen a karácsonyfát...sketch - nagyvilági teázás Alien wc-vel

@carlyrogersflowers @jamjar_flowers @rebelrebele8 @figaandco

sketch (@sketchlondon) által megosztott bejegyzés,

 

Programajánló, ha ezen a héten Londonban jársz! Tovább
A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt

A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt

meryl-streep-vogue-cover-december-2017.jpg

Az amerikai Vogue decemberi számának (egyik) címlapján Meryl Streep, korunk egyik legfigyelemreméltóbb színésznője. Tudta, kedves olvasó, hogy Meryl Streep minden idők legtöbbször Oscar-ra jelölt színésznője? 20 alkalommal 4 kategóriában, háromszor el is nyerte (Kramer vs. KramerSophie's ChoiceThe Iron Lady)

00-meryl-streep-vogue-cover-december-2017.jpg

Szóval Meryl Streep megérdemli, hogy címlapon legyen, és persze ez most trend is, aminek én örülök, hogy 40-50-60-70 éves nők kerülnek címlapra vagy hogy az olasz Vogue a komplett októberi számát 60 feletti nőknek írta

És azt kell, hogy mondjam jó lett a kép róla, persze látszik, hogy dolgoztak rajta, de mégsem annyit mint a 71 éves Susan Sarandon-on, akit teljesen felismerhetetlenre retusálták az angol Elle címlapján. Meg adták rá egy hatalmas hajat is..

Aztán van még itt egy videó, ahol Meryl Anna Wintour-ral  (akinek az aurájában egyszer megfürödtem!) cseveg erről-arról, - amúgy éppen 11 éve játszotta őt "Az ördög Pradat visel" című filmben -, kicsit politizálnak is, hogy megélik-e még, hogy lesz Amerikában női miniszterelnök (Wintour is 68 éves), meg hogy milyen lesz az Oscar a Harvey Weinstein ügy után. 

Aztán itt van ugye Meryl legújabb filmje, a The Post, ami magyarul "A Pentagon titkai" címmel fut, és amit szintén promóznak egy kicsit, és még az is kiderül, hogy Wintour mentora, közeli barátja volt Katherine Graham, akit a filmben játszik Meryl. Érdemes megnézni, hogy Wintour milyen lelkesedéssel beszél róla.

A videó végén Wintour átnyújtja neki az újságot, mire Streep kicsit elérzékenyülve mondja, hogy bárcsak az anyukája élne és láthatná ezt.

Meryl Streep jó választás volt, megint, szerepelt már a Vogue címlapján 62 évesen és akkor azt írták, hogy addig ő volt a legidősebb. Ma már azonban tudjuk, Lauren Hutton 73 évesen a listavezető, az októberi olasz Vogue címlapján szerepelt. (Ami megvettem, majd szépen, lassan lefordítom és mazsolázgatok belőle.)

Fotó: Annie Leibovitz, ruha: Michael Kors

A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt Tovább
A nő, aki mindig fehérben járt

A nő, aki mindig fehérben járt

Történet egy teljesen hétköznapi nőről, aki 62 évesen gondolt egyet és megváltoztatta az életét.

Valószínűleg, ahogy én sem, úgy ti sem hallottatok még Sara Berman-ról. Kivéve azok, akik éppen New York-ban vannak és elmentek megnézni a Metropolitan Museum of Art-ban a "Sara Berman ruhásszekrénye" című kiállítást.

legutobb_frissitve44.jpg

Sara Berman 13 éve halt meg 84 éves korában. 1920-ban született Fehéroroszországban (Belarusz), majd 12 éves korában Palesztinában találja magát, ugyanis szülei úgy döntenek, hogy oda emigrálnak. Később hozzámegy egy földbirtokoshoz, akiből aztán gyémánt kereskedő lesz. Sara újra emigrál, immár férjével és két lányával - Maira és Kika - , New York-ban, Bronxban telepednek le.

Aztán Sara fogja magát és 38 év boldogtalan házasság után, 62 évesen otthagyja férjét, és úgy dönt, mostantól úgy él, ahogy ő szeretne. 

Ingóságai nagy részét maga mögött hagyja, egy szál bőrönddel távozik és beköltözik egy kis stúdió lakásba Greenwich Village-be, végre egyedül lehet. 

És úgy dönt, hogy ezentúl kizárólag fehérben fog járni. 

Az újdonsült szabadság apró örömei közé tartozik az esti tévénézés és a kilátás a lakásból az Empire State Building-re.

sarabermansclosetdetailpage1200x1280.jpg

Mindez Marie Kondo előtt, Sara Berman igazi minimalista gardróbot működtetett, perfekcionista módon tárolva, hajtogatva, rendszerezve szeretett és gondosan vigyázott ruháit, tárgyait, emlékeit.

"Bármikor megújulhatunk, bármikor felfedezhetjük magunkat újra, életkortól függetlenül. Íme egy gyakorlatilag átlagos, hétköznapi nő, aki élete második felében a rend és a minimalizmus felé fordult, hogy megtalálja benne saját magát." 

 

Mondja ezt lánya, Maira Kalman, akinek a neve viszont ismerős lehet. 

Két okból is: az egyik, hogy a férje, Tibor Kalman volt, a világhírű magyar származású tervező, a provokatív Benetton-kampányok elindítója, a Colors magazin főszerkesztője (amíg létezett ez a magazin, még én is vásároltam, vagy még mindig létezik??). Kalman hírnevét a Talking Headsnek készített lemezborítók is növelték, az Andy Warhol által alapított Interview Magazine kreatív igazgatója is volt.

A másik pedig, hogy Maira saját maga is ismert grafikus, a saját maga által illusztrált cikkeivel folyamatosan jelen van több amerikai magazin, többek között a legendás New Yorker oldalain, számos könyve jelent meg és ilyen szuper TED előadást is tartott.

