Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Angliában a középiskolai tanterv része lett a menopauza

Angliában a középiskolai tanterv része lett a menopauza

teljes_kepernyo_rogzitese_2020_08_28_231328.jpg

Tavaly nyáron már Damien Hinds egészségügyi miniszter megerősítette, hogy Rachel Maclean képviselő kérésére a brit középiskolákban bekerül a menopauza a tananyagba, ahogy a terhesség és menstruáció is.

Diane Danzebrink, a Menopause Support kampány alapítója indította el a lobbyt az ügy érdekében, a megvalósítás idén szeptemberben kezdődik. 

Abban bíznak, hogy az órákon hallottak fényében a tanulók képesek lesznek támogatni a körülöttük lévő nőket: édesanyukat, nővérüket, avagy partnerüket az élet későbbi szakaszában. 

Készült egy remek kis videó is hozzá, ahol három nő meséli el a menopauzában átélt "élményeiket".

Amit én hiányolok viszont, hogy nem esik szó semmi pozitívumról, kizárólag a negatív dolgokra koncetráltak.

Persze, izgatottan várom, hogy pontosan mi is lesz a tantervben!

*******************************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Angliában a középiskolai tanterv része lett a menopauza Tovább
Úgy teszünk, mintha nem létezne - Michelle Obama a menopauzáról, az öregedésről és egyéb tabukról beszél podcastjaban

Úgy teszünk, mintha nem létezne - Michelle Obama a menopauzáról, az öregedésről és egyéb tabukról beszél podcastjaban

michelle-obama-spotify-podcast.jpg

Szerinted hány férfi bírná elviselni a legsúlyosabb (menstruációs) görcsöket, amikor szó szerint úgy érezzük, hogy kést forgatnak bennünk? És így kell bemenned dolgozni, végigcsinálni a napot...

Michelle Obama (56), egykori amerikai first lady ezzel indította legújabb, harmadik podcastjat, aminek a címe "Amit az anyukád soha nem mondott el az egészségről".
A 40 perces adásban Sharon Malone nőgyógyásszal beszélget a kapcsolatunkról a testünkkel és egészségünkkel. 

A menopauza történelmében, ha fogalmazhatok így, ez a megszólalás mérföldkő. A világ egyik legbefolyásosabb asszonya mesél a hőhullámairól és hogy hormont szed, kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás.

MO: A nőknek sok kérdésük van a testükkel kapcsolatban - mit tudunk, mit nem tudunk, főleg amikor átmeneti időszakon megyünk keresztül, mint például pubertás vagy menopauza, vagy bármi más. Sharon hatalmas segítség volt számomra, amikor a saját életemben mentem keresztül ezeken a helyzeteken, és őszinte leszek, ez most úgy hangzik, mintha ez a beszélgetés csak nőknek szólna, de tényleg azt hiszem, hogy a férfiak is sokat tanulhatnának ebből, ha meghallgatnák, ezért érdemes felcsavarni a hangerőt, hogy mindenki hallja az egész házban. Úgy gondolom, segíthet megérteni bizonyos dolgokat, vagy elindítani egy beszélgetést a témában otthon.

Beszélnünk kell a menopauzáról
Michelle elmeséli, hogy amikor megkérdezte anyukáját, hogy ő hogyan élte át a menopauzát, azt mondta, hogy nem emlékszik rá.

MO: Hogy hogy egyáltalán nem emlékszel rá? Voltak hőhullámaid? Azt mondja, nem tudja, ő már nyolcvan felett van, lehet ha én is 80 leszek, már én sem fogok emlékezni a menopauzára, ezért is kell addig beszélni róla, amíg emlékezünk! A mi baráti társaságunkban az elmúlt 10 évben rengeteget beszéltünk a menopauzáról.

Sharon Malone: ​​A nők saját maguk is kevés információval rendelkeznek. Például, sokan nem tudják, hogy létezik perimenopauza, amely a menopauzát megelőző éveket jelenti, és általában a negyvenes évek közepén, néha a negyvenes évek elején kezdődik. Tehát negyvenhárom, negyvennégy vagy, és ingerlékeny vagy, hőhullámaid vannak, a menstruációd össze-vissza, és nem tudod mi történik veled. Ezért is kell tudnunk, mire számíthatunk. A tünetek tárháza hatalmas, de persze vannak olyan nők, akik alig éreznek ebből valamit. 
A menopauza fordított pubertás, viszont ebben a szakaszban már lenyugszunk a végére. A negyvenes és ötvenes éveinkben amúgy is sok minden zajlik körülöttünk, ez még bonyolultabbá teszi az egészet, lehetsz azért is mérges vagy stresszes, ahogy az élet hozza a dolgokat. 
És akkor jön a menopauza a hormonális változással és a megküzdési mechanizmusunk gyengül. Ezért is fontos felkészülni, mert akinek például volt korábban depressziós időszaka vagy szorongott, ez felerősödhet, vagy akinek nem volt ilyen tünete korábban, most megjelenhet. 

Hormon vagy nem hormon?
Mind Sharon, mind Michelle elmondják, hogy hormont szednek.
Michelle alacsony kockázattal rendelkezik, ahhoz, hogy hormont szedjen valaki, sok kritériumnak meg kell felelni.  

MO: Alapvetően nagyon egészséges állapotban vagyok, a meddőségi kezelések alatt hormonkezelést kaptam, így már a harmincas éveimben megtapasztaltam az éjszakai izzadást. Mielőtt elkezdtem hormont szedni, volt néhány hőhullámom, emlékszem a Marine 1 fedélzetén voltunk (elnöki helikopter), szépen fel voltam öltözve, ki kellett mennem egy eseményre és szó szerint úgy éreztem, hogy egy kemence vagyok, felgyulladok és elolvadok. Akkor mondtam magamnak, hogy én ezt nem bírom elviselni. 

