Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Mi lesz veled Marks & Spencer?

Mi lesz veled Marks & Spencer?

alexa_portrait-xlarge_trans_imq0gsbkzch_-jhfxstkoophi_e1tpoik75cayqidp0.jpg

A Marks & Spencer bajban van. Miután januárban nyilvánosságra hozták a ruházati üzletág karácsonyi eladási számait, egyben azt is bejelentették, hogy Marc Bolland vezérigazgató távozik. Ezzel szemben az élelmiszer üzletáguk rekordokat döntöget, ezt mi egyelőre csak visszafogott mértékben tudjuk élvezni Budapesten.

Amióta létezik Marks & Spencer Magyarországon (20 éve?), én hűségesen havonta egyszer biztosan betérek, körülnézek, néha még vásárolok is, bár az utóbbi években egyre ritkábban. Pedig szeretnék, hiszen a M&S egy olyan márka, amit mindenki szeretne szeretni (szerintem), főleg a britek, de ez valamiért az utóbbi években egyre nehezebb. 

Persze nem lehet könnyű, főleg Londonban, versenyezni a Primark-kal vagy a Zara-val. A Primark, ahol minden szuper olcsó viszont botrányosan gyenge minőségű, bár ha valaki a fast fashion híve, talán 2 hetet kibírnak az ott vásárolt cuccok. Nos, a Zara-t pedig ismerjük, kiemelkedően gyorsan "inspirálódik" a kifutókon megjelenő ruhákból, nem annyira olcsón.

Karácsonykor 5%-kal esett a ruhaeladás, ezt a cég leginkább az évszakra nem jellemző, kivételesen enyhe időjárással magyarázza. Persze, nem most kezdődött ez a tendencia, már jó pár éve küzd ezzel a M&S.

2013-as őszi reklámkampányában a M&S lenyűgöző fotósorozattal állt elő, Nagy-Britannia nem mindennapi nőalakjait vonultatták fel, volt benne Oscar-díjas színésznő (Helen Mirren), nemzetközi szupermodell (Karen Elson), világhíres énekesnő (Ellie Goulding) és menő stylist (Grace Coddington) is. A fotókat pedig Annie Leibovitz készítette.

towerbridge-2-942x530.jpg

2014-ben megismételték ezt a mutatványt, annak ellenére, hogy mint kiderült nem igazán jött be, ismét elővettek híres brit nőket (például Emma Thompson színésznőt, Rita Ora énekesnőt, Alek Wek modellt meg Annie Lennox-ot), és készítettek szép képeket. (nekem kicsit mondjuk túl retusált)
m-s-leading-ladies_2861997a_1.jpg

Ahogy én látom, szeretnének új, fiatalabb vásárlói réteget bevonzani, ami érthető, viszont közben elveszítik a törzsvásárlókat, akik 30 vagy inkább 40 felett vannak. Legalábbis a kommentekből ez jön le nekem. 

Ahogy írják, nem inspiráló nőket akarunk látni, hanem jobb minőségű ruhákat, jobb designt, és persze olcsóbban. Attól, hogy egy "inspiráló" nőn van a ruha, nem néz ki jobban. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy be kellene zárni a boltot, hiszen még így is évente 60 millió melltartót és 4.3 millió farmert adnak el, csak hogy számokat is említsek, és számos más üzletága kiválóan teljesít.

315a1b0a00000578-3454361-image-m-42_1455883054105_1.jpg

Látva, hogy milyen hullámokat képes kelteni egy H&M és egy Balmain kooperáció, a M&S legújabb kampánya egy kooperáció a 32 éves Alexa Chung-gal, aki angol modell/tévés személyiség/Vogue újságíró (ez utóbbi nyilván túlzás), és igen, street style icon is, vagyis mondhatjuk, hogy divatban ott van. Viszonylag szimpatikus személynek tűnik, megnéztem vele pár videót, ahogy az angol Vogue szerkesztőségében bohóckodik.

Stratégiailag jó ötlet, hogy a Marks & Spencer archívumából válogatott ki 31 darab ruhát, és nem egy saját kollekcióval jött ki, ez nyilván mindig az a kategória, hogy elhiszem vagy nem hiszem, hogy egyáltalán volt-e köze a kollekció összerakásához.

Szóval az újragondolt darabok április 13-tól újra a polcokon lesznek, elsőre nem hangzik ez rosszul, tekintve, hogy a M&S 1884-es megalakulása óta több mint 70.000 darabra duzzasztotta archívumát. 

Nem ez az első kooperáció a 2 fél között. Tavaly Alexa egy M&S hasított bőr szoknyában mutatkozott, - közép hosszúban, ami gyakorlatilag senkinek nem áll jól, valljuk be -, annyira felkapta a social media, hogy 3500-as várólista alakult ki rá. Gondolom, valami hasonlóra számít a cég most is. 

Persze attól mert valaki szereti a divatot, még nem jelenti azt, hogy divattervező is egyben, példának ott van Sarah Jessica Parker "Bitten" nevű márkája, amely pontosan akkor indult, amikor a Sex and the City első film kijött, mégis megbukott.

alexa-large_trans_qvzuuqpflyliwib6ntmjwxcehujwuxevgxh1rz5wqng.jpg

Pár héttel ezelőtt ezekkel a képekkel harangozták be a M&S - Alexa Chung együttműködést. Chung 1940 és 1980 közötti darabokra fókuszált, közel állhat hozzá ez az időszak, hiszen az AG Jeans-nél is az 1970-es évekből inspirálódótt. 

annoucement_release_image_2_-large_trans_e62h_1y3s_il2wpgizhb7pii6usazn2u37udx65f2gk.jpg

A London Fashion Week előtt egy nappal bemutattak néhány darabot a 31 darabos kollekcióból, Alexa természetesen DJ is.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_21_160405.jpg

Testvérével, Dom Chung-gal a DJ pultban

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_21_160610.jpg

A kollekcióban és a kollekció előtt

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_21_160715.jpg

Az eredeti darabok üveg mögött

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_21_160833.jpg

Marc Bolland, vezérigazgató (áprilisban távozik, amúgy már 2015 nyarán közölte döntését a vezetőséggel, szóval nem kirúgták, bár gondolom érezte, hogy nem megy), Alexa Chung, Belinda Earl, stílus igazgató és Caroline Rush, a British Fashion Council vezetője

605391235_dm_9835_a84b91f3a8d25344a114a3f4af4362fd-xlarge_trans_5iueb2zg2_xl6xv2uch5k6lplbgjfrl9esivlwkguq4.JPG

A közlemény szerint ezzel a kollekcióval, mindenkihez próbálnak szólni (“we’re trying to talk to all of our customers with this collection, the customers that shop with us today and new customers as well.”). Véleményem szerint, ez mindig a leggyengébb marketing stratégia, mindenkinek nem lehet tetszeni, és nem is kell, bár azt hittem, hogy azok, akik ezer éve a szakmában dolgoznak, tisztában vannak ezzel.

A bal oldaliak az eredetiek, jobb oldalon "újragondolt" variációk Archive by Alexa Chung névvel.

 legutobb_frissitve15_1.jpg

 

 legutobb_frissitve16_1.jpg

mtm2njg4njkynzq3mduynjm5.jpg

legutobb_frissitve18_1.jpg

 

 legutobb_frissitve19.jpg

legutobb_frissitve20.jpg

Ez a kabát tűnik eddig a legjobb darabnak, és ez is a legdrágább (89 font) a kollekcióban. 

legutobb_frissitve21.jpg

Ahogy olvasom, 11 ezren regisztráltak, kifejezve érdeklődésüket a kollekció iránt (köztük én is), azt gondolom, hogy jól fog menni a fiatalok körében, viszont azok, akik most is elégedetlenek, nem lesznek jobban. 

Természetesen további együttműködések várhatóak, kíváncsian várom.

Magyarországon nem lesz, tekintve, hogy "ki az az Alexa Chung?", kizárólag online és 66 üzletben lesz elérhető Angliában.

Edit: Magyarországon is elérhető lesz az Alexa Chung kollekció, mint megtudtam, további részletek hamarosan!

Sajnos hozzánk nem szállítanak, a magyar honlapon pedig nincs opció, megnézni, hogy mit is árulnak a 6 (?) pesti üzletükben, pedig akadnak igazán jó cuccok, íme néhány! A képre kattintva tovább visz a globál honlapra.

És hajrá Marks & Spencer!

sd_01_t69_3098j_y4_x_ec_0_1.jpg

sd_01_t50_4437_y4_x_ec_0_1.jpg

 

sd_01_t69_2704j_y4_x_ec_0.jpg

 sd_01_t50_4838_y4_x_ec_0.jpg

Mi lesz veled Marks & Spencer? Tovább
A királyi punk viharos élete

A királyi punk viharos élete

tumblr_lq0wmo1igy1qzmfabo1_500.jpg

Ma 14 éve halt meg Margit hercegnő, II. Erzsébet húga, 71 éves volt, viharos életvitele miatt "királyi punknak" is nevezték. 

1930-ban született a skóciai Glamis-kastélyban, élete egy pillanat alatt megváltozott, amikor VIII. Edward 1936-ban lemondott a trónról, hogy feleségül vegye Wallis Simpsont, amerikai, ráadásul többszörösen elvált, polgári származású szerelmét, és így nővére, Erzsébet lett a trón első számú várományosa. Erzsébet komolyan készült jövendőbeli hivatására, míg Margit nagykanállal ette az életet. Persze ezt úgy is érthetjük, a figyelem Erzsébet felé fordult, többször nyilatkozta élete során, hogy nem taníttatását elhanyagolták. És amúgy is, milyen egy hercegnői karrier?

mw170501.jpg

a734c293db59d37684f2ad9ed7166c37.jpg

Születésnapi portréját 19 éves korában Cecil Beaton készítette, a sztori szerint a fotózás napján reggel fél 6-ig partizott, a királyi nevelőnő "Crawfie" nem is nézte jó szemmel, ám az anyakirálynő csak annyit mondott, " Egyszer vagyunk fiatalok Crawfie, akkor kell jól érezni magunkat". Crawfie amúgy meggondolatlanul kiadott egy könyvet a királyi munkájáról, meg is szakítottak vele minden kapcsolatot.

article-2549146-1b172f6100000578-70_634x777.jpg

22 éves korában Margit nős, két gyerekes férfiba lesz szerelmes,  Peter Townsend vadászpilóta a szerencsés, aki az udvari testőrség tagja és 16 évvel idősebb nála. Townsend elválik feleségétől, össze akarnak házasodni, de mivel Margaret még nincs 25, ehhez a királynő és a brit parlament beleegyezése szükséges. Természetesen a királyi udvarnak nem tetszik az affér, a parlamentnek sem, Erzsébetnek sem - és ő az anglikán egyház feje is-, (lásd VIII. Edward esete ugyanez) választhat, vagy visszalép, vagy távozik külföldre, rang és királyi javadalmazás nélkül szerelmével és lesz belőle Mrs Peter Towsend. 

Végül visszalép, közleményben tudatja a néppel, hogy fontosabbak királyi kötelességei. Amúgy a "nép" szimpatizál Margarett-tel, egy akkori statisztika szerint például a Daily Mirror olvasónak 95%-a támogatta házasságát.

Sokan úgy gondolják, hogy Margitot ez az esemény annyira sanyarúan érintette, hogy egész életére rányomta bélyegét.

561066-db391cae-12e5-11e5-97cb-591a1d9825c0.jpg

6956160c8b6eca77de24c14f419903f3.jpg

Három évvel (és jó sok külföldi utazással) később, 1958-ban megismerkedik Antony Armstrong-Jonesfotóriporterrel, ismét egy polgári származású személybe habarodik bele. 

A brit királyi udvar csöndben elfogadja a tényt, még egy vicomte-i címmel is megdobja az új családtagot, így lesz a házaspárból Earl és Countess of Snowdon.

Övéké volt az első királyi esküvő, melyet tévé is közvetített, több mint 20 millióan nézték. ITT nézhetünk videókat!

A hatvanas évek Diana hercegnőjeként is nevezik, az tény, hogy ő kezdte el az utat kijárni neki.

37495c03-dcfd-4414-94a8-a82029fad1f6-2060x1236.jpeg

_bestcouple.jpg

princess-margaret-4-via-national-vintage-wedding-fair.jpg

662509-marriage-of-princess-margaret-1960.jpeg

princess-margaret-at-west-malling-kent-1957-1024x976-430x410.jpg

princess_margaret_colour_smiling.jpg

tumblr_mkamobrlfr1r6jme9o1_1280.jpg

apartment_02.jpg

princess_margaret_cecil_beaton_1996.jpg

A Beatles társaságában.

princess_margaret_meets_the_beatles.jpg

princess-margaret-london-1967-lord-snowdon.jpg

9872e612305f26a0195d913d11f877b0.jpg

3416679.jpg

princess_margaret_sunglasses.jpg

Ahogy olvasom, abban hasonlítottak, hogy szerettek partizni, inni és provokálni. A házasság hamar megromlik, és mivel a férj nem adja fel fotós karrierjét, hanem utazgat a nagyvilágban, így Margit sokat van egyedül.

Aztán megtalálja saját kis paradicsomát a karibi Mustique szigetén.

Colin Tennant (később Baron Glenconner) egy hajóúton ismerkedik meg a házaspárral és esküvői ajándékba egy darab földet ad nekik Mustique szigetén, amelynek ő a tulajdonosa.

princess_margaret_in_mustique_with_friends_1972.jpg

Kalapban Colin Tennant.

snowdon-princess-margaret.jpg

princess_margaret_mustique_1969.jpg

marg_and_friend.jpg

article-0-157a89f3000005dc-5_634x424.jpg

article-0-157a8970000005dc-264_634x439.jpg

glenconner_and_margaret.jpg

mustique-margaret-4_789128c.jpg

93142.jpg

Margaret középen a kanapén. 

A kapott földdarabon Margit villát építtetett, ez a Les Jolies Eaux avagy Beautiful Waters nevet kapta, a képeket elnézve, nem lehet véletlen! A villa most bérelhető.

A következő 20 évben Margit sokat múlatta itt az időt, nyilván az, hogy ez egy magánsziget volt, sokban hozzájárult az önfeledt "kikapcsolódáshoz".

A 70-es években Mustique volt a hely, ahova a sztárok és arisztokraták jártak, például David Bowie-nak is volt itt háza.

Manapság Kate és William Mustique-ra járnak nyaralni.

les_jolies_eaux1300_7351.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11125.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11154.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11222.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11253.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11325.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_02_10_11358.jpg

Házasságuk tovább megromlik, és bár születik két gyerekük, mindketten félrelépegetnek, Margit hercegnő különböző sztárok, például Mick Jagger (állítólag) vagy Peter Sellers karjaiban köt ki.

tumblr_lq8vuaniqa1qg2128o1_r1_500.jpg

7c73d6f7c63def29adc30004347f38e4.jpg

images_1.jpg

2436122100000578-0-image-m-8_1419201305743.jpg

Bár még házasok, 1973-ban megismeri a nála 17 évvel fiatalabb tájépítészt, Roddy Llewellyn-t (25), aki szeretője lesz a következő 8 évben. Mindezt nem igazán titkolják, magyarul mindenki tudja. 

039margaretdm_468x311.jpg

Robert Mapplethorpe képe 1976-ból.

0952b306-80ac-4a61-8ba2-5a30664d98df_570.Jpeg

Nagyon bírom ezeket a vicces, beállított képeket.

queen_elizabeth_ii_queen_elizabeth_the_queen_mother_princess_margaret_1980.jpg

queen_elizabeth_ii_queen_elizabeth_the_queen_mother_princess_margaret_1980_norman_parkinson.jpg

0326e6f4a271734bb4b287c6fe80ed4c.jpg

1387b751ecee2ddee532a2d195bfab1e.jpg

0adf1c7ded568bd2b4d3fec1f8e909c0.jpg

A nyolcvanas évek közepétől egészsége folyamatosan romlik, életmódja - 15 éves kora óta dohányzik, az italt sem veti meg - , lassan felemészti, utolsó éveiben depresszióba esik, ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt. 

princess-margaret-010.jpg

 

 

1998-ban kapja első agyvérzését, utolsó alkalommal Alíz hercegnő 100. születésnapján jelenik meg nyilvánosság előtt kerekesszékben, 2001 decemberében. Itt már nem igazán lehet őt felismerni.

51627462.jpg

 2002. február 9-én hunyt el 71 évesen, agyvérzés következtében. 

A királyi punk viharos élete Tovább
Eladó fekete ház Londonban!

Eladó fekete ház Londonban!

Ha szerencsés az ember, néha beleütközhet egy-egy fekete házba Londonban, én ilyenkor nagyon örülök, főleg ha sztori is van mögötte! Múltkor a kelet-londoni Dirty House-ról írtam, most pedig Clerkenwell-ben találtam ezt a fekete házat, amely éppen eladó!

fog_hs_mr-51241-950x633.jpg

Micsoda egybeesés, hogy ez a fekete ház is David Adjaye építész keze munkája! Eredetileg raktár, majd Marc Quinn művész lakása/stúdiója, aztán jelenleg Jane Street-Porter médiaszemélyiség otthona. 

Ez utóbbi megbízásából lett ötszintes a ház és kapott egy teljes átalakítást, a ház másik oldala végig üveg, maximalizálva a totál fénybeömlést!

Fog House-nak vagyis Köd Ház-nak is hívják, mert a házhoz épített plusz üveg emeleten keresztül szórt fény jut be az épületbe, és ettől így néz ki:

foghouseclerkenwellclose.jpg

A házért nem kapkodnak, már tavaly nyár óta a piacon van, 3.950.000 fonton indult, most már csak 3.500.000 vagyis közel 1.5 milliárd forint.

01_h14jsp_1155698k.jpg

Janet Street-Porter (69) arról is ismert, hogy folyamatosan elnyeri a "A legidegesítőbb hangú médiaszemélyiség" címet Angliában.

fog_hs_mr-4990-950x633.jpg

fog_hs_mr-4982-950x635.jpg

fog_hs_mr-4826-2-950x637.jpg

A bútorok, színek és kialakítás nem az én világom, ezen nyilván lehet segíteni,  - meg a szobában elhelyezett kádon..brrr - , viszont a terasz, a kilátás, a fények, és hogy egy templomra néz, elég jó adottságok.

fog_hs_mr-5141-2-950x633.jpg

fog_hs_mr-4822-2-950x633.jpg

fog_hs_mr-4835-2-950x633.jpg

fog_hs_mr-4871-950x633.jpg

fog_hs_mr-4857-950x633.jpg

fog_hs_mr-4878-950x648.jpg

A konyha szerintem egyszerűen csak szörnyű.

fog_hs_mr-4843-950x633.jpg

fog_hs_mr-5066-950x633.jpg

fog_hs_mr-4915-950x633.jpg

fog_hs_mr-4912-950x633.jpg

fog_hs_mr-4888-950x633.jpg

fog_hs_mr-5071-950x633.jpg

fog_hs_mr-5052-950x633.jpg

fog_hs_mr-5054-950x633.jpg

fog_hs_mr-5073-950x633.jpg

fog_hs_mr-5095-950x635.jpg

A dolgozó és nevezzük könyvtárnak - viszont nagyon tetszik.

fog_hs_mr-5104-950x633.jpg

fog_hs_mr-5111-950x633.jpg

fog_hs_mr-4800-950x633.jpg

fog_hs_mr-5021-950x633.jpg

 

aef75fda04345157552c5d483ec8fe21aa2b4e1d.jpg

 

Ezt a házat a Holland Park környékén találtam (80 Portland Road), nem messze a Julie's-tól, Madonna egykori törzshelye, jó hely randizásra is!

További sztorik, hírek, képek a Neverordinary Facebook oldalán!

Eladó fekete ház Londonban! Tovább
Grace Coddington nem megy nyugdíjba 74 évesen

Grace Coddington nem megy nyugdíjba 74 évesen

Jelen számításaim szerint, 74 éves koromban még biztosan dolgozni fogok, mivel nem számítok rendes nyugdíjra, ezzel szemben Grace Coddington ennyi idősen, azért hagyja ott a Vogue kreatív igazgatói posztját 30 év után, hogy új területeken is kipróbálja magát, jelentette be a múlt héten.

Coddington-t a világ egyik legbefolyásosabb divatszerkesztőjeként és stylistjaként tartják számon. 

Nem hagyja ott az újságot teljesen, évi 4 anyagot ezentúl is készíteni fog, sőt az irodáját is megtartja. És a Vogue sem kívánja mással betöltetni a megüresedett állást.

Szeretek ilyeneket olvasni, mindig megerősít, hogy 70 felett is lesz élet!

grace-coddington-craig-mcdean.jpg

Coddington Wales-ben született, divat iránti rajongása, mint sokaknál, nála is a Vogue újsággal kezdődött, és legnagyobb örömére 17 évesen Vogue modellnek választották, 26 évesen viszont egy súlyos autóbaleset be is fejezte ezt a karrierjét.

cb57b605ffcd5b437d9ed529a36bf50c.jpg

grace-in-window-by_2020611a.jpg

A baleset után az angol Vogue-nál kötött ki, több mint 20 évet dolgozott itt divatszerkesztőként, majd elment New Yorkba Calvin Klein-nak dolgozni. 1988-ban az amerikai Vogue élére frissen kinevezett Anna - Nuclear - Wintour felvette divat igazgatónak, ismerték egymást, hiszen az angol Vogue-nál korábban dolgoztak együtt. Az évek során aztán Coddington Anna Wintour jobbkeze és bizalmasa lett, bát személyüket és stílusukat tekintve elsőre nem sok közös van bennük.