05kalman3-superjumbo.jpg

Szóval Maira, amikor anyja halálakor pakolta össze a lakást testvérével és fiával (képen), akkor azt mondta, hogy ezt meg kellene mutatni a világnak. Az anyjának is biztos tetszene. Így jött az ötlet, hogy egyfajta művészeti installációként jelenítsék meg a ruhásszekrényt.

És hogy miért fehérben?
Maira szerint, anyját a fiatalságára emlékeztette. Amikor fiatal lányként Tel-Avivban élt a tenger mellett a szüleivel, fehér ruhákat hordott és a szél lengette a napszítta, fehér száradó ruhákat a kötélen. Ki tudja, talán egy emlék, amely jóleső érzést okozott, ha rágondolt.

A képen Sara Berman 1938-ban Tel Aviv-ban, fehérben.

05kalman2-blog427.jpg

 Íme Maira egy illusztrációja, amiből valamennyire lejön, hogy milyen is a stílusa.

Yesssss! #mairakalman #theprinciplesofuncertainty #readthatbook

Masha (@mhamasha) által megosztott bejegyzés,

 

Sara Berman életéről és ruhásszekrényéről könyv is kijön jövőre.

A nő, aki mindig fehérben járt Tovább
Ez 78

Ez 78

porter-magazine-23-winter-2017-3k.jpg

Ránézek Ali Macgraw-ra és azt gondolom, hogy így akarok kinézni 78 évesen. Ki nem?

És most nem a ruhákra gondolok. Ahogy áll, ahogy néz, ahogy azt mondja a szemével: én már megcsináltam, neked még el kell idáig jutni, még meg kell élned, hogy ennyi legyél.

Önbizalom, tartás, stílus. Semmi feszengés. 

A Love Story legendás színésznője ismét itt van és ismét levesz minket a lábunkról, ezúttal a Porter magazin számára készült ez a fotósorozat, Pamela Hanson munkája. 

Egyszerűen tökéletes ez a fekete-fehér kombináció és a styling is, van egy gyanúm, hogy Georgia O'Keefe festő egykori birtoka és háza voltak a fotózás helyszínei, de ennek még utána kell járnom, ugyanis csak annyit tüntettek fel, hogy Santa Fe. Amúgy Ali Macgraw meg pont ott lakik.*

Mindenesetre nagyon nagy O'Keefe rajongó vagyok (itt írtam róla) és emlékszem, hogy amikor először mentem a pasimat meglátogatni Toszkánába, akkor a nappaliban az asztalon ott figyelt egy O'Keefe album. Hú, mondom, ilyet is ritkán látok, hogy pasi szereti, és még albumot is vett tőle! Mondtam is magamnak, ez egy jel! Aztán később persze kiderült, hogy az anyukájáé volt, ő meg nem különösebben kedveli..a nagy jelem!

Mondjuk kíváncsi lennék az interjúra is, de a Porter magazint soha nem tartottam annyira jónak, hogy pénzt adjak ki a nyomtatott kiadásra. 

porter-magazine-23-alimcgraw-2017-5-1.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_10_09_224522.jpg

porter-magazine-ali-mcgraw-winter-2017-6.jpg

porter-magazine-alimcgraw-winter-2017-2.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_10_09_224746.jpg

porter-magazine-alimcgraw-winter-2017-4.jpg

* Kriszti, a drkuktart blog szerzője megírta, hogy a sziklás kép Plaza Blancan készült, ami nem Santa Fe. Amúgy irígykedjünk Krisztire egy kicsit, ugyanis a nyáron járt Új-Mexikóban Georgia O'Keefe Ghostranch-en is!

Korábbi bejegyzés Ali Macgraw-ról itt.

Ez 78 Tovább
A múzsa ajka a neszeszeren

A múzsa ajka a neszeszeren

nars-man-ray-banner_1.jpg

Nem tudok elmenni a NARS x Man Ray kollekciója mellett, ugyanis Man Ray szürrealista fotóit imádom!

Pár éve Londonban volt egy csodás kiállítása a National Portrait Gallery-ben, ahol egykori ügynökével volt egy beszélgetés, aki elképesztő sztorikkal jött elő, nagy élmény volt.

larmes-tears-1024x819.jpg

Gabi amúgy jól megírta a blogjában a gyöngy-szempilla történetét, itt olvashatjátok.

images_3.jpg

Szóval nem bírom levenni a szememet az arany szájas neszeszerről, amihez tartozik négy rúzs, olyan színekben, amelyeket én természetesen soha nem használnék.

Mindez 17.300 Ft-ért a Sephora honlapján.

p422870-av-04-zoom.jpg

Na de, van itt sztori is!

Persze, az ajak és száj, mint olyanok eléggé (mondhatni) elcsépelt motívumok, de mégis újra és újra visszatérnek, gondoljunk csak Lulu Guinness-re, aki egy egész márkát épített erre vagy Donald Robertson-ra, aki színes cellux-os képeivel indította újra karrierjét pár éve és lett keresett divatipari kreatív és ő is előszeretettel használja ezt a motívumot.

Emlékeztek erre a bejegyzésre: A nő, aki Hitler fürdőkádjában pózolt?

A poszt Lee Miller-ről szólt, aki Vogue modellből lett háborús tudósító és fotós, sűrű életében néhány évig Man Ray partnere volt, először mint fotográfus tanonc, majd mint múzsa.

Nyilvánvalóan ezért Man Ray előszeretettel fotózta Lee-t, és remélem már látjátok a képen, amit látni kell!

Miután útjaik elváltak, Man Ray 1933-ban Lee szájáról készített egy arany szobrot, de találkozhatunk festményein és képein is Lee szájával.

A NARS kreatívjai pedig nagyon okosan elővették ezt szájat és szépen feltették az én vágyott neszeszeremre.

lee-miller.jpg

d89284e2c02f5830892a910eec62f718--lee-miller-man-ray.jpg

A helyzet az, hogy mivel most már tudom ezt a sztorit, még jobban akarom a szájas neszeszert, sőt!

