Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír

Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír

20200714_175131_0000.png

Hétfőn reggel kinyitottam az angol Vogue hírlevelét, és rögtön egy menopauzás cikkel találtam szemben magam, a legnagyobb örömömre!

Persze, nem véletlen, hogy már a Vogue-ban is találunk változókorban lévő nőknek szóló cikkeket, hiszen, ha hiszitek, ha nem, az online Vogue olvasó átlagéletkora 44 év. (Forrás)

Nos, ezt egyébként én sem gondoltam volna, tekintve, hogy a tartalmak 80%-a nem 40 felettieknek szól, szerintem. 

Jelen esetben az angol Vogue-ról beszélünk, mert például megnéztem az orosz kiadást, ott egy 10-sel fiatalabbak az olvasók. 

A világ népességének elöregedésével becslések szerint 2030-ra világszerte 1,2 milliárd nő lesz menopauzában vagy poszt menopauzában. (Forrás)

A szóban forgó cikk pedig a bőrápolásról szól, úgy gondoltam lefordítom, hátha, másnak is jól jön!

********************************

Útmutató a változókori bőrápoláshoz

A menopauza még mindig olyan téma, mely szégyellnivaló, sőt, sok nő tart tőle, mert nem tudnak eleget róla vagy kevés az információ róla a köztudatban. A menopauza során a hormon szintek módosulásával (mint például az ösztrogén és progeszteron) a tesben számos változás történik, így a bőr állaga, állapota, felülete is megváltozik.

(* Kevéssé ismert, hogy a női testben kb. 300 különböző biokémiai folyamatot szabályoz az ösztrogén valamely formája, így érthető a nők általános egészségi állapotát befolyásoló szerepe.)

Ez a hatalmas fizikai és mentális változások ideje, mondja Alexia Inge, a Cult Beauty társ-alapítója, amely 278%-os eladási növekedést tapasztalt a webshopban a kifejezetten menopauzára dedikált kategóriában. 
A társadalom ignorálja ezeket az aggályokat, és emellett ott van még az 50 feletti nők "láthatatlansági szindrómája" és hogy kevés a jó példakép, ez mind frusztrációt és haragot táplál. 

Figyelembe véve azt a tényt, hogy sok egészségügyi szakember nem rendelkezik kellő képzettséggel a menopauza tüneteinek észlelésére vagy tanácsadásra, a nők futják a köröket, szenvednek, mert nincs kontrolljuk a menopauza felett.

"Nincs megoldás a menopauzára, mert a menopauza nem egy probléma; ez az élet egyik velejárója, mely kellemetlen fizikai és mentális tünetekkel járhat."- mondja Inge.

(A menopauza a negyvenes években már beköszönhet, de nincs univerzális dátum, ugyanis sok mindentől függhet, például az életmódtól (akik dohányoznak, náluk hamarabb jelenhet meg), vagy a súlyfelesleggel rendelkezőknél később kezdődhet, hiszen az ösztrogén zsírszövetekben is megtalálható.)

Noha a menopauza számos tünettel rendelkezhet - a hüvelyszárazságtól a hőhullámokig -, az egyik legnyilvánvalóbb tünet a bőrünkön jelentkezik. Csakúgy, mint a pubertás idején, amikor a hormonok drasztikusan ingadoztak, a bőr zsírosabbá vált vagy pattanásos lett és nehezebb lett kezelni, ugyanezt tapasztalhatjuk, amikor a menopauzán megyünk keresztül.

"A menopauza akkor történik meg, ha egy nő egy éven keresztül nem menstruál, mondja Katharine Mackenzie Paterson, az KMP Skin 
alapítója. De a bőr már a perimenopauzában elkezdhet változni, és ez a folyamat eltarthat 4-5 évig is."

Ahogy belépünk a perimenopauzába,  az ösztrogén szintje megváltozik, és ahogy Mackenzie Paterson rámutat, megjelenhetnek hormonális kiütések az arcunkon, leggyakrabban az áll és az állkapocs mentén. További tünetek lehetnek a szárazság, a bőrön található faggyúmirigyek lelassulása miatt; kiszáradás, mivel a bőr elveszíti azt a képességét, hogy tapadjon a vízhez; csökken a kollagéntermelődés (kb. 30% -kal csökken az első öt évben); fokozott érzékenység; pigmentáció; és a "férfi mintázatú" hajnövekedés az arc területein, magyarul szőrösödhet az arcunk.

"Nem minden változás történik meg mindenkivel... viszont az általában mindenkit érint, hogy a menopauza során csökken a kollagénszint." - mondja Mackenzie Paterson.