Anna Wintour aurájában én is megfürödtem, ITT írtam erről.

grace-coddington-and-anna-wintour-front-row-jan-12-p125.jpg

Coddington nem várt ismertséget szerzett a divatszakmán kívül, amikor 2009-ben bemutatták a The September Issue című dokumentumfilmet, mely az amerikai Vogue kulisszái mögé néz be, ahogy a szeptemberi számot összerakják (ez a szám mindig a legvastagabb). Jó film.

81ol3x5b6hl.jpg

A momentumot kihasználva, 2012-ben megjelent memoárja, rajta van a listámon.

 

A 2002-ben megjelent közel 5 kilós Grace: Thirty Years of Fashion at Vogue című könyv újra kiadásra került 2015-ben.

20141129_145223.jpg

Ezt 2014-ben fotóztam a londoni Proud galériában, Coddington munka 1975-ből, Oroszországban készült, a modell a 18 éves Jerry Hall, a fotós Norman Parkinson, a cipő Manolo Blahnik. A kép ára 3000 font.

Ahogy olvasom, nem fog unatkozni, jön egy újabb könyv, egy életrajzi film, egy Comme de Garcons kampány, érdemes lesz őt szemmel tartani.

Grace Coddington nem megy nyugdíjba 74 évesen Tovább
Champagne Life - Nőművész kiállítás a londoni Saatchi Galériában

Champagne Life - Nőművész kiállítás a londoni Saatchi Galériában

cham.jpg

Champagne Life azaz Pezsgő(s) Élet címmel nyílt kiállítás a londoni Saatchi Galériában, ami azért érdekes, mert kizárólag nőművészek műveiből áll. Igen, még szenzációnak számít, ha nőkiállítás nyílik.

Viszont azon kívül, hogy 14 kortárs, igazából nem igazán ismert művész alkotásai láthatóak, akik történetesen mind nők, semmilyen más kapcsolódási pont nincs a kiállított művekben. Ahogy olvasom, inkább a nőművészek sokszínűséget kívánja bemutatni, így mindenféle művészeti ággal találkozhatunk.

A galéria ezzel a kiállítással ünnepli 30. évfordulóját.

1-12.jpg

Bevallom, a cím alapján teljesen más jellegű kiállításra számítottam, a hivatalos magyarázat szerint,  a fényűző művészvilág és a művész élete, aki általában egy stúdióban hosszú órákon keresztül egyedül dolgozik, köszönőviszonyban sincsen. 

A Champagne Life amúgy az amerikai Julia Wachtel egyik kiállított művének is a címe - lejjebb a Kim Kardashian / Kanye West / Mini Mouse montázs - és persze egy pezsgőcég  a kiállítás szponzora, ez a Champagne Pommery, remek marketing húzás mondhatnám..de most tényleg KM és KW képet kellett a középpontba állítani? Vagy a pezsgőszponzor volt erősebb.

A Champagne Life egyNe-Yo szám is egyben, és ahogyolvasom Wachtel ebből inspirálódott: "Welcome to the champagne life, Where trouble is a bubble in a champagne glass, Dreams and reality are one and the same".

5-5.jpg

6-11.jpg

saatchi_champagne_life.gif

További három Julia Wachtel mű.

 

1-13.jpg

2-14.jpg

3-20160115_143216.jpg

 

Sigrid Holmwood (37), brit-svéd művész, képein a mára eltűnt svéd paraszti élet pillanatait láthatjuk, megbolondítva fluoreszkáló színekkel. Holmwood úgy készíti képeit, mintha a 16. században élne: saját maga készíti festékeit, ecsetjeit, stúdió felszerelése is korabeli, és saját maga is előszeretettel öltözik be korhű ruhákba, lásd honlap.

2-16.jpg

3-17.jpg

4-18.jpg

6-20.jpg

5-19.jpg

7-21.jpg

Maha Malluh, Szaud-Arábiában élő művész "Food for Thought" (Szellemi Táplálék) sorozatából láthatunk egy installációt, jellemzően az arab világban használatos alumínium lábasokkal. saatchi_plates_on_the_wall.gif

saatchi_plates_2.gif

Az iráni Soheila Sokhanvari meghökkentő taxidermia műve - Ló labdával - nyilvánvalóan a kiállítás egyik remekül osztható képe az Instagramon.

  

horse_on_a_ball.gif

A másik hasonlóan hatásvadász mű, Mia Feuer: Jerusalem Donkey (Szamár Jeruzsálemből), papírmasé szamara, Palesztínában gyerekeknek tartott workshop eredménye.

saatchi_doglott_szamar.gif

1-25.jpg

A szerb Jelena Bulajic (25) rettentően aprólékos óriás és miniatűr képei öregedő emberi arcokról nekem nagyon bejöttek, elsőre ceruzarajznak tűnhet, de nem az.

4-29.jpg

5-30.jpg

6-31.jpg

3-28.jpg

2-27.jpg

1-26.jpg

A francia Virgile Ittah zavarba ejtő életnagyságú viasz szobrai, - halottak vagy lebegnek? -, gyerekként engem is megrémítenének. 

viasz_saatchi.gif

 1-32.jpg

2-33.jpg

A kiállítás harmadik napján voltam, közepes nyüzsgés volt, és folyamatosan jöttek-mentek az osztályok. 

3-34.jpg

Suzanne McClelland műveit nem tudtam megfejteni, bármennyire is szerettem volna. Szöveg, szín és forma, három amerikai testépítő és három szabadlábon lévő amerikai terrorista. Aki összerakta, írjon!

3-36.jpg

1-20160115_144843.jpg

2-35.jpg

5-38.jpg

4-37.jpg

Julia Dault 2 munkája tetszett a legjobban, azt hiszem. Bár utána kellett néznem, hogy jobban értsem. Az első címe "Untitled 21, 10:30 am - 4.30 pm, June 10", ami azt jelzi, hogy mikor és mennyi idő alatt készült el a mű, konkrétan arra utalva, hogy mennyit küzdött az anyaggal - plexi -, amíg így össze tudta hajtogatni, az anyagon lehet látni a karcolásokat. Ezen kívül, valami teljesen hétköznapiból, mint a plexi létrehozott egy teljesen új, mondhatni építészeti alkotást. A másodikat hazavittem volna!
1-40.jpg

2-41.jpg

3-42.jpg

4-43.jpg

5-44.jpg

8-20160115_145650.jpg

Marie Angeletti művészetével nem tudtam mit kezdeni.

6-45.jpg

7-46.jpg

48.jpg

47_2.jpg

Stephanie Quayle egy farmon lakik, az ember és a természet közötti kapcsolatot feszegeti művészete, itt egy agyagból készült marhapárt láthatunk, lentebb pedig az Oroszlánkirályt.
cow_saatchi.gif

 11-57.jpg

Seung Ah Paik hatalmas, közeli képei az emberi bőrről, rendkívüli részletességgel és tökéletlenséggel. 

09-55.jpg

10-56.jpg

12-58.jpg

13-59.jpg

Mequitta Ahuja művei szintén nem tudtak megérinteni, bár meg kell hagyni, hogy az elkészítésük biztosan nem egyszerű folyamat.

03-49.jpg

04-50.jpg

05-51.jpg

06-52.jpg

07-53.jpg

08-54.jpg

Alice Anderson hatalmas tárgyaira tekintve, elsőre az jut az eszembe, hogy mennyi idő/energia volt szükséges előállításukra. A jobb oldali golyó címe 181 kilométer, ennyi rézszálat használt fel Anderson az előállításhoz, és amit a gyerekek próbálnak elérni, az a meditációs állapot, ahogy olvasom, Anderson-nak ez sikerült miközben több napig készítette ezt.

cerna_golyo.gif

cerna_1.gif

golyo_1.gif

A kezdeményezés jó, valóban több nőművészt kellene reflektorfénybe állítani, és biztos vagyok benne, hogy a Saatchi Galéria számára is remek PR, a kiállítás ingyenes, egy font a kis füzet, amiben némi magyarázatot tudunk kapni a művekről, de ez így kevés.

A kiállítók legalább fele nem elég jó, és ahogy haladtam végig a kiállításon, számos alkalommal kellett megkérdeznem magamat, hogy ennek vajon mi a lényege/értelme avagy áthallást éreztem más művészektől.

Szóval ebből a pezsgőből a kiállítás végére eltűnt a buborék.

Március 6-ig látható.

Ami viszont sokkal érdekesebb és nem is értem, hogy miért nincs jobban reklámozva, az a Saatchi felső szintjén Aidan Salakhova, orosz feminista kiállítása, Revelations/Kinyilatkoztatások címmel.

Az 51 éves Aidan első kiállítása ez Londonban, 1992-ben alapította meg saját galériáját - Aidan Gallery - Moszkvában, elismert művész és a moszkvai Surikov Művészeti Intézetben professzor. 

A kiállítás egyik támogatója amúgy Yelena Baturina, aki jelenleg a leggazdagabb nő Oroszországban (dolgozó oligarcha), a Be Open kulturális alapítványán keresztül.

A kiállítás fő témája a fátyol, a női test és a szexualitás, számos fekete gránitból és fehér márványból álló szobrot láthatunk, egyszerűek mégis eredetiek, érdekesek. Fekete-fehér, tradíció és modernség, kelet-nyugat...

6-65.jpg

5-64.jpg

4-63.jpg

3-62.jpg

2-61.jpg

7-66.jpg

1-60.jpg

Naomi Campbell-ről mintázott nő, mint megtudtam.

1-s1.jpg

2-2.jpg

3-3.jpg

4-4.jpg

 A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Champagne Life - Nőművész kiállítás a londoni Saatchi Galériában Tovább
Lumiere London -  Elkezdődött Anglia legnagyobb fényfesztiválja

Lumiere London - Elkezdődött Anglia legnagyobb fényfesztiválja

Bár hivatalosan január 14-én kezdődött meg Anglia legnagyobb háromnapos fényfesztiválja, nekem már 13-án sikerült elcsípni egy installációt, ami az Oxford Circus fölött lebegett.

London szerte közel 30 helyen lehet mindenféle fényinstallációkat este 6.30 és 10.30 között 17-ig, ingyenesen.

20160113_183428.jpg

 

Annyira komoly program, hogy például a Piccadilly egy szakasza le is van zárva este 6.30 és 10.30 között, komoly fennakadásokat okozva, hogy a látogatók az út közepén nézhessék BAFTA 195 Piccadily épületére kivetített show-t. BAFTA = British Academy of Film and Television Arts, így gondolom adódott az ötlet, hogy a BAFTA archívumát használta fel a NOVAK stúdió.

20160114_202257-animation.gif

ITT meg lehet nézni a teljes programot és a helyszíneket, de nagyjából:  King's Cross; Mayfair; Piccadilly, Regent Street and St James's; és a Trafalgar Square and Westminster.
20160114_201824-animation.gif

Én még ennyi embert egyszerre fotózni és videózni nem láttam, kiváló reklámhordozók London népszerűsítésére! #lumiereLDN

Videó ízelítő!

20160114_201730-animation.gif

20160114_195403.jpg

20160114_195523.jpg

Beth J Ross két neon felirata a Piccadilly Arcade bejáratainál, itt is tömeg! 

Amúgy nagyon hideg volt tegnap este is, öltözzünk fel rendesen, 2012 óta nem volt ilyen hideg Angliában!

20160114_200733.jpg

20160114_201112.jpg

20160114_200648-animation.gif

20160114_185729-animation.gif

 20160114_184921.jpg

Az egyik kedvencem ez a 2 világító pad volt, néha 1-1 merészebb ember leült rá, csakis a fénykép kedvéért persze. Ez a Grosvenor Squarre (Mayfair) érdemes elmenni, mert nagyon közel egymáshoz 4 installáció is megnézhető a parkban, ez a pad az egyik. 

A  fűre lépni tilos! Keep off the grass -a biztonsági őrök egyfolytában ezt üvöltözik, de tök sötét van, így elég nehéz.

20160114_185157.jpg

20160114_185420.jpg

20160114_185509.jpg

20160113_180043-animation.gif

Itt pedig a 15 km-es gyaloglás után várok a metróra az új adidas (Tubular) cipőmmel, és várom hogy haza érjek és megírhassam ezt a bejegyzést nektek. 

További hírek sztori a Neverordinary Facebook oldalán! Vagy az Instagramon!

 

Lumiere London - Elkezdődött Anglia legnagyobb fényfesztiválja Tovább
Kihagyhatatlan divatkiállítások Londonban idén is

Kihagyhatatlan divatkiállítások Londonban idén is

A divatkiállítások korát éljük, Londonban 2016-ban sem fogunk csalódni, íme 9 ajánlat! Biztosan lesz egy 10. is, de azt még nem találtam meg!

1. Liberty in Fashion 

Az idén 140 éves londoni luxusáruházat, a Liberty-t ünnepli ez a kiállítás a Fashion and Textile Museum-ban. A Liberty valóban egy csodálatos hely, emlékszem, amikor először voltam, nem is értettem, hogyan lehet modernkori luxusáruház egy nyikorgó lépcsős, faburkolatú, Tudor stílusú épületben. Több mint 150 darabot állítanak ki az áruház által gyártott kelmékből, ugyanis ez a Liberty első számú portékája, a saját készítű anyagok. Persze ne csak múl századi dolgokra gondoljunk, a Liberty olyan cégekkel működik együtt, mint például a Nike vagy Vivienne Westwood. Ezenkívül, számos Liberty mintát találunk ékszeren, táskán, jegyzetfüzeten vagy éppen kutyanyakörvön.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_01_01_231722.jpg

Liberty mintás Nike cipő és nadrág. Talán a nadrág sok.

 

aw14libe849200130-blue_2.jpg

 ss16libe00050833260-pink_1f.jpg

Kutyanyakörv Liberty módra.
ss14libe151100160-pinkl.jpg

Passzoló névjegykártyatartóval.

aw14blen107000399-assorted.jpg

aw1500050215640-greenl.jpg

Karkötő elefánttal.ss16libe00050834070-red.jpg

Fashion and Textile Museum, 2016. február 28-ig

Itt meg kell jegyeznem, teljesen szerénytelenül persze, hogy a Liberty 140. évfordulójára készülő könyvben tőlem is lesz egy kép, ugyanis pályáztam és nyertem. Íme! (comp mániás vagyok!) Majd megmutatom a könyvet, ha elkészült, azt mondták kapok belőle.

london_liberty.JPG

 2. Vogue 100: A Century of Style 

untitled-article-1441636886-body-image-1441637002.jpg

 

vogue_100_anne_gunning_in_jaipur_by_norman_parkinson_int_list.jpgAz angol Vogue magazin idén 100 éves, még egy évforduló, és ők is úgy gondolták, hogy ez jó ok egy kiállításra. Mi pedig csak örülhetünk, hiszen olyan képeket láthatunk itt majd - több mint 280-at - , mint Corinne Day (merész) fotói Kate Moss-ról vagy a Vogue egyik olyan címlapját, melyet Peter Lindbergh fotózott, és ma persze már nem lenne olyan nagy szám: egy fekete-fehér csoportkép az akkoriban menő szupermodellekkel: Naomi Campbell, Linda Evangelista, Christy Turlington, Cindy Crawford és Tatjana Patitz.

cindy-crawford-christy-turlington-tatjana-patitz-linda-evangelista-naomi-campel-by-peter-lindbergh-1990.jpg

A 100 évet felölelő kiállítás remélem remek kulturális áttekintést fog adni arról, hogy változott a z évek során a divat és a stílus Nagy-Britanniában. 

untitled-article-1441636886.jpg
National Portrait Gallery, 2016. február 11. és május 22. között. 

3. Undressed: A Brief History of Underwear

A Victoria & Albert Múzeum kiállítása a fehérneműt veszi górcső alá kezdve egészen a 18. századtól, megvizsgálva a fűzőket, bugyikat és egyéb alsóneműket, hogyan is befolyásolják életünket, beleértve a praktikus és nem annyira praktikus ámde sokkal izgalmasabb oldaláról. 

about-the-exhibition.jpg

A kiállítási anyagba még Mihalik Enikő is bekerült!

tamila.jpg

A kiállítást amúgy az Agent Provocateur és a Revlon szponzorálja. 

Victoria & Albert Museum, 2016. április 16. és 2017. március 12. között

4. Mad About The Boy

mad-about-the-boy_slider-image.jpg

A London College of Fashion-nek van egy galériája, The Fashion Space Gallery néven fut, és az egyik kedvenc angol divat újságíróm, Lou Stoppard rendez ide kiállítást január 8-tól. Lou a Nick Knight alapította SHOWSTUDIO szerkesztője, a többi között ő interjúvol, csekkoljátok a honlapot, hihetetlen interjúkat lehet nézni, - és nem csak ilyen felszínes fecsegést a divatról -, csak néhány név: Philip Treacy, Stephen Jones, Sir Paul Smith, Jeremy Scott, Nicola Formichetti, Jonathan Saunders, Roksanda Ilincic, Alexandra Shulman, Daphne Guinness, Bryan Ferry, Lady Amanda Harlech és Phillip Lim.

fashion-space-gallery-announce-madabouttheboy-curated-by-lou-stoppard-body-image-1448971687.jpg

A kiállítása címe pedig Mad About The Boy, legyen mondjuk magyarul "Megőrülök a fiúért", és a kiállítás azt boncolgatja, hogy a divat miért megszállottja az ifjúságnak, és hogy a tinédzser fiúk jelenléte a különböző reklámkampányokban mit is jelent(het). Így aztán olyan tervezők lesznek terítéken, mint Hedi Slimane (Saint Laurent), Raf Simons and Gosha Rubchinskiy – mindegyiknél megtaláljuk ezt a fixációt -, és még lesz fotó avagy ruha tőlük, a többi között: J W Anderson, Larry Clark (Kids), Jason Evans, Kim Jones (Louis Vuitton), Meadham Kirchhoff (sajnos ők nemrégiben megszűntek, így már soha nem jön össze, hogy meghívást kapjak egy bemutatójukra), Nick Knight (Showstudio), Tyrone Lebon, Nasir Mazhar...

fashion-space-gallery-announce-madabouttheboy-curated-by-lou-stoppard-body-image-1448971694.jpg

Fashion Space Gallery, 2016. január 8. és április 2. között. 

5. Judy Blame

judy-blame-adidas-stan-smith-trainers-1024x682.jpg

Ezt várom a legjobban, Judy Blame a legendás stylist és ékszertervező első önálló kiállítása. Judy amúgy férfi, ha valaki nem tudná, és írtam már róla a Cristopher Nemeth posztban, - Magyar származású designert ünnepel a Louis Vuitton -, ugyanis Nemeth barátja volt, plusz ehhez a Vuitton kollekcióhoz ő tervezett kiegészítőket. De pl ő kreálta Neneh Cherry Buffalo Stance arculatát vagy azt a képet, ami azóta világhíres lett: Björk Margiela pulcsiban.

judyblame2.jpg

ICA (The Institute of Contemporary Arts), 2016. június 29. és szeptember 11. között. 

6. The Vulgar

12046658-10153456628684193-6599818894907758867-n.jpg

Mitől lesz valami közönséges? A nagyszabású kiállítás körbejárja a közönségesség fogalmát különböző korok divatjában, kezdve a reneszánsztól a 18. századon át a kortárs tervezőkig. 

Egyelőre ennyi infót közölt a Barbican.

Barbican, 2016. október 13. és 2017. február 5. között.

7. Fashioning a Reign: 90 Years of Style from The Queen's Wardrobe

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_01_02_223447.jpg

Egy újabb évforduló! És már logó is van hozzá! II. Erzsébet királynő idén lesz 90 éves, ennek örömére egy 3 állomásból álló kiállítást raktak össze az uralkodása alatt hordott kedvenc ruháiból, ez több mint 150 darabot jelent. Április 21-én nyílik a Palace of Holyroodhouse-ban, a monarchia skóciai rezidenciájában, aztán jön a Buckingham Palace, majd a Windsor Castle. És hogy ne legyen unalmas, mindenhol más ruhák lesznek, a helyekhez kapcsolódva.

legutobb_frissitve18.jpg

legutobb_frissitve16.jpg

8. WOMEN: New Portraits - Annie Leibovitz

20 nő, 10 város, 1 történet. Annie Leibovitz új női portrékat készített, január 16-án nyílik Londonban, szuper helyen! Mint kiderült, a hely kiválasztásánál fontos volt, hogy ne egy megszokott kiállítási helyszín legyen, hanem valami különleges, így esett a választás egy volt erőműre. Régen Wapping Project néven futott, kiváló étterem volt, bezárt pár éve sajnos, nagyon romantikus volt gyertyafényben vacsorázni az erőműben, ugyanis meghagytak benne számos elemet. 

A kiállítás ezekbe a városokba látogat: London, Tokyo, San Francisco, Singapore, Hong Kong, Mexico City, Istanbul, Frankfurt, New York és Zürich.

 

Wapping Hydraulic Power Station, 2016. január 16-tól

9. Shoes: Pleasure and Pain

Ez a nagyszerű cipőkiállítás - több mint 150 cipőt vonultat fel -, még mindig látogatható január 31-ig a Victoria & Albert Múzeumban.