A Lee Miller fia, Antony Penrose által üzemeltetett honlapon találtam még mást is: egy kis arany száj brosst is!

Teljesen tanácstalan vagyok, mindkettő kell!

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_10_08_213752.jpg

A múzsa ajka a neszeszeren Tovább
Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta

Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta

hp-vogue-italia-october-2017-lauren-hutton.pngAz olasz Vogue úgy gondolta, eljött az idő, hogy a komplett októberi számot a 60 feletti nőknek szentelje. Ugyanis a 60 feletti nők egyre több helyen ott vannak: reklámkampányok, címlapok, divatbemutatók, és nemcsak modellek vagy színésznők, a hétköznapi nők is nyomulnak. Hajrá!

A címlapon Lauren Hutton, aki 73 éves és 11 hónapos, így ezzel ő nyerte meg a "legöregebb nő Vogue címlapon" cím titulust.

Amúgy Tina Turner vezette eddig a listát, 2013-ban a német Vogue címlapján szerepelt, amikor 73 éves és 4 hónapos volt. 

lauren-hutton-vogue-italia-october-2017-01-620x776.jpg

Lauren Hutton, a hetvenes évek egyik legjobban fizetett modellje volt, tavaly tért vissza komolyabban a divatvilágba, amikor is az idén 50 éves olasz Bottega Veneta divatmárka tavasz/nyári kampányában tündökölt, málnaszínben és pirosban.

Hutton 27 amerikai Vogue és 13 más Vogue címlappal a háta mögött, azt mondja, ez a legfontosabb számára, azért - és most szabadon fordítom -, mert itt egy 73 éves nő, aki ráncos és mégsincs szétfotósoppolva a feje és mégis ott van a Vogue címlapon, ráadásul mosolyog is! 

vi1710-cover_1_no-code.jpg

Ha engem kérdeztek, ehhez az olasz Vogue kellett. Az angol Vogue-nak évente van egy 40 feletti kiadása, amit most Eszter meghozott nekem, ugyanis képtelenség volt megvenni, Pisa-ban egyelőre még nem találtam meg az angol nyelv újságok boltját.. A tavaly elhunyt Franca Sozzani, aki közel 3 évtizedig volt az olasz Vogue főszerkesztője szerintem elégedett lenne ezzel az ötlettel, ismerve munkásságát kicsit, nemcsak merész, de számos alkalommal úttörő témákkal és vizuális anyagokkal jött el. 

Az új főszerkesztő, Emanuele Farneti azt mondja, hogy azért akarta ezt a számot, mert meg akarja mutatni, hogy a mostani 60-70 évesek már mások mint korábban. Aktívak, jól néznek és még szekszisek is, ahogy Lauren Hutton. Amúgy állítólag Hutton-on semmilyen beavatkozást nem végeztek, sem az arcán, sem a testén. 

A képeket Steven Klein készítette, és 3 címlappal jött a ki a magazin. Mostanában ez a trend? Vettem egy Grazia-t a reptéren pár napja, annak is 3 címlapja volt. Meg a szeptemberi angol Vogue-nak is.

Mit gondoltok erről? Nekem bejön, bár jobban foglalkoznának a 40 és 50 közöttiekkel is!

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_10_07_102114.jpg

Bejegyzések a témában:

A 69 ÉVES MAYE MUSK, A DIVATVILÁG LEGÚJABB DARLINGJA

A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő

Érett nők dicsérete Cannes-ban! 

Ali Macgraw, a Love Story 78 éves legendás színésznője divattervező lett 

95 évesen is lehetsz Instagram sztár!

Divatos öreglányok 

A 70 éves Charlotte Rampling még mindig múzsa 

Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta Tovább
A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja

A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja

mp0_5180-copy.jpg

Maye Musk tegnap jelentette be Instagram oldalán, hogy a Covergirl arca lett 69 évesen és hogy sose gondolta volna, hogy ez lesz és megéri álmodozni, hashtag "justgettingstarted".

27muskweb1-master1050.jpg

Amúgy történelmet írt ezzel, ugyanis ő a legöregebb modell a Covergirl életében.

Ez a fekete pulcsis egy behind-the-scene kampánykép, ha engem kérdeztek, szerintem túl erőteljes és kissé szigorú lett ezzel a hajjal. 

 

 

maye-musk-stripes1.jpg

May nem unatkozott az elúlt években: szerepelt a New York magazin és az Elle Canada címlapján, szerepelt például a Target, a Virgin America, a Clinique kampányaiban és benne volt a olasz és koreai Vogue-ban, meg a Vanity Fair-ben is.

2013-ban Beyonce "Haunted" videójában is szerepelt, tavaly pedig aláírt az IMG modellügynökséggel. Pár hete a New York Fashion Week-en két bemutatón is vonult.

Szóval benne volt a levegőben, hogy magasra fog törni.

maye_461-edit-ws.jpg

 

Maye amúgy 50 éve modellkedik, szakmája dietetikus, három gyereket nevelt fel egyedülálló anyaként Dél-Afrikában - köztük Elon-t, a multimilliárdos feltalálót, ugye -, 10 unokája van.

Azt mondja, az öregedés jót tett vele, nagyobb önbizalma lett és büszke, hogy jövőre 70 éves lesz. 

"Nem festem a hajamat. Barna hajam volt nagyon sokáig, mindig festettem. Néha magamnak, amikor nem engedhettem meg a fodrászt. Amikor 60 lettem, elhatároztam, megnézem mi van alatta. Elkezdtem világos szőkére festeni, aztán csak hagytam lenőni és levágattam nagyon rövidre. Aztán egyszer csak elkezdtek jönni a megkeresések fotózásokra."

maye-musk-sports-luxe-800w.jpg

comp-1_00000.png

maye1.jpg

 time-magazine.jpg

Én nagyon bírom Musk stílusát, látszik, hogy karban tartja magát rendesen, nyilván segít az is, hogy ez a szakmája is, és az is tetszik, nincs elszállva, pedig lehetne.  