Hogyan orvosolhatjuk a menopauza bőrre gyakorolt ​​hatásait?
A hangsúlyt két dologra kell fektetni: hidratáljunk erőteljesebben és építsünk be lipideket a bőrápolási rutinba." - mondja Jasmina Vico bőrszakértő. "Fogyasszunk gyulladáscsökkentő ételeket, igyunk sok vizet, és kerüljük a forró zuhanyt vagy bármi mást, ami tovább száríthatja a bőrt vagy a testet.

(Bizonyos élelmiszerek segíthetnek, például a tofu és a szója alapú élelmiszerek enyhítik a hőhullámokat, a japán zöld vagy fehér tea rengeteg jótékony hatású antioxidánst tartalmaz.)

"Azt is javasolja, hogy az esti bőrápolási rutinba tegyünk be a retinoidot, használjunk minden nap magas SPF-tartalmú fényvédőt, valamint enyhe, szappanmentes arctisztítót. 

Ezenkívül ne felejtkezzünk meg a szuper hidratálóról, a hialuronsavról!  
(A hialuronsav a bőrben természetesen is megtalálható molekula, ami fantasztikusan képes növelni a bőr vízmegtartó képességét. Top összetevő vízhiány ellen, ráadásul pumpáltabbá, simábbá és rugalmasabbá is teszi a bőrt. A hialuronsav szérumok általában könnyed, olajmentes szérumok, így a rutinban is a szérumok sorában van a helyük vagy hozzá is cseppentheted a hidratálókrémedhez.- forrás: Skinsmart)

A bőr táplálása és hidratálása érdekében, válasszunk olyan krémeket, melyek ceramidot tartalmaznak, mely a hámréteg nagyon fontos nedvesség megőrző építőanyagának számít. 

A Vichy kiváló változókori termékcsaláddal rendelkezik, a Neovadiol Compensating Complex nappali krém felülmúlhatatlan, 
a bőr tömör, telt és ragyogó marad a használat után. (Alul olvashattok olvasói visszajelzéseket!)

A L'Oréal Age Perfect Golden Age (ez az a termékcsalád, melyet Jane Fonda is reklámoz) éjszakai krém pedig a megereszkedés ellen segíthet, lehűti a bőrt felvitelkor és intenzíven hidratálja. Ha pedig valaki a természetesebb  vonalat kedveli, a Weleda 50+ Ligetszépe revitalizáló és feszesítő éjszakai arckrém érett bőrre jó lehet. 

 

Most pedig jöjjön néhány jó hír!
A menopauzában lévő nők igényeinek jobb megértése és vásárlóereje miatt egyre márka összpontosít arra, hogy olyan készítményeket hozzon létre, amelyek figyelembe veszik a menopauza-specifikus bőrproblémákat.

A Pause Well-Aging, egy amerika bőrápolási márka, mely olyan termékeket kínál, mint például a 
Hot Flash Cooling Mist spray, mely a hőhullámok enyhítésére lehet alkalmas. (Nekem mondjuk a 36 font kicsit soknak tűnik érte, pedig kipróbálnám.)

Az olyan márkák, mint a Vichy, a L’Oréal, a Lancôme és az Olay az érett és a változókori bőrre mind kínálnak termékeket. Az Emepelle, egy kevésbé ismert márka változókori bőrre kifejlesztve, MEP technológiát tartalmaz, amely arra ösztönzi a bőrt, hogy úgy viselkedjen, mintha még mindig tartalmazna ösztrogént. (Ennek utána kell járnom, még nem hallottam róla.)

Az utolsó 2 bejegyzés a cikkben pedig arról szól, hogy milyen kozmetikai kezelések segíthetnek az arcbőr feszesítésében, megemelésében, feltöltésében, ezeket most nem részletezném, az eredeti cikkben elolvashatóak.

 

********************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Már a Vogue is a menopauzában lévő nőknek ír Tovább
Judi Dench 85 évesen lett a legidősebb Vogue címlaplány

Judi Dench 85 évesen lett a legidősebb Vogue címlaplány

Judi Dench, színésznő történelmet írt, ugyanis 85 évesen ő a legidősebb címlaplány a Vogue 104 éves történetében.

Emlékszünk, tavaly áprilisban a brit Vogue és a L'Oreal együttesen léptek fel az életkori megkülönböztetés ellen egy speciális különszámmal, melynek címlapján a 81 éves Jane Fonda mosolygott, a címe pedig The Non-Issue volt. 

Nos, Judi Dench letaszította Fondat az első helyről.

A 40 év feletti nők továbbra is szembetűnően keveset szerepelnek a szépség- és divatiparban, illetve a tágabb  értelemben vett médiában. Az életkoron alapuló megkülönböztetés sajnos létezik, tudatosan vagy nem tudatosan, emiatt sok nő érzi magát kizárva vagy láthatatlannak.

