Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Példaképem az anyukám

Példaképem az anyukám

Írta: Roni

img_0130.jpg

Fogadjátok szeretettel Roni írását anyák napja alkalmából!

***********************************************

Ha bárki megkérdezi tőlem, hogy ki a példaképem - egyből, gondolkodás nélkül azt válaszolom, hogy az anyukám.

Az anyukám már nem él, a hatvanas évei elején halt meg 4 éve, de nem vagyok jó a számokban - így se évszámot, se napot nem tudok mondani. Szeptember eleje volt, meleg, reggel öltözködtem, aznap ösztönösen fekete ruhát vettem fel, épphogy kész voltam, amikor telefonáltak a kórházból, hogy hajnalban meghalt.

Mindig azt gondoltam, hogy az ilyet megérzi az ember, de fel sem ébredtem, aztán azt is gondoltam, hogy majd lesz valami üzenet, nem vagyok az a spirimaca, de valahogy mégis azt éreztem, hogy vminek kell lennie, de nem volt semmi. Aztán előtte azt is gondoltam, hogy milyen hülyeség, hogy valaki fekete ruhában jár, mert gyászol, de abban az időben értelmet nyert a dolog, hónapokig nem hordtam mást, mint feketét.

Hogy miért ő a példaképem? Erős, okos, határozott, mindig minden problémát megold, tájékozott, vicces, csinos. Szuper ANYA.

Gyilkos, szemét humorunk volt, bárkit ki tudtunk röhögni, még a halála előtti napokban, amikor bekerült a kórházba is röhögtünk egy nőn, aki mellette feküdt és kb tízszer kérdezte meg 5 perc alatt, hogy hányadika van. Csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy mit gondol a másik, aztán elhagytuk a tett helyszínét és jól kiröhögtük.

Mindig azt mondtam, hogy én olyan jó anyuka szeretnék lenni, mint anyu, csak majd én nem hagyom, hogy hülyének nézzen a gyerekem. Hát ez sztem a lányom születéséig tartott kb.

Fiatalon lett beteg, nem emlékszem, hogy volt olyan, hogy nem lett volna az, persze voltak jobb napok, meg rosszabbak, meg nagyon rosszak, de mi mindig röhögtünk. Sosem hagyta el magát, mindig minden körülmények között csinos és ápolt volt, vágott az esze és ugye a humora. Még a botja is elegáns volt. Őt sose lehetett joggingban vagy fésületlenül látni, a legszarabb napján is valahogy felkelt és megoldotta, vagy megoldottuk. Önálló volt, mindig mindent egyedül szeretett megoldani, azt hiszem ez fájt neki a végén a legjobban, hogy hiába akarja megoldani, de nem sikerül már.

Apukám lelépett 10 éves koromban, anyu egyedül nevelt fel. Sokáig nem tudtam megbocsátani anyunak a válást és sajnos csak a halála után értettem meg, és már nem tudtam neki elmondani, hogy megbocsájtok.

Sokat dolgozott, sokszor vállalt plusz munkát, hogy jobban éljünk. Egy időben esténként dolgozatokat javított, a pénzt amit keresett egy pillanat alatt vertük el. Elmentünk kajálni valami menő étterembe, aztán pedig shoppingolni. Tudtunk élni, mindig mindennek megadtuk a módját.

Persze emiatt sokan nem szerettek bennünket, azt látták, hogy mi mindig csinosak vagyunk meg vidámak, meg milyen jól élünk, de hogy mindketten mennyit szenvedtünk az nyilván már nem érdekelte őket.

Keveset volt otthon a munka miatt, de mégis minden este főztünk, mindig volt otthon meleg vacsora. Sokszor reggelente fel sem tudott kelni csak bottal, de elment dolgozni, mert muszáj volt. Sokáig dolgozott, ameddig csak lehetett, aztán egyszer egy műtét után már nem tudott vezetni, visszagondolva az nagy törés lehetett az önálló életében, hogy most már mindig ránk szorul, soha többet nem ülhet be a kis kocsijába a menő ruháiban és mehet ahova csak akar. Aztán tolószékbe került, már csak úgy tudtunk kimenni az utcára, ha tolószékben ült, de a névnapján még így is elmentünk shoppingolni Bécsbe. A két idióta szőke nő, az egyik a tolókocsiban, fogja a sok ruhát, másik meg teljes erejével tolja, többet toltam, mint ahány kiló vagyok, de akkor is röhögtünk.

Szerintem csak így lehet kibírni ezt a sok fájdalmat, humorral és szellemi frissességgel. Sosem hagyta el magát egy pillanatra sem, mindig naprakész volt a közéletben, politikában, divatban. Olvasott, filmeket nézett, jöttek hozzá a barátai, szeretett emberek között lenni.

Persze nem csak röhögésből állt az élet, mivel tök egyformák vagyunk, így rengeteget veszekedtünk, sosem tudott annyira megbántani senki más, mint ő és fordítva. Sok szaron mentünk át együtt, a válás, tinikorom, betegség, férjem betegsége, az évekig tartó közdelem, hogy gyerekünk lehessen, az együttlakás előnyei/hátrányai. Sokszor mentünk egymás agyára. De mindig ott voltunk egymásnak - nyálas, de jóban rosszban.

Így voltunk egy család: anyu, kislányunk, mi és a kutya és most hárman maradtunk. 
Hiányzik mindannyiunknak.

Sokszor gondolok rá hogy milyen lett volna, ha egészséges és még mindig élne.

Ha egyet kívánhatnék, az lenne, hogy még egy napot tölthessek el vele, ne legyek vele türelmetlen.

******************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Példaképem az anyukám Tovább
süti beállítások módosítása