Úgy teszünk, mintha meg sem történne
Barack körül sok olyan nő dolgozott a Fehér Házban, akik menopauzán mentek keresztül, és látta, láthatta, mert például az izzadás látszódik, kérdezte, mi folyik itt, én mondtam, hogy látod, mi nők, így élünk. Nem jött zavarba, mondta nekik, hogy kapcsolják be a légkondit. A mindennapokban sok olyan dolog van, ami a menopauza alatt kényelmetlen, például kosztümbe járni dolgozni! Leizzadsz a jéghideg iroda kellős közepén, le kell zuhanyoznod, ruhát cserélni, megcsinálni a hajadat...

Sok olyan dolog van, amelyről a nőknek beszélniük kellene, hogy változás történjen. Például a munkahelyen a hőmérséklet az irodában vagy a ruhaviselet. A jelenlegi munkahelyi környezet nem igazán kedvez nekünk. És ez már a negyvenes évek elejétől elkezdődhet! Fontos információ, amit egy női test átél. Fontos, hogy hallassuk hangunkat (a legtöbb cikk ezt úgy fordította, hogy fontos, hogy elfoglaljuk a terünket a társadalomban), hiszen az emberiség fele keresztül megy ezen és mégis úgy teszünk, mintha nem történne meg. 

A társadalom azokat a nőket értékeli, akik nem mutatják az öregedés jeleit
MO: Ahogy öregszem, egyre többet gondolok arra, hogy az én koromban mit jelent az egészség most? Annyi ellentmondó üzenet van odakinn, és többnyire a súllyal kapcsolatos. Úgy tűnik, hogy PR szempontból ez az egyetlen, amellyel az emberek hajlamosak törődni. 

SM: Igen, minél kisebb helyet foglalsz el (minél vékonyabb vagy), annál jobban megbecsül a társadalom. De attól hogy vékony vagy, nem jelenti azt, hogy egészséges is vagy. Fókuszáljunk inkább a funkcióra, ne a formára. A kérdés, hogy mire vagy képes a testeddel? Sok időt töltünk el azzal, hogy elégedetlenkedünk a fizikai külsőnkkel. A melleim túl kicsik, túl nagyok, jobban néznék ki így vagy úgy.

MO: Nagyon kimerítő így élni, és mégis sokan csináljuk.
A nők egy bizonyos kor után elveszítik az értéküket a társadalomban, miközben a férfiak értéke egyre nő, ahogy idősebbek lesznek. Aztán sok nőtől hallottam, hogy már nem fordulnak utánuk, mert csak húszasok és harmincasok, talán negyvenesek után fordulnak már meg csak a férfiak. A nőket akkor értékelik, ha nem a koruknak megfeleően néznek ki, magyarul ha nem mutatják az öregedés jeleit. 

SM: A nőknek példaképekre van szükségük, olyanokra, akik ötvenévesen kihozzák a legtöbbet az életükből, aktívak és jól néznek ki, de nem úgy néznek ki, mint egy húszéves. 

A podcast teljes adása ITT.

A podcast teljes leirata angolul ITT

*****************************************************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Úgy teszünk, mintha nem létezne - Michelle Obama a menopauzáról, az öregedésről és egyéb tabukról beszél podcastjaban Tovább
Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír

Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír

20200714_175131_0000.png

Hétfőn reggel kinyitottam az angol Vogue hírlevelét, és rögtön egy menopauzás cikkel találtam szemben magam, a legnagyobb örömömre!

Persze, nem véletlen, hogy már a Vogue-ban is találunk változókorban lévő nőknek szóló cikkeket, hiszen, ha hiszitek, ha nem, az online Vogue olvasó átlagéletkora 44 év. (Forrás)

Nos, ezt egyébként én sem gondoltam volna, tekintve, hogy a tartalmak 80%-a nem 40 felettieknek szól, szerintem. 

Jelen esetben az angol Vogue-ról beszélünk, mert például megnéztem az orosz kiadást, ott egy 10-sel fiatalabbak az olvasók. 

A világ népességének elöregedésével becslések szerint 2030-ra világszerte 1,2 milliárd nő lesz menopauzában vagy poszt menopauzában. (Forrás)

A szóban forgó cikk pedig a bőrápolásról szól, úgy gondoltam lefordítom, hátha, másnak is jól jön!

********************************

Útmutató a változókori bőrápoláshoz

A menopauza még mindig olyan téma, mely szégyellnivaló, sőt, sok nő tart tőle, mert nem tudnak eleget róla vagy kevés az információ róla a köztudatban. A menopauza során a hormon szintek módosulásával (mint például az ösztrogén és progeszteron) a tesben számos változás történik, így a bőr állaga, állapota, felülete is megváltozik.

(* Kevéssé ismert, hogy a női testben kb. 300 különböző biokémiai folyamatot szabályoz az ösztrogén valamely formája, így érthető a nők általános egészségi állapotát befolyásoló szerepe.)

Ez a hatalmas fizikai és mentális változások ideje, mondja Alexia Inge, a Cult Beauty társ-alapítója, amely 278%-os eladási növekedést tapasztalt a webshopban a kifejezetten menopauzára dedikált kategóriában. 
A társadalom ignorálja ezeket az aggályokat, és emellett ott van még az 50 feletti nők "láthatatlansági szindrómája" és hogy kevés a jó példakép, ez mind frusztrációt és haragot táplál. 

Figyelembe véve azt a tényt, hogy sok egészségügyi szakember nem rendelkezik kellő képzettséggel a menopauza tüneteinek észlelésére vagy tanácsadásra, a nők futják a köröket, szenvednek, mert nincs kontrolljuk a menopauza felett.

"Nincs megoldás a menopauzára, mert a menopauza nem egy probléma; ez az élet egyik velejárója, mely kellemetlen fizikai és mentális tünetekkel járhat."- mondja Inge.