95246308_638924063371897_8611497849416787386_n.jpg

A május 7-i Vogue-ban interjút is olvashatunk is vele, online már elérhető. Az újságot online is megvehetjük amúgy.

Néhány érdekesség, mit tudhatunk meg az interjúból?

Ez az első alkalom, hogy a Vogue címlapjára került. 

Judi Dench legendás pezsgő rajongó. ( legendary champagne enthusiast)

Nem fog nyugdíjba menni.

Hétszer jelölték Oscar-díjra, 64 évesen kapta meg a Szerelmes Shakespeare-ben alakított szerepért  a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart.

A 81. születésnapjára a csuklkóára tetováltatta a Carpe Diem (Élj a mában) közmondást. (Horatio)

Age, for all the obvious current reasons, has been a subject much on her mind. Getting older is no cakewalk, she believes. While others busy themselves claiming that 80 is the new 70, or 70 the new 60, she is simply not having it. I ask her to tell me something that she enjoys about being 85. “Nothing,” she barks, deadly serious. Nothing? “I don’t like it at all. I don’t think about it. I don’t want to think about it. They say age is an attitude…” she trails off, then snaps, “it’s horrible.”

"Gyűlölöm az öregedést. Nem gondolok rá. Azt mondják, hogy az életkor hozzáállás ... szörnyű."

Nagyon szeretne egy olyat szerepet játszani, ahol mindenki azt hiszi a karakterről, hogy egy kedves ember, de valójában embereket öl. 

Karácsonykor több, mint 400 karácsonyi ajándékot küld barátainak.

Díszlettervező akart lenni eredetileg.

Semmilyen közösségi médián nincs fent, bár unokája, Sam Williams már rávette pár TikTok videóra!

 Ez a videó pedig kihagyhatatlan!

Amúgy 2013-ban, amikor még Londonban laktam, és Gabival gyanútlatul sétálgattunk az utcán, megláttunk egy csoportosulást, és kiderült, hogy Judi Dench jött ki éppen a színházból és rajongók lepték el aláírásért, mi is próbálkoztunk, végül egy életlen képpel gazdagabban távoztunk. 

************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Judi Dench 85 évesen lett a legidősebb Vogue címlaplány Tovább
A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt

A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt

meryl-streep-vogue-cover-december-2017.jpg

Az amerikai Vogue decemberi számának (egyik) címlapján Meryl Streep, korunk egyik legfigyelemreméltóbb színésznője. Tudta, kedves olvasó, hogy Meryl Streep minden idők legtöbbször Oscar-ra jelölt színésznője? 20 alkalommal 4 kategóriában, háromszor el is nyerte (Kramer vs. KramerSophie's ChoiceThe Iron Lady)

00-meryl-streep-vogue-cover-december-2017.jpg

Szóval Meryl Streep megérdemli, hogy címlapon legyen, és persze ez most trend is, aminek én örülök, hogy 40-50-60-70 éves nők kerülnek címlapra vagy hogy az olasz Vogue a komplett októberi számát 60 feletti nőknek írta

És azt kell, hogy mondjam jó lett a kép róla, persze látszik, hogy dolgoztak rajta, de mégsem annyit mint a 71 éves Susan Sarandon-on, akit teljesen felismerhetetlenre retusálták az angol Elle címlapján. Meg adták rá egy hatalmas hajat is..

Aztán van még itt egy videó, ahol Meryl Anna Wintour-ral  (akinek az aurájában egyszer megfürödtem!) cseveg erről-arról, - amúgy éppen 11 éve játszotta őt "Az ördög Pradat visel" című filmben -, kicsit politizálnak is, hogy megélik-e még, hogy lesz Amerikában női miniszterelnök (Wintour is 68 éves), meg hogy milyen lesz az Oscar a Harvey Weinstein ügy után. 

Aztán itt van ugye Meryl legújabb filmje, a The Post, ami magyarul "A Pentagon titkai" címmel fut, és amit szintén promóznak egy kicsit, és még az is kiderül, hogy Wintour mentora, közeli barátja volt Katherine Graham, akit a filmben játszik Meryl. Érdemes megnézni, hogy Wintour milyen lelkesedéssel beszél róla.

A videó végén Wintour átnyújtja neki az újságot, mire Streep kicsit elérzékenyülve mondja, hogy bárcsak az anyukája élne és láthatná ezt.

Meryl Streep jó választás volt, megint, szerepelt már a Vogue címlapján 62 évesen és akkor azt írták, hogy addig ő volt a legidősebb. Ma már azonban tudjuk, Lauren Hutton 73 évesen a listavezető, az októberi olasz Vogue címlapján szerepelt. (Ami megvettem, majd szépen, lassan lefordítom és mazsolázgatok belőle.)