A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja Tovább
A Dior, a feminizmus meg Toszkána

A Dior, a feminizmus meg Toszkána

sipa_ap22109696_000030.jpg

Tegnap este lefekvés előtt - miután megnéztük az Annabelle 2-őt - belekukkantottam a Dior jövő évi tavaszi/nyári kollekciójába, lévén Párizsban éppen Divathét van, el sem kellett olvasnom, egyből láttam, hogy Maria Grazia Chiuri, a Dior első nő kreatív igazgatója - a márka 70 éves - honnan inspirálódott. Mert ugye mindig inspirálódnak valahonnan.

00-holding-saint-phalle.jpg

Jelen esetben az inspiráció forrása Niki de Saint Phalle, egykori Vogue modell, szobrász, filmes, na meg nyilván feminista. Soha nem tanult művészetet, a saját élete lett a művészete, a 20. század egyik leghíresebb művésze lett, mondhatnám, hogy női, de minek. Hatalmas, groteszk nőszobrai, avagy Nana-figurái, számos városban megtalálhatóak. 

Niki 2002-ben halt meg és nem a Dior az első, aki belőle és művészetéből inspirálódott, pont Sonia Rykel 2017-es őszi kollekcióját ihlette meg, vagyis Julie de Libran-t, a művészeti vezetőt.

Maria Grazia Chiuri ugyanis viszi tovább a feminista-fáklyát.

Tavaly Chimamanda Ngozi Aidichie írónő könyvének és TED előadásának címét a "We should all be feminist"  azaz "Legyünk mind feministák!" címét nyomatta pólóra, idén pedig Linda Nochlin feminista művészettörténész legendás, úttörőnek számító 1971-es "Why Have There Been No Great Women Artists?" azaz "Miért nincsenek nagyszerű női művészek?" című esszéjének címe került pólóra. Lásd az első képet.

Ahogy olvastam, a bemutatón az esszét kinyomtatva bekészítették mindenki székére. Mind a 36 oldalt. 

Feministának lenni ugyanis trendi mostanában. A Dior meg trendi akar lenni, ugye.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a "We sould all be feminist" póló 700 dollárba fájt, állítólag gyorsan elkapkodták.

Maria Grazia Chiuri még arra is gondolt, hogy olyan modelt válasszon az üzenet hordózójának, aki saját maga is művész, így lett az olasz Sasha Pivarova a szerencsés kiválasztott.

A 86 éves Linda Nochlin nem tudott jelen lenni a bemutatón, de azzal a feltétellel adta felhasználásra esszéjét ingyen, hogy a Dior támogatja az október 20-án nyíló Women House kiállítást Párizsban, mely (nyilván) női művészek kiállítása.

00-story-image-dior-spring-2018-beauty-inspired-by-niki-de-saint-phalle.jpg

Bal oldalon Niki beret sapkájában, jobb oldalon a Dior inspiráció.

Niki de Saint Phalle amúgy nagy kedvencem, azért is mert tavaly, amikor Toszkánába költöztem, rájöttem, hogy itt van a Tarot Kertje, amit 44 évesen kezdett el és közel 30 éven keresztül építette, beletette az egész életét. Csodálatos élmény, itt írtam róla, és néhány kép.

20160626_154500_1_1.jpg

075-20160626_170102_1.jpg

107-20160626_160029_1.jpg

111-20160626_160210_1.jpg

125-20160626_160718_1.jpg

 

A bemutató enteriőrje így a toszkán Tarot Kertre hajaz, meg kell hagyni, jól lemásolták.

 

A kollekció amúgy jó: tele Niki motívumaival, főleg a Tarot Kertből, vicces, játékos, elgondolkoztató.

eb048854-a34c-11e7-84b5-dfc1701cb40c_1320x770_155508.jpg

web_photo_maria_grazia_chiuri.jpg

 

sipa_ap22109696_000002.jpg

 

21911125_175728009650130_8352584575985123328_n.jpg

22069880_131827474215544_8018613330706956288_n.jpg

Már a belépéskor szembetaláljuk magunkat egy Niki idézettel, természetesen a Tarot Kertből:

"If life is a game of cards. We are born without knowing the rules. Yet we must play our hand. Throughout the ages people have liked playing with tarot cards. Poets philosophers alchemists artists have devoted themselves to discovering their meaning" Niki de Saint Phalle

 22070836_172850806613760_8119412253184229376_n.jpg

Nyilván mi halandók nem fogunk izgalomba jönni egy több száz dolláros feminista póló láttán, de arra legalább jó ez, hogy a világ jobban megismerje Niki de Saint Phalle művészetét.

Például Leandra Medine/Menrepeller (akit én nagyon kedvelek) utána sem nézett, egyszerűen leírta, hogy ő egy fotós volt. Azért én megírtam neki kommentben, hogy ez nem ilyen egyszerű...khmm.

Az összes ruha itt.

A Dior, a feminizmus meg Toszkána Tovább
Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson

Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_19_160240.jpg

Már biztosan áradoztam a Uniqlo japán márkáról, ha nem itt, akkor a Facebook oldalamon, 2011-ben ismertem meg őket, amikor kiköltöztem Londonba és emlékszem, hogy amikor először mentem körülnézni és bevittem a próbafülkébe 3 farmert és mind jó volt, akkor kicsit dilemmáztam, és ugye ilyenkor nem szabad viccelni, ha egy farmer jól áll, azt meg kell venni azonnal, ha meg 3 áll jól, akkor mindhármat, ki tudja megint mikor lesz ilyen, és még áruk is jó volt, 30-40 font között mozogtak. Azóta sem vettem új farmert, még mindig kitartanak.