A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Kihagyhatatlan divatkiállítások Londonban idén is Tovább
Designerek öltöztetik a karácsonyfákat Londonban

Designerek öltöztetik a karácsonyfákat Londonban

A trend fokozódik, Londonban egyre több karácsonyfát öltöztetnek ünnepi díszbe designerek, divattervezők. A trend, amúgy követendő, nincs is lehangolóbb annál, amikor egy fa úgy néz ki, mintha "mi" díszítettük volna. 

Lesz magyar vonatkozása is a posztnak!

A Claridges's luxusszálloda igazán élen jár ebben, tervezett nekik már karácsonyfát Domenico Dolce és Stefano Gabbana, Alber Elbaz (amikor még a Lanvin-nél volt) és John Galliano (amikor még a Dior-nál volt).

Idén Christopher Bailey multitalentum, a Burberry vezér- és kreatívigazgatója kapta a felkérést, aminek nagyon örült, mint olvastam, és stílusosan a brit időjárásra reflektálva, több mint 100 fémes hatású arany és ezüst cérnával varrott glamour esernyőkből álló installációval borította be az art deco lobbyban felállított fenyőfát. Ezenfelül, a fa mozgásérzékelővel ellátott, így amikor elhalad egy kedves vendég a fa mellett, elkezd villogni, persze csak diszkréten. (Ebben a posztban írtam a Claridge's Fumoir bárjáról!)

905642_1063015140389056_5469083510741133187_o.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_114116.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_113857.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_113606.jpg

 

 

 teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_115257.jpg

A Claridge's nem ma kezdte a Burberry-vel a kooperációt: a hotel bizonyos szobáiban Burberry kabátokat találunk, ha éppen alul öltöztünk a városnézéshez.

Ezután jöjjön a kedvenc londoni szállodám, a The Connaught!

the_connaught_outside.jpg

Elsőre semmi különös, gondolhatnánk, de hát ugye akkor nem írnék róla! Ezt a fát ugyanis, nem más, mint a világ leggazdagabb élő művésze, Damien Hirst díszítette. (ezt mindig leírom, aztán lehet vitatkozni, hogy mennyire művész és mennyire megélhetési)

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_160501.jpg

detail-1.jpg

Kicsit jobban megvizsgálva, aztán láthatjuk, hogy ez egy "orvosi" témájú karácsonyfa, a díszei pedig mindenféle orvosságok és orvosi eszközök, mint például injekciós tű vagy gyógyszeres dobozok. 

decoration1.jpg

Hirst régóta áll közelebbi kapcsolatban a gyógyszerekkel, számos alkotásában felfedezhető, sőt volt egy étterme is Pharmacy (Gyógyszertár) néven, ahol minden - design, ételek, - erre a koncepcióra épült. Sajnos bezáratták a hatóságok, mert az emberek tényleg azt hitték, ha ott fogyasztanak, akkor meggyógyulnak. Jó hír: hamarosan újra nyílik, most hogy Hirst saját galériát (Newport Street Gallery) nyitott nemrégiben, januárban meg is fogom nézni! ITT írtam korábban Hirst gyógyszeres dolgairól.

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_170102.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_170240.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_170150.jpg

 

A koncepció szerint a tudomány, a gyógyszerek varázslatos erejét és a reményt, amit ezek nyújtani tudnak, kívánja a fa közvetíteni.

damien_hirst_christmas_tree5.jpg

ITT olvasható a Connaught-ban töltött karácsonyom bejegyzése!

A következő helyszínünk a The Shard,  amely Nyugat-Európa legmagasabb épülete 309 méterével, ITT írtam róla, amikor megnyitott 2013-ban, még én sem voltam, itt az ideje!

fad5c431322125_564b70ea6c223.jpg

A The Shard-on belül, az Aqua Shard étteremben egy Vivienne Westwood karácsonyfa került felállításra, melyet Kovács Gabriella belsőépítész - szeretett barátnőm és Afternoon Tea partnerem, a többi között - és Michal Janowski álmodott meg papíron. Lásd felül. 

A koncepció itt a Vivienne Westwood által támogatott alapítvány, a Cool Earth-re vezethető vissza, ez az esőerdők megmentésére specializálódott,  így a fán is ehhez köthető díszek találhatóak. Sajnos közeli képeket nem tudtam találni, a szkeccsen lehet látni a legjobban.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_170947.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_171032.jpg

A 74 éves Westwood a fája előtt pózol.

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_12_06_171011.jpg

Férjével (és egykori tanítványával), Andreas Kronthaler-rel.

12313535_316541738469810_3771727903837871533_n.png

 A Cool Earth desszert és koktél fogyasztásával pedig támogatjuk az alapítványt.

Ne feledkezzünk meg a világ legnagyobb Disney karácsonyfájáról, erről írtam egy külön bejegyzést, ITT olvasható.12283278_10153245578471765_795200909_n.jpg 

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Designerek öltöztetik a karácsonyfákat Londonban Tovább
Elteázni egy repülőjegy árát

Elteázni egy repülőjegy árát

A Mandarin Oriental Hyde Park London hotelben 2011-ben voltam először. Magamtól nem valószínű, hogy bementem volna, de egy igazán nagyvilági, svájci kolléganő hatása alá kerülve - aki néha reggel azzal kezdte, hogy tegnap Pippa Middleton-nal bulizott - , szépen feltérképeztük az irodánk környékét, amely Knightsbridge-ben volt, a Harrods luxusáruházzal szemben. Ő vitt el a Bar Boulud-ba, amely a hotel bisztrója, akkor gondoltam, ide majd még visszajövök.

És még mielőtt elfelejtem, itt működik a Dinner by Heston Blumenthal is, amely a világ egyik legjobb étterme.

london-exterior-views-8.jpg

Így amikor új helyszínt kerestem az Afternoon Tea sorozatomhoz, rá esett a választás, persze hosszas gondolkozás, nagyon sok helyszín van ugyanis, és évente csak kettő fér bele a költségvetésbe. Korábbi fejezeteim: Hotel Café Royal és sketch London, mindkettő csodálatos volt.

A hotel rendkívül impozáns épület, a bejárat a Brompton Road felől közelíthető meg, szemben a Harvey Nichols luxusáruház, a másik oldal viszont sokkal kellemesebb, mivel az a Hyde Park-ra néz.

london-2015-hotel-exterior.jpg

Az Afternoon Tea szolgáltatást a The Rosebery Lounge-ban lehet igénybe venni, és ajánlatos foglalni. Érdemes tudni, hogy foglalásnál meg kell adni a bankkártya adatainkat, mivel ha nem mondjuk le vagy nem bukkanunk fel időben, akkor levonnak egy minimum összeget, jelen esetben ez 48 font / fő lett volna. Persze, sikerült elkésni, nagyon izgultunk!

32-m28.jpg

40-m36.jpg

A The Rosebery, Lord Losebery előtt tisztelegve, tavaly tavasszal nyílt meg, a sztori szerint az 1920-as években, pontosan ugyanitt, egy teaház működött.

Az ablaknál kaptunk helyet, egymással szemben, de mivel én nem akartam az utcát nézni, így egymás mellett ültünk Gabival, és ez láttuk.

21-m17.jpg

28-m24.jpg

Ez az utcafrontos kilátás.

22-m18.jpg

02-m1.jpg

Az asztali prezentáció egyből levett a lábamról, ez a madárkás porcelánkészlet nagyszerűen illett a környezethez. Amúgy William Edwards design, ahogy olvasom kifejezetten ilyen termékekre szakosodott formatervező, mindenesetre megy neki a business, hiszen például a The Ritz, Burj Al Arab, The Connaught, The Goring, Claridges, The Corinthia szállodáknak is ő készítette a porcelánt. Természetesen megvásárolható, mint minden Londonban.

Az Afternoon Tea nem teljes pezsgő nélkül, szerintem, - amúgy egy sima hétköznap sem -, mi a Ruinart Blanc de Blancs mellett döntöttünk, és ilyen szép pohárba kaptuk, ezeket John Jenkins tervezte.

03-m2.jpg

15-m11.jpg

Általában érdemes tudni, hogy a legtöbb helyen, főleg nem olcsó helyeken, az Afternoon Tea fogásaiból annyit rendelhetünk, amennyit akarunk, és ez érvényes a teára is. Viszont, olyan nincs, hogy ketten kérünk egyet, bármennyire is szeretnénk.

Tapasztalataim alapján, nem gyakran rendeltünk újra, mert így is elegendő volt, sőt, teából viszont igen, 2 kanna simán elfogy (fejenként) és legalább 2 különböző teát is ki tudunk próbálni.

Én általában a ház teáját - Signature Blends - szoktam kérni, és mindig kipróbálok valami olyat is, amit még előtte nem. 

10-m6.jpg

07-m5.jpg

Először jönnek a nagy műgonddal készített kis szendvicsek - mint az angol gyep! - , csirkés (organikus persze), lazacos, uborkás, sajtos, rákos és sonkás. Azt hiszem ebből kértünk egy újabb kört, mert olyan gyorsan befaltuk.

11-m7.jpg

Aztán jöttek a sütemények, kézműves persze, már itt úgy éreztem, hogy nem bírok többet, de nincs panaszkodás, ugye.

12-m8.jpg

14-m10.jpg

17-m13.jpg

20-m16.jpg

Az édes pogácsákhoz járó dzsemek közül, a rózsaszirom típusú teljesen magával ragadott, mindenképpen be kell szereznem egyet, ha valakinek van ötlete itthon hol lehet, ne tartsa magában.

18-m14.jpg

26-m22.jpg

A mellettünk lévő asztal felszabadult, gyorsan csináltam magamról egy képet a tükörben!

25-m21.jpg

Nagyon sajnáltam, hogy mi nem olyan asztalt kaptunk, ahol ilyen agancs installációra akasztják fel a tányérokat, ez például nagyon tetszett. 

27-m23.jpg

A végén még kaptunk egy szem valamit, nagy nehezen leerőltettük. Aztán mivel letelt a slot, 2 órára lehet maradni, száműztek bennünket szépen megkértek minket, hogy fáradjunk át a Mandarin bárba

Megérte, ennél lehangolóbb helyet, régen láttam. Gabi elmondása szerint, valamikor ez nagyon menőnek számított, mármint design (10 éve?) szempontból, mára eléggé elfáradt. Persze a honlapon úgy van megfényképezve, hogy valóban cool és contempotary-nak látszik. Amúgy az egész honlappal ez a baj, a valóságban semmi sem néz ki ilyen jól a szállodában.

30-m26.jpg

29-m25.jpg

A honlapon amúgy ilyen szép képeket találunk a The Rosebery Lounge-ról.

31-m27.jpg

36-m32.jpg

Miután végeztünk, természetesen Gabi javaslatára, nem hagytuk el a szállodát, hanem belógtunk ide-oda, például ebbe a nagyterembe, ami kétségkívül csodás esküvői helyszín lehet, kilátással a Hyde Parkra.

35-m31.jpg

33-m29.jpg

37-m33.jpg

A szőnyeget nem hagyhattam ki!

38-m34.jpg

Egy időre elvesztettük egymást, így elindultam felfelé, ilyen a dekor az első emeleten. 

39-m35.jpg

41-m37.jpg

42-m38.jpg

43-m39.jpg

Összességében, csalódottan távoztam, mert bár a tea, az ételek és a pezsgő rendben voltak, de a komplex élmény elmaradt. Az előző kettő -  Hotel Café Royal és sketch London, - mondjuk elég magasra tette a mércét. Úgyhogy sokáig ostoroztam is magam, hogy miért nem a Claridge's vagy a The Connaught mellett döntöttem, mert ezekben már jártam, és tudom, hogy mire számíthatok.

Folytatás következik hamarosan, már tervezgetem a januári utamat, ha van ötlet, várom!

Akit érdekel, ha erre jár: a közelben volt Judy Garland háza, ott is halt meg, ITT írtam róla.

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

PS: a lájkok nem látszódnak egy technikai hiba folytán, itt lehet megtekinteni, akit érdekel.

Elteázni egy repülőjegy árát Tovább
Kiadó lakás a Trellick Tower-ben!!

Kiadó lakás a Trellick Tower-ben!!

3_7.jpg

20140913_121612.jpg

img_20140914_005058_1.jpg

Rengeteget áradoztam már itt a londoni Trellick Tower-ről, a brutalista 31 emeletes toronyházról, melyet a magyar Goldfinger Ernő tervezett, és Angliában nagy valószínűséggel több ember ismeri a nevét, mint itthon.

Műemlék épület és mivel a helyi önkormányzat tulajdonában van a legtöbb lakás, így nagyon ritkán bukkan fel a piacon bérelhető vagy eladó lakás, és ha igen, akkor az brutális, hogy stílusos legyek.

Most is így történt, egy kétszobás - nappali és hálószoba - lakás bérelhető a 27. emeleten, havi 2.200 fontért, ami kb 975.000 forintnak felel meg. Erkély van!

A környék egyre jobb, közel a Notting Hill-hez, a Golborn Road végében fekszik, ahova a Portobello Road is kifut, és mivel a piac már annyira turistás, a Golborne Road egyre jobban jön fel: szuper design boltok, portugál cukrászda, marokkói street food..a helyiek már inkább ide járnak. Nekem is nagy kedvencem, laktam errefelé is.

Összehasonlításképpen: ennyiért Mayfairben is bérelhetünk egyszobás lakást, ami London mégiscsak egyik legelőkelőbb negyede. De hát ízlések és pofonok, én laknék a Trellickben! (meg Mayfairben is)

A hirdetést 2015. szeptember 30-án tették ki, és tekintve hogy még mindig kint van, nem tolonganak az érdeklődök!

20120923_145359j.jpg

40ded94dbd8ad8d4cb0d329129612ca018008fae.jpg

03ac870db020b0142f04fe10f182158e4e26ef4f.jpg

ba764942ed5d451309bc47457819576d53ec9290.jpg

94febc500c15f462871d4730fbf1907604b2054b.jpg

af17660550363ff3aae71df07ed2da84f513e3c2.jpg

Forrás

PS: Egy technikai hiba folytán a lájkok nem látszódnak, ITT lehet megtekinteni.

Kiadó lakás a Trellick Tower-ben!! Tovább
Itt a világ legnagyobb Disney karácsonyfája!

Itt a világ legnagyobb Disney karácsonyfája!

Mint tudjuk, és én is jó sokszor megírtam, - ITT, ITT, ITT, - London nem kispályázik, ha karácsonyi hangulatot kell varázsolni az utcákra!

Idén a St Pancras vonatállomás is beállt a sorba, ezzel a 14 méteres, 2000 Disney plüss játékból álló fával rukkolt elő. És ha ez nem lenne elég, 4 percenként hó esik belőle!

Január 4-ig gyönyörködhetnek benne az utazók, aztán a KIDS alapítvány megkapja a plüssállatokat. Az adományozó a Disney Store.

Ilyen a jó PR: érthető, látványos és még vicces is.

disney_christmas_tree_london.jpg

Fotó: Kovács Gabriella barátném

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_11_22_122749.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_11_22_124017.jpg

 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_11_22_124449.jpg

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PS: Egy technikai hiba folytán, a lájkok nem látszódnak, ITT lehet megtekinteni, akit érdekel.

Itt a világ legnagyobb Disney karácsonyfája! Tovább
Divatozik az Apple

Divatozik az Apple

Apple Watch kirakatok a londoni Selfridges-ben és itt az Apple Watch Hermès!

koll_1.jpgA londoni Selfridges luxusáruház az Oxford Street-en még mindig meg tud lepni a kirakataival. Aki nézte/nézi a Mr Selfridge sorozatot tudhatja, hogy az 1909-ben alapított intézmény kirakatai az elejétől fogva fontos szerepet töltöttek be az áruház életében.

Az Apple nem kis pénzt fizethetett, hogy mind a 24 kirakatában egy-egy Apple óra díszelegjen, amúgy ez az első alkalom az áruház történetében, hogy az összes kirakatot egy márkának szentelték.

1_3.jpg

2_2.jpg

3_3.jpg

Az Apple év elején nyitott üzletet a Selfridges-ben, átvitt értelemben szerintem, ez egy bimbózó együttműködés kezdete, ahogy a kirakatok is jelzik.

Bár még nem volt a kezemben Apple Watch, így arról nem tudok beszámolni, hogy mire jó (mutatja az időt?), de ilyenekre tudok gondolni, hogy miért lehet hasznos, például térképfunkció használatakor mutatja az irányt és nem kell a telefont tartani, aztán remélem, hogy mindenféle fitnesz funkciót is elhelyeztek benne, gondolom lehet telefonként bele kiabálni, és még számos olyan cucc, amire nem is gondolnék.

Még soha semmilyen Apple termékem nem volt, kivéve amikor Londonban macbook-on dolgoztam, és soha nem is tudott megfertőzni az őrület.

4_3.jpg

5_3.jpg

6_2.jpg

7_3.jpg

Ha valakiben felmerülne az égető kérdés, hogy miért virágokkal operál itt az Apple, a megoldás egészen kézenfekvő: az órán is megtalálhatóak animált verzióban ezek a szép virágok (van még pillangó és medúza), ha menőzni akarunk, ezt válasszuk, miden csuklómozdulatnál beindul az animáció!

8_2.jpg

9_4.jpg

10_2.jpg

11_3.jpg

12_2.jpg

13_2.jpg

14_4.jpg

15_2.jpg

16_2.jpg

17_1.jpg

18_2.jpg

19.jpg

20150921_105021.jpgElmondhatjuk, hogy az Apple szépen lassan, megtette első lépéseit a komoly divat irányába. Amióta Angela Ahrendts, a Burberry egykori vezérigazgatója átcsábult a céghez tavaly, azóta várom, hogy mikor történik már valami. Ahrendts pozíciója amúgy Senior Vice President of Retail and Online Stores, tehát a kikereskedői és online boltokért felel, és ő az egyetlen női executive az Apple-nél.

Év elején, hónapokkal a hivatalosan megjelenés előtt, Sebastien Jondeau, Karl Lagerfeld egyik rabszolgája személyi titkára Instagramján megosztja, hogy főnöke egy arany Apple Watch tulajdonosa (neki sima van), majd nemsokára az is kiderül, hogy Beyoncé,  Drake, Pharrell és Katy Perry hasonlóan rajta volt azon a listán, akiknek osztogattak. Az arany Apple Watch ára 12.000 font körül mozoghat vagyis 5 millió forint.

1st apple watch specially made for KarL !! Amazing !!! Thanks #apple !!!!!! @karllagerfeld

Sebastien Jondeau (@bentoub) által közzétett fénykép,

 Aztán pár napja megérkezett az igazi csemege, az Apple Watch Hermès!

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_10_08_220752.jpg

 teljes_kepernyo_rogzitese_2015_10_08_221115.jpg

Az 1837-ben alapított francia luxusmárka (eleinte nyergeket, kantárokat és lószerszámokat késztettek európai arisztokratáknak) híres bőrtáskáiról és kézművességéről, - végül is a Birkin táska szülőhelyéről beszélünk! - , ha engem kérdeztek, nem gondoltam volna, hogy az Apple ilyen magasra helyezi a lécet.

Három típus kapható, több színben, ára 300.000 forint körül. 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_10_08_221157.jpg

Az Apple Watch Hermès online nem kapható, a boltlistán Magyarország nem szerepel, pedig nagyon szeretnék egyet testközelben megnézni, szóljon aki tud ilyen opcióról!

Számítsunk rá, hogy hamarosan hasonló képek lepik el az Instagramot!

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Divatozik az Apple Tovább
Louis Vuitton kiállítás Londonban - amikor egy luxusmárka odateszi magát

Louis Vuitton kiállítás Londonban - amikor egy luxusmárka odateszi magát

lv.jpg
Utolsó napomon Londonban már csak arra volt erőm - komolyan, majd meglátjátok, hogy mennyi helyen voltam, kultúr- és sztársokkot is kaptam! -, hogy megnézzem a Louis Vuitton Series 3 című kiállítást. 

A Somerset House mellett egy kívülről viszonylag jelentéktelen épületben kapott helyett a kiállítást, láttam a plakátját számos alkalommal a metróban, és persze a Louis Vuitton üzletekben. 

Ami fontos: október 18-ig látogatható, ingyenes és adnak ajándékot is a végén!

Videó a poszt végén!

20150924_105930.jpg

 20150924_101351.jpg

Az Eventbrite-on lehet előre jegyet foglalni, de persze lehet próbálkozni a felbukkanással is, én a biztosra mentem, ugyanis vezetett, csoportos látogatás is volt.

A francia Louis Vuitton márka és logó a világ egyik legértékesebb márkája, és valószínűleg ezért is, az egyik legnépszerűbb a hamisítók körében.

A kiállítás 13 termében a Louis Vuitton márka múltja, jelene és jövője tárul elénk, készüljünk fel igazi high-tech installációkra, Nicolas Ghesquière művészeti igazgató interpretációjában a "hogyan készült a 2015/2016 női LV őszi/téli kollekció" kulissza titkaiba kaphatunk bepillantást.