Fotó: Annie Leibovitz, ruha: Michael Kors

A 68 éves Meryl Streep az amerikai Vogue címlapján landolt Tovább
Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta

Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta

hp-vogue-italia-october-2017-lauren-hutton.pngAz olasz Vogue úgy gondolta, eljött az idő, hogy a komplett októberi számot a 60 feletti nőknek szentelje. Ugyanis a 60 feletti nők egyre több helyen ott vannak: reklámkampányok, címlapok, divatbemutatók, és nemcsak modellek vagy színésznők, a hétköznapi nők is nyomulnak. Hajrá!

A címlapon Lauren Hutton, aki 73 éves és 11 hónapos, így ezzel ő nyerte meg a "legöregebb nő Vogue címlapon" cím titulust.

Amúgy Tina Turner vezette eddig a listát, 2013-ban a német Vogue címlapján szerepelt, amikor 73 éves és 4 hónapos volt. 

lauren-hutton-vogue-italia-october-2017-01-620x776.jpg

Lauren Hutton, a hetvenes évek egyik legjobban fizetett modellje volt, tavaly tért vissza komolyabban a divatvilágba, amikor is az idén 50 éves olasz Bottega Veneta divatmárka tavasz/nyári kampányában tündökölt, málnaszínben és pirosban.

Hutton 27 amerikai Vogue és 13 más Vogue címlappal a háta mögött, azt mondja, ez a legfontosabb számára, azért - és most szabadon fordítom -, mert itt egy 73 éves nő, aki ráncos és mégsincs szétfotósoppolva a feje és mégis ott van a Vogue címlapon, ráadásul mosolyog is! 

vi1710-cover_1_no-code.jpg

Ha engem kérdeztek, ehhez az olasz Vogue kellett. Az angol Vogue-nak évente van egy 40 feletti kiadása, amit most Eszter meghozott nekem, ugyanis képtelenség volt megvenni, Pisa-ban egyelőre még nem találtam meg az angol nyelv újságok boltját.. A tavaly elhunyt Franca Sozzani, aki közel 3 évtizedig volt az olasz Vogue főszerkesztője szerintem elégedett lenne ezzel az ötlettel, ismerve munkásságát kicsit, nemcsak merész, de számos alkalommal úttörő témákkal és vizuális anyagokkal jött el. 

Az új főszerkesztő, Emanuele Farneti azt mondja, hogy azért akarta ezt a számot, mert meg akarja mutatni, hogy a mostani 60-70 évesek már mások mint korábban. Aktívak, jól néznek és még szekszisek is, ahogy Lauren Hutton. Amúgy állítólag Hutton-on semmilyen beavatkozást nem végeztek, sem az arcán, sem a testén. 

A képeket Steven Klein készítette, és 3 címlappal jött a ki a magazin. Mostanában ez a trend? Vettem egy Grazia-t a reptéren pár napja, annak is 3 címlapja volt. Meg a szeptemberi angol Vogue-nak is.

Mit gondoltok erről? Nekem bejön, bár jobban foglalkoznának a 40 és 50 közöttiekkel is!

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_10_07_102114.jpg

Bejegyzések a témában:

A 69 ÉVES MAYE MUSK, A DIVATVILÁG LEGÚJABB DARLINGJA

A divat egzotikus állata: a 40 feletti nő

Érett nők dicsérete Cannes-ban! 

Ali Macgraw, a Love Story 78 éves legendás színésznője divattervező lett 

95 évesen is lehetsz Instagram sztár!

Divatos öreglányok 

A 70 éves Charlotte Rampling még mindig múzsa 

Az olasz Vogue a komplett októberi számát a 60 feletti nőknek írta Tovább
Egy kirúgott Vogue szerkesztő vallomása

Egy kirúgott Vogue szerkesztő vallomása

lucinda.jpg

A londoni létem alatt, amikor a London Fashion Week-re jártam, rájöttem, hogy sokkal jobban érdekel maga a divatipar, mint a ruhák. 

Mi történik a háttérben, hogyan változik és mi mozgatja a divatipart? És persze ott vannak még a kik is. És bár már egy éve nem voltam Londonban, amióta toszkán háziasszony lettem, még mindig figyelemmel kísérem mi történik, egyfajta hobbi, tágítom a világlátásomat.

Szóval az 57 éves Lucinda Chambers, a divatvilág egyik ismert és elismert stylistja okozott némi zűrzavart mostanában, miután igencsak őszinte interjút adott arról, hogy 36 év után kirúgták a Vogue-tól. 