(A menopauza a negyvenes években már beköszönhet, de nincs univerzális dátum, ugyanis sok mindentől függhet, például az életmódtól (akik dohányoznak, náluk hamarabb jelenhet meg), vagy a súlyfelesleggel rendelkezőknél később kezdődhet, hiszen az ösztrogén zsírszövetekben is megtalálható.)

Noha a menopauza számos tünettel rendelkezhet - a hüvelyszárazságtól a hőhullámokig -, az egyik legnyilvánvalóbb tünet a bőrünkön jelentkezik. Csakúgy, mint a pubertás idején, amikor a hormonok drasztikusan ingadoztak, a bőr zsírosabbá vált vagy pattanásos lett és nehezebb lett kezelni, ugyanezt tapasztalhatjuk, amikor a menopauzán megyünk keresztül.

"A menopauza akkor történik meg, ha egy nő egy éven keresztül nem menstruál, mondja Katharine Mackenzie Paterson, az KMP Skin 
alapítója. De a bőr már a perimenopauzában elkezdhet változni, és ez a folyamat eltarthat 4-5 évig is."

Ahogy belépünk a perimenopauzába,  az ösztrogén szintje megváltozik, és ahogy Mackenzie Paterson rámutat, megjelenhetnek hormonális kiütések az arcunkon, leggyakrabban az áll és az állkapocs mentén. További tünetek lehetnek a szárazság, a bőrön található faggyúmirigyek lelassulása miatt; kiszáradás, mivel a bőr elveszíti azt a képességét, hogy tapadjon a vízhez; csökken a kollagéntermelődés (kb. 30% -kal csökken az első öt évben); fokozott érzékenység; pigmentáció; és a "férfi mintázatú" hajnövekedés az arc területein, magyarul szőrösödhet az arcunk.

"Nem minden változás történik meg mindenkivel... viszont az általában mindenkit érint, hogy a menopauza során csökken a kollagénszint." - mondja Mackenzie Paterson.

Hogyan orvosolhatjuk a menopauza bőrre gyakorolt ​​hatásait?
A hangsúlyt két dologra kell fektetni: hidratáljunk erőteljesebben és építsünk be lipideket a bőrápolási rutinba." - mondja Jasmina Vico bőrszakértő. "Fogyasszunk gyulladáscsökkentő ételeket, igyunk sok vizet, és kerüljük a forró zuhanyt vagy bármi mást, ami tovább száríthatja a bőrt vagy a testet.

(Bizonyos élelmiszerek segíthetnek, például a tofu és a szója alapú élelmiszerek enyhítik a hőhullámokat, a japán zöld vagy fehér tea rengeteg jótékony hatású antioxidánst tartalmaz.)

"Azt is javasolja, hogy az esti bőrápolási rutinba tegyünk be a retinoidot, használjunk minden nap magas SPF-tartalmú fényvédőt, valamint enyhe, szappanmentes arctisztítót. 

Ezenkívül ne felejtkezzünk meg a szuper hidratálóról, a hialuronsavról!  
(A hialuronsav a bőrben természetesen is megtalálható molekula, ami fantasztikusan képes növelni a bőr vízmegtartó képességét. Top összetevő vízhiány ellen, ráadásul pumpáltabbá, simábbá és rugalmasabbá is teszi a bőrt. A hialuronsav szérumok általában könnyed, olajmentes szérumok, így a rutinban is a szérumok sorában van a helyük vagy hozzá is cseppentheted a hidratálókrémedhez.- forrás: Skinsmart)

A bőr táplálása és hidratálása érdekében, válasszunk olyan krémeket, melyek ceramidot tartalmaznak, mely a hámréteg nagyon fontos nedvesség megőrző építőanyagának számít. 

A Vichy kiváló változókori termékcsaláddal rendelkezik, a Neovadiol Compensating Complex nappali krém felülmúlhatatlan, 
a bőr tömör, telt és ragyogó marad a használat után. (Alul olvashattok olvasói visszajelzéseket!)

A L'Oréal Age Perfect Golden Age (ez az a termékcsalád, melyet Jane Fonda is reklámoz) éjszakai krém pedig a megereszkedés ellen segíthet, lehűti a bőrt felvitelkor és intenzíven hidratálja. Ha pedig valaki a természetesebb  vonalat kedveli, a Weleda 50+ Ligetszépe revitalizáló és feszesítő éjszakai arckrém érett bőrre jó lehet. 

 

Most pedig jöjjön néhány jó hír!
A menopauzában lévő nők igényeinek jobb megértése és vásárlóereje miatt egyre márka összpontosít arra, hogy olyan készítményeket hozzon létre, amelyek figyelembe veszik a menopauza-specifikus bőrproblémákat.

A Pause Well-Aging, egy amerika bőrápolási márka, mely olyan termékeket kínál, mint például a 
Hot Flash Cooling Mist spray, mely a hőhullámok enyhítésére lehet alkalmas. (Nekem mondjuk a 36 font kicsit soknak tűnik érte, pedig kipróbálnám.)

Az olyan márkák, mint a Vichy, a L’Oréal, a Lancôme és az Olay az érett és a változókori bőrre mind kínálnak termékeket. Az Emepelle, egy kevésbé ismert márka változókori bőrre kifejlesztve, MEP technológiát tartalmaz, amely arra ösztönzi a bőrt, hogy úgy viselkedjen, mintha még mindig tartalmazna ösztrogént. (Ennek utána kell járnom, még nem hallottam róla.)

Az utolsó 2 bejegyzés a cikkben pedig arról szól, hogy milyen kozmetikai kezelések segíthetnek az arcbőr feszesítésében, megemelésében, feltöltésében, ezeket most nem részletezném, az eredeti cikkben elolvashatóak.