20150924_102059.jpg

Rögtön az első teremben, gondolom, hogy sokkot kapjon az ember, egy hatalmas gömb installációt találunk. Aki nincs annyira képben: a 2015-ös őszi/téli kollekció bemutatására Párizsban gömb alakú építményeket húztak fel, erre reflektál ez az installáció, meg nyilván a Frank Gehry által tervezett Louis Vuitton Alapítvány épületére. (amit agyon szeretnék megnézni)

Számomra a legérdekesebb terem az volt, ahol bemutatták, hogyan készül egy LV táska. A hölgy nem beszélt angolul, a fiatalember tolmácsolt, érdekes volt megtudni, hogy hány ezer mozdulatot kell tökéletessé fejleszteni, hogy egy ilyen Petite Malle darab megszülessen.

Például, ahogy látszik, tökéletesen kell illeszkedni a mintának.

És persze sztorija is van a miniatűr bőröndnek! Nicolas Ghesquière, a Louis Vuitton művészeti igazgatója vissza nyúlt a múltba és elővette az Albert Kahn részére, 1911 és 1929 között készített bőröndöket, leporolta a designt, miniatürizálta - 18cm x 12cm x 4cm - de megtartotta a három x-et, ami Kahn bőrönd ismertetőjegye volt

És hogy ki volt Albert Kahn? Nem mindennapi figura. "Az 1860-ban született Albert Kahn művészkörökben mozgó, a technika vívmányai és főleg a fényképészet iránt érdeklődő vagyonos francia bankár volt. Magánvagyonának nagy részét arra költötte, hogy felfedezze a Földet. Ekkor született meg "a bolygó archívuma" („The Archives of the Planet”) névre keresztelt gigantikus projektjének ötlete, melynek célja az volt, hogy színes fényképek segítségével dokumentáltassa saját korát. Ennek érdekében több mint 50 országba küldte el a neki dolgozó fotográfusokat. Kahn fotósai 1909 és 1931 között 72 000 színes fotót készítettek, ezzel felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt hagytak az utókorra, hiszen a száz évvel ezelőtt készült képek színesben mutatják meg azt a világot, amit mi csak főként fekete-fehérben ismerünk. A projektnek a gazdasági világválság vetett véget, Kahn tönkrement és többé sajnos nem tudta finanszírozni a világfotózást. Megválni kényszerült a párizsi Boulogne-Billancourtban található házától és annak legendás kertjétől is, amiben 1986 óta működik a fényképeit gyűjtő és kiállító Albert Kahn múzeum." Forrás: Mai Manó Ház

A Petite Malle összerakása kb. 30 órát vesz igénybe, ára 1.2 millió Ft körül mozog. Ternészetesen jól megtapogattam, hogy rendesen meg van-e csinálva.

20150924_103353.jpg

 20150924_103419.jpgA sok fény után jött egy fehér terem, egészen vakítóan fehér volt, ahol múlt, jelen és jövő találkozott. Az 1854-ben alapított márka bőrönd gyártással kezdte, ebből is kaptunk ízelítőt.

  Ez a bőrönd például az 1927-es Miss France számára készült.

Ez egy rézzel bevont utazó bőrönd, amely ütésálló, ellenáll a nedvességnek és a bogaraknak, kifejezetten fotográfusok számára készült az 1920-as években.

 

 

 

 

 

20150924_104049.jpg

Ez a terem így nem igazán jön vissza (videó alul), a lényeg, hogy a kollekció összes darabja itt látható, pontosan ahogy a kifutón is történt.

Itt kellett volna egy szelfit csinálom, gondolom, de mindig elfelejtem, mint ahogy a közös képeket is...

 

A kiállítás végén választhatunk egy matricát, és 2 betűt, nyilván LV! És még egy posztert is kapunk!

20150924_105815.jpg

Korábbi hasonló bejegyzéseim:

Magyar származású designert ünnepel a Louis Vuitton

Diorban úszik a Harrodsban (sok kép és videó)

London Calling 6 - Victoria Beckham butikja

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

PS: Egy tavaly óta húzódó technikai hiba folytán, nem látszódnak a lájkok, akit érdekel ITT nézgelődjön.

Louis Vuitton kiállítás Londonban - amikor egy luxusmárka odateszi magát Tovább
Megnyílt az első Yves Saint Laurent kiállítás Nagy-Britanniában

Megnyílt az első Yves Saint Laurent kiállítás Nagy-Britanniában

Pontosan 11 napja, Pierre Bergé, a francia designer egykori üzlettársa és partnere nyitotta meg az első Yves Saint Laurent kiállítást Nagy-Britanniában. Sajnos azonban nem Londonban, hanem a Barnard kastélyban található Bowes Múzeumban, Durham megyében (Londontól 4 óra autóval, 2 óra szupergyors vonattal). Az ok pedig, a "chateau vibes", Bergé szerint a francia stílusú kastély pontosan illeszkedik YSL stílusához. 

ysl-2-vogue-13july15-pr_b_646x430.jpg

A kiállításra a Fondation Pierre Bergé - Yves Saint Laurent 50 ikonikus ruhakölteményt kölcsönzött, melyek a tervező 50 éves pályafutása alatt készültek, meg persze rengeteg személyes tárgyat. YSL 2002-ben ment nyugdíjba, 71 évesen halt meg 2008-ban.

Tavaly két film is készült a tervezőről, mindkettőt végig szenvedtem néztem, az egyik a Jalil Lespert rendezte Yves Saint Laurent, a másik Bertrand Bonello Saint Laurent cimű filmje. Ez utóbbi, nekem jobban tetszett - az YSl múzsát, Betty Catroux-t játszó  nagyon jó benne - , de az, hogy 150 perces volt, az nagyon fájt. 

ysl-27-vogue-13july15-pr_b_426x639.jpg

 

ysl-38-vogue-13july15-pr_b_426x639.jpgYSL rendkívül innovatív volt, számos ruhadarab feltalálását neki köszönhetjük, ezek persze mind ki is vannak állítva.

A Mondrian kollekció
1965-ben Piet Mondrian festőművész előtt tisztelegve, 6 különböző mintával megalkotta a Mondrian kollekciót. Ez volt az első ilyen jellegű kezdeményezés, és óriási sikere volt.
yves-saint-laurent-mondrian.jpg

Le Smoking

1966-ban a női szmoking megalkotásával sokkolta a divatvilágot, mai szemmel persze furcsa, hogy hogy nem gondolt erre előtte senki, hogy nők is hordhatnak öltönyt??

A szafari ing

YSL volt az első a munkaruhát a kifutóra varázsolta, így 1968-ban megszületett a szafari ing. Egy igazi outsider darab volt, nem tartozott kollekcióhoz, egy Vogue fotózáshoz készült. A fotós Franco Rubartelli volt, a modell pedig Veruschka, aki nagyon menő volt egy időben. (Most 76 éves és sajnos egy férfivé öregedett.) 

safari-laceup-ysl-woman.jpgysl-40-vogue-13july15-pr_b_426x639.jpgAz orosz kollekció

Az 1976-os orosz balett inspirálta kollekciójáról áradozni szokás, YSL szerint "nem biztos, hogy a legjobb, de a legszebb", míg a New York Times azt írta, hogy forradalmi kollekció, amely az egész divatra hatással lesz. Itt lehet megtekinteni az eredeti videót a bemutatóról.

ysl-23-vogue-13july15-pr_b_646x430.jpg

ysl-0-vogue-13july15-pr_b_646x430.jpgÍme a kastély, amely amúgy komoly művészeti kollekcióval bír, ezt is érdemes megnézni, ha éppen arra járunk.

ysl-6-vogue-13july15-pr_b.jpg

Yves Saint Laurent: Style is Eternal - október 25-ig látható, ingyenes!

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

P.S. Sajnos a lájkok nem látszódnak egy technikai hiba folytán, ha valaki nagyon kíváncsi rá, itt megnézheti.

Megnyílt az első Yves Saint Laurent kiállítás Nagy-Britanniában Tovább
Tükör által homályosan

Tükör által homályosan

dsc_0774_700_460_c1.jpg

Az angol ECE Architecture újragondolta a hagyományos tengerparti házikót, művészeti installációt csinált belőle és elhelyezte Worthing-ben (Londontól 2.5 óra autóút) a tengerparton. 

Igazából nem nagyon kell túlgondolni, hogy mi ennek az értelme. A cél egyszerűen az, hogy felkeltse a figyelmet, szórakoztasson, készítsünk vicces képeket a tükröződésekben, álljuk körül, beszélgessünk róla, szerezzen pár viccest percet. 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135237_1.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135228.jpg 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135314.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135431.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135442.jpg

 chx6yzyweaakvih.jpg

 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_142621.jpg

 

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_07_02_135139.jpg

A házikó turnézik, néha feltűnik Brightonban is! Érdemes figyelni az ECE Twitterjét!

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

Tükör által homályosan Tovább
Hölgy kastéllyal

Hölgy kastéllyal

20150628_123620.jpgSokan vagyunk úgy azzal, hogy milyen jó is lehet kastély tulajdonosnak lenni. És amíg mi álmodozunk, van aki megvalósítja.

Belasics Edit igazából nem akart kastély tulajdonos lenni, de az élet valamiért ezt szánta neki, a kastély megtalálta őt, és egy véget nem érő feladatot kapott rengeteg kihívással. 
20150628_135729.jpg
"2007-ben egy tréningen az utolsó kérdés az volt, hogy hol látom magam 5 év múlva. Előttem a következő kép jelent meg: egy sárga, klasszicista kastély ablakából integetek a távozó gyerekeknek. Jó, gondoltam, akkor nézzük meg, hogy lehet kastélyt venni. Természetesen ez nem ment könnyen, az anyagiak határt szabtak. Aztán egyszer csak jött egy telefon, egy férfi pedig megkérdezte, hogy "Maga akar kastélyt venni? Van egy ajánlatom." Így jutottam el Bölcskére, Szentandráspusztára, ahol előtte soha nem jártam. És persze egy sárga, klasszicista kastély fogadott.."
A kastély így nézett ki a megvásárlás előtt.
Amúgy Tolna megyében vagyunk, 50 percnyi autóútra a fővárostól, Bölcskén, a kastély pedig a korábban Szakách-kastélyként ismert Szent András Kastély. 
20150628_132401.jpgDe Edit nem csak egy kastélyban gondolkozik. A birtok alapterülete 7,5 hektár, parkerdővel, két tóval, patakkal, gyümölcsfákkal, egy 150 éves gingko biloba fával, platánokkal és szilfákkal körül ölelt területen áll a kastély, egy kápolna, valamint az újonnan épített vendégházak és a közel jövőben elinduló pezsgő pincészet és biogazdaság.
20150628_123553.jpg
20150628_132937.jpg
20150628_122214.jpg

A terület már ie. 2500-ban is lakott volt, Edit elmesélte, hogy a kastély felújításakor kelta házak nyomaira bukkantak, így nem csak műemlékvédelmi, hanem régészeti területen is járunk. A kelta leletek egyelőre betemetve, de tervben van, hogy kiássák újra és megmutassák mindenkinek, ahogy lesz rá pénz.
20150628_122152.jpgA kastély építését az 1830-as években kezdték el, az emelet az 1850-es években került rá, a kápolna pedig 1893-ban épült meg.
A birtok a Nagy család tulajdonában volt, de mivel nem volt örökösük, így dr. Szakáts Ernő, egykori országgyűlési képviselő tulajdonába került. Érdekes sztori, hogy Szakáts egy budapesti törzshelyén, a Pannónia szálloda éttermében megismerkedett egy pincérrel, akit Molnár Gábornak hívtak. Kiderült, hogy a fiatalembert jobban érdekli a mezőgazdasági pálya, mint a pincérkedés, és miután jóba lettek, felfogadta őt intézőnek a birtokra. Molnár, aki később neves Brazília-kutató és író lett, a birtokról és az itteni életéről Makk és jaguár című könyvében ír részletesen.
20150628_124149.jpgAhogy végig megyünk a kastélyon, Edit elmondja, hogy 2009-ben jutott el oda, hogy meg tudta vásárolni a kastélyt, 2011-ben pályázati pénzekből felépült a 3 vendégház - az egyik az egykori intézőház felújításával -, majd szintén pályázati pénzből a kastély is megújult.
20150628_123950.jpg
A felújítás alatt mindvégig törekedett az eredetiség megtartására, egy barátságos és kényelmes, toszkán stílusú családias villa lebegett a szeme előtt. Mint megtudom, Edit mindent saját maga válogatott össze, ügyesen kombinálva az antik darabokat a modern elemekkel. Persze itt hozzá teszi, hogy kellett matekolni rendesen, hogy jusson is és maradjon is.
20150628_124349.jpgA kastély 700 m2-es, a földszinten közösségi tereket találunk, az emeleten pedig kilenc kétágyas szobát. A tervek szerint tréningeket, képzéseket kíván ide Edit szervezni, így ennek megfelelően történt eleve a kialakítás.
20150628_124635.jpg
20150628_124710.jpg
A társalgóban Tóth Sándor kávéjából lehet fogyasztani, akinek nem ismerős a név, ő a tulajdonosa szekszárdi Kávé Háza nevű helynek, mely már elnyerte az ország legjobb kávézója címet is.
20150628_130504.jpg
20150628_125027.jpg
Az emeleten a szobák mellett találunk egy rendezvénytermet, az egyik sarkában találtam erre a csodálatos sezlonyra.
20150628_125219.jpg
A másik sarokban egy újabb gyöngyszem.
Újrahasznosított téglák a rendezvényteremben, eredeti gerendákkal, papírból készült lámpákkal.
20150628_125446.jpg
A hét szoba az emeleten mind más és más stílusú, itt is Edit válogatta össze a berendezést.
A kastély új pincéjében kapott helyet a pezsgő manufaktúra, Szentesi József, - 2013-ban a borászok borásza cím nyertese -,  szakmai vezetésével alakítják ki majd a kastély pezsgőjét, amely stílszerűen Szent András névre fog hallgatni. Lehetőség lesz arra is, hogy a vendégek saját címkével és designnal készítsék el a pezsgőjüket, akár saját kezűleg.
20150628_131155.jpg
20150628_131451.jpg
A pince külső bejárata.
A biogazdaság első hajtásai, már 101 gyümölcsfát el is ültettek, a konyhát saját termesztésű alapanyagokkal fogják működtetni.  
Editnek nagyszabású tervei vannak, szerencsére, így például hamarosan a Neighbours in art - international artist in residence elnevezésű program keretében egy hónapon át látnak vendégül egy-egy művészt, biztosítva nekik az utazás és lakhatás költségeit, valamint az alkotáshoz szükséges feltételeket a Szent András-kastélyban. "Az itt töltött idő alatt a művész részvételével találkozót szervezünk a munkái iránt érdeklődőknek, szakmabelieknek, végül egy vernissage-t rendezünk az elkészült alkotásokból". A Szent András-kastély programjára Friederike Walter és Verena Freyschmidt, Severin Krön, Christoph Novotny és Manfred Makra művészeket várják hamarosan.

20150628_135716.jpg
Itt lehet alázatot tanulni, mondja Edit, utalva arra, hogy mindig van valami tennivaló, és számos esetben olyan, amire nem számítunk. 
A kis kápolna még ilyen lepusztult állapotában is megfogja az embert. Edit bízik benne, hogy a tulajdonos katolikus egyházzal karöltve, találnak megoldást a felújításra. Bár így is tökéletes esküvői helyszín a birtok, a festői környezet az első pillanattól az utolsóig egy helyen biztosítaná az esküvőt és lakodalmat.
20150628_134305.jpg
Nyilvánvalóan nem lehet véletlen, hogy ez a kápolna szenteltvíz tartójának felirata, mely Edit felfogásával és a kastélynak szánt missziójával is tökéletes összhangban áll.
20150628_134348.jpg
A kastély mögött 1,6 hektár területen a régi angolparkból megmaradt parkerdő nyújt sétára, pihenésre, elmélyedésre tökéletes helyszínt.20150628_132505.jpg
20150628_132533.jpg
20150628_132550.jpg
20150628_132937_1.jpg
20150628_133017.jpg
A már említett vendégházak egyenként 14-16 fő részére biztosítanak szállást, önálló konyhával, étkezővel, közösségi helységgel, kandallóval, nagy, fedett terasszal, wellness- és pihenőterülettel.
20150628_132201.jpg
20150628_133902.jpg
20150628_133928.jpg
20150628_133939.jpg
20150628_134022.jpg
20150628_134901.jpg
20150628_135212.jpg
20150628_135228.jpg
20150628_135346.jpg
20150628_135112.jpg
20150628_133406.jpg
20150628_135708.jpg
20150628_140253.jpg
Ezúton is köszönöm Editnek, hogy időt szánt rám, körbe vezetett, és megosztotta velem a történetét. Azt gondolom, hogy példa értékű, amit ő itt letett az asztalra, - és még csak az út elején jár - , kívánok neki sok sikert és kitartást, hogy megvalósítsa mindazt, amit szeretne. És persze remélem, hogy egyszer majd szállóvendégként újra találkozunk!
Bölcske Szentandrás puszta 10.
GPS: 46.739627, 18.919814
+36 30 9363 390
info@szentandraskastely.hu

Korábbi szálloda bemutató bejegyzéseim:

Mondrian London

The Connaught (London)

Aria Hotel Budapest

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.
Hölgy kastéllyal Tovább
Nyaraljon templomban!

Nyaraljon templomban!

Nagy-Britanniában már elindult az új őrület: champing!

4f347b99-a744-4d74-aed3-47a62b8e5019-620x413.jpeg

A glamping avagy glamour és camping, magyarul nagyvilági kempingezés után, itt az újabb őrület a champing! A kissé suta kifejezés a church vagyis a templom és a camping szavakból állt össze és biztosan sokat fogjuk még hallani. 

A brit The Churches Conservation Trust  - egy szervezet, amely templomok megóvására szakosodott -, jött elő a csodálatos ötlettel és kínál szállást olyan templomokban, melyek már nem funkcionálnak hivatalos egyházi intézményként.

a25ad274-e0bc-4516-813d-49ca0b9b0a63-2060x1236.jpeg

Nagy-Britanniában jelenleg 3 templom áll rendelkezésre, amúgy több mint 345 ilyen templom tartozik a fent említett szervezethez, és a cél az, hogy a pénzből felújítsák és karbantartsák az épületeket, megőrizve a művészeti és történelmi értékeket.

Nem mellesleg a "slow tourism" vagyis a "lassú turizmus" mellett is kampányoljanak. A lassú turizmusra jellemző a hosszabb utazási idő, a hosszabb tartózkodási idő egy helyen, az "út maga cél" felfogás, helyi attrakciók megismerése, a helyi közösséggel ismerkedés, a slow food. Itt találtam a témáról egy hosszabb értekezést, akit érdekel.

c5a7bdea-34ea-4fdd-a667-760918e552c2-2060x1236.jpeg

 

Kétnapos csomagokat kínálnak mindhárom helyen és a miénk lehet az egész templom egy éjszakára. 60 font/fő a szent szálláshely ára, ebben a reggeli is van, ezen felül mindenféle programokat is szerveznek (a helyi erőkkel), pl kenuzás vagy jóga, attól függően mi van a környéken.

Azt azért ne felejtsük el, hogy áram, víz vagy fűtés nagy valószínűséggel nincs ezeken a helyeken, de hát ettől lesz még romantikusabb a kemping, nemde? És persze ott van még az érzés, hogy 2 napig egy templom kulcsával járkálhatunk.

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

Nyaraljon templomban! Tovább
Glamour, zene, tetőterasz - megnyitott az Aria Hotel Budapest

Glamour, zene, tetőterasz - megnyitott az Aria Hotel Budapest

aria_coll.jpgA Hercegprímás utcában megbújó Aria Hotel Budapest több szempontból is fel fogja kelteni a figyelmet idén nyáron Budapesten. A hivatalos megnyitás előtt álló szálloda ugyanis a főváros egyik legkáprázatosabb panorámájával bíró tetőteraszát mondhatja magáénak.

De ne rohanjunk előre, a szálloda nemcsak a tetőteraszban egyedülálló. Ahogy a neve is sugallhatja, ez egy zenei szálloda, ami azt jelenti, hogy lépten-nyomon mindenféle muzikális utalásba fogunk ütközni. Rögtön ahogy belépünk, egy óriási zongora billentyűzet vezet be minket a lobbyba, mely a végén egy LED TV-be torkollik.

Elsőre ezzel nem igazán tudtam megbarátkozni, nekem túl soknak és nem idevalónak tűnik. Aztán amikor beszélgettem Varró Zoltánnal, aki az Aria belsőépítésze és designere volt, elmagyarázta, hogy szándékos a kontraszt: egy elegáns, nagyvilági, régi korokat idéző épület felszerelve mindenféle technológiai szolgáltatással.

Az épület 1836-ban eklektikus stílusban épült Pollack Mihály tervei alapján, többször át is építették, 2009-ben a felújítás előtt évekig üresen állt. Henry Kallan szállodaguru vásárolta meg az ingatlant, akiről azt kell tudni, hogy egy szlovákiai magyar származású üzletember, 1968-ban 21 évesen emigrált Csehszlovákiából az Egyesült Államokba, angol nyelvtudás nélkül. Legalulról kezdte a szakmát, majd amikor megtehette, saját egyedi, tematikus butik szállodák nyitásába kezdett Manhattan-ben. Övé például a Library Hotel, melyről úgy tartják, hogy az egyik első tematikus szálloda volt a világon. (Amúgy a londoni Blakes Hotel is az elsők között volt, melyet Anouska Hempel egykori James Bond lány vezet, ITT írtam róla.)