Ezt ugyanis így nem szokás leírni, ugye. A divatiparban meg főleg nem. Meg hogy a Vogue-nál ilyenek történnek ??

Pár hónapja napvilágot látott a hír, hogy az 59 éves Alexandra Schulman főszerkesztő 25 év után távozik az angol Vogue éléről. Pont nemrégiben fejeztem be a könyvét, amely pontosan arról szólt, hogy milyen a Vogue-nál főszerkesztősködni. Fárasztó, ha egy szóval kell jellemeznem.

Tavaly volt 100 éves a Vogue, volt centenáriumi kiállítás (amit megnéztem), fesztivál (amire elmentem), sőt film is készült a neves dátumra, azt gondolom, hogy ő is azt gondolta, hogy a csúcson kell abbahagyni. 

Nemrégiben megnevezték az új főszerkesztőt, aki szöges ellentéte Schulmannak: a (fekete) 46 éves Edward Enninful Ghana-ban született, Londonban nőtt fel, és 16 éves kora óta mozgolódik a divatiparban, volt modell, aztán újságíró több neves magazinnál, stylist, és 2016-ban már OBE-t ( Officer of the Order of the British Empire ) is kapott a divatban elért tevékenységéért. 

Enninful majd októberben kezd, de kiderült, hogy az ő utasítására rúgták ki Chambers-t. Amúgy nyilván nem újdonság, ha új főnök jön, vele együtt jönnek az ő emberei is, a régiek meg néha mennek.

Chambers Beatrix Miller személyi asszisztenseként kezdett a Vogue-nál, majd Grace Coddington asszisztense lett, és az évek alatt számos legendás fotózást stylingolt, legutóbb például amikor Kate Middleton volt a címlapon.

Chambers interjúja igazi "csemege", ha lehet így fogalmazni, nem elfelejtve, hogy itt egy ember élete illetve karrierje rogyott meg, hiszen olyan témákat is feszeget, amelyeket nem nagyon szokás.

"Az igazság az, hogy egy ideje már nem olvasom a Vogue-ot. Talán mert túl közel voltam vagy mert már túl régóta dolgoztam ott, és azt sem éreztem soha, hogy Vogue-os életmódom lenne. Az újságban szereplő ruhák a legtöbb ember számára irrelevánsak, hiszen nevetségesen drágák. Sajnálatos, hogy a magazinok elveszítették egykori tekintélyüket, ma már inkább a leggyorsabbak és exkluzívak akarnak lenni. Elfelejtettek hasznosnak lenni. A divat egyfolytában eladni próbál valami olyat, amire egyébként nincs szükségünk. Nincs szükségünk még egy táskára, cipőre vagy ruhára. Miért nem lehetnek a magazinok hasznosak és inspiratívak egyszerre?"

"A júniusi címlap Alexa Chung-gal és azzal a Michael Kors polóval szégyen volt. Nagy hirdető, így tudtam, hogy egyszerűen meg kell csinálni. Már amikor csináltam, akkor tudtam, hogy gyenge lesz."

405.jpg

Persze az is kérdés, hogy van-e értelme felégetni minden hidat magunk mögött egy ilyen interjúval?

A HR-es szakemberek nyilván azt mondják, hogy ilyet ne csináljunk, de időről időre akad egy bátor nő, aki bevállalja, akkor is ha fogalma sincs, mi lesz vele.

Mindenesetre, számomra ez az interjú rendkívül frissítően hatott, talán azért is, mert például Chambers világéletében a divatiparban dolgozott, 36 év a Vogue-nál, a világ egyes számú divatipari termékénél és mégis úgy érzi és le is írja, bevállalva a sebezhetőségét, hogy a divatban még ő is csak egy kis hal, és ha majd szeptemberben jönnek a divathetek, kap-e majd belépőt, hol fog ülni, ugyanis a divat ilyen, jól megrág, aztán kiköp.

Én drukkolok neki, és kíváncsian várom, mi lesz a következő lépése.

A teljes interjú ITT.

Egy kirúgott Vogue szerkesztő vallomása Tovább
Insider dokumentumfilm: A brit Vogue kulisszatitkai

Insider dokumentumfilm: A brit Vogue kulisszatitkai

Férfiasan bevallom, sohasem rajongtam a Vogue magazinért. Amikor már kerestem annyit, hogy drága, külföldi újságokra is szórjam a pénzt, először az angol Cosmopolitant vásároltam (egy itt megjelent stewardess álláshirdetés kapcsán utaztam ki először Londonba), majd jött a Marie-Claire, aztán a Vanity Fair, Tatler. A Vogue-ot nagy ritkán, ha már megvolt minden és telhetetlen voltam.