 

********************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír Tovább
Változókori bőrápolás: amikor a bőr inni kér

Változókori bőrápolás: amikor a bőr inni kér

Írta: Iványi Orsolya

"Korábban (kb. 6-8- évvel ezelőtt) is használtam Vichyt, de nem voltam vele igazán elégedett. Ezért is jelentkeztem nálad, hátha lehetek tesztelő és tehetek egy újabb próbát. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy ezzel a termékkel elégedett vagyok, teljesen pozitív a véleményem. Persze az is lehet, hogy korábban nem a nekem leginkább megfelelő krémet használtam.
Amit viszont régen és most is szeretek a nyári nagy melegben a Vichy Eau Thermale spray.
Reggel mindig kisimultabbnak látom az arcomat, és nyakamon az apró redők mintha eltűntek volna, de legalábbis nem annyira feltűnő. Hidratál, ezt érzem egyértelműen, hiszen nem feszül a bőröm. Úgy érzem, hogy ez most tényleg a koromnak és a bőrtípusomnak megfelelő.
A textúra szuper bársonyos, könnyen beszívódik, nincs zsíros utóérzet.
Illata harmonikus, lágy, nem tolakodó, szerintem púderes, amit nagyon szeretek. Nem intenzív illat, mert azt nem tudom elviselni.
Este használtam csak, előírás szerint. Más krémet, szérumot nem használtam a Vichyvel párhuzamosan este.
Valószínű megveszem a hozzá illő nappali krémet is, hogy teljes legyen a hatás." - Mónika

 ******************************

 1_1.png

 

 ******************************

"Orsi ajánlásával ismertem meg a Vichy legújabb, kifejezetten a változókori bőr ápolására kifejlesztett éjszakai balzsamával. Köztudott, hogy a hormonális változások mennyire megviselik a bőrünket. Szárazzá, érzékennyé teszik, így könnyen megjelennek a visszavonhatatlan ráncok, a bőrünk fénytelenné és élettelenné válhat.
Szép telt bőr, finom rózsás szín, semmi zsíros fény vagy száraz fakóság. Érezhető lifting hatás, nagyon is brutális táplálás, mely főleg a gyakori, mindennapos alkalmazás után lesz szembetűnőbb.  Elég volt egy hónap a használat ahhoz, hogy jatása szemmel látható legyen.
Köszönöm a lehetőséget, szívesen vennék részt a Vichy további, a korosztályom főbb bőrproblémáira kifejlesztett krémei tesztelésében." - Zsuzsi

7.png

 ******************************

 

3.png

"A hatékonyságával nagyon meg vagyok elégedve, reggelre mindig kisimultabb és teltebb az arcom, esténként, lefekvés előtt, alapos arctisztítás után szoktam bekenni vele az arcomat. Szeretem a textúráját, állagát, nem ragadós, elég hamar beszívódik. Az illatokra nagyon érzékeny vagyok, de ez kimondottan kellemes és finom, nem erős, nem fájdul meg az ember feje tőle." - Kati 

 ******************************

 4_1.png

 

 ******************************

5.png

********************

 

6.png

 

Mit kell tudni a krémről?

1. Vulkanikus eredetű Vichy termálvíz van benne
- támogatja a bőr természetes védőfunkcióját
- Vichy termálvíz a vulkanikus Auvergne régióból
- 15 alapvető fontosságú ásványi anyagban gazdag.

2. OMEGA 3-6-9 az egyik összetevője
- Alapvető fontosságúak a bőr táplálásáért
- Az Omega zsírsavak rendkívül jótékony hatású összetevők a bőr számára.
- Alapvető építőelemei a bőr felső rétegeinek a simább, egységesebb, üdébb arcbőrért életkortól vagy bőrtípustól függetlenül.

3. Innovatív textúra
Extra táplálás: a formula a bőrrel érintkezve megolvad, azonnal beszívódik a száraz bőr táplálásáért.
Idővel tápláló- és védőréteget képez a bőrön a további kiszáradás megelőzéséért.

4. Klinikailag bizonyított hatékonyság 4 hét használat után
- a bőr szárazsága csökken
- a bőr rugalmassága nő
- növeli a bőr komfortérzetét

A Vichy oldalán találtok egy Mindent a Változókorról aloldalt is, ahol rengeteg hasznos információ olvasható nemcsak a változókori bőrről, hanem magáról a menopauzáról is, sőt néhány cikket még tőlem is találtok!

*****************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Változókori bőrápolás: amikor a bőr inni kér Tovább
Menopauza-sztorik avagy miért kezdtem el a menopauzával foglalkozni?

Menopauza-sztorik avagy miért kezdtem el a menopauzával foglalkozni?

Írta: Iványi Orsolya

Amikor elindítottam a blogomat 2011-ben, nem gondoltam, hogy egyszer majd a menopauza vagy a női egészség lesz a blogom egyik fő témája, és azt sem gondoltam volna, hogy ez egyfajta küldetésem lesz. 

Amikor 2018 szeptemberében elkezdtem írni a menopauzáról és a saját tüneteimről, nem gondoltam volna, hogy két évvel később menopauza aktivista leszek, és az lesz a küldetésem, hogy a menopauza ne legyen tabu téma és beszéljünk róla többet!

Magyarországon több százezer nő van menopauzában. A menopauza nem betegség, hanem egy természetes folyamat, melyen minden nő keresztül megy élete folyamán, mégis tabu téma. Rengeteget olvasok a témáról, de úgy érzem, hogy csak a jéghegy csúcsát kapargatom.

A legnagyobb probléma a kevés rendelkezésre álló információ és a megfelelő párbeszéd. Ezen dolgozom, hogy minél többet beszéljünk a menopauzáról, arról az életszakaszról, melyben a nőknek a legnagyobb támogatásra és együttérzésre lenne szükségük.