Így aztán nem tudom megállni, hogy ne ajánljam nektek a Uniqlo új kollekcióját, melyet a JW Anderson márkával jegyeznek, ennek alapítója az angol Jonathan Anderson, aki az utóbbi évek egyik legfelkapottabb tervezője. Jelenleg amúgy a spanyol LOEWE (ami ultra drága, úgyhogy azt felejtsük is el) kreatív igazgatója, és térjünk vissza a Uniqlo-hoz.

featuredimage2-uniqlojwanderson.jpg

A Uniqlo-ra jellemző, hogy viszonylag egyszerű darabokat árulnak, viszont jó anyagból, és praktikusak, jó szabásúak. és nem elszállt árakon.

Nekem a legutóbbi darabom tőlük szintén egy kollaborációból származik: egy Uniqlo X Liberty dzseki, amit imádok!

jw-anderson-x-uniqlo-aw17-menswear-womenswear-fashion-designer-collaboration.jpg

cover_l_01.jpg

llery-1505836414" class="blh-mosaic count-7">

Nekem a csíkos és kockás cuccok jönnek be a legjobban, egy sálat mindenképpen rendelni fogok!

Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson Tovább
Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie

Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie

e07a3fa78fb5d7581c8f758d86c01686_1.jpg

Jane Fonda (multitalentum) pár hónap múlva 80 éves lesz és nyilvánvalóan a jó géneknek, az aerobicnak meg pár plasztikai műtétnek köszönhetően igencsak jól néz ki.

Így például azt is megengedheti magának, hogy multimilliomos Barbie-nak öltözzön, ha úgy tartja kedve.

Ezt tette a legutóbbi Emmy-díjátadón, ahová pink, testhez álló Brandon Maxwell ruhában, műcopffal - a frufru saját! - és 2.4 millió dolláros gyémánt és smaragd ékszerszettben érkezett meg. Ez utóbbit a Gismondi 1754-től kapta kölcsönbe.

jane-fonda-getty-510x600_1.jpg

A nyakláncot természetesen fordítva azaz a hátán viselte, ahogy mostanság ez trendi.

jane-fonda-getty-510x600-1.jpg

És bár Fonda nem nyert az Emmy-n, a Grace and Frankie sorozat kapcsán jelölték, - vicces sorozat, ajánlom! -, szerintem jó estéje volt: kicsit kibújt a hétköznapi, megszokott bőréből, jól beszólt Trump-nak is, aztán hazament, majd másnap elégedetten megnézte a róla szóló híradásokat és nevetett egy jót.

#azeletnyolcvanevesen

Amúgy a hétköznapokban meg ilyen.

jane-fonda-9298034-1-raw.jpg

Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie Tovább
Find - itt az Amazon saját ruhamárkája

Find - itt az Amazon saját ruhamárkája

find_-colour-one-shoulder-dress-_30-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

A múlt héten szépen, csöndben az Amazon elindította saját ruhamárkáját, Find néven. 

Persze ez magában nem lenne akkora hír, nyilván egy akkora óriásnak, mint Amazon, már korábban is voltak saját márkái, csak nem verték nagy dobra. 

Find azonban más. Láthatóan odatették magukat, mind a kampány, mind az ötszáz (!) darabból álló kollekció ott van, aki trendi akar lenni viszonylag olcsón, kattintson.

Az időzítés sem lehetett jobb, elkezdődött a Fashion Week múlt héten, az Instagramon már láthatjuk is a megannyi Find-ba öltözött influencert parádézni. 

and so the checkered addiction continues thanks to @amazonfashioneu #FindYours online now � #ad

Hannah - A Fashion Fix (@hannahcrosskey) által megosztott bejegyzés,

 

A kampány képeit nem komplikálták túl, nem próbáltak művészkedni sem, - a divat szakértőknek esetleg beugorhat a Vetements tavaszi/nyári kampánya, amit Zürich utcáin fotóztak meg helyi lakosokkal -, üdítően egyszerű, ahogy a ruhák is.

find-your-way-check-trench-coat-60-zip-front-t-shirt-16-stirrup-leggings-17-patent-court-shoes-52-2_trans_nvbqzqnjv4bqr19g9wkz1kuyhse1xomz-abfdda_p4_cttuzng6k1t4.jpg

find_-yourself-printed-wrap-dress-_35-two-tone-jeans-_32-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

find-your-feet-belted-trench-60-midi-belted-shirt-35-velvet-over-the-knee-boots-59-2_trans_nvbqzqnjv4bqedupgwxtgvtbfymamlyatowflrgdvnkfbn8rhvjqf6c.jpg

1701.jpg

3118.jpg

find_-love-high-neck-poplin-blouse-_24-paper-bag-waist-trouser-_40-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

find_-peace-deconstructed-shirt-_30-two-tone-jeans-_32-sock-boots-_52.jpg

Persze a kollekcióban megtaláljuk a most menő darabokat: van szlogenes póló, ballon, roncsolt farmer, meg blézer is.

21576758_539603053098045_6478026029263749120_n.jpg

Az Instagramon nagyon okosan a számot adják meg a ruhához, így sokkal könnyebb megtalálni: B0721JX6T4 / 40 font.

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_16_234726.jpg





















A lányok hősök póló, 10 font, a kollekció egyik legolcsóbb darabja. (Ha jól láttam, van 6 fontért sima póló is. 

A méretezésben pedig egészen a tripla X-esekre is gondoltak!

Én jelenleg ezekkel szemezem, szigorúan figyelembe véve a vidéki hétköznapok ruha elvárásait!

41zksgpatnl.jpg91hnh-nfldl_ul1500.jpg

Liberté pulcsi, 22 font

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_17_01158.jpg

Széldzseki, 20 font

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_17_01443.jpg

És igen, van cipő is a kollekcióban, és nem csak szandál (22 font), de én már most gondolok a jövő nyárra. 

legutobb_frissitve42.jpg

Amúgy meg, ez a virágos-madaras a kedvencem (Diana Von Fürstenberg inspirációt érzek!), persze tudom, hogy nem állna jól, nem az én arányaimra van ez szabva, de akkor is. Azt hiszem, képes lennék megvenni, tekintve, hogy 35 font összesen.

Jeff Bezos Amazon-vezérnek már régóta vannak "divatos" tervei vannak, - mint olvashattuk, ő volt a világ leggazdagabb embere több mint 90 milliárd dolláros vagyonával, egy napra július végén, aztán Bill Gates visszafoglalta helyét -, nem ez az első lépése a divat területére, 2006-ban megvette a Shopbop online áruházat, 2012-ben pedig a new yorki MET gálát szponzorálta, és Londonban az Amazoné Európa legnagyobb fotóstúdiója is. 

Szóval kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e az Amazonnak betörni az igazi divat világába, a Reserved, a H&M, meg az Asos mellett helyet találni, addig is én nézegetem a virágos-madaras ruhát...

Ó, és holnaptól (szeptember 18.) jön a Heidi Klum X Lidl kollekció!

És ne felejtsük el a férfiakat sem, ők 200 darabból válogathatnak.

Find - itt az Amazon saját ruhamárkája Tovább
A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő

A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő

legutobb_frissitve41.jpg

Ott tartunk, hogy szalaghír, hogy a Zara Magyarország legújabb, Timeless kampányában 40 feletti nők szerepelnek.

Sűrűn gondolkozom ezen, lévén a korcsoportba tartozom, és tök jó, hogy a 60 feletti nőket már egyre jobban foglalkoztatják, bár amíg ez címlapsztori, addig olyan, mintha a 40 feletti nő valami egzotikus állat lenne.

legutobb_frissitve40.jpg

A Zara legújabb, tegnap indult "Timeless" azaz "Időtlen" (lehetne kortalan) nevű kampányába három veterán modellt vetett be: Malgosia Bela, 40; Yasmin Warsame, 41; és Kristina de Coninck, 53,  akik olyan márkáknak dolgoztak, mint a Dior, Valentino, Givenchy vagy Dries van Noten.

Lassan rá kellene jönni, hogy a 40 feletti nőknek van igazán pénzük vásárolni. Ahogy öregszünk, egyre magabiztosabbak leszünk, tudjuk mi áll jól, tudjuk mit akarunk és nem félünk az öregedéstől. Legalábbis én így gondolom (a legtöbbször). Szóval nekünk nem fognak bejönni a Hadid-testvérek és társaik.

8028349529_9_1_1.jpg

7865639064_9_1_1.jpg

Mert ugye bemegyek a boltba és a legtöbbször 20 éves modellek vigyorognak rám a plakátokról, és úgy néznek ki, ahogy én sose néztem ki, és 40 felett, már nem is fogok. De nem is akarok. Negyven felett nem akarok fiatalnak kinézni, nem akarok fiatalos lenni, nem akarok a koromhoz képest jól kinézni, CSAK jól akarok kinézni. 

8117744704_9_1_1.jpg

 

8053744401_9_1_1.jpg

7522247600_2_1_1.jpg

A kampányból egyértelműen a kedvencem Kristina de Coninck, talán mert amióta növesztem le a hajamat (tavaly decemberben kezdtem), hasonló színekben pompázom, és hasonlóan nem sminkelem magam, vidéken ezt valahogy elfelejti az ember, aztán rájön, hogy nagyon jól megvan nélküle.

6840242400_9_1_1.jpg

 

6873138712_9_1_1.jpg

8028349529_2_2_1.jpg

Amúgy tetszik, hogy a képek letisztultak, a smink is visszafogott, persze azért látszik a retus, és a kollekcióban valóban időtlen darabokat találunk, így még pár év múlva is rendben lesz parádézni például a piros vagy barna kabátban. (Ez a kettő darab tetszik a leginkább.)

 

A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő Tovább
A vállalkozó ruhatervező

A vállalkozó ruhatervező

Viki még nincs 30 éves, de már 7 éve építi az IMOGEN-t, a saját márkáját. Ragaszkodik a ruhatervező titulushoz, és szerinte jó vállalkozónak lenni, ahogy mondja, "szeretek a magam ura lenni, magam beosztani az időmet, eldönteni, hogy mikor mihez van kedvem". 

Arról beszélgettünk, hogy miért jobb érzés, ha visszatér egy elégedett vásároló, mint elnyerni egy díjat, miért fontos állandóan megújulni és, hogy nem kell mindent a szívünkre venni.
Megjegyzés: Nem lenne teljes a felvezetés, ha nem említeném, hogy Viki az öcsém, Peti felesége, magyarul nekem a sógornőm! 

13029460_10206407066482105_2494758364661160342_o_1.jpg

Mivel foglalkozol? Ruhatervező vagyok. Direkt nem mondom, hogy divattervező, számomra az nagyképűen hangzik. Én ruhákat tervezek nőknek. Munkába, utcára vagy éppen életük nagy eseményeire, és nem csak egy szezonban viselhetik ezeket, hanem adott esetben évekig.

12909520_10206235542834121_3022261537964985713_o.jpg

12973607_10206303319928506_6465262237715267645_o.jpg

Hogyan jutottál el idáig?

Amióta az eszemet tudom “művészkedni” akartam, csak azt nem tudtam, hogy pontosan mit. Szóba jött még a masamod és a maszkmester is, mire eldöntöttem mit is szeretnék, mihez értek leginkább, és mi az, ami mellett életem végéig ki tudok tartani.

Egy szombathelyi művészeti középiskolába jártam, ahol irányt mutattak. Párszor felvételiztem sikertelenül a MOME-ra, ami minden évben adott egy pofont.

Az utolsó sikertelen felvételin megkérdezték, hogy miért nem ruhákkal szeretnék foglalkozni. Ezután feltettem én is magamnak a kérdést, hogy tényleg, miért is nem?

Mivel nem vettek fel, kénytelen voltam másképp elsajátítani a szakmát. Azt gondolom, hogy az, hogy a magam útján sajátítottam el a dolgokat arra is megtanított, hogy nagyobb szenvedéllyel és alázattal végezzem a munkám.

Nem volt túl sok munkahelyem amiről mesélhetnék, mert mióta dolgozom nagyrészt a saját márkámat építem, immár 7 éve.

Először gyakornokként, majd beosztottként dolgoztam divattervezők mellett, és nagyjából rálátást kaptam, hogy is működik ez a munka. Idővel kinőttem a beosztott munkakörből és elkezdtem a saját életemet, karrieremet építeni az addig szerzett tapasztalatokkal, kapcsolatokkal.

Ekkortájt ismerkedtem meg most már férjemmel, akivel hasonló terveink voltak. Sokat segített a szárnyaim bontogatásában is, majd kicsivel később megnyitottuk a belvárosban az üzletünket.

2010-ben alapítottam az IMOGEN márkát, női ruhákat tervezek és készítek. Eleinte utcai használatra szánt ruhákkal kezdtem, de egyre többen jöttek hozzám, akik alkalomra szeretnének egyedit, személyre szabottat.

Jelenleg, mivel nyár van, a fő profilom az esküvői ruhák, de emellett évente 2-3 kollekciót is készítek.

12106700_10205183715739101_2257218762959810068_n.jpg

14572775_1833654520201382_7228502519977474491_n.jpg

19959309_10155540004699308_1452396846565913189_n.jpg

 

Eddigi karriered során mi volt a legnagyobb sikered, mire vagy a legbüszkébb?

Minden apróságnak tudok örülni, és minden kis dologra, munkára amit sikerrel zárok le, büszke vagyok. Nem tudok kiemelni legfontosabbat.

Büszke vagyok arra, hogy honnét indultam, és merre haladok. Sikeres vagyok abban amit csinálok, a vásárlóim szeretnek és elégedettek a munkámmal. Számomra sokkal fontosabb visszajelzés, ha visszatér egy elégedett vásárló, mint elnyerni egy díjat.

De például a megjelenés a Book of Design könyvben, egy csomó más tehetséges, sikeres designer között, nagyon jól esett.

14352595_10207443080741814_6628298642944045250_o.jpg

Mellényúlásod? Mit tanultál belőle?

Kicsit sajnálom, hogy nem zártuk be korábban üzletünket (Black Box), annak ellenére, hogy sokat profitáltam szakmailag belőle.

Nem is biztos, hogy mellényúlás volt ez, inkább egy döntés, amit kicsit későn hoztunk meg. Mert sok mindenre megtanított, rengeteg tapasztalatot szereztem abban az 5 évben, és természetesen kapcsolatokat, vásárlókat is, és rálátást a kereskedelemre. 

Nem azért nem működött, mert nem tettünk meg mindent. Sőt! Erőn felül csináltuk, ameddig lehetett, de sajnos ez az ország nem a kisvállakozókról szól...Ez egy utazás volt, aminek a végére értünk.

10308340_671281939588254_3267043454558076394_n.jpg

 legjobb üzleti tanács, amit valaha kaptál? Vagy amire te jöttél rá?

Az eszemre és az első megérzésemre kell hagyatkozni.

Talán ezt nevezik női megérzésnek, de eddig bejött, vagy bejött volna, ha rá hallgatok.

Amit pedig megtanultam az elmúlt években, hogy gyorsan kell reflektálni a változásokra, és igazodni a kell a piac elvárásihoz. Mert én hiába találok ki valamit, és akarom azt csinálni, ha nincs rá igény. Muszáj megújulni mindig, új dolgokat megtanulni, tágítani a látókört, és minél nagyobb igényeket kielégíteni.

Továbbá azt is megtanultam, hogy nem kell mindent elvállalni, mert nem biztos hogy kifizetődő lesz a belefektetett energia, és nem biztos, hogy referenciaként is felmutatható.

10272598_933551846671435_2320698688637258261_o.jpg

Ha újra kellene kezdened, mit csinálnál másképpen?

Azt hiszem semmit nem csinálnék másképp.

Ja de! Nem kell mindent annyira a szívemre venni, mint néha azt tettem, legyen szó munkáról, vagy magánéletről :) 

13327646_1299524713410386_1918118237299036092_n.jpg

Hogyan telik egy napod?

Rengeteg rendszerem van, fizikailag és a fejemben is. Olyan mintha egy táblázatban élnék, így is gondolkodom :) 

A nap első óráira is rendszerem van. Felkelek, rendbe teszem magam, aztán a lakást, hiszen az a munkahelyem is, és ki tudja mikor állít be valaki.

Ha megittam a kávémat, indulhat a munka.

Aztán innét általában felborul a rendszer. Hiába találom ki, hogy ma mit fogok megcsinálni, valami mindig közbeszól. Szerencsére általában egy újabb munka az, ami felborítja a terveket.

Varrok, rajzolok, szabok, modellezek, vasalok, megrendelőkkel találkozom, méteráru üzleteket járok. Ezek a feladataim, ezeket osztom be, de nincs két egyforma nap.

11036945_10204379368710928_5131851577294948718_n.jpg

12698190_10205864912648598_904684533435313317_o.jpg

Hogyan kapcsolódsz ki?

Imádok utazni a férjemmel, vagy csak elmenni valahova Budapesten. Vagy találkozni a barátnőimmel. Ha nincs, akkor csak belelapozok egy könyvbe. Egyébként néha pusztán arra vágyom, hogy hagyjanak békén a gondolataim, ne kattogjon az agyam. Ilyenkor csak bámulom a telefonom képernyőjét és internetezek a kanapén.

12109321_10205192964210307_6291896259218979956_n.jpg

18920885_1869807516379192_1075311825423784413_o.jpg

18815291_10209515863400085_6792015668141914633_o.jpg

Vállalkozónak tartod magad?

Igen. Így hozta az élet, de egyébként is szeretek a magam ura lenni, magam beosztani az időmet, eldönteni, hogy mikor mihez van kedvem, melyik munkát akarom épp folytatni, aztán belekezdeni a következőbe.

Amióta komolyan foglalkozom a karrieremmel, vállalkozó vagyok, még ha nem is a szó legszorosabb értelmében.

Az egész felnőtt életem vállalkozásokról és vállalásokról szól. Felépíteni a márkámat, nyitni egy üzletet, és most megint csak a márkámra koncentrálni teljes erőbedobással.

17760924_10209058480965810_4445811882888398190_o.jpg

17760965_10209058481925834_1602643463414286773_o_1.jpg

17632362_10209058479285768_2322915364046160018_o.jpg

Tudatosan építed a karrieredet? Használsz-e üzleti tervet?

Nincs üzleti tervem. Sajnos nem vagyok jó ebben, nem vagyok az a számolós fajta. Vannak távlati terveim és elképzelésem, hogy mikor minek kellene történnie a karrieremben. Aztán vagy úgy lesz, vagy máshogy alakul. Néha bezárul egy ajtó, de kinyílik egy másik, tele új lehetőségekkel, amikkel megpróbálok élni.

20615968_1963777160315560_338976395306437920_o.jpg

Mi az a tulajdonságod, amire a legbüszkébb vagy?

Kitartó vagyok nagyon. Persze sokszor feladom, mondván hogy én ezt nem tudom megcsinálni. De addig nem hagy nyugodni a dolog, míg bele nem kezdek újra. Végül általában megoldom a problémát.

20424025_1954936591199617_6922895404360728351_o.jpg

Hol látod magadat 5 éven belül?

Teljes anyagi biztonságban, ugyanebben a szakmában, ugyanezt a márkát építve, illetve már egész jól felépítve. Ingatlan hirdetéseket fogok böngészni és kertes házat keresek, ahol lehet kutyánk és gyerekünk.

 

Van-e előnye illetve hátránya  a női vállalkozó létnek? Magyarul ha a vállalkozó nő?

Nem érzek hátrányt, szerintem az én szakmámban ez inkább előny. Szerencsére általában gyorsan kialakul egy bensőséges kapcsolat  köztem és a vásárló közt. Én azt vallom, hogy enélkül nem lehet megcsinálni a tökéletes ruhát.

19956666_1931419090218034_6943687870809553656_o.jpg

Milyen támogatás hiányzik a legjobban?

Talán anyagi, de befektetőt nem szeretnék. Saját tapasztalatom nincs a témában, csak elképzelésem róla.

Milyen költséghatékony megoldásokat használsz?

A bolt bezárása már maga is nagy költséghatékony megoldás volt, de utána sem terveztem, hogy a belvárosban béreljek egy showroomot. A lakásban alakítottuk ki a stúdiót.

Hogyan reklámozod magadat? Kell-e reklámozni magadat? Költesz-e marketingre?

Facebookon hirdetek és az Instagramot is használom reklámra. De a legjobb reklám az elégedett vásárlók, akik terjesztik a jó híremet.

 12087211_10205240559720165_7639840082485636626_o.jpg

Egyedül dolgozol, van-e segítőd?

Vannak varrónőim és van a férjem, akit a legfőbb kritikusomnak tartok, és akinek a véleményét mindig kikérem.

14207634_10207308349533618_7210739496333696018_o.jpg

Milyen tanácsot adnál azoknak a nőknek, akik most kezdenek el vállalkozni?

Én talán túl realista is vagyok, ezért azt tanácsolnám, amit magam is mindig teszek. Mindent jól rágjanak át, amit kitalálnak, és ha ez megvan és még mindig ott a cél a szemük előtt, akkor ne adják fel egykönnyen.

Kedvenc helyed Budapesten? 
Van pár hely, amit előnyben részesítek. Ha kocsma akkor Hivatal, ha kávézó akkor Mai Manó. Étterembe nem igazán járok, ha igen akkor Jelen a barátnőkkel, Thai Chili wokbar a férjjel. 
Kedvenc divatterveződ és miért? 
Dior és Chanel, nekem ők testesítik meg a Divattervezőt. Ők tényleg olyat alkottak koruknak megfelelően, ami kiemelkedő volt. 
Kedvenc könyv? 
Kedvenc íróm van. Szabó Magda könyvei tudnak kikapcsolni igazán, most is épp tőle olvasom az Őzet.
Milyen oldalakat/ blogokat olvasol?
A napi aktuális híreket reggeli közben mindig átfutom az indexen, meg a 444-en. Illetve mivel még mindig aktuális téma otthon a lakás berendezése, van néhány blogger, akiket követek. A akicsiház.hu-ról tanultam meg kárpitozni és juditu blogja pedig rámutatott, hogy milyen jó dolog a műfű az erkélyen.
Kedvenc zene?
A zenei stílust nem tudom behatárolni, elég tág az ízlésem. Tinédzser korom óta szeretem a Nouvelle Vague-t, bármelyik számuk jobb kedvre derít. A legújabb kedvencem a Papooz. 

Mottód?

“Ha látsz képet magad előtt, arra képes vagy”.

Bevallom fogalmam sincs ki mondta, de gyakran hallom ezt Petitől, a férjemtől. :)

13925039_10207112472076804_5285873517041572198_n.jpg

A vállalkozó ruhatervező Tovább