A brit Vogue idén 100 éves, ünnepelték magukat rendesen, kiállítással a National Portrait Gallery-ben (szuper volt, kár, hogy nem engedtek fotózni), Vogue Festival-lal (ez is szuper volt, ott is voltam, itt írtam róla), Kate Middleton-nal a centenáriumi címlapon,  és most pedig itt egy kétrészes dokumentumfilm a BBC csatornán.

Ilyen még nem volt amúgy, mármint hogy a kulisszák mögé engedjenek bárkit is.

Az első részt láttam, beszippantott.

Csodálatos, nevetséges, lenyűgöző, mint amilyen a divat.

Alexandra Shulman (58) 25 éve főszerkeszti a világ egyik legbefolyásosabb magazinját, és teljesen más karakter, mint amerikai megfelelője, Anna Wintour (68). Szerencsére. Bár ő sem tűnik kedves személyiségnek, mégsem annyira megközelíthetetlen, mint Wintour, de azért látszik rajta, hogy annyira nem szereti ezt a forgatást.
03-20150921_102929_1.jpg

Ezt a fotót 2015-ben készítettem egy Roksanda Ilincic bemutató után Alexandra Shulmanról. És most látom a kamerás embert mellette, szóval akkor már forgattak! Nagyon várom a második részt, hátha benne leszek!

p046hgx5.jpg

Kate Moss nyilván nem maradhatott ki ebből, bár értelmes mondat nem hagyja el a száját, csak hogy utál interjút adni és magáról beszélni. Itt éppen Mick Jagger egykori fellépőruhájában egy fotózáson.

Aki nagyon megnézné, küldjön egy e-mailt és adok egy linket.

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Insider dokumentumfilm: A brit Vogue kulisszatitkai Tovább
Hogyan vásároljunk okosan avagy mit hallottam a Vogue Fesztiválon

Hogyan vásároljunk okosan avagy mit hallottam a Vogue Fesztiválon

fotorcreatedlllkj.jpg

Mikor megvettem a repülőjegyemet Londonba, még nem tudtam, hogy pont azon a hétvégén is kint leszek, amikor a Vogue Festival ismét megrendezésre kerül.

02-20160522_155510.jpg

Persze ahogy realizáltam, azonnal átnéztem a programot, hogy mire is menjek. A Harrods luxusáruházzal karöltve, az idén 100 éves brit Vogue magazin most sem kispályázott a programokkal és meghívottakkal - most volt ötödször amúgy - legszívesebben mindenre mentem volna persze. A két napos all-inclusive jegy ára kb. 800.000 Ft volt, mert minden egyes előadás/beszélgetés külön volt beárazva.

Én térdelőrajtban vártam a megadott időpontot, hogy megvehessem a jegyet a "How to shop smart" előadásra 40 fontért, amit kedvenc Vogue újságíróm, Sarah Harris moderált, részletek erről lentebb. (Sarah Harris-es bejegyzések: 1, 2)

A 80 fontos (Brexit előtti áron 32.000 Ft) Kim Kardashian beszélgetésre pár perc alatt elfogytak a jegyek, nem mintha arra akartam volna menni. Általában 40, 60 és 80 fontos jegyárakat kínáltak, a fent említett egyet engedtem meg magamnak.

Így nézett ki a Vogue World pavilon, amit a Kensington Gardens-ben húztak fel.vogue_festival.gif

56-20160522_180109.jpg

53-20160522_175919.jpg

54-20160522_180029.jpg

Szeretem az angol rendezvényszervezésben, hogy egyszerűen nem engedik meg maguknak, hogy tömeg legyen. Nyilvánvalóan, itt is el lehetett volna adni több jegyet, de fontosabb volt, hogy legyen levegő, élettér, lehessen nézgelődni.

49-20160522_174337.jpg

Az én 40 fontos jegyemben benne volt, hogy a Vogue World-ben ingyenesen lehet erre-arra menni, például Vogue címlapfotót készítetteni. Én ehhez nyilvánvalóan túl gyáva voltam.

05-20160522_160018.jpg

48-20160522_174308.jpg

Domenico Dolce és Stefano Gabbana azaz Dolce & Gabbana. Pont amikor megérkeztem, láttam, hogy mindenki fényképez valamit, gyorsan én is elkezdtem fényképezni. Aztán közben kapcsoltam, hogy kiket is fényképezem. Amúgy a fesztiválra készített táskát lehetett velük aláíratni, gondolom látszik a hölgy arcán az elégedettség és izgalom. Ő volt az utolsó, akinek még megcsinálták.

13256083_10207662198285464_4709342042911073546_n.jpg

Sikerült az első sorban helyet találnom, pedig tényleg nem vagyok ilyen nyomulós, de gondoltam, ha már itt vagyok, akkor lássak és halljak rendesen mindent. Még jegyzeteltem is.