A nők általában nem szívesen beszélnek róla, talán azért is, mert általánosságban nem illik beszélni róla, mintha valami stigma lenne. Pedig nem az. Jó lenne, ha a férfiak is tisztában lennének azzal, hogy mit érez ilyenkor a nő és hogyan tudná elviselhetőbbé tenni a folyamatot. Egy jó párkapcsolat aranyat ér a menopauza megpróbáltatásai közepette.

Hetente jelentkezem menopauza videóval, ha van kérdésetek, írjatok, vagy hogy miről hallanátok szívesen. 

Szeretném elindítani a Menopauza-sztorik rovatot, mert úgy gondolom, hogy már azzal sokat tudunk másnak segíteni, ha tudjak, hogy nincs egyedül, és talán az is segítség lehet, ha "csak" úgy leíja valaki a történetét.
Természetesen nem kötelező névvel. Ide várom a leveleket: hello@orsolyaivanyi.com

Menjünk végig együtt ezen az életszakaszon, beszéljük meg és ki, hogy mi történik velünk, segítsünk egymásnak, és legyünk tisztában a tényekkel is, mert úgy sokkal könnyebb.

Tartsatok velem itt a blogon és a Facebook oldalamon, ahogy elmélyedjünk a nők világának egyik nagy misztériumában, a menopauzában! Számítok rátok! 

 

***********************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Menopauza-sztorik avagy miért kezdtem el a menopauzával foglalkozni? Tovább
Kettétört metronóm – a menopauzáról

Kettétört metronóm – a menopauzáról

Írta: Sándor Judit

edgar-castrejon-se5cwioubze-unsplash.jpg

Az eredeti cikk a Magyar Narancs 2020. január 30.-i számában jelent meg. 

Sándor Judit kutató, a Közép Európai Egyetem oktatója, bioetikiai, biopolitikai rovata Testbeszéd címmel a Magyar Narancs oldalán követhető.

***********************************************************************************************

A korral járó testi, lelki hanyatlásra az elfogadástól a lázadásig számos válasz adható.

Mar­tha C. Nussbaum Saul Levmore-ral közösen írt Aging Thoughtfully (Bölcsen öregedni) c., 2017-es könyvében vitába száll Simone de Beauvoirral. Beauvoir Az öregség (La Vieillesse) c. franciául 1970-ben, magyarul két évvel később megjelent művében jóval magatehetetlenebbnek látja az idősebbeket, mint az amerikai filozófusnő. Ez a különbség nemcsak eltérő filozófiai látásmódjukból adódik. Az amerikai szemlélet jóval elutasítóbb az öregséggel szemben (nem függetlenül a biztosítási háttér hiányától), mint a gondoskodó francia modell. Míg az európai nézőpont vívmánynak tartja a nyugdíjat, Nussbaum – antik példákhoz visszanyúlva – az idősebbek élettapasztalatát és bölcsességét dicséri, és nem kér az őket sújtó előítéletekből. Megdöbben azon, hogy európai pályatársait 65 éves korukban nyugdíjazzák; ezt diszkriminatívnak tartja, és csodálkozik azon, hogy senki nem lázad fel ellene. A tehetség és tapasztalat elherdálásának látja, ha egy 65 éves egyetemi tanár elbúcsúzik a katedrától. A két könyv megjelenése között eltelt pár évtizedben persze rengeteget változott a gondolkodás az idősekről, és átalakult az időskori problémák kezelése is. Kitolódott a születéskor várható életkor, bővültek a középkorúak, idősebbek munkavállalási lehetőségei. Változott az öregedéssel járó testi változások megítélése is. A 70-es években a természetes fiatal test romantikus bálványozása volt a magától értetődő; a korukkal dacoló, lázadó idősebbeket, akik akár esztétikai beavatkozásokat is igénybe vettek, inkább nevetség és lenézés övezte. Akkoriban az volt a dicséretes, ha valaki megbékélt az életkorával, ebben állt a hódolat a természetesnek.

Bár az öregedéssel kapcsolatos előítéletek mindkét nemet sújtják, a nőknek mégis több diszkriminációval és ártalmas sztereotípiák hosszú sorával kell megbirkózniuk. Míg az idősebb férfi – aki persze bölcs és gazdag – túlsúlya és kopaszodása ellenére is lehet vonzó, hisz hatalma van, addig a hasonló korú nőben inkább csak a ráncokat, a megereszkedést veszik észre, s egyszerűen kiírják őt addigi szerepeiből.

A legkevésbé figyelembe vett testi változás talán a menopauza – ez az életszakasz máig tabu a legtöbb társadalomban. Az orvostudományi kutatások is csak az utóbbi időben szentelnek neki figyelmet. Sok orvos csak legyint az olykor meglehetősen súlyos tünetekre, a nők pedig azért nem szólalnak meg, mert a fizikai tünetek mellé nem akarják magukra venni az öregedéssel járó társadalmi stigmákat is. Ám – szemben 55 évesen nyugdíjba vonuló anyáinkkal – a mostani ötvenesektől teljes erőbedobást vár el a társadalom. Sokan kímélet és nyugdíjbiztonság nélkül dolgoznak, miközben még gyermekeik és az idősebb szülők gondjai is a vállukon nyugszanak. Nem őszülhetnek meg, csinosnak, energikusnak kell mutatkozniuk – miközben az éjszaka közepén hőhullámokra ébrednek, és arra, hogy verejtékben fürdenek. A korábbi alakjukra szabott ruhájukba próbálják magukat begyömöszölni, és néha kislányosan elvörösödnek, miközben csak az a fránya hőhullám tört rájuk; néha pedig várandósnak hiszik a duzzadó hasú változó korú nőt.

Az ötven felé közeledve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy testünk minden rezdülését ismerjük, hátrányait elfogadtuk, előnyei­vel pedig mesterien tudunk bánni. Aztán egyszeriben minden addigi tudás jelentőségét veszti, és helyébe a teljes testi és lelki elbizonytalanodás lép. Új, eddig nem látott, kaotikus tüneteket tapasztalunk meg, amelyeket sokkal jobban rejtegetünk, mint a kamaszkori, mindenki által elfogadott változásokat.
A nők reproduktív korukban havonta szembesülnek azzal, hogy női mivoltuk kényelmetlenséggel, fájdalmakkal, görcsökkel, vérzéssel, fejfájással, hangulatingadozással jár. Mégis, ezek a ciklusok egyfajta metronómként szolgálnak. A menstruáció felborulása ennek a rendnek az összezilálása – ezután, ha fáj a fejem, nem tudom pontosan, hogy miért; nem tudom, miért duzzad a mellem és a hasam, miért vannak görcseim. Minden tünetemet újra kell értékelnem – elvégre az eddigi okuk megszűnt, és veszélyes betegségekre is utalhatnak. A változó kor elhozza a második kamaszkort is. Nemcsak a hangulatingadozásokra gondolok, hanem arra is, hogy az ember átértékeli az egész életét – hiszen egy új életszakaszba lépett.

A perimenopauza, a premenopauza, a menopauza és a posztmenopauza mind meglepetéseket tartogat. Perimenopauzának az utolsó menstruáció előtt évekkel megkezdődő folyamatot nevezzük, amely alatt komoly élettani, hormonális változások kezdődnek. Súlyos, nehezen felismerhető, alattomos tünetekkel is járhat ez az állapot – például méhűri vérzés is felléphet, amit nagyon nehéz megkülönböztetni az erős, rendszertelen vérzéstől. Az előbbi akár halálos kimenetelű is lehet, a másik pusztán a rend felbomlásának az egyik tünete. Az utolsó egy-két év a premenopauza – ez az utolsó vérzéssel ér véget. A tüszőhormon-termelés hullámzóvá válik, megszűnik az ovuláció és a sárgatest hormon termelése. A vérzés gyakran erőssé és pontatlanná válik. Ilyenkor a magukat kamaszkoruk óta rendben tartó, a havi vérzést a napi munka során ügyesen rejtegető nők is megszégyenülnek, mert váratlanul és elsöprő erővel jelentkezik a menstruáció.

Furcsamód máig nincs koherens és egyértelműen elfogadható tudományos magyarázat arra, hogy az állatvilágtól eltérően az embernél miért merül ki a reprodukciós képesség, és ez miért ilyen formában nyilvánul meg. Vajon ez valamiféle alkalmazkodás, az ember egyik faji sajátossága? A nők még akár 150 évvel ezelőtt is nem sokkal élték túl a sokadik gyermekszülést, így a menopauzára nem sok figyelem fordult. Ma már azonban jóval hosszabb ideig élünk, és a menopauza sem az élet végét jelenti – hanem egy másfajta életszakasz kezdetét, ami sokkal válságosabb is lehet, mint a kamaszkor. Ez utóbbi tüneteit mindenki ismeri, elfogadja és igyekszik megértéssel viseltetni iránta. De az ötvenes „kamasz” nő teljesen más. Kiszámíthatatlanná, rebellissé válik. Szeretne élni, és emiatt máról holnapra faképnél hagyja a munkahelyét, családját, platinaszőkére festi a haját vagy extrém sportba kezd. Van, akinek a szexuális szokásai változnak meg kirívó mértékben, s a teljes bezárkózástól eljut a teljes szaba­dosságig – végül is, már nem kell a ciklus napjait számolgatni, és nem fenyeget a nem kívánatos terhesség. Van, aki szomorkás, visszahúzódó lesz, és van, aki kihívó, s kész az egész addigi életét felborítani. Mások elutaznak, vagy csak élni szeretnének még, elismerésre, megértésre vágynak, s néha olyan morális és pszichés gátakon törnek át, amelyeken addig sosem.

A menopauzából, különösen annak „poszt” szakaszából előnyt is lehet kovácsolni. A menopauza figyelmeztetés: ne halogassuk tovább életünk álmainak megvalósítását! Mostantól mi vagyunk soron! Megszűnik a menstruáció, amely számos társadalomban a nőkkel szembeni gyűlölet forrása volt. Ha sikerül az egyéb testi tüneteken úrrá lenni, a havi megpróbáltatások elmaradása könnyebbséget hoz, a felhalmozott élettapasztalat pedig kincset érhet nemcsak az egyénnek, de a társadalomnak is. Mégis, Christine Lagarde, Angela Merkel vagy Ursula von der Leyen kivételesek abból a szempontból, hogy szakmai tudásuk, bölcsességük elismerést kapott, és a politika fő irányítóivá váltak. Az ötven feletti nőkben a társadalom máig inkább a nagymamai bölcsességet díjazza, a befőttkészítés és az unokázás tudományát. Ezek persze roppant fontosak – de miért is ne lehetnének a jó nagypapaság attribútumai? S miért ne járna az illő társadalmi megbecsülés az idősödő nők tapasztalatának és bölcsességének is?

Photo by Edgar Castrejon on Unsplash

*********************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Kettétört metronóm – a menopauzáról Tovább
Elkészült az első sorozat a menopauzáról!

Elkészült az első sorozat a menopauzáról!

teljes_kepernyo_rogzitese_2020_05_02_155751.jpgKaranténban készült úttörő YouTube sorozat indult pár napja, de nem ezektől úttörő, hanem a témájától. 

A Dun Breedin címmel indult sorozatot, - mely annyit jelent, hogy leszámoltam a szüléssel, csak kissé vulgárisabban -, a szereplők otthon vették fel a családtagok segítségével és témája pedig nem más, mint a menopauza. 

Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a sorozat néhány barátnő életét követi, ahogy az élet és a menopauza sűrűjében navigálnak. 

"Nagyon sok ember irtózik a menopauza szótól is, a humor által viszont sokkal könnyebb beszélni róla, és humorra most nagyon is szükségünk van a jelenlegi helyzetben. Úttörő az a tény, hogy profi színésznőként a családunk segítségével készítettünk sorozatot a menopauzáról. - mondta Denis Welch, (61), a sorozat egyik színésznője, akit olyan sorozatokból ismerhetünk, mint a Coronation Street vagy a Loose Women.

A sorozatot Julie Graham színésznő (54) írta, természetesen ő is szerepel benne.

A kezdeményezés szerintem szuper, ideje nyíltan beszélni a témáról, hiszen semmi szégyellnivaló nincs itt, ez egy természetes folyamat, amin minden nő keresztülmegy, ki így, ki úgy. De sajnos, sokunkat megvisel ez, és erről is kell beszélni, mert úgy sokkal könnyebb mindenkinek, főleg azoknak, akik körülöttünk vannak.

A legjobb rész, szerintem, amikor Julie Graham kiakad, mert beszól neki a lánya, egy ilyet én is bármikor produkálok, ha éppen elkap egy perimenopauzális hangulatváltozás!

Összesen 12 epizód, 10 percesek és minden kedden és csütörtökön!

Korábbi menopauzával kapcsolatos bejegyzések:

***********************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Elkészült az első sorozat a menopauzáról! Tovább
Hogyan lettem a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete?

Hogyan lettem a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete?

Írta: Iványi Orsolya

ivanyi_orsolya_neverordinarywoman_small.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy megőrültem...
Írtam másfél évvel ezelőtt, így kezdődött az első menopauzás írásom. 

Nos, sosem gondoltam volna, hogy majd a menopauza lesz az, ami ennyi új kaput nyit meg előttem. 
Amikor elkezdtem blogot írni 9-10 éve, titokban abban reménykedtem, hogy majd a divat, a gasztró vagy a kultúra lesz az én területem (évekig mindenről írtam, ugye), aztán tessék, az egészség lett a nyerő, és milyen jó, hogy ez lett! Néha tényleg igaz, hogy a téma ott van az orrunk előtt, és mégsem vesszük észre!

Az első poszt óta sok víz lefolyt a Dunán, lett Neverordinary+ zárt csoport, ahol már 2500-an vagyunk, volt Menopauza Cafe már 4 alkalommal, Beszéltem a tévében a közösség erejéről a menopauza kapcsán, meg rádióban is, és persze jó pár cikk is született, és én továbbra is folytatom áldásos tevékenységemet, mint menopauza aktivista.
Mert van még mit tenni: megtörni a menopauza tabu státuszát és minél többet beszélni róla nyilvánosan és egymás között, megfelelő információk birtokában dönteni bármilyen kezelés mellett - magyarul még mindig nincs elég elérhető információ a köztudatban - , megtalálni azokat a cégeket, társaságokat, embereket, akik hajlandóak ebben mellém állni. 

Így találtunk egymásra  a Vichyvel tavaly márciusban és elkezdtünk együtt dolgozni, pont ezen. Aztán eltelt pár hónap, született jó pár közös dolog, ez a Divány cikk például szerintem nagyon hasznos lett,  és úgy éreztük, hogy szorosabbra fűznénk a szálakat. 

Pár hete már lelkesen készülünk a Vichy-vel, hogy bejelentsük, hogy a Neovadiol Változokór nagykövete leszek

Sosem hittem volna, hogy valaha egy ilyen megtörténik velem, ráadásul pontosan egy olyan üzenet, amelyet a blogomon megoszottam volna, ha egy 45 éves nővel ilyen történik, ami most velem.
És még a menopauzával is kapcsolatos, ami ugye a szívügyem.
Szóval igazán történelmi pillanat ez az életemben.
Megcsináltam szépen a bejelentő videót, aztán elbizonytalanodtam.

Mert itt ez a vírus, meg ez a helyzet.
Ki kíváncsi most erre? - kérdeztem magamtól.

Aztán eszembe jutott egy mondat, amely a menopauza kapcsán is sokszor előjött bennem:
Miért hagynám, hogy a menopauza átvegye az irányítást az életem felett? 
Miért hagynám, hogy a vírus átvegye az irányítást az életem felett?

Szóval, úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy a vírus elvegye tőlem ezt a pillanatot és örömöt, hogy ez most megtörténik velem!

Aki régóta olvas tudja, hogy hosszú utat tettem meg idáig, hogy Európa egyik legnagyobb szépségápolási márkája engem válasszon partneréül. 

És ezt nektek is köszönhetem, mert ez nélkületek nem történhetett volna meg.
Nekem van a leglojálisabb közösségem, és ez rettentően boldooggá tesz nap mint nap!

Rögtön egy játékra hívlak titeket, ahol 15 szerencsés az elsők között próbálhatja ki a Neovadiol legújabb arcápolóját!

A játékban való részvétel feltétele egy rövid kérdőív kitöltése (pár perc), szeretnénk ugyanis jobban megismerni a 40 feletti nők életmódbeli és vásárlási szokásait. Mi vagyunk a leggyorsabban növekvő demográfiai csoport és a legnagyobb vásárlóerő, mégis kevés cég kommunikál velünk megfelelően, vagy még nem is esett le nekik, hogy itt vagyunk, mennyit írtam már erről. Úgyhogy bízom benne, hogy pozitívan tudom ezt (is) majd befolyásolni a híradásaimmal.

Határidő: 2020. április 12. este 8 óra

Jó játékot kívánok! Orsi

copy_of_untitled_2_1.png
Hogyan lettem a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete? Tovább
A Golden Globes és a menopauza

A Golden Globes és a menopauza

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy most láttam először olyan mondatot, amiben egyszerre szerepelt a Golden Globes és a menopauza!

Történt ugyanis, hogy Olivia Colman (45) és Patricia Arquette (51) sminkesei bepillantást adtak a díjátadó előtti felkészülésbe, hogyan készítették el a kiváló színésznők arcait.

screenshot_20200108-162247_instagram.jpg

Így megtudhattuk, hogy egy speciális arcmasszírozót használt mindkét sminkes, melyet kifejezetten menopauzában lévő nőknek készítettek.

És ezt természetesen minden Insta poszthoz gondosan odabigyesztették, és mivel mindkét színésznő nyert is, így nem volt gond az információ terjedésével sem.

Olivia Colman A korona sorozatban, ahol Erzsébet királynőt alakítja, Patricia Arquette pedig A tett cím sorozatban nyújtott alakításért kapott díjat.

Érdekesség, hogy mindkét színésznő újrázott, Olivia Colman tavaly A kedvenc című filmben Anna királynő megformálásáért nyert, Patricia Arquette pedig a Szökés Dannemorából sorozatban játszott szerepért.

Arquette esetében kijelenthetjük, hogy ráment a súlyos szerepekre (szó szerint is), mindkét sorozatban zaklatott nőt látszik, alig lehet őt felismerni.

screenshot_20200108-172655_instagram.jpg

screenshot_20200108-171136_instagram.jpg

Persze, ne gondoljuk, hogy mindez a véletlen műve, itt most egy jól megszervezett PR akciót láthattunk!

A PR cég neve amúgy Fournier PR + Consulting, és gratulálok nekik innen is.

A márka neve Pause Well-Aging, alapítója Rochelle Weitzner, aki korábban az Erno Laszló márka egyik vezetője volt, 2 éve jött elő az ötlettel, hogy menopauzában lévő nőknek segítsen, az első termékek tavaly nyáron kerültek a piacra. Van még nálunk frissítő spray hőhullámra és már eljátszadoztam a gondolattal, hogy meg kellene rendelni  az arcmasszírozót, de nem tudtam 115 dollárt rászánni még.

Véleményem szerint, példaértékű, hogy két ilyen nagyformátumú színésznő bevállalt egy ilyen PR kampányt, és bátran felvállalják, hogy menopauzában vannak. Ez lenne a természetes, nem?

A változókor jelentős és értékes szakasza a női létnek, egy természetes folyamat, nem kellene félni tőle, mert minél többet tudunk róla, akár egymástól, annál könnyebb lesz megélni és jól kijönni belőle.

Még több ilyen PR húzást!

PS: Nálunk mikor lesz ilyen??

****************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

 

 

A Golden Globes és a menopauza Tovább
Rólam / Sajtó megjelenések

Rólam / Sajtó megjelenések

screenshot_20191024-120341_onedrive.jpg

Szabad Föld, 2019. október 18.

*************************************************************************************

screenshot_20190929-230117_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230146_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230131_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230355_onedrive.jpg

 

NŐK LAPJA, 2019. szeptember 25.

*****************************************************************

Ma Magyarországon nőként a születéskor várható élettartam 79 év. Átlagos magyar nőként életünk második fele tehát 40 éves korunkban kezdődik. A 40+ női korosztály mégis alulreprezentált a (közösségi) médiában, és kevés hazai életmód blog vagy éppen Instagram oldal foglalkozik azokkal a témákkal, amik specifikusan őket érdeklik. Ki mást fagattam volna erről az érdekes témáról, mint Iványi Orsolyát, ugyanis Orsi 40 felett kezdett teljesen új életet (ekkor ment férjhez és lett belőle toszkán farmernő), "Neverordinary" c. blogja pedig itthon szinte egyedüliként dedikáltan ennek a korosztálynak szól. Klubja pedig most már nem csak online, hanem offline találkozóhely is.

*****************************************************************

TV2, Mokka - Még mindig tabu a klimiax -  A közösség ereje segíthet

***************************************************************************************** teljes_kepernyo_rogzitese_2019_10_24_151804.jpg

A nők szégyellik, titkolják, a környezet pedig mit sem tud a folyamat velejárójáról. A változókor még mindig a női lét mumusa, pedig a tünetek ellen már lehet tenni és lelkileg is fel lehet készülni a hormonális változásokra. Ahogy például Gwyneth Paltrow is mondja: ideje újragondolni, mit is jelent a menopauza.

Iványi Orsolya menopauza aktivistaként mutatkozik be, amikor telefonon keressük.

“Ezt a megnevezést magamnak találtam ki, mivel nem vagyok orvos, viszont szeretném, ha a menopauza témáról többet, nyíltabban kommunikálnánk” - magyarázza.

A kommunikációs tanácsadó Neverordinary blogján tavaly szeptemberben kezdett el foglalkozni a témával. Létrehozott egy zárt Facebook csoportot is, mert úgy tapasztalta, hogy a változókorral egyedül hagyták a nőket. Pár nap alatt ötszázan csatlakoztak, ma a létszám 1600 főnél tart, ami mutatja, hogy van igény a kibeszélésre. A tagok folyamatosan töltik fel a tapasztalataikat, már nemcsak a menopauzáról, hanem úgy általában a 40 feletti élet témáiról is.

FOLYTATÁS ITT!

Divány, 2019. április

*************************************************************************

36316658_10216871563521402_1852734675429097472_n.jpg

Silhoutte Magazin, 2018. nyár

****************************************************************

TV, Mokka - Nők a nőkért: nem a korom határozza meg az életemet

*************************************************************************

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_06_29_105816_bmp.jpg

Tovább a cikkhez! 

 ***************************************************************************************************

20180407_193716.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_10_10_162627.jpg

Tovább a cikkhez! 

********************************************************************************************************

20180327_214238.jpg

 

Rólam / Sajtó megjelenések Tovább
süti beállítások módosítása