A Tripadvisor-on amúgy Kallan 4 szállodája benne van az első 10-ben a látogatói visszajelzések alapján, szóval nem kispályázik.

sam_5901.JPG

sam_5697.JPG

Nos, ahogy látjuk, a lobby rettentően nagyvilági, egyszerre nehéz is ezt befogadni,minimum 10 percet kell itt üldögélni, hogy minden apró részletet felfedezzünk!

 

sam_5710.JPG
sam_5679.JPG

sam_5759_1.JPG
sam_5482.JPG

sam_5481.JPG

sam_5910.JPG

sam_5704.JPG

Ha felpillantunk a lobbyban, akkor ezt fogjuk látni. Amit talán nem látni, hogy csak a lobby van üvegtetővel lefedve.

A napokban Dan Brown is járt az Ariaban, sőt még a hallban elhelyezett Bogányi zongorán is játszott pár akkordot. (Én is írtam róla egyszer, ITT olvasható, volt szerencsém egy könyvbemutatóján járni Londonban.)

_dsc5453.jpg

Amúgy bárki, akinek késztetése van, nyugodtan leülhet és zongorázhat, mondjuk nem árt, ha tud is.

A 49 szoba között nincsen két egyforma, a 4 zenei stílus - klasszikus, opera, jazz és kortárs - ihlette a designt, így rendkívül izgi lehet érkezéskor belépni, mert nem tudjuk mi fogad majd. Michael Jackson? Aretha Franklin? Verdi? Liszt? A Beatles?

Ez itt a B.B. King szoba, szerintem kiváló lehet egyedülálló férfiak számára. 

sam_5916.JPG

sam_5935.JPG

Felhívnám a figyelmet a szőnyegre, attól függően, hogy melyik zenei stílusú szobában vagyunk, változik a minta, itt éppen egy szaxofon van, mivel a jazz szárnyban járunk.

sam_5920.JPG

sam_5921.JPG

sam_5925.JPG

Még az árnyékban is az Aria logó jelenik meg!

sam_5929.JPG

A bőrhatású csempe nekem nagyon bejött.

sam_5933.JPG

A "kád a szobában" poén nekem soha nem jött be igazán, - amíg egyszer nem laktam egy hasonlóban - , de szerencsére van rendes fürdőszoba is káddal és zuhanyzóval.

A szálloda alagsorában találjuk a Harmony névre keresztelt spa-wellness-fitness részleget, ezt a szállóvendégek ingyen használhatják. Amúgy a hotel egyik erőssége a sok complimentary vagyis térítésmentes szolgáltatás, ilyen például az ingyen wifi, a víz a szobákban -  Vis Vitalismagyar tulajdonú pannonhalmi bencés ásványvíz, az Otthonédes blog ITT írta róla egy értekezést -, vagy a délutáni bor és sajt falatkák a lobbyban.

sam_5556.JPG

sam_5483.JPG

 

sam_5488.JPG

sam_5484.JPG


sam_5524.JPG

sam_5516.JPG

sam_5504.JPG

sam_5548.JPGMost pedig nézzünk be a Jimi Hendrix szobába! A szobákban egyébként Josef Blecha cseh művész által készített egyedi karikatúrákat csodálhatunk.

sam_5742.JPG

sam_5719.JPG

sam_5717.JPG

sam_5721.JPG

És akkor menjük fel a tetőre!

A bejáratnál rögtön jobbra, a Satchmo Lounge-ba jutunk, ez egy olyan hely, ahová akár egy laptoppal is beülhetünk dolgozni vagy csak olvasgatni egy tea mellett. 

sam_5939.JPG

sam_5960.JPG

A másik oldalon találjuk a bárt, ami az én kedvencem a tetőterasz után.

sam_5790.JPG

sam_5815.JPG

sam_5811.JPG

Az egyik legdrámaibb szoba (szerintem) a La Traviata az opera szárnyban, így ez is nagyon tetszett nekem.

sam_5822.JPG

sam_5824.JPG

sam_5827.JPG

sam_5830.JPG

sam_5834.JPG

sam_5850.JPG

Ez egy 2 hálószobás lakosztály, minden szobában van amúgy iPad és persze zenei kollekcióval is el van látva minden szoba. A szállodának zenei igazgatója is van, Magyar Kornél - aki maga is zenész -, egyedi ízlés szerint is összeállít válogatást, amennyiben erre van igénye a vendégnek.

Nem beszéltem még a Stradivari étteremről, amely modern magyaros konyhát fog vinni, és természetesen itt is visszaköszön a zene a designban. Nem tudom mennyire látszik jól a falon a vízesés, de biztos érdekes lehet ebben a milliőben majd vacsorázni.

Az Aria igencsak visszafogott kívülről, gyönyörűen felújítva, ez talán fel is tűnik az itt sétálgató embereknek, de amúgy semmi hivalkodás, hogy itt valójában milyen kincsek is rejtőznek.

sam_5979.JPG

sam_5976.JPG

sam_5985.JPG

4_1.jpg

Köszönet Stelkovics Juditnak, az Aria Hotel Budapest igazgatójának, hogy privát hotel túrát tartott nekem!

A képeket a következő eszközökkel készítettem: Samsung Galaxy Note 4 és Samsung NX3000.

Korábbi szálloda bemutató bejegyzéseim:

Mondrian London

The Connaught (London)

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

Glamour, zene, tetőterasz - megnyitott az Aria Hotel Budapest Tovább
Kávézót nyitott a Burberry Londonban

Kávézót nyitott a Burberry Londonban

A Burberry-nél nem unatkoznak, a legújabb dobás a Thomas nevű kávézó - a márka alapító után, ugye - , ezt múlt héten nyitották meg a Regent Street-i üzletükben.

burberry-scoop-061415-013.jpgTermészetesen nem véletlen az időzítés, hiszen most van Londonban a férfi Fashion Week, hivatalos nevén: London Collections Men. Akit érdekel, ma (15-én) londoni idő szerint 13.00-kor (magyar idő szerint ez dél) nézhető a Burberry tavasz/nyár férfi bemutatója ITT!

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_06_15_114635.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_06_15_114607.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_06_15_114539.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2015_06_15_114502.jpg

Fotók: Burberry Instagram

A hét minden napján nyitva lesz és természetesen a brit klasszikusokat vonultatja fel a konyha, pl ilyen az Afternoon Tea (32 font, pezsgővel 44) vagy homár csipsszel (45 fontért), lásd kép et lentebb, amúgy a Lobster&Burger is egy kiváló homározó hely, ITT írtam róla. És ahogy a jobb helyeken ma már megy, itt is helyi és szezonális alapanyagokkal dolgoznak, közvetlenül a termelőktől beszerezve.  

 

Amúgy az Armani is üzemeltet egy kávézót Armani Caffé néven Knightsbridge-ben, ott is az üzletben, az első emeleten, a Harrodstól nem messze van - cím: 191 Brompton Road, London SW3 1NE - , nagyon visszafogott hely, és mindig nagy a csend, az étlap visszafogott (persze túlárazott), Bernie Ecclestont láttam egy csomószor az egyik sarokban. És persze fényképezni szigorúan tilos!

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

Kávézót nyitott a Burberry Londonban Tovább
Kiállításajánló: Pittmann Zsófi 3D falvédői a Ferencvárosi Pincegalériában

Kiállításajánló: Pittmann Zsófi 3D falvédői a Ferencvárosi Pincegalériában

Ahogy Juci is írta múltkor, jön fel a neighbourhood, ugyanis ismét szuper kiállításra bukkantam a Ferencvárosi Pincegalériában.(ITT írtam múltkor a THEFOUR kiállításáról.)

Szóval most június 12-ig Pittmann Zsófi darabjai láthatók itt, de nem csak falvédő van, hanem 3D falvédő is, amihez biztosítva van szemüveg is, például bögréből. És valóban műkődik, de sehogy sem tudtam lefényképezni.

20150602_125053.jpg

20150602_125005.jpg

Egy Twin Peaks ihlette darab.

20150602_125401.jpg

20150602_125343_001.jpg

Utolsó vacsora, új megvilágításban, a lábason a feliratot remélem el lehet olvasni!

20150602_125530.jpg

20150602_125552.jpg

20150602_125604.jpg

Aztán lehet keresgélni törpéket és gombákat a bögréken, én mondjuk szeretem, ha van valami interakció vagy valamit kell csinálni, nagyobb a rácsodálkozás.

20150602_125158.jpg

Hát én valahogy elsőre felismertem. Így amikor a galériás hölgy elkezdte mondani, hogy a budapesti éjszakában volt egy jellegzetes arc, Dixi, és ez ő akar lenni, mondtam, hogy tudom. Aztán magamban hozzá tettem, hogy szerintem még én is meghívtam néha pár felesre. Persze, ez még a múlt században történt.

20150602_125745.jpg

Ez volt a kedvencem, ezt most nagyon magaménak érzem.

20150602_125700.jpg

Ez nyilvánvalóan elmaradhatatlan kelléke minden rendes konyhának.20150602_125643.jpg

20150602_125449.jpg

P.S. Sajnos tévesen, először azt gondoltam, hogy a világhírű "Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val" szintén Pittmann Zsófi, de nem, az Szabó Eszter Ágnes népművésznő munkája.  

Június 12-ig, K-Szo 10.00-18.00

A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 

Ha értesítést szeretnél kapni új posztról, kattints a jobb felső sarokban a követésre.

Kiállításajánló: Pittmann Zsófi 3D falvédői a Ferencvárosi Pincegalériában Tovább
London Fashion Week: műszőr, kilt és könyvtár chic

London Fashion Week: műszőr, kilt és könyvtár chic

Idén 4. alkalommal volt szerencsém regisztrációt és számos meghívást kapni a London Fashion Week mindenféle bemutatóira és partira, ami mindig nagy megtiszteltetés. Viszont rá kellett jönnöm rögtön az első nap, hogy engem ez már nem érdekel, sőt idegesít. Idegesítenek a Somerset House udvarán felvonuló attention whore-ok, a sorban eléd bepofátlankodó bloggerek, a show alatt 3 eszközzel fotózó akárkik, azzal egyáltalán nem foglalkozva, hogy én látok-e tőlük. Persze, az azért érdekel, hogy milyen trendek jönnek (mennek), kik tudnak talpon maradni és kik tudnak betörni.

Íme az én listám, hogy milyen britekre érdemes figyelni! Első rész, holnap folytatódik.

A műszőr még mindig menő

Ahogy már írtam a Shrimps /garnélarák/ brit márka tavaly kezdte meg hódítását, olyan rajongókkal, mint Natalie Massenet -  a British Fashion Council első embere és Net-A-Porter alapító vagy Susia Lau aka Stylebubble.

Idén új elemekkel bővült a kollekció, például a skót kockás szövet műszőrrel kombinálva, nekem nagyon tetszik. A gnóm figurák már nem annyira jönnek be, ezzel biztos a fiatalokat célozzák.

 

 

233649.jpg

Fotók: BFC, Asia Werbel

A kilt az új műszőr

A Le Kilt márkát már egy ideje figyelemmel követem és biztosan be is szerzek egyet. Igazi időtlen darab, nosztalgikus emlékeim kötődnek hozzá, ugyanis a főiskolán mindig kölcsönkértem a szobatársamtól, akinek volt egy ilyen zöld-fekete darabja.

Samantha McCoach 2014-ben alapította a márkát, nagymamája Skóciában 40 éven keresztül készített hagományos kiltet, innen jött az inspiráció.

233812.jpg

 

233810.jpg

 

233815.jpg

233827.jpg

11000056_10153123041589851_6295954437722425155_n.jpg

Fotó: Catwalking.com

Könyvtár chic

Orla Kiely régi motoros a szakmában, ír tervező, a jellegzetes növény mintáiról ismert, minden évben valami spéci prezentációt tart. Ez az idei szerintem nem lett annyira ütős, de mivel nagyon kedvelem, ezért mindenképpen fel kellett vennem a listára.

 

orla_kiely_16.jpg

orla_kiely_12.jpg

orla_kiely_13.jpg

orla_kiely_15.jpg

orla_kiely_4.jpg

orla_kiely_8.jpg

Fotó: Lloyd Ramos

Korábbi szösszeneteim a London Fashion Week-ről: itt, itt, itt, itt, itt, itt..

A Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

London Fashion Week: műszőr, kilt és könyvtár chic Tovább
A tökéletes Valentin-napi ajándék

A tökéletes Valentin-napi ajándék

sam_3399.jpg

Tavaly egy hosszabb szösszenetet írtam arról, hogy mit vegyünk szofisztikált nőknek Valentin-napra, idén nem lesz lista, vagyis a listán egyetlen egy ajánlás lesz, ugyanis megtaláltam a tökéletes Valentin-napi ajándékot! Tudom, illik utálni a Valentin-napot meg az egész a konzumerizmusra épül, viszont adni és kapni, akkor is jó, függetlenül attól, hogy milyen nap van, szóval ezt a tippet bármikor bevethetjük.

sam_3350.JPG

sam_3354.JPG

Ez pedig nem más, min Burberry Body Gold Candle, vagyis egy gyertya a Burberry márkától, amely remekül néz ki, kellemes az illata és ha vége, használhatjuk pl. mini virágtartónak.

A 159 éves brit márka menőbb, mint bármikor, érdekesség, hogy Cristopher Bailey kreatív igazgató egyben vezérigazgató is, ami ritkaságszámba megy a divatiparban, mivel hogy 2 teljesen különböző terület, szóval Bailey igazi multitalentum.

20150105_145731.jpg

Ilyen szép csomagolásban érkezik, és jó tudni, hogy a Burberry-nél nincs szállítási költség, ha standard módot választjuk 3-5 munkanap alatt itt van, 20 EUR felárral pedig csak 1-2 nap.

20150105_145556.jpg

A kis csomagban jött illatminta is a legújabb Burberry parfüm promóciójaként, persze ennek is megadják a módját.

20150105_145903.jpg

20150105_145951k.jpg

A limitált kiadású gyertya zöld abszint és rózsa illatú és amúgy meggyújtás nélkül is illatozik.

Korábbi Burberry posztjaim:

A Bloomsbury lányok - Burberry /London Fashion Week 2014 AW

Last minute Valentin-napi kedveskedés!

Burberry 2014-es őszi/téli férfi kollekció - Festői utazás a brit tengerparton

Elindult a Burberry 2014 tavasz/nyár kampány

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

A tökéletes Valentin-napi ajándék Tovább
Kiállításajánló: THEFOUR a Ferencvárosi Pincegalériában

Kiállításajánló: THEFOUR a Ferencvárosi Pincegalériában

 thefour.jpg

Éppen sétáltam hazafelé a nagyvilági Mester utcán (nagyon menő fehér-piros pöttyös viaszos vászont vásároltam éppen a körúti Röltexben), amikor véletlenül bekukkantottam egy alagsori helységbe és érdekesnek tűnő dolgokat láttam, így szépen besétáltam.

20150106_155438.jpg

Én még sosem voltam itt korábban, mint kiderült a Ferencvárosi Pincegalériába sétáltam be, így egészen meglepett, hogy milyen jó kis helység ez, simán el tudnám képzelni egy trendi kávézónak is, bár lehet ebben az utcában erre nincs igazán igény, fogalmam sincs. 

Szóval jelenleg a THEFOUR tervezőtriónak plusz mestereiknek van itt kiállítása egészen január 15-ig, nevek a képen.

A hivatalos szöveg szerint: A THEFOUR háromfős formáció 2010-ben alakult meg, és mára a fiatal magyar divattervezők egyik legmeghatározóbb és legígéretesebb csapatává vált. Az alkotók máris több szakmai elismeréssel büszkélkedhetnek. Elnyerték a Gombold újra! különdíját, a Maybelline formaruha-tervező pályázat első helyét, a Marie Claire Fashion Issue különdíját, a Chevrolet nemzetközi pályázaton pedig 2011-ben második, 2013-ban pedig első helyezést értek el. Meghatározó mestereik, egyetemi tanáraik Sárváry Katalin és Bráda Judit. 

Kiállításuk e rövid alkotói időszak összegzése, mely bemutatja a tervezők eddigi „világi” és egyetemi feladataikra készített munkáinak legjavát.

Talán ezt ki lehetett volna egy táblára is írni, hogy el tudjuk helyezni a kiállítást valahova.

 20150106_155211_2.jpg

20150106_155242.jpg

20150106_155149_2.jpg

20150106_155411.jpg

20150106_155425.jpg

20150106_155112_1.jpg

20150106_155136_1.jpg

20150106_160836.jpg

20150106_155126_1.jpg

Innentől pedig a mesterek művei.

20150106_155802.jpg

Nekem nagyon tetszik, ahogyan ki vannak állítva a ruhák, némelyik már inkább egy művészeti installáció, bár nyilván ez volt a cél. Az ötlet pedig jó, hogy mesterek és tanítványok együtt állítanak ki.

Szóval január 15-ig, 4-6 villamossal a Mester utcáig, aztán rögtön az elején a jobb oldalon, a Mester utca 5.alatt. 

20150106_160949.jpg

20150106_161027.jpg

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Kiállításajánló: THEFOUR a Ferencvárosi Pincegalériában Tovább
London Calling 8 - Egy nap a városban

London Calling 8 - Egy nap a városban

Kulturális programajánló

lll.jpg

Mint tudjuk, London megunhatatlan, számtalan program éjjel-nappal, és ami a legnehezebb, kiválasztani, hova ne menjünk.

Most abban adok segítséget, hogy a következő napokban mit érdemes Londonban megnézni, ha már túl vagyunk a London Eye - Buckhingam Palace - Tower körön.

Keljünk korán és ne a szállodában reggelizzünk - kivéve ha mondjuk a Mondrian-ban lakunk -  hanem sétáljunk el a Soho-ba, közben élvezzük a még viszonylag kihalt londoni utcákat. ( Reggel 8-10 között hanyagoljuk a metrót, a munkaba járók miatt, pl a Central line kifejezetten büntető, ha sikerült felpréselni magunkat.)

Aktuális ajánlatom a Princi, mely egy olasz étterem és pékség egyben. Jó nagy, reggel 10 körül az egyik pénteken ezt reggeliztük:

reggeli.jpg

Ezután fogjuk magunkat és vegyük irányba a Somerset House-t, ami a Princi-től kb. 20 perc séta. (Vagy sétáljunk ki a Regent Street-re és onnan a 23-as busszal 6 megálló, Aldwych-nál szálljunk le.) 

Maradjunk a sétánál, vagyis a Wardour Street-en induljunk el, rögtön el fogunk haladni a Casa szivar bár mellett, aminek az az érdekessége, hogy itt lehet bent szivarozni. A humidorszobában kiválasztjuk a szivart, majd egy jó újság és egy pohár víz mellett elszívhatjuk az egyik kényelmes bőrfotelben üldögélve. Aprócska helység, max 4 ember tud bent pöfékelni. Alkoholt nem tartanak, arra ott a Floridita, a kubai bár rögtön mellette. 

A Brewer Streetre lefordulunk és teszünk egy kis kitérőt, és megnézzük a Chris Bracey pop-up neonboltját (részletes poszt ITT róla), mely január 18-ig lesz itt. 

 

Majd vissza a Wardour Street-re és egészen az Old Compton Street-ig megyünk, amire rá is fordulunk. Amúgy a Soho-ban járunk és ez utca a londoni meleg közösség egyik központja, rengeteg ilyen témájú/jellegű bár és üzlet van itt.

Ebben az utcában van a Prince Edward Theatre is, ahol az Evita 8 évig ment, a Mamma Mia is itt született, de át kellett költöztetni egy nagyobb helyre a népszerűsége miatt, most a Miss Saigon megy itt éppen. Én személy szerint gyűlölöm a musicalt, véletlenül megnéztem a Csataló (avagy Hadak útján) című Spielberg mű zenei verzióját, ITT írtam róla, aki kedvet kapott hozzá, jegy itt. (Azt mondjuk el kell ismernem, hogy valóban élethűek a lovak és sose gondoltam, hogy ezt fogom mondani..)

A Moor Street-re rákanyarodunk és a Charing Cross Road felé vesszük az irányt. Ez az utca híres arról, hogy rengeteg secondhand és antik könyvesbolt van itt. Aztán Great Newport Street, majd Long Acre,  - itt már a Covent Gardenben járunk, - majd Bow Street, Wellington Street, The Strand - és meg is érkeztünk.

 

A Somerset House udvarán húzták fel London egyik legmenőbb korcsolya pályáját, nem olcsó, de este igazán kellemes élmény a fényekkel és a Fortnum & Mason vendéglátó egységeivel. 

Mivel én nem korcsolyázom (csak nézem és fényképezem), a kiállítások miatt jöttem. Amúgy a London Fashion Week központja is a Somerset House minden szeptemberben és februárban, így elég jól ismerem, például simán lehet itt találni a legnagyobb forgatagban is üres szobát, ahol megírhatsz egy posztot, pl arról hol halt meg Judy Garland Londonban. (Ön tudta, kedves Olvasó, hogy Judy Garland Londonban halt meg ??)

20141201_125252.jpg

 

Az egyik kiállítás,  - amely ingyenes -, Chris Stein/Negative: Me, Blondie, and The Advent of Punk. Chris Stein a csodás Blondie együttes egyik alapítója és gitárosa, meg persze Debbie Harry pasija is volt, így nem véletlen, hogy éjjel-nappal fotózta és meg kell hagyni, jó képeket csinált. Itt nem lehetett fényképezni, azért egyet lőttem, lásd lentebb. (amikor már az is ki van írva, hogy mennyi a pénzbírság, na akkor nem veszem elő a telefont/gépet, pl. Tracey Emin kiállítás 2011-ben a Hayward Gallery-ben, 1000 font!)

Debbie Harry mellett vannak még képek itt Andy Warhol-ról, David Bowie-ról vagy a The Ramones-ról. Január 25-ig lesz még látogatható.

20141201_123458.jpg

20141201_124107.jpg

 

20141201_124918.jpg

 

A másik kiállítás, Guy Bourdin: Image Maker címmel, a legátfogóbb kiállítás a mestertől Angliában, több, mint 100 művel és eddig nem látott alkotásokkal, és nem csak képek. Bourdin az egyik legnevesebb divatfotós volt, egyéni látásmódja teljesen újszerű dolgokat hozott a divatfotózásba. Egyszerre provokatív, nyomasztó és érzéki, annak ellenére, hogy a képek alapvetően egyszerűek.

20141201_142044.jpg

Ez a képe onnan lehet ismerős, hogy 2012-ben a hírhedt Terry Richardson innen "inspirálódott" egy Aldo reklámhoz, és természetesen ez nem maradt titokban.

20141201_134503_sz.jpg

Ez a kép pedig csodálatos. Ne feledjük, ezek analóg módon készült képek, nyilván voltak retusálva, de azért itt a szemöldök nem egyforma, egy kis szemölcs is van homlokon és a körmök sincsenek mértanilag megszerkesztve. 

20141201_132855_sz.jpg

Itt látható először egyben a híres "Walking Legs" sorozat, amely elsőre eléggé szürreális - nem véletlen, May Ray pártfogoltja volt - ha nem tudjuk, hogy ez egy cipő márka, Charles Jourdan reklám 1979-ből. Amúgy akkor is.

20141201_133439_1.jpg

Itt lehet fényképezni, amit furcsállottam is, de egyben örömmel konstatáltam, így mindent megörökítettem, az összes kép ITT tekinthető meg. 

20141201_141106.jpg

 

20141201_135415.jpg

Egy Chanel órareklám 1987-ből, sajnos nem lett belőle végül reklám, pedig még most is megállná a helyét.

ezgif_com-resize.gif

 

ezgif_com-resize_1.gif

Bourdin videókat is gyártott, íme 2 ízelítő!

A Somerset House-ban mindig sok minden történik, mindenféle ingyenes kiállítások is vannak - január 16-án PJ Harvey koncert! - és most éppen a csodálatos Fortnum & Mason - nagyvilági élelmiszerbolt -  pop upot üzemeltet, ahol most már 50%-os sale is van! Mindenképpen igyuk meg itt életünk legdrágább forró csokiját, sose fogjuk elfelejteni! ITT egy részletesebb jelentés, hogy mi is történik a Somerset House-ban, számos csodálatos giffel!

Ezek után visszatérünk az Oxford Street-re, mert már megéheztünk és a Selfridges felé vesszük az irányt! Menjünk taxival, a balck cab-et egyszer mindenkinek ki kell próbálnia!

A Selfridges - luxusáruház az Oxford Street-en - tetőteraszán, Le Chalet néven pop-up étterem nyílt, ami egyszerűen kihagyhatatlan. A foglalás erősen javasolt, én próbálkoztam, hogy csak úgy felbukkantam, de nem volt asztal, így másnap mentem ebédre.

c1.jpg

 

Oxford Street-en a főbejáraton bemegyünk és egyből elkanyarodunk balra, ahol a lift van, ami felvisz minket az 5. emeletre. Ne lepődjünk meg, de nincs 5. emeleti gomb. Vagyis van, de nincs mellé írva semmi. Jobb esetben lesz bent a liftben egy host/ess és megkérdezi hova megyünk és megnyomja helyettünk a gombot. Csak azért osztom meg ilyen részletesen a bejutást, hogy másnak ne kelljen bolyongania az áruházban....

c10.jpg

Liftből kilépve, ez tárul elénk, mintha egy svájci síparadicsomba csöppentünk volna. (Legalábbis így képzelem a svájci síparadicsomot, ugyanis még soha nem jártam svájci síparadicsomban, Donovaly-ig jutottam egyszer.)

c3.jpg

c9_1.gif

Aztán ezen a folyosón jutunk az étterembe. 

c12.jpg

Az ablak mellett kaptam helyet, mondjuk a kilátás nem erőssége a helynek, így mindegy is volt, - magas a kőkerítés - , viszont jól átláttam a helyet. Karácsonyi szórakoztató elemként, Télapóval lehetett fényképezkedni, meglepően elfoglalt volt, amíg ott voltam. Utólag persze azt gondolom, nekem is kellett volna egy fényképet csináltatni, csak valahogy annyira nevetségesnek érezném magam közben - vagy nem ittam eleget hozzá nyilvánvalóan - , mint amikor a hamburgi kikötőben vezettem a hajót és a kapitány a fejembe nyomta a tengerész sapkáját, hogy csináljak selfie-t..

c14.jpg

 

c11.jpg

c13.jpg

Egy ideje megfogadtam, hogy mindig valami olyat eszem, amit ritkán vagy még sose (lásd egész homár élményem a Harvey Nicholsban múltkor), különben mindig rántott húst ennék, így most garnélarákot ettem, csilis-fokhagymás-olivás szósszal + házi sült krumpli. Mondanom sem kell, nagyon jó volt. A menü itt olvasható.

Én napközben voltam, de nyilván sötétben jobban kijön a díszkivilágítás meg a romantikus hangulat, ha éppen arra vágynánk.

Amúgy az éttermet a Q Grill üzemelteti, van még 3 helyük Londonban és BBQ ételekre szakosodtak. A Twitter-en egyből reagáltak, amikor posztoltam, hogy ott voltam. Ezt nagyon bírom Londonban, egy csomó hellyel tudtam így kapcsolatba kerülni.

c20.jpg

A telefonom szuper közelit tud készíteni szelektív fókusszal.

c25.jpg

Személyre szabott londoni kulturális programajánlóval és útitervvel állok rendelkezésre az ivanyiorsolya@gmail.com-on.

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

London Calling 8 - Egy nap a városban Tovább
LapseLondon, a legnagyobb crowd-source timelapse videó

LapseLondon, a legnagyobb crowd-source timelapse videó

teljes_kepernyo_rogzitese_2014_12_21_114022.jpg

Láttam már pár londoni timelapse videót, talán jobbat is, mint ez, de ez azért különleges. 2014. december 6-án egy nap alatt készült el ez a LapseLondon videó, amelynek érdekessége, hogy crowd-sourcing* alapon jött létre, vagyis a nagy egészhez 40 fotós önkéntes alapon járult hozzá, - 40 órán keresztül dolgoztak - , 35.000 fotóból és 80 klipből rakta össze a Triggertrap nevű cég, amely az ötlettel előállt. Ez a legnagyobb szabású ilyen jellegű videó Londonról eddig. 

A projekt felelősei pedig: Chad Gordon Higgins timelapse fotós és Nicholas Goodden, aki urban fotós, ami mondjuk azt jelenti, hogy a városi szövetet fotózza. 

Helyszínek a videóban: The Shard, Battersea Power Station, Kings Cross, Oxford Street, Camden Passage Islingtonban, Greenwich, the South Bank, the BT Tower, Borough Market, the Emirates Air Line cable car. És biztos kihagytam valamit..

Itt pedig meg lehet tekinteni, hogyan is készült a videó.

*ITT lehet elmélyedni a szó jelentésében.

 További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

LapseLondon, a legnagyobb crowd-source timelapse videó Tovább
London Calling 5 - A neonkirály boltja

London Calling 5 - A neonkirály boltja

Chris Bracey 20 évig gyártotta a londoni Soho szex neonfeliratait

Valamelyik este éppen sétáltam a Kettner's felé - remek randihely, itt írtam róla - amikor is kiszúrtam egy üzletet és egyből tudtam miről van szó: Chris Bracey csodás neon alkotásait lehet megnézni a Soho-ban. Úgyhogy azonnal bementem és lefényképeztem az egész boltot.

20141202_173915.jpg

Ennek természetesen nagyon megörültem, mivel már nagyon régen meg akartam nézni élőben, de hát Bracey boltja/műhelye valahol kint van London szélén - Walthamstow és észak-kelet Londonban - soha nem tudtam magamat rászánni. Aminek egyébként azt a nevet adta, hogy God's Own Junkyard vagyis Isten saját szeméttelepe.

20141202_173808.jpg

Aztán miközben írtam ezt a posztot, megdöbbenve olvastam, hogy Bracey november elején meghalt rákban, 59 éves volt. Ő rendelkezett Amerikán kívül, a legnagyobb neon kollekcióval - olyan 700 darabra gondoljunk - és olyan filmekhez készített neont, mint a Szárnyas Fejvadász, A tágra zárt szemek vagy a Batman (4 rész).

20141202_173755.jpg

Bracey grafikusként kezdte pályafutását a hetvenes évek elején, majd csatlakozott a családi neon businesshez, apja mellé. Jó érzékkel meglátta, hogy a szexiparág hasznára lehet, ahogy mondta, "20 éven keresztül én gyártottam 99%-ban a Soho neon szexfeliratait". 

20141202_173341.jpg

Bracey volt a "Girls Girls Girls" felirat feltalálója, Paul Raymond Revuebar-ja számára, mely amúgy Anglia első sztriptíz bárja volt, 1958-ban nyitotta, és tagságit kellett váltani a belépéshez. 2 éven belül 45 000 tagja lett. Tavaly jött ki egy film Paul Raymond életéről, A szenvedély királya címmel, biztos lesz benne 1-2 neon.

20141202_173720.jpg

20141202_173457.jpg

Aztán 19860-ban a Neil Jordan rendezte Mona Lisa filmhez készített neont és innentől beindult a business, a fent említett filmek egymás után jöttek.

20141202_173519.jpg

Bracey aztán időközben egyszerű gyárosból művész lett, kiállításai nyíltak világszerte és olyanok gyűjtik a munkáit, mint pl Jude Law, Kate Moss, Elton John vagy Lady Gaga.

20141202_173535.jpg

De mi is az a neoncső? "A neoncső nagyon leegyszerűsítve nem más, mint egy kívánt formára alakított, kb. 1-2 cm átmérőjű üvegcső, amelynek két végére árambevezető elektródákat forrasztanak, a levegőt kiszivattyúzzák a belsejéből, majd neon illetve argon gázzal feltöltik. Míg a levegő csak gyenge kékesfehér fényt ad, egyes gázokban pompás színű a kisülés. A legjellegzetesebb a neon ragyogó piros fénye. Ez után minden csőre ráragadt -elvileg hibásan- a "neon" elnevezés, annak ellenére, hogy piros szín mellett egyre inkább használtak más gázokat, és egyre változatosabb színeket is. A neoncsöveknek egyedülállóan jó a fogyasztása (hatásfoka), valamint több év az élettartama." Forrás. 

Bracey muránói üveget használt neonnal, argonnal és kripton gázokkal. És persze gyűjtögetett is: használt vagy kiszuperált feliratokat búcsúkból, vagy éppen vallásos relikviákat, majd újraélesztette őket a maga módján. 

20141202_173640.jpg

Nekem régi fixációm, hogy kell egy ilyen a nevemmel, látom is magam előtt: Iványi. Jelen pillanatban nincsenek százezreim ilyesmire, de ha valaki tud olcsó neongyárost, szóljon kérem!

20141202_173512_1.jpg

20141202_173504.jpg

20141202_173425.jpg

20141202_173700.jpg

20141202_173632.jpg

20141202_173829.jpg

A pop-up január 18-ig látogatható a 35 Brewer Street, London, W1F 0RX cím alatt.

Stílszerűen a pop up szomszédja ez szexintézmény!

20141202_173923.jpg

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

London Calling 5 - A neonkirály boltja Tovább
London Calling 4 - Karácsonyi fények

London Calling 4 - Karácsonyi fények

Az utóbbi napokban szépen lefotóztam* az esti karácsonyi fényeket amerre jártam, így az Oxford Street-en, Bond Street-en, Covent Garden-ben vagy a Sloane Square-en is. 

A mai posztban ezeket lehet nézegetni, lesznek majd menő designer kirakatok is! (ahogy tavaly is)

Az Oxford Street - itt írtam hozzá Használati Útmutatót - idén 55. alkalommal lett kivilágítva karácsony alkalomból, teljes hosszában és pontosan 1778 fehér, világító gömböt használtak fel. Ez a dekoráció volt amúgy tavaly is, de nyilván senki sem bánja, hogy ugyanazt kell nézni idén.

20141203_163231.jpg

20141203_173312.jpg

 

 

20141203_181926.jpg

A Selfridges kirakatairól külön posztban fogok megemlékezni.

A Bond Street-en pávatoll inspirált fényeket láthatunk, és mivel ebben az utcában rengeteg a designer bolt, pénzt nem sajnálva számos elképesztő kirakatot lehet látni. Ezekről is külön.

20141203_183248_1_.jpg

 A Fenwick áruház kirakata.

 

 Ez a Berkeley Square egyik oldalán a parkban.

20141203_185531.jpg

A másik oldalán pedig egy kivilágított Dale Chihuly alkotás, ez amúgy nem kifejezetten karácsonyi, még tavasszal adták át. 1,573 kézzel fújt üveg elemből áll, 5.5 méter magas és 2000 kiló körül van. Az amerikai művésznek amúgy van egy műve a Victoria & Albert Múzeumban is, rögtön az előtérben, az is impozáns. Itt el lehet olvasni, azt hogyan tisztítják.

20141203_190606.jpg

 

20141203_183638.jpg

20141202_155606.jpg

20141202_162300.jpg

20141202_160946.jpg

Ez már a Covent Garden egyik este.

 

A Saatchi Gallery melletti York Square.

 

Peter Jones áruház a Sloane Square egyik sarkán.

 

http---makeagif_com--media-12-03-2014-swr_3x.gif

A gifeket külön köszönöm a Google+-nak, hogy magától megcsinálja!

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

London Calling 4 - Karácsonyi fények Tovább
London Calling 3 - Hol a legmenőbb korizni Londonban?

London Calling 3 - Hol a legmenőbb korizni Londonban?

20141201_162742.jpg

Angliában és Londonban számos korcsolyapályát húznak fel karácsonykor, de azt nem lehet elvitatni, hogy a Somerset House udvarában korizni este nagyon menő. Utána pedig lehet pezsgőzni avagy forralt borozni a Fortnum & Mason pop-up sátrában. 

A Somerset House egy multifunkciós művészeti és kulturális létesítmény Londonban, számos alkalommal jövök ide, például a London Fashion Week központja is ez évente kétszer, de szuper kiállításokat rendeznek és maga az épület is figyelemreméltó.

Én a Guy Bourdin és Blondie kiálllítások miatt látogattam ide, aztán persze magába szippantott a karácsonyi hangulat. (A 2 kiállításról majd  a következő posztokban, mindkettő remek.)

A Somerset House idén a Fortnum & Mason üzlettel karöltve, mindenféle karácsonyi mókát talált ki, kezdve ugye a korcsolyapályával. Ez engem annyiban érint, hogy szeretem nézni a korizókat, nekem viszont semmi érzékem hozzá. 

Amikor 12 felé megérkeztem, még nem voltam annyira karácsonyi hangulatban, de ilyen szépen lengedeztek a zászlók.

A Fortnum & Mason egy nagyvilági élelmiszerbolt amúgy a Piccadillyn (vagyis elég közel), 1707 óta működnek. Idén a beköltöztek a Somerset House nyugati szárnyába, pontosan 15 szobát elfoglalva.

20141201_122621.jpg

Felhívnám a figyelmet a jobb oldalon magányoskodó pingvinre, akivel senki nem akar korcsolyázni.

 20141201_125642.jpg

Ahogy említettem fentebb, 15 szobát foglaltak le, és majdnem minden szoba mást és mást kínál. Van például karácsonyi képeslap szoba, illatszoba, teaszoba, csokiszoba, karácsonyi gömbdísz szoba (!) és így tovább. Nem lehet betelni, az első 10 percben csak szaladgáltam fel-alá, mint egy mérgezett egér, aztán lenyugodtam és szépen, szisztematikusan mindent átnéztem.

FotorCreatedk.jpg

FotorCreatedj.jpg

FotorCreatedjk.jpg

FotorCreatedhhjh.jpg

Ezek után megnéztem a 2 kiállítást, majd utamat a Fortnum's Lodge felé vettem, hogy egyek valamit. A sarokban helyezkedtem el, így beláttam az egész teret, ami fontos ha egyedül konzumálunk.

 FotorCreatedhh.jpg

Az asztalon volt dió és törő is hozzá, de valahogy nem jött össze, miután kétszer sikerült ellőnöm a teremben, feladtam. Az udvarias angolok persze úgy tettek, mintha nem történt volna semmi.

FotorCreated.jpg

20141201_153442.jpg

Ezt csak azért teszem ide ki nagyban, hogy mindig emlékezzek életem legdrágább, de egyben legjobb forró csokijára.

Mire végeztem, már kezdett sötétedni, így szép fényben úszott az egész udvar. A SKATE felirat a tetején kár hogy nem látszik rendesen, mert nagyon impozáns.

20141201_162348.jpg

Ismét egy nagyszerű Virtual Video, szerintem fejlődök.

A Somerset-ben korizni nem ingyenes, és foglalni is kell, amennyiben biztosra akarunk menni. Számos programra is lehet jönni, például Club Nights címmel Ministry of Sound dj-k, Toddla T és Chimpo szórakoztatja a korizókat.

Január 11-ig tart mindez, kihagyhatatlan, ha erre járunk!

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

London Calling 3 - Hol a legmenőbb korizni Londonban? Tovább
Damien Hirst újra gyógyszerhez nyúlt

Damien Hirst újra gyógyszerhez nyúlt

Damien Hirst, a világ leggazdagabb élő képzőművészének legújabb kiállítása ismét gyógyszerészeti témájú.

Teljes képernyő rögzítése 2014.10.23. 123011.jpg

Hirst nem először nyúl gyógyszerhez, első alkalommal 1992-ben ‘Pharmacy’/'Gyógyszertár' címmel volt showja a new yorki Cohen Gallery-ben, amikor is egy komplett patikát gyártott le.

Aztán 1998-ban a Tate Britain-be is megérkezett ez a kiállítás és ezzel egyidőben a nyugat-londoni Notting Hill Gate metróállomástól (és a Portobello Road-tól nem messze) nyílt egy étterem Pharmacy névvel, természetesen Hirst állt mögötte, és Matthew Freud PR guru (igen, Freud leszármazott).

 158392593_85b917a6d6_z.jpg

Az étterem 2003-ban bezárt - legnagyobb sajnálatomra - , most egy Marks & Spencer üzemel itt. (Innen pár méterre van Jamie Oliver Recipe nevű intézménye, jó hely!) A bezárás okai között pedig volt üzleti nem egyetértés, a gyógyszertár szó használatának megtévesztő ereje, ugyanis egyes emberek tényleg azt hitték, hogy ha itt esznek, akkor meggyógyulnak. (gyógyszert ugyanis itt nem árultak) Amúgy 2004-ben elárverezték az étterem berendezését, 11 millió fontot keresett vele Hirst.

Hirstnek 2010-ben volt egy nagyszabású kiállítása a Tate Modern-ben, itt írtam róla.

A legújabb kiállítás címe 'Schizophrenogenesis', nem tudom van-e magyar megfelelője, de az biztos, hogy van benne valami skizofrén. Láthatunk itt óriási gyógyszeres dobozokat, tablettákat, üvegcséket, kapszulákat, mintha 'Alíz Csodaországban' járnánk.

Teljes képernyő rögzítése 2014.10.23. 101022_1.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2014.10.23. 131704.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2014.10.23. 131753.jpg

 

Teljes képernyő rögzítése 2014.10.23. 125242.jpg

November 19-ig.

PAUL STOLPER, 31 MUSEUM STREET, LONDON WC1A 1LH

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Damien Hirst újra gyógyszerhez nyúlt Tovább
Nyolc londoni a világ legjobb bárjai között

Nyolc londoni a világ legjobb bárjai között

Mostanáig nem tudtam erről sajnos, de létezik olyan lista, hogy "A Világ Legjobb Bárjai", amit most közzé is tettek, legnagyobb örömömre, hiszen az 50-es listán számos londoni is szerepel itt és már be is terveztem a novemberi londoni utamra párat, mivel legnagyobb sajnálatomra csak egyben voltam a legjobb 8 londoni közül. Nézzük akkor ezeket!

Rögtön a legelső helyen az Artesian bár, amely a Langham Hotel bárja és idén harmadszor nyerték az első helyet. 

digidiva_cocktail.jpg

Ezt a koktélt elnézve, megértem.

A harmadik helyen szintén egy londoni bár végzett, a Nightjar, mely Kelet-Londonban működik és igencsak szofisztikált koktélokat gyártanak.

3+Nightjar.jpg

 

nightjar2.jpg

A nyolcadik helyen az American Bar, ez szintén szállodai bár, méghozzá a Savoy-ban. Azt írják, hogy 1898 óta működik, és 1903-ban Ada ‘Coley’ Coleman itt vezette be a híres Hanky Panky koktélját, ezt természetesen még ma is lehet kérni. A jelenlegi bartender, a 11., Erik Lorincz, és igen kelet-európai gyökerekkel rendelkezik, mivel szlovák.