32-20160522_162830.jpg

33-20160522_164644.jpg

A "Hogyan vásároljunk okosan?" című előadást a fent említett Vogue divatszerkesztő, Sarah Harris moderálta, beszélgetőtársai voltak (jobbról): Francesca Burns, Vogue divatszerkesztő, Laura Bailey, modell és néha ír a Vogue-nak, Nura Khan, szintén Vogue divatszerkesztő, és Sabrina Cannon, a Harrods luxusáruház Personal Shopping osztályának vezetője. 

20160522_171643-animation.gif

 

Ami nagyon tetszett, hogy senki sem volt fellengzős, nagyképű vagy lenéző, pedig ezek a nők már elértek valamit, nemhiába ülnek itt. Ugyanez jött le a ruháikból, senki nem volt túlöltözve és mindenki tök laza volt. 

A beszélgetés menete nagyjából úgy zajlott, hogy Sarah kérdezett valamit, például hogy ki, hogyan vásárol, aztán mindenki válaszolt egyesével, hogy Laura inkább impulzus vásárló, Sabrina meg az investment darabokra vadászik. Szerencsére nem volt időfecsérlés, azt ki nem állhatom.

fotorcreated_1.jpg

Amennyiben úgy döntünk, hogy megvásároljuk a ruhát, mindenképpen nézzük meg, hogyan kell tisztítani, például megéri-e egy olcsó felsőt tisztíttatni vagy hajlandóak leszünk-e kézzel mosni. 

fotorcreated_vogue.jpg

Azt hiszem, ez a kedvencem, ugyanis a legtöbbször ez az amit nem teszek meg. Egyszerű, hétköznapi cuccokat vásárolni könnyű, de amikor egy izgalmasabb darab jön szembe, az indok a nem vásárlásra mindig az, hogy úgysem tudom hova felvenni. 

Nura Khan, Vogue divatszerkesztő elmesélt egy sztorit, hogy nagyon akart egy Celine ruhát, néhány szezonnal ezelőttit, ugyanis abban akart férjhez menni. De nem találta meg, így egy másik ruhában ment férjhez. Aztán pár évvel később, egyszer csak szembe jött vele a ruha, és bár már férjhez ment, megvette, mert nagyon akarta és mit ad Isten, pont jó is volt rá. És ez itt a lényeg: egyszer úgyis lesz egy alkalom, amikor egy igazán jó ruhában kell valahol megjelenni, és ilyenkor nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen a szekrényben ott pihen egy szuper ruha, ami jó ránk. És nem kell az utolsó pillanatban rohangálni vásárolni, ami általában nem is szokott beválni és a végén egy olyan ruhában leszünk, amiben még kényelmetlenül is érezzük magunkat.

fotorcreatedl.jpg

Ennél a témánál Sarah Harris elárulta, hogy ő mostanság kezdte vezetni a költéseit, és eléggé ijesztő látni a nap végén, hogy általában sokkal többet költünk, mint amennyire gondolunk, főleg az olyan apróságok miatt, mint kávé vagy újság.

Készpénzzel fizetni nehezebb, hiszen ott egyből érezzük a súlyát, hogy kevesebb pénzünk lett, míg a kártyát sokkal könnyebb odaadni, aztán nem megnézni napokig az értesítő sms-t, hogy mennyi pénzünk is maradt.

Én pont a hármas pontnál járok, és el is adnám őket, de egyszerűen nem találom a megfelelő platformot, ha valakinek van egyszerű, nem túl sok megerőltetéssel járó ötlete, ne kíméljen!

 

fotorcreatedkk.jpg

Amiről még szó esett, hogy például érdemes az eladókkal is haverkodni, nyilván nem rossz tudni, mikor lesz leárazás vagy mikor jön valami érdekesebb darab.

Aztán, hogy keverjük a designer darabokat az olcsóbb darabokkal, ez kint igencsak megy, nálunk nem tudom, én mellette vagyok!

A beszélgetés végén Sabrina bemutatott néhány ruhadarabot a Harrods kínálatából, itt megjegyezném, hogy Sarah Harris komplett outfit-je kellene, a hajával együtt.

41-20160522_172523.jpg

43-20160522_172555.jpg

44-20160522_172634.jpg

40-20160522_172449.jpg

39-20160522_172428.jpg

 38-20160522_172356.jpg

 37-20160522_172249.jpg

 36-20160522_172153.jpg

 35-20160522_172007.jpg

A témáról nyilván orosz nagyregényt lehetne írni, szerintem ami a legfontosabb, hogy ésszel vásároljunk és soha ne kapkodjunk. Viszlát, impulzusvásárlás!

További életképek!

03-20160522_155913.jpg

 14-20160522_160958.jpg

15-20160522_161128.jpg

16-20160522_161152.jpg

22-20160522_161317.jpg

24-20160522_161458.jpg

25-20160522_161501.jpg

23-20160522_161416.jpg

11-20160522_160135.jpg

09-20160522_160114_1.jpg

10-20160522_160122_1.jpg

13-20160522_160153_1.jpg

07-20160522_160051_1.jpg

30-20160522_162022.jpg

50-20160522_174404.jpg

További sztorik/hírek a Neverordinary Facebook oldalán!

Hogyan vásároljunk okosan avagy mit hallottam a Vogue Fesztiválon Tovább
Májusi kihagyhatatlan divatos programok Londonban

Májusi kihagyhatatlan divatos programok Londonban

fash.jpg

Már ezerszer leírtam, tudom, hogy mennyi minden történik állandóan Londonban és mennyire nehéz kiválasztani, mire is menjen el az ember. 

Íme a tippjeim, ezeken én is ott leszek!

Grace Coddington parfümöt dedikál

A 74 éves egykori Vogue-stylist szabadúszásba kezdett, egyik első projektje, hogy piacra dobta parfümjét, a Comme des Garçons segítségével. Köztudottan macskamániás, így nem véletlen az üveg formája, (emiatt nálam kilőve, nem vagyok macskapárti), a fő illat benne pedig a rózsa.

Május 21-én 2 órakor a Liberty áruházban, a földszinti kendő osztályon dedikálja Grace by Grace Coddington parfümjét. 

Biztosan tömegnyomor lesz, de érdemes egy próbát tenni szerintem.

ggrace-coddington-illustration-courtesy-of-baron-baron-4.jpg

Ezt a képet az Into The Gloss-ról vettem le, múlt heti interjú vele, plusz bepillantás a lakásába, és egyéb érdekes részletek. Miért ilyen a haja például??

grace-coddington-8.jpg

 Vogue 100: A Century of Style 

Az angol Vogue magazin idén 100 éves, és ők is úgy gondolták, hogy ez jó ok egy kiállításra. Mi pedig csak örülhetünk, hiszen olyan képeket láthatunk itt majd - több mint 280-at - , mint Corinne Day (merész) fotói Kate Moss-ról vagy a Vogue egyik olyan címlapját, melyet Peter Lindbergh fotózott, és ma persze már nem lenne olyan nagy szám: egy fekete-fehér csoportkép az akkoriban menő szupermodellekkel: Naomi Campbell, Linda Evangelista, Christy Turlington, Cindy Crawford és Tatjana Patitz.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_07_143722_1.jpg

Ezenkívül ki lesz állítva az a 2 kép is, mely a júniusi Vogue-ban jelent meg, Kate Middleton első alkalommal a Vogue-ban (önszántából), 10 oldalas anyaggal. Itt írtam róla.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_07_143513_1.jpg

Egy saját Tumblr oldalt is létrehoztak, ahol ki lehet posztolni kedvenc Vogue címlapunkat, és meg lehet nyerni a 100 éves szülinapra készített könyvet.

Nekem ez lenne. 1945 októberében ez volt a címlap, a háború előtti "hangulatot" zseniálisan oldotta meg a Vogue. James de Holden-Stone, művészeti igazgató keze munkája.

A Mulberry ilyen ügyesen tette magáévá a kiállítást.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_07_145517_1.jpg

Vogue Festival 2016

Az idei Vogue Festival május 21-én és 22-én zajlik majd, idén is olyan előadókkal, mint Alessandro Michele, Domenico Dolce, Stefano Gabbana, Kim Kardashian West, Charlotte Tilbury, Isabel Marant, Grace Coddington, Christopher Kane, Clare Waight Keller, Peter Dundas és még sokan mások.

Minden előadásra külön lehet jegyet venni, 40 / 60 / 80 font, szóval nem olcsó. Az 1000 fontos Gold ticket (kb. 400.000 Ft), mely minden előadásra érvényes, már régen elfogyott. A Kim Kardashian előadásra kb. 3 perc alatt fogyott el a 80 fontos jegy.

Én a "How to shop smart" előadásra vettem jegyet, egyrészt mert valami hasznosat szeretnék hallani, másrészt meg az előadók miatt: Sarah Harris, Vogue szerkesztő (az őszhajú), Francesca Burns, sytlist (a fehérhajú), Laura Bailey, modell és Sabrina Cannon, a Harrods luxusáruház personal shopping részlegének vezetője.

MISSONI ART COLOUR

A Fashion and Textile Museum legújabb kiállítása az olasz Missoni márkