Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Leltár 2019

Leltár 2019

20191229_155401.jpg
Még sose voltam annyira megcsúszva ezzel a leltárral, mint most, nehezen megy, pedig már engedném el az évet.
2019-ben összesen 290.186 kedves látogatója volt a honlapnak, ami szuper. Bár, nem mondhatom el, hogy dupláztam, ahogy eddig mindig elmondtam, tavaly ugyanis 221.000 volt.
Íme, a Toplista:
 

Bözsi, a Vas megyei stílusikon - 113.023
Itt meg kell jegyeznem, hogy ez minden idők legolvasottabb posztja lett, elképesztő utat futott be, a posztot 27 ezren lájkolták!

A világ egyik leghíresebb modellje, a 75 éves Benedetta Barzini el akar tűnni - 48.229

Hogyan fogytam le 10 kilót 40 felett? - 33.103

Világgá menni 50 évesen - 23.489

JANUÁR
Már tavaly januárban elhatároztam, hogy nem fogom használni az "új év, új én" kifejezést, mert már nem akarok minden évben megújulni. Szeretnék fejlődni, fejleszteni magam, de nem akarok teljesen megújulni, erről majd a 2020 tervek és célok posztban fogok írni.

Előjöttem a női klub ötletével, ami mára kinőtte magát női közösséggé, szépen megy magától előre, történnek a dolgok, szerintem egyre jobb a kis közösségünk, és imádom visszahallani, hogyan születnek a csoportban barátságok, hogyan szerveződnek közös programok, és hogyan segítünk egymásnak önzetlenül. Ha holnap meghalnék, és még előtte megkérdeznék, hogy mire voltam a legbüszkébb életemben, valószínűleg  ezt mondanám.

FEBRUÁR
Az első videó interjúm megjelenése, bár nem februárban vettük fel, hanem még novemberben, de ide tenném.
Kónya Bea, Instagram királynő azaz a Pikrea tulajdonosa interjúvolt meg, szerintem jól sikerült és nem mondtam túl sok hülyeséget! Beát jó szívvel ajánlom, nem csak akkor, ha a nulláról indulsz és Instázni szeretnél, de akkor is, ha már pár éve csinálod, de mégsem ütött be rendesen. 

MÁRCIUS
A március már mozgalmas volt, utólag azt gondolom, hogy kissé túlvállaltam magam, de vitt a lendület.

Három eseményt is szervezem (egy hét alatt!), mindegyik teltházas volt, nagyon örültem, hogy jó sokatokkal találkozhattam, már nagyon vártam, hogy kiléphessek az online térből és tudjak arcokat, hangokat kötni a facebook meg Insta profilokhoz.
Sminktippek 40 felett Makrai Andival, szerintem itt többen megvilágosodtunk sok területen, én például megtaláltam életem legjobb alapozóját és megtanultam a szemöldökömet megcsinálni. És itt bele is vágtam ebbe az izgalmas utazásba, ami arról szól, hogyan sminkeljem magam profin 40 felett.
Miből fogok élni, ha nyugdíjas leszek Gőcze Edittel és Tasi Csabával, tudom, nehéz és kellemetlen téma, de szembe kell nézni vele, ezért 2020-ra is tervezünk hasonló eseményeket, sőt podcastot is!
Esztétika természetesen Dr. Gyöngyösi Nóra doktornővel arról beszélgettünk a többi között, hogy mielőtt bármilyen kezelésre megy az ember, mire figyeljen, milyen információkkal érdemes tisztában lenni, és persze lehetett kérdezni, szerintem ez volt a legfontosabb. Én pedig megírtam a botoxos élményeimet.
20190409_134237.jpg
Márciusban rámtalált a Vichy, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy tudnák együtt dolgozni. Az apropó ugyanis, hogy kijöttek egy olyan termékcsaláddal, mely kifejezetten a menopauzában lévő nőknek szól, én meg ugye, menopauza aktivista vagyok. És még a hónapban, megjelent az első közös edukációs cikkünk a Díványon - Nem egy  rémes betegség, hanem a női lét része - , először nyilatkoztam menopauza aktivistaként, hiszen nem vagyok orvos, és nem szeretnék annak sem látszani. Én egyszerűen azt szeretném, ha többet beszélnénk a menopauzáról, nem lenne tabu téma, és több információ állna rendelkezésünkre.
És szintén márciusban döntöttem rekordot a Bözsi cikkel, mondanám, hogy idén megdöntöm, de inkább nem mondom.
ÁPRILIS
Életem első nászútja. És remélhetőleg, utolsó. Barcelonaba mentünk, ahol még sosem voltam. Viszont azt nem tudtuk, hogy Húsvétkor mindenki Barcelonaba megy, így kifejezetten élvezhetetlen volt a város, így sajnos, meg kell ismételni a nászutat.

MÁJUS

Tartottam egy Toszkán Partit nálunk a házunkban, és megismerkedhettem sok vállalkozó kedvű olvasóval, akik időt/pénzt/energiát nem sajnálva, meglátogattak Toszkánában, igazán meghatódtam, hogy tényleg eljöttek hozzám.

Meginterjúvoltam Maye Muskot. Jó ez így túlzás, ott voltam egy csoportos interjún, ahol kérdezhettem, mondjuk inkább így. A Brain Bar eseményre jött előadni Magyarországra, Ez a találkozás vagyis hogy láthattam és hallhattam őt személyesen, megerősített abban, hogy kizárólag egy módon lehet túlélni az életet: ha aktívak maradunk. 71 éves, most jelent meg könyve december 31-én.

60619329_137198560699205_7075561037353856396_n.jpg

Tartottunk egy Halál Kávézót is, köszönöm Ódor Dittának, hogy moderálta és a téma mellé állt.

JÚNIUS
Megtartottam az első Menopauza Cafét a Vichyvel, azóta már volt kettő. Szoktam gondolkozni azon, hogy mekkora bátorság kell ahhoz, hogy fogjuk magunkat és elmenjünk egy csomó vadidegen nő közé és arról beszéljünk, ami mondjuk a legbensőbb problémánk. Nos, már legalább 60 ilyen bátor nővel találkoztam a 3 alkalom során, és mindig szuper érezni, ahogy összekapcsolódunk, és jönnek-mennek az energiák, napokig vagyok feltöltődve után. Lesz 2020-ban is, reményeim szerint sikerül majd meghívnom szakértőket is bizonyos témákban. 

A Test és lélek című újságban jelent meg velem egy interjú, A közösség ereje címmel, és egyúttal a kiskutya első média szereplése is megtörtént, ugyanis közös kép jelent meg rólunk.

screenshot_20200107-165614_onedrive.jpg

screenshot_20200107-165740_onedrive.jpg

A június tele van évfordulókkal, például az egyéves házassági évfordulónk, vagy az első találkozunk is júniusban történt 2016-ban.

Amúgy a nyár a testmozgás jegyében telt, majdnem minden nap jártam konditerembe, amíg a férjem biciklizett, nagyon jó rendszert vitt az életembe, arról nem beszélve, hogy elég jól le is fogytam.

img_20190712_105935_817_1.jpg

JÚLIUS
Megtartottam a 2. Menopauza Cafét, előtte pedig bent voltam reggel a Mokkában erről beszélgetni, nagyon élveztem, nyilván mert órákat tudnék beszélni a témáról.

 

AUGUSZTUS
45 éves lettem.

2016. augusztus 5-én fogtam magam és kiköltöztem Toszkánába. Egy férfihez, akiről vajmi keveset tudtam, de mindketten éreztük, hogy ebből lehet valami. Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt, hogy hová vezet mindez, valóban azt csinálom, amit akarok, mi lenne, ha holnap felmondanék és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/webdesignernek?  Aztán átgondolod a napodat és megint kipipálod, hogy ma sem történt semmi érdekes és tudod, hogy holnap sem fog. Mert csak akkor fog, és ezt te is tudod, ha TE változtatsz az életeden. Várhatod persze, hogy valaki bekopog az ajtódon, és azt mondja, hogy jöttem és elviszlek egy másik valóságba, de ha meg is történik, akkor már nagyon öreg leszel és és bánni fogod, hogy ilyen sokat vártál. (Persze sose késő!) Az életben ritkán van olyan, amikor minden összeáll. Amikor valamilyen varázslatos módon, bármilyen kifogást találsz ki, az egyből eltűnik. A lakásomat pont eladtam (viszlát svájci frank hitel!), szabadúszóként dolgoztam és amúgy meg azt éreztem, hogy most BÁRMI megtörténhet. Gyakorlatilag ez lett a mantrám, és aztán nem volt más választásom, mint beleugrani az ismeretlenbe. Éltem a lehetőséggel, augusztus 5-én este 10 órakor beültem az autójába 2 bőrönddel, - azért emlékszem ilyen pontosan, mert az öcsém esküvője volt aznap -, és nekivágtam a nagy kalandnak!
42 éves voltam. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Folyt. köv. ITT!

incollage_20190805_110524797_1_1.jpg

SZEPTEMBER
Szeptemberben világhíres lettem itthon, ahogy Mici barátnőm fogalmazott, ugyanis benne voltam a Nők Lapjában egy Vichy kooperáció keretében.

screenshot_20190929-230146_onedrive.jpg

Aztán szeptemberben megszületett a NeverOrdinaryWoman logó, külön köszönet érte Monicanak, aki kitalálta, hogy biggyesszük oda a woman szót a Neverordinary mögé, és Eszternek, hogy megalkotta. Ennek örömére lett táska meg bögre is! 

20191210_075447.jpg

A 201-ban létrehozott zárt Neverordinary+ csoport szárnyal és bővül, már 2300-an vagyunk és sose gondoltam volna, hogy közösséget fogok építeni a menopauzán keresztül. Az élet már csak ilyen, ugye.

OKTÓBER
Az október megint jó mozgalmas volt, először is megvolt életem első profi fotózása a Fashion Street Magazinnal, köszönet Balogh Edina főszerkesztőnek, hogy gondolt rám az Ageless szám kapcsán.

pcollage_200508_0107_2020.jpg

Aztán tovább elsőztem októberben, és élő egy órás rádióműsorban beszélgettem Csesznák Anikóval a Karc FM, Spájc című műsorában a 40 feletti lét örömeiről és nehézségeiről beszélgettünk.

A menopauza világnap kapcsán (október 18.) kampányoltunk közösen a közösség tagjaival és nem tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok nekik, hogy arccal bevállalták a videót, nagy dolog ez, amikor a menopauza még mindig tabu témának számít, köszönöm még egyszer!

 

4.png

A Menopauza világnap kapcsán a Szabad  Föld is meginterjúvolt, köszönöm, hogy terjesztik az igét!

 screenshot_20191024-120341_onedrive.jpg

A névnapom előtt egy nappal jelent meg a Képmás magazin online kiadásában egy interjú velem, Kosztin Emese beszélgetek éppen, köszönöm neki, hogy rámtalált! ITT olvasható!

ivanyiorsolya2.jpg

NOVEMBER
Azt hiszem, novemberben nem történt semmi, azon kívül, hogy egyfolytában esett az eső itt, komolyan, sehova nem tudtunk elmenni.

DECEMBER
Megvolt a 3. Menopauza Cafe, és annak ellenére, hogy elnéztem a dátumot és rosszul beszéltem le a helyszínnel, minden rendben volt, köszönöm a Bálint háznak a rugalmasságot.
Decemberben elindítottam a Youtube csatornámat, amire már régóta készültem, egyelőre még kísérletezem, bízom benne, hogy egyre jobb lesz! Amúgy nagyon élvezem csinálni, mert nyilván sokkal összetettebb, mint az írás, ezért is izgat annyira. Bízom benne, hogy majd belejövök, már van 53 feliratkozó! Pénzt keresni azért olyan hamar nem fogok, ahhoz kell 1000 feliratkozó és 4000 megtekintett óra (bár ez mondjuk már megvan), de arra nagyon jó, hogy más képességeimet illetve készségeimet fejlesszem. Azt sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz visszanézni magam, látni az arcomat ilyen közelről, hallani a hangomat. Szuper gyakorlat az elfogadásra!

És amit itt most leírtam, azt meg is nézhetitek!

Életmód. A 2018-ban elkezdődött életmódváltásom tovább folytatódik. 73 kilóról indultam (165 cm-hez), és szépen lassan közel 1 év alatt lefogytam 10 kilót. Nem szenvedtem, ettem csokit is, és nem ostoroztam magam közben. Pár kiló visszajött az idén, de sikeresen visszaálltam a 64-re, a célom a 60 kiló. Itt írtam meg, hogyan fogytam le.

Fontos itt megjegyeznem, hogy mindenki le tud fogyni, még nem 40 felett is. (Egészséges emberekről beszélek.)
Sajnos vagy nem sajnos, de a legfontosabb, hogy tudatosan tegyünk magunkért. Saját tapasztalat, hogy enélkül nem megy.

"Már a harmincas éveinkben tennünk kell azért, hogy a lehető legoptimálisabban öregedjünk meg. A legfontosabb, hogy fittek maradjunk, ez még annál is többet számít, mint, hogy túlsúlyosak vagyunk-e vagy sem – állítja Székács Béla a geriátriai-gerontológiai tudományok professzora, az MTA doktora. "Körülbelül 75-80 éves korig állapotunk minőségét döntően az határozza meg, hogy korábban a 30-40-es éveinktől kezdve milyen életmódot éltünk. 80 fölött egyre inkább belép a genetikai meghatározottság. Még idősebb korban, mondjuk 95-100 év tájékán ez még inkább így van. Egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a rendszeres mozgás, fizikai erőkifejtés, a fittség megőrzése minden tekintetben a legfontosabb, talán fontosabb, mint az, hogy kissé túlsúlyosak vagyunk-e vagy sem.
Ajánlom ezt a cikket elolvasni, mert fontos kiemelni, hogy nem lehet mindent a génekre fogni, az életmód előrébb van, úgyhogy ez irányba szeretnék még jobban elmenni, és praktikus tanácsokat találni.
Aztán kiderítettem, hogy Dr. Farkas Kitti segítségével, hogy nincs bizonyított összefüggés a menopauza és a 40 feletti elhízás között. Viszont ilyenkor fokozott a hasi lokalizációjú elhízás, ami leginkább az öregedésnek köszönhető, és nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érinti. Ahogy öregszünk, fokozatosan veszítjük el izomtömegünket, ami évente körülbelül egy százalékkal csökken és emiatt csökken az anyagcsere sebessége. 
Ráadásul a deréktájon felhalmozódott zsír károsabb az egészségre, mint például a combon lévő, ugyanis közelebb van azokhoz a szervekhez, melyek befolyásolják az anyagcserét, illetve növelik a szív- és érrendszeri betegségek lehetőségét, ezért sem szabad félvállról venni és elintézni azzal, hogy a menopauza miatt nem lehet leadni.
Ha le akarsz fogyni, ne diétázni kezdj, hanem válts életmódot.
Idén is meginterjúvoltam néhány inspiráló 40 feletti nőt, de nem eleget!
Az egyik volt Csóra Zsanett, aki 45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója, aztán Pálffy Szilvi, aki világgá ment 50 évesen, a Toplistára is felkerült, lásd fentebb. Mindkettőnek köszönöm a bizalmat!
A legbölcsebb döntés, amit idén meghoztam: levágattam a hajamat jó rövidre!
A legnagyobb lecke, amit megtanultam: még mindig leállok idiótákkal
A legnagyobb kockázat, ami vállaltam: élő tévé és rádió adások (amiket amúgy nagyon élveztem)
A legnagyobb meglepetés az évben: mennyi új barátom lett a blog és a csoport által
A legfontosabb dolog, amit másokért tettem: menopauza aktivista lettem
A legnagyobb dolog, amit befejeztem: nálam most minden a kezdésről szól, de mondjuk pár embert elengedtem az életemből.
Mottó jövőre: Hogyan éljünk jobban, okosabban és tovább? 
Kívánok boldog 2020-at minden kedves olvasómnak, köszönöm, hogy áldoztok rám időt, írtok, kommenteltek, tanácsot adtok, nélkületek kevesebb lenne az életem!

És néha jusson eszünkbe ez a Colette idézet!

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK!

48357863_2107485069308344_610088580999544832_n_1.png

*************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Leltár 2019 Tovább