8+American+Bar.jpg

SS_SAVOY_HOTEL_REOPENING_bartender.jpg

 

americanbarwestend1-620x465.jpg

A 11. helyen végzett az én kedvenc londoni helyem, a Connaught Bar, mely a The Connaught Hotelben található, ahol a tavalyi karácsonyi estémet is töltöttem. Csodás hely, mostly recommended! A Coburg Bar, szintén itt, szintén kellemes bár, celebrityk által is látogatott, legutóbb Gemma Aterton és testvére volt az asztalszomszédom.

11+connaughtbar.jpg

Connaught Bar with waitress 2.jpg

CON_ConnaughtBar_Cocktail_3.jpg

A 12. helyen egy újabb kelet-londoni létesítmény, a Happiness Forgets, ami a képek alapján romkocsmás jellegre utalhat, amit annyira már kedvelek, koromból adóan.

12+Happiness+Forgets.jpg

Happiness-Forgets-6.jpg

A White Lyan a 20. és megint Kelet-London (Hoxton Street), és akinek még az él a fejében, hogy Kelet-London olcsóbb, mint a nyugat, az téved, ugyanis Kelet-London menő, ezért drága. Ez hely arról nevezetes amúgy, hogy nem használnak jégkockát és nincs kitömött állat sem, ami rettentő népszerű arrafelé.

20+WhiteLyan5.jpg

Mr-Lyan_cocktails.jpg

69 Colebrook Row, a 23. helyen a listán, és ide már régóta tervezem a látogatást, ugyanis ez Tony Conigliaro munkahelye, aki az egyik legnevesebb bartender a szakmában és molekuláris technológiával bolondítja a koktélokat. Úgy is hívják a helyet, hogy a név nélküli bár, mivel a neve egyben a címe. 

60-Colebrooke-Row.jpg

69-Colebrooke-Row-Cocktail-Bar-Islington-London-CWBK8X.jpg

Aztán sokáig semmi és a 49. helyen találjuk a Callooh Callay bárt, ismét Shoreditch, vagyis Kelet-London. A hely neve pedig Lewis Carroll Gruffacsór című verséből jön - ami eléggé kelet-londoni -, viszont ez a hely volt 9. és 11. is szóval valami nem oké itt.

6568new_new_CC.jpg

Wardrobe-1_1.jpg

QG464740_942long_1.jpg

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Nyolc londoni a világ legjobb bárjai között Tovább
Glamour és öngyilkosság - Két kihagyhatatlan kiállítás Londonban

Glamour és öngyilkosság - Két kihagyhatatlan kiállítás Londonban

Londonban az a jó, hogy mindig sok kiállítás van, a rossz pedig hogy nehéz választani. Én erre a kettőre már nagyon készültem.

Mi? Virginia Woolf: Art, Life and Vision
Hol? National Portrait Gallery, London
Meddig? október 26

Szeptemberi londoni kiruccanásom során, 2 kiállítást tekintettem meg, egyik jobb, volt mint a másik. Az első a National Portrait Gallery-ben Virginia Woolf, a 20. század egyik legfontosabb angol írónőjének kiállítása volt, igazi csemege számos eredeti levéllel és képpel.

IMG_1646.jpg

Virginia Woolf élete nem volt könnyű, mentális betegségével egész életében küzdött, ennek ellenére irodalmi munkássága megkérdőjelezhetetlen.

Glamour és öngyilkosság - Két kihagyhatatlan kiállítás Londonban Tovább
Gombold Újra 2014

Gombold Újra 2014

g1_3.jpg

 

Idén volt szerencsém először részt venni a Gombold Újra vagyis ahogy már most hívják a Central European Fashion Days eseményen tegnap este, ami egyben az eredményhirdetés is volt. A meghívásom apropója az volt, hogy kedvenc munkahelyem csatlakozott idén a Budapest Design Week-hez. 

A meghívó javasolta, hogy legyünk ott 19.50-re és bár előbb is érkeztünk, jó sokáig kellett kint sorban állni, még jó hogy nem esett. Bent sem volt jobb a helyzet, ezen van még mit csiszolni.

g2_1.jpg

A Design

Gombold Újra 2014 Tovább
Smiljan Radić Serpentine pavilonja még október 19-ig látható Londonban

Smiljan Radić Serpentine pavilonja még október 19-ig látható Londonban

A londoni Serpentine Gallery idei pavilonja, melyet Smiljan Radić chilei építész tervezett, még október 19-ig látható.

Ő a 14. építész, akit a londoni Serpentine Gallery felkért, hogy tervezze meg a minden évben felhúzásra kerülő, ideiglenes Serpentine Pavilont a Galéria mellett, a Kensington Gardens parkban. A kezdeményezés 2000-ben kedződött és London egyik fő nyári kulturális attrakciója minden évben.

Radic amúgy az egyik legfiatalabb és legkevésbé ismert építész, aki elnyerte a megbízást.

Ízelítő képek!

n13_1.jpg

n15_1.jpg

 

n14_1.jpg

 

Smiljan Radić Serpentine pavilonja még október 19-ig látható Londonban Tovább
Kate Moss x Topshop

Kate Moss x Topshop

Manapság lassan minden nap olvashatunk egy divat kollaborációról, az egyik legújabb pedig a 4 év kihagyás után újra jelentkező Topshop X Kate Moss kollekció április 30-tól. (Az első 2007-ben volt.)

Én még emlékszem arra, amikor 2000 körül a Westendben Topshop nyílt, csak mire összegyűjtöttem volna az elköltésre szánt pénzt, be is zártak. Ezt mostanra már nagyon sajnáljuk, bár online azért rendelhetünk.

Kate Moss x Topshop Tovább
HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött

HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött

HTC-skatepark.jpg

 

A londoni luxusáruház, a Selfridges és a HTC telefon márka április 19-ig deszkás parkot épített ki az Old Selfridges Hotel-ben (Orchard Streetről nyílik), ami az áruház mögött van. Amúgy szoktak itt eseményeket rendezni, és nagyon tetszik, hogy hagyják ebben a lepusztult formában és mindig kitalálnak valamit az alkalomhoz illően.

Mindez a HTC One (M8)  megjelenése alkalmából történik.

A nem szabadtéri pop up parkban ingyen lehet gurulni, minden nap nyitva vannak és lehet bérelni is (deszkát, bukót, védő cuccokat), ami szintén ingyenes. H-p: 12 – 9, Szo: 10 – 9, V:12 – 6

Amennyiben pedig leckét szeretne venni valaki, az is van,  - persze az is ingyenes - 1 órás idótartamban, jelentkezni itt kell: skatelessons@selfridges.co.uk

Lehet nyerni is telefont, részletek ITT.

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött Tovább
5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban

5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban

Csodálatos pillangók

A National History Museum-ban pillangós* kiállítás nyílt és teljesen meglepő módon, nem gombostűre aggatott példányokat csodálhatunk, hanem igazi élőket! 

Ahogy a videóból látszik, a múzeum előtt felhúztak egy zárt, kontenerszerű építményt és létrehozták egy mini élővilágot, ahol a pillangók százai szabadon repkednek, ha jó időben megyünk, még az átváltozást is elcsíphetjük!

(*minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó)

Jean Paul Gaultier: From the Sidewaél to the Catwalk

Április 9-én nyílik a francia divattervező, Jean Paul Gaultier kiállítás, egészen augusztus 25-ig a Barbican-ban. (Az első híres ember volt, akit láttam Londonban, szembe jött velem az Oxford Street-en, persze sztársokkot kaptam és nem tudtam megmondani neki, hogy lassan 20 éve használom a parfümjeit!!)

Több, mint 140 cucc lesz kiállítva, a többi között itt lesz Madonna csúcsos fűzője és Kylie Minogue turné kosztümjei. A Matches Fashion ennek örömére mini Gaultier kollekcióval kedveskedik a webshopjában. Persze csodálkozom, hogy nincsen tengerész csíkos póló a kínálatban!

A mesterrel április 15-én lehet találkozni, ahol Suzy Menkes - a 70 éves divatújságíró élő legenda, a Vogue nemrégiben kinevezett nemzetközi szerkesztője, előtte az  International New York Times-nál volt 25 évig, vagyis mindent tud a divatról - faggatja majd. A jegy 15 font és még van.

 Henri Matisse: The Cut-Outs

A Tate Modern ezúttal Henri Matisse francia festőművész papír kivágással készült munkáit állítja ki, ez a legnagyobb ilyen jellegű  kiállítás, kb 120 művet láthatunk. Matisse életének utolsó évtizedében - 1943-1954 - készültek ezek a darabok, amikor már gyenge volt ecsettel dolgozni. Ez abban az időszakban eléggé újnak számított, Matisse "ollóval való rajzolásnak" nevezte ezt a technikát. Április 16 - Szeptember 7

matissebluenudeii_1.jpg

Pick Me Up

Nemzetközi és kortárs 12 napos grafikai fesztivál a csodás Somerset House-ban április 23-tól május 5-ig. Grafika minden szinten, akár 10 fonttól is. 

Bailey's Stardust

David Bailey fotós legenda - biztos utálná ezt a titulust - ugyanis ahány interjút láttam vele, mindig egy morcos vénembernek tűnt amúgy is. Nyilvánvalóan az is és mára már megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon más véleményével. 

Bailey 76 éves amúgy, 4 felesége volt, a kettes számút Catherine Denevue-nek hívták. A "Swinging London" fotóival futott be először, főleg divat és híres emberekről készült portréi tették aztán híressé.

Londons_Carnaby_Street,_1969.jpg

Bailey saját maga válogatta ki azt a 250 képet az elmúlt 50 évből, amely a National Portrait Gallery-ben látható június 1-ig. 

davidbailey_2811575b.jpg

Salvador Dalí és David Bailey,1972

Jean Shrimpton, legendás brit modell, egy ideig Bailey felesége is volt, igazi szupersztárrá vált a képein keresztül. Aztán visszavonult és 30 éve ezt a butik hotelt üzemelteti jelenlegi férjével Cornwallban. (és elég csúnya lett öregkorára szegény)

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban Tovább
Nem kérnek a Marks & Spencer inspiráló nőiből a vásárlók

Nem kérnek a Marks & Spencer inspiráló nőiből a vásárlók

A Marks&Spencer nem teketóriázott, megismételte a tavaly elindított kampányát, melyben "híres brit nők" szerepeltek, itt írtam erről.

Az új kampány annyiban különbözik, hogy most más híres brit nőket szerepeltetnek, a fotós viszont ugyanúgy Annie Leibovitz. Most itt van Emma Thompson színésznő, Alek Wek model, Rita Ora énekesnő (akiről mindig azt hiszem, hogy vagy 40 éves pedig csak 23), Annie Lennox énekesnő..inspiring ladies, ahogy írják a közleményben. Érdekes "húzás" amúgy, jobb szélen Doreen Lawrence, az 1999-ben egy londoni buszmegállóban minden indíték nélkül meggyilkolt fekete tizenéves, Stephen Lawrence anyja, aki időközben főállású rasszizmus elleni aktivista lett, még a királynő is kitüntette.

A fent említetteken kívül: Alek Wek, szupermodell, aktivista és művész; Lulu Kennedy (bal szélen), a Fashion East alapítója és a még dolgozik a LOVE magazinnak is,  Rachel Khoo (bal szélen fehérben), séf és tévés személyiség, és Roma Agrawal, mérnök, aki nincs rajta ezen a képen.

MS-3276847.jpg

Aztán ma reggel a M&S kitette a Facebook-on a hírt és képet, aztán pedig negatív kommentek hada érkezett. Érdekes, hogy egy ilyen cég, nem veszi/vette figyelembe azt, hogy már az előző kampány sem vált be az inspiráló nőkkel, sőt megfelelő eladás sem sikerült elérniük. Ennek ellenére újra erőltetik ezt a sémát.

Nem kérnek a Marks & Spencer inspiráló nőiből a vásárlók Tovább
Én még a tapétából is inspirálódom - Interjú Buddy Valastro sztárcukrásszal

Én még a tapétából is inspirálódom - Interjú Buddy Valastro sztárcukrásszal

Aki kicsit is érdeklődik a cukrászat iránt, az előtt Buddy Valastro neve nem ismeretlen, és talán már látta is őt például az évek óta nagy sikerrel futó Tortakirály (Cake Boss) című sorozatban a TLC csatornán. Új sorozata, a Buddy, a cukrászdák megmentője március 17-én, este 20:10-kor - vagyis ma! - rajtol a TLC-n. 

Londonban találkoztam a nem mindennapi tortákat készítő sztárcukrásszal egy interjú erejéig a csodálatos Charlotte Street Hotelben.

buddy2.jpg

 

Ha nem cukrász lennél, mivel foglalkoznál? Mindig is ez volt az álmom. A cukrászdát 1910-ben alapították, édesapám pedig 1964-ben vásárolta meg. Én ott nőttem fel, tőle tanultam mindent, olyan akartam lenni, mint ő. De amúgy szerintem egész jó ügyvéd is lehettem volna, meglehetősen jól tudok érvelni.

Hogyan jöttek az őrült torták a képbe? Édesapám hagyományos olasz cukrászdát vezetett – ő sajnos már nincs közöttünk –, én pedig kamatoztatni akartam a kreativitásomat. Olyat akartam csinálni, amit más nem: különleges és lélegzetelállító tortákat. És akkor elkezdtek jönni a megrendelések. 

Melyik volt a legkomplikáltabb megrendelésed? A Transformers 3. című filmből készítettünk egy közel 1 tonna súlyú, a film egyik főszereplőjét formáló tortát, az úgynevezett Űrdongó autobotét. De nem csak a robotot, hanem azt az autót (Chevrolet Camaro) is megformáltuk, amivé átváltozik.

DSC01526.jpg

Kép forrása

És melyik volt a kedvenced? Szintén a Transformers. Szeretem a kihívásokat, minél bonyolultabb elkészíteni egy tortát, annál jobb.

Hogyan inspirálódsz? Én az a típus vagyok, aki még a tapéta mintájából is képes ihletet kapni. Ezzel nincs problémám!

Buddy.jpg

Hallottam, hogy számos rokont alkalmazol? Hogyan kezeled a konfliktusokat velük? Igaz, számos családtag dolgozik nekem, legalább húszan. Elfogadják, hogy én vagyok a főnök, de kellett már kirúgnom pár rokont. Aztán persze mindig visszajönnek, én meg visszaveszem őket.  A családi vállalkozásnak minden előnyével és hátrányával, szeretek így dolgozni. 

Rettentően sikeresek a tévéműsoraid, mi a következő lépés? Engem mindig is érdekelt, hogyan tudok segíteni másoknak, hogyan tudok változást előidézni. Így a legújabb tévésorozatomban, a "Buddy, a cukrászdák megmentőjében" (Bakery Boss) olyan cukrászdáknak segítek, amelyek valamiért nem sikeresek. Próbálom őket rávezetni, mi lehet a probléma, és megpróbáljuk együtt megoldani a néha már lehetetlen helyzetet. Van ahol a berendezést alakították ki rosszul, van ahol magával a kínálattal vannak problémák, és van, ahol az üzlet vezetésével. Nem vagyok pszichiáter, de azt hiszem elég sokat láttam már életemben, értek valamennyire az emberekhez, izgalmas kihívásnak ígérkezik!

Mi az a kérdés, amit szeretnéd, de még nem kérdeztek meg? Azt hiszem, már mindent megkérdeztek. Az én életem nyitott könyv, a tévéműsoron keresztül pedig aztán tényleg mindenki láthatja, milyen vagyok, mi történik velem és a családommal. Azt gondolom egyébként, hogy ezért is vagyok sikeres: mindenkivel őszinte és egyenes próbálok lenni, nem titkolózom.

* A ma induló új sorozaton kívül a Tortakirály minden hétköznap 17:15-kor csak a TLC műsorán megy.

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Én még a tapétából is inspirálódom - Interjú Buddy Valastro sztárcukrásszal Tovább
Design of the Year 2014 - 76 jelölés idén 7 kategóriában és még magyar vonatkozást is találunk!

Design of the Year 2014 - 76 jelölés idén 7 kategóriában és még magyar vonatkozást is találunk!

Rohan az idő, ugye, és már megint itt van a Design of the Year, amit a londoni Design Museum ítél oda, és nem mellesleg a világ egyik legjelentősebb díja ebben témában. Egyelőre a jelölteket jelentették be, újra 7 kategóriában 76 darabot. A teljes lista múzeum oldalán böngészhető.

Ez amúgy azt is jelenti, hogy a jelölések ugyanúgy kiállításra kerülnek a múzeumban, ahogy minden évben, idén ez március 26 és augusztus 25 között történik majd.

Éppen a digitális kategóriát böngésztem, konkrétan a HELLO LAMP POST jelölést, amikor is kiszúrtam egy magyar nevet benne vagyis Gálik Györgyi Londonban élő média művész is része a projektnek. Györgyi korábbi projektjei: Designswarm (London), Elmsly Arts Limited (London), PAN Studio (London), Natalie Jeremijenko and the Environmental Health Clinic (New York), Hexagram-Concordia (Montreal), CECI (Montreal), Szovetseg'39 Association of Artists and Architects (Budapest), Kitchen Budapest Art & Tech Lab (Budapest).



A Hello Lamp Post egy vicces SMS platform, ami 2013 nyarán Bristolban került kipróbálásra, és az volt a lényege, hogy az emberek kezdjenek párbeszédet a körülöttük található utcai tárgyakkal. Először is meg kellett keresni a tárgyon a kódját, ezt elküldeni egy számra, majd a tárgy "válaszolt" és "kérdezett". Ez így elsőre furcsán hangzik, de a végeredmény szerint több ezer helyi és turista osztotta meg gondolatait és történeteit lámpaoszloppal, parkoló automatával vagy éppen agy híddal. 8 hét alatt 25.000 sms-t küldtek a résztvevők. 

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.13. 04726.jpg

A jelek szerint, a lámpaoszlop tűnt a legszimpatikusabb utcai beszélgetőpartnernek.

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.13. 110148.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.13. 110333.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.13. 110528.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.13. 110700.jpg

És hogy miről is lehet beszélgetni egy lámpaoszloppal? Bármiről, ahogy a példa mutatja.

Nem mellesleg, szuper kezdeményezés lehet arra, hogyan szedjünk ki információkat a lakosokból ingyen és dalolva (az sms remélem ingyen volt), miközben hasznosan jól szórakoznak. 

Mindenesetre drukkoljunk Györgyinek!

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Design of the Year 2014 - 76 jelölés idén 7 kategóriában és még magyar vonatkozást is találunk! Tovább
Mit vegyünk szofisztikált nőknek Valentin-napra?

Mit vegyünk szofisztikált nőknek Valentin-napra?

Most hogy jön a Valentin-nap és minden blog kétségbeesetten próbál ötletekkel szolgálni, hogy mit vegyünk annak akinek kell,  - a férfiak legtöbbje gondolom így éli meg ezt - , én ezen felül emelkedve, azt osztom meg, én mit vennék, ha férfi lennék* és olyan barátnőm/feleségem lenne, mint én, aki szereti, ha egy tárgynak van mögöttes tartalma, sztorija, üzenete. 

be_my_f_valentine.jpg

Hagyjuk a középszerű ajándékokat a hétköznapokra, és találjunk valami különlegeset vagy egyedit! Mert ugye azzal tisztában van mindenki, hogy még az is várja, hogy kapjon valamit, aki ezt az egészet egy nagy marketing-összeesküvésnek tekinti! Másrészt egy ilyen húzással, hónapokig lehet élvezni a következményeket.

KISS KISS!

A brit Lulu Guinness 25 éve 29 évesen úgy érezte, hogy neki terveznie kell. Végzettsége nem volt, csak ambíciója meg szenvedélye, és egy példaképe, a szürrealista Elsa Schiaparelli, olasz divattervező, - Coco Chanel legnagyobb riválisa - akinek mottója, 'Dare to Be Different' / "Merj más lenni" mindmáig nyomot hagy munkáin. A Lulu Guinness kollekciók egyik visszatérő motívuma a női száj (Dali után), mely gyakorlatilag ismertetőjegyévé vált az évek alatt, számos híres nő - Helena Bonham Carter, Florence Welch, Katy Perry, Dita von Teese vagy Alexa Chung - kezében lehet látni a "Lips Clutch"-ot. Ez egy életre szóló befektetés!

Képernyőfelvételek17.jpg

LOVE-KISSES-FOREVER

Bella Freud a népes Freud család divattervező ágát képviseli, apja a 2011-ben elhunyt festő, Lucien Freud volt - Sigmund Freud unokája - , akinek számos nőtől 14 gyereke született, legalábbis ez a legitim szám, a pletykák szerint ennél sokkal több. Bella 1991-ben indította útjára márkáját, főleg kötöttben utazik, ez a 3 romantikus darab exkluzívan a Net-A-Porter oldalon vásárolható meg. Visszafogott, de az üzenet átmegy!

Fotor0206230142.jpg

 

FLORA MORTIS

Tudod, az a bolt a sok régi Singer varrógéppel! Igen, és valóban, számos ember számára ennyi marad meg egy AllSaints bolt meglátogatása után. Meg hogy drága, viszont tényleg az. 

unnamed.gif

 

A 2013-as New York Fashion Week alatt az AllSaints hatalmas virág kompozícióról készített videót, miközben nyílik, növekszik, kiteljesedik, majd szépen elhervad. Az eredményt pedig, vagyis a természet múlandó szépségét örökítették meg pólókon és kendőkön. Lehet, nem annyira Valentin-napi, de mindenképpen  romantikus. 

Legutóbb frissítve46.jpg

 

I PROMISE TO LOVE YOU

Amikor először tévedtem a Sedition honlapjára, meg akartam venni mindent. A Sedition limitált számú digitális művészetet árul, ami ezt jelenti, hogy például ha ezt a mozgó Tracey Emin (brit művésznő, aki képes volt saját szerencsétlen magánéletéből zseniális módon művészetet kreálni és ma már brit nemzeti kincs) neon feliratot megvásároljuk, akkor letölthetjük mobilra, tabletre, laptopra, mindenhova. A limitált azt jelenti, hogy ebből például 2000 darab eladó, amúgy nem olyan drága, 18e ft körül van. És ami még hasznos infó, hogy amikor minden darab elkel, lehet indítani árverésen és eladni!(persze Valentin-napi ajándékot nem illik elárverezni)

I promise to love you Tracey Emin.gif

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.07. 220646.jpg

forever.gif

Ez a darab a Tim Noble és Sue Webster művészpártól származik, ők laknak abban a fekete házban Kelet-Londonban, amiről egyszer ITT írtam.

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.07. 224604.jpg

Divatérzékenyeknek ajánlom Elmgreen & Dragset párostól a Prada Marfa-t, ami egy Prada üzlet imitáció a texasi sivatag kellős közepén (a 2005-ös ősz/tél kollekció van benne), itt pedig az történik, hogy 1 nap alatt szépen lemegy a nap és este lesz, aztán felkel és így tovább. Ez már kicsit borsosabb, 1600 dollár (kb 360e ft), viszont összesen csak 100 db van. 

Ezeknél vannak sokkal érdekesebbek is, csak azok nem férnek bele a Valentinba, de néhány név: Wim Wenders, Mary Katrantzou, vannak tök olcsó Damien Hirst-ök, Yoko Ono, Ryoji Ikeda (nekem ez a kedvencem sajnos sold out) vagy Ron Arad. 

LOVE STORY

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.07. 232437_1.jpg

Olympia Le-Tan könyveket utánzó kistáskákat készít, ahogy látszik szigorúan kézimunka. Valentin-napra stílszerűen Love Story könyvtáska, számomra kissé esetlen, így inkább ajánlom a magyar vonatkozású darabot Balázs Bélától "A fantázia-útikalauz, avagy a lélek bedekkere vakációzók számára" című művet, ami igen romantikusan hangzik. Az ára is: 370e Ft, viszont összesen 16 db van belőle.

Teljes képernyő rögzítése 2014.02.07. 233306.jpg

KAMA SUTRA

Amennyiben magabiztosak vagyunk magunkban, merészebbek is lehetünk és választhatunk egy KS grafikát Malika Favre designertől a célszemély nevének kezdőbetűjével. Például ez az enyém, de ez sajnos már elfogyott. 

o_print_full-6875d7b06c1af4cddeff24ec540d7ae9.jpg

Ne ajándékozzunk fehérneműt és szexuális segédeszközt, amennyiben mégis, abban is legyünk menők, ajánlom a Myla-t és a Lelo-t.

*A Google statisztika szerint, 25-34 férfiak olvassák a blogot többségében.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Mit vegyünk szofisztikált nőknek Valentin-napra? Tovább
Paul Smith kiállítás Londonban

Paul Smith kiállítás Londonban

p4_2.jpg

A britek (egyik) nemzeti kincse Paul Smith, a divattervező legenda életművét egy kiállítás keretében lehet megtekinteni a londoni Design Múzeumban egészen március 9-ig. Nem retróspektív, emeli ki Paul egy interjúban, mert akkor mindenki azt hinné, hogy nyugdíjba mentem.

A szeptemberi sajtótájékoztatóról, ahol bejelentették itt írtam és persze kicsit megfürödtem a mester aurájában.

A következő képeket a kiállításon készítettem, azoknak akik most nem utaznak ide.

p1_1.jpg

p5_2.jpg

A kiállítás első eleme, Paul legelső nottinghami boltjának pontos mása: egy 3x3 méteres kocka, amit 1970-ben nyitott. Ablaka nem volt, igazából egy szoba volt, de mi boltnak hívtuk. Volt egy Homer nevu afgán agaram, ő volt a bolt menedzser, és még ugyanúgy is néztünk ki. A bolt pénteken és szombaton volt nyitva, a többi napokon megpróbáltam pénzt keresni. - mondja a felirat.

Ma már 74 országban van Paul Smith butik.

p6_1.jpg

 

p7_1.jpg

p3_2.jpg

p9_1.jpg

 

Paul nem akart divattervező lenni igazából, verseny biciklista karriert szeretett volna, de közbejött egy sérülés. Felesége, Pauline - aki értett is a divathoz - unszolására kezdett a divattal foglalkozni végül. Amúgy egyszerre csodálatos és furcsa, hogy a felesége a 43 éves pályafutás alatt mennyire a háttérben maradt/marad.

p8.jpg

p2_2.jpg

 

Az elmaradhatatlan Mini nem maradhatott ki a kiállításból.

p10_1.jpg

Állítólag Paul asztala a valóságban így néz ki, körülötte kismillió dolog, amiből inspirálódik. Azt mondja, hogy minden reggel 6-ra jár be az irodába, hétvégén nem dolgozik, nincs e-mailje és nem használ számítógépet. Sajnos ezt tényleg nem tudom elhinni. Vagy a felesége levelezik a nevében.

p11_1.jpg

p16.jpg

 

p12.jpg

p13_1.jpg

p15_1.jpg

 

p17_1.jpg

 

p18_1.jpg

 

Nekem ez a ruha volt a kedvencem.

p20.jpg

p21.jpg

 

p22.jpg

 

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Paul Smith kiállítás Londonban Tovább
Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Még 2 hétig megtekinthetőek Marion Pike festőművész Coco Chanel divattervezőről készített alkotásai a londoni Fashion Space Gallery-ben. A kiállítás két rendkívüli nő barátságát tárja elénk.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233426.jpg

A kaliforniai Marion Pike festőnő és Coco Chanel divattervező barátsága az 1960-as években kezdődött, amikor is Frederick Brisson egy közös barát bemutatta őket egymásnak. Frederick Brisson amúgy producer volt és 1969-ben a Coco című musicalt vitte a Broadwayra Catherine Hepburn főszereplésével, akinek ez volt az egyetlen musical szerepe egész életében.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233116.jpg

Marion 1967-ben meglátogatta Coco-t a szalonjában, aki persze megváratta, így addig ő lerajzolta amit maga körül látott. A 84 éves Chanel, akiről azt állították, hogy öreg korára egészen mogorva és megkeseredett lett, de még mindig heti 6 napot dolgozott, azt mondta a skiccek láttán, hogy Marion "igazi művész", majd saját kendőjét amit éppen viselt, Marion nyakába adta, mintegy kezdődő barátságuk jeléül. Marion akkor 54 éves volt.

Legutóbb frissítve37.jpg

A két nő élettörténete teljesen eltérő volt, mégis egymásra találtak; mindketten gyerekkorukban veszítették el anyjukat, és míg Marion jólétben és gondoskodásban nőtt fel, Chanel szegénységben és szeretet nélkül. Életvitelük nem az akkor megszokott volt, önálló, független nőként, az általuk választott hivatásnak szentelve élték az életüket. Imádták az operát, a lovaglást és a férfiruhák funkcionalitását.

A kiállításon az 1967 és 1971 között készült festményeket láthatjuk. Chanel amúgy nemet mondott mind Picasso, mind Dali felkérésére és nem ült nekik modellt. Marion portré alanyai között volt Ronald Reagan, Frank Lloyd Wright, II. János Pál pápa, John Wayne, Bob Hope, Rosalind Russell, Claudette Colbert és André Malraux. 

Q100_W2000_H800_CX0_CY0_CW100_CH100_cocochanel-18.jpg

Abban azonban teljesen különböztek, hogy míg Chanel próbált megsemmisíteni mindent, ami a múltjára vonatkozott, addig Marion mindent megőrzött, így a kiállításon találunk leveleket Chaneltől, fényképeket és különféle tárgyakat is.

Coco Chanel in her Atelier Surrounded by Bolts of Fabric.jpg

Coco Chanel Large Head.jpg

Fashion Space Gallery, London College of Fashion, 20 John Princes Street, W1G 0BJ
Ingyenes.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága Tovább
Frieze London szoborpark

Frieze London szoborpark

A Frieze London Európa egyik legfontosabb művészeti vására, így igazán örültem, amikor visszaigazolták az akkreditációmat, sokat segített, hogy év elején korábban írtam egy cikket az indexnek az Art13-ról (szintén művészeti vásár), ami idén debütált Londonban.

Idén 11. alkalommal került megrendezésre, van ingyenes és fizetős része. A helyszín a Regent's Park és úgy kell elképzelni, hogy bemegyünk a parkba és ott vannak kiállítva a szobrok, míg a fizetős része az eseménynek a sátrakban zajlik. 

Az idő is kegyesebb volt idén, tekintve tavaly alig tudtam a szobrokat lefényképezni az esőtől, most szikrázó napsütésben lehetett sétálgatni az amúgy is csodálatos Regent's Parkban. 

És bár a szobrok mellett vannak tüntetve az információk, manapság ugye, egy releváns applikáció nélkül már nem lehet élni, itt letölthető a Frieze Sculpture Guide app.

2_15.jpg

3_17.jpg

4_12.jpg

Gimhongsok - Love, 2012

Gondolom, vagyunk egy páran, akik láttak már ehhez hasonló installációt, csak más színben, más anyagból vagy más formában, de a lényeg a LOVE ott volt. Az eredeti alkotás az amerikai Robert Indiana nevéhez fűződik, aki még él amúgy, 1928-ban született, és gyakorlatilag egyfajta tisztelgés előtte az összes verzió, ami létrejön. Ez itt rozsdamentes acél, de úgy akar kinézni, mintha konyhai fólia lenne, legalábbis ezt írja az applikáció.

30_2.jpg



0_3.jpg


Az skandináv Elmgreen & Dragset tervező páros nagy kedvencem, a Victoria & Albert Múzeumban is látogatható ingyenesen egy installációjuk, itt írtam róla. És a Friezen fizetős pavilonjában is több alkotással jelen vannak, de erről majd egy másik posztban. Azért ezt az ajtót majd egyszer megveszem. (Vagy vegye meg nekem valaki.)

7_12.jpg

Judy Chicago - Rearrangeable Rainbow Blocks

Első ránézésre, azt gondolnánk, hogy milyen szép színes valamik, játszótér, gyerekek. Legalábbis én. Aztán a művész azt mondja, hogy " like any good girl of that time, I was willing to 'rearrange' my life to suit my male partner". Mindenki értelmezze magának.

10_10.jpg

Rachel Whiteread - Detached 3, 2012

Fészer betonból, nem tudok többet írni róla.

11_8.jpg



Yinka Shonibare - Wind Sculpture I, 2013

Azt írják, hogy ez a brit-nigériai művész a batikolt mintákat nagyon kedveli és ez az óriás szobor amúgy egy batikolt kendő, amit felkapott a szél.

13_11.jpg

Jaume Plensa - Chloe, 2013

Chloe egy meditáló hölgy, csukott szemmel, 7 méter magas, vasból van. 

24_6.jpg

20_8.jpg

22_7.jpg

Jeppe Hein - Geomteric Mirrors VI, VII, VIII

Én imádom a tükör installációkat, azokat meg főleg, ahol optikai trükköket is alkalmaznak, mint itt.

6_14.jpgMarilá Dardot - The Landscape is Moving, 2013

A cím Pattie Smith egyik verséből való, talán nem annyira látszik, de a betűk ki vannak vágva, így át lehet rajtuk látni.

28_3.jpg

Frieze London vasárnapig estig látogatható.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Frieze London szoborpark Tovább
Egy kiábrándult építész lakása avagy Elmgreen és Dragset installációja a Victoria & Albert Múzeumban

Egy kiábrándult építész lakása avagy Elmgreen és Dragset installációja a Victoria & Albert Múzeumban

Férfiasan bevallom, hogy én most találkoztam először Elmgreen és Dragset nevével. Vagyis egyik eléggé ismert alkotásukat ismertem, a Prada Marfa-t, ami egy Prada bolt imitáció Texas-ban, a semmi közepén. 

Most úgy találkoztam megint a nevükkel, hogy mától a londoni Victoria & Albert Múzeumban látható egy hasonlóan érdekes installációjuk, aminek a címe "Holnap" és egy idősödő, kiábrándult építész képzeletbeli lakását építették fel ide.

About-image.jpg

A beharangozó szerint van nyomtatott forgatókönyv, amit a látogatók megkapnak és amíg Mr Normann Swann a fürdőszobában van, addig mi megleshetjük, hogyan is él ő, leülhetünk kedvenc foteljába vagy éppen belenézhetünk az újságjaiba. 

Persze, azt csak remélni tudom, hogy megfelelő számú ember tömeget engednek majd be egyszerre, mert csak úgy tudnám magam kellően kényelmetlenül érezni, hogy amíg Mr Swann zuhanyozik, én turkálok a cuccai között mondjuk.

5_installation-1000px.jpg

Ami még érdekes, hogy egyrészt a múzeum saját gyűjteményéből szedték össze a felhasznált tárgyakat, másrészt a 2 művész hozott is magával ezt meg azt. 

6_installation-1000px.jpg

3_installation-1000px.jpg

1_installation-1000px.jpg

2_installation-1000px.jpg

11_installation-1000px.jpg

32_installation-1000px.jpg

24_installation-1000px.jpg

2014. január 2-ig, ingyenes.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Egy kiábrándult építész lakása avagy Elmgreen és Dragset installációja a Victoria & Albert Múzeumban Tovább
Megjelent a The Gentlewoman új száma + megújult a honlapjuk!

Megjelent a The Gentlewoman új száma + megújult a honlapjuk!

01_6.jpg

 

A mai nap híre, hogy vettem egy új táskát megjelent a The Gentlewoman új száma! Már méltattam egyszer korábban (2 éve), de nem győzöm újra meg újra,ez a kedvenc magazinom a Baku mellett. Évente kétszer jelenik meg összesen és ez a mostani jóval vastagabb, mint az eddigiek a hirdetések miatt, de a tartalom még mindig kiváló. Néhány kép ízelítőnek lentebb.

És ami nagyon fontos, hogy a honlapot is megújították, (a designer Denny Backhouseés csodálatos adatbázist építettek fel azokból a figyelemreméltó nőkből, akik az újságban eddig szerepeltek.

Rendesen bele lehet felejtkezni!

Teljes képernyő rögzítése 2013.09.21. 212607.jpg



Az aktuális számban 25 nőt mutatnak be, köztük van a zseniális Martha Stewart (aki egyszer mögöttem állt sorban az Ottolenghi-ben, természetesen nem ismertem fel, csak miután felhívták rá a figyelmemet, de még sikerült lefényképeznem azért), vagy Elizabeth Peyton festő.

02_3.jpg

03_2.jpg

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Megjelent a The Gentlewoman új száma + megújult a honlapjuk! Tovább
Magyarok a London Design Fesztiválon

Magyarok a London Design Fesztiválon

Idén 11. alkalommal kerül megrendezésre a London Design Fesztivál szeptember 14-22 között, ami azzal a céllal jött létre, hogy ünnepelje és promótálja Londont, a kreatív fővárost és Nagy-Britannia kreatív közösségeit. Annak idején Sir John Sorrell és Ben Evans hívta életre

Tavaly 350 ezren vettek részt valamilyen LDF eseményen, idén pedig több, mint 300 esemény várható London szerte, amelynek a központi helyszíne a Victoria & Albert Múzeum lesz.

A London Design Fesztivál ernyője alatt mindenféle események zajlanak, ilyen például a Tent London 19 és 22 között, ami egy szakmai vásár, idén 7. alkalommal kerül megrendezésre, több mint 200 kiállítóval, a többi között magyarokkal is.

A HITA (Hungarian Investment and Trading Agency) jóvoltából már egy ideje találunk magyar kiállítókat a Tent London eseményen, így lesz ez idén is. A Shapes of Hungary (Magyarország formái) című pavilon célja, a leírás alapján, hogy átfogó képet nyújtson a kortárs magyar designról 10 designer és kreatív csapat munkáján keresztül, ezenfelül is kiemelve az egyéni megközelítést, a probléma megoldó kapacitást és a kiemelkedő, speciális szaktudást.

És hogy kik lesznek ott?

 

Magyarok a London Design Fesztiválon Tovább
Glamour háziasszonyok szürreális univerzumban

Glamour háziasszonyok szürreális univerzumban

Miles Aldridge annyira menő idén nyáron Londonban, hogy egyszerre 2 kiállítása is fut, plusz még egy könyvvel is megfejelte az egészet. Aki otthon van a divatban és a fotózásban, már biztosan találkozott a képeivel, harsány színek, gyönyörű nők kifejezéstelen arccal, aprólékos gonddal kidolgozott életképek, már-már zavaróan műanyagszerű, mégis izgalmas, mintha megállt volna az idő egy szürreális univerzumban. 

A Somerset House-ban zajló kiállításának címe "I only want you to love me", ami annyit tesz hogy, " Csak azt szeretném, hogy szeress vagy szeressetek". A másik kiállítás pedig a Brancolini Grimaldi Galériában látogatható, mindkettő szeptember 29-ig.

Aldridge művészi hajlamát nyilván apukájától is örökölte, ő ugyanis Alan Aldridge, aki a többi között a Beatles-nek is készített illusztrációkat, így aztán John Lennon családi barátnak számított nálunk,mint ahogy Eric Clapton és Elton John is. Rajongói között találjuk David Lynch rendezőt, Marylin Mansont vagy Bret Easton Ellis írót.

130710_MilesAldridge_1.jpg


 

Glamour háziasszonyok szürreális univerzumban Tovább
Depressziós Sütibolt nyílik Londonban, magyar mézeskalács szívvel

Depressziós Sütibolt nyílik Londonban, magyar mézeskalács szívvel

Magyarországon a depresszió népbetegség, hogy ezzel a közhellyel indítsak. Sajnos, nem igazán találtam megfelelő forrással rendelkező információkat arra vonatkozólag, hogy akkor minden harmadik ember depressziós vagy havonta 200.000 ember szenved Magyarországon depresszióban, meg hogy hányadikok vagyunk a világranglistán (az első tízben biztosan). Mondjuk úgy, hogy mindenki egyszer életében biztosan volt vagy lesz komolyabban depressziós és ilyenkor segítség kell.

És itt jön a képbe Miss Cakehead, aka Emma Thomas, aki főállásban PR-es, szabadidejében pedig étel művész, de néha keveri a kettőt. Amúgy ennek a blognak az első bejegyzését róla írtam (ami azóta átkerült egy másik blogba), persze akkor még nem éltem Londonban és csak messziről figyeltem a tevékenységét. 

Szóval Miss Cakehead idei jótékonysági projektje, a Depressed Cake Shop arról szól, hogy fel kellene hívni a figyelmet a mentális betegségekre és arra is, hogy nem ciki erről beszélni, és mivel (állítólag) bizonyított tény, hogy a sütés jó hatással van a depressziósokra, így a legjobb módja az lesz, ha mindez sütikkel történik. Szürke színű sütikkel, Nagy-Britannia szerte. 

Ami csodálatos ebben, hogy a projekt hosszú távú célja, hogy létrejöjjön egy olyan hálózat, ahol terápiás jelleggel süthetnek a depressziós emberek, majd odáig eljutni, hogy adott esetben ezek az emberek meg tudjanak élni abból, hogy sütnek. Vagyis egy olyan folyamat elindítása, amivel ki lehet lábalni a depresszióból. Így az eladásból származó bevétel teljes egészében ilyen jellegű alapítványokba folyik be majd.

A felhívást közzétette,mi pedig azonnal csatlakoztunk. Először úgy akartuk, hogy a Boxparkban található Hungarian Design üzletben árulni (ahol én dolgozom most), de az nem jött össze, így aztán aug 2-4 között a Brick Lane-n (Suzzle, 47 Brick Lane, London E1 6PU) lehet megvásárolni a mi remekműveinket is.

Ami azt jelenti, hogy KovácsGabi (aki civilben belsőépítész) vállalta magára a szerepet, hogy mindent megvásároljon, megsüssön, szürkére és feketére fesse a konyháját mézeskalácsszíveket, szaladgáljon minitükör és csomagolás után, vagyis 99,9%-ban mindent, én meg sokat okoskodtam hozzá, meg leveleztem, meg írogattam. A design és a koncepció annyira jól sikerült, hogy még mindig kapjuk a Depressed Cake Group-ban a gratulációkat. 

1012705_10151493126001765_356127461_n.jpg

 1002465_10151493126006765_1218750313_n.jpg

 

Nézzegessünk további depressziós sütiket!

379712_407481622672314_755002081_n (1).jpg

559110_585714894814041_1887041007_n.jpg

431195_10151565260972963_1378470351_n.jpg

lemon-meringue-landscape-1.jpg

970337_10151735010983185_969000686_n.jpg

Depressziós Sütibolt nyílik Londonban, magyar mézeskalács szívvel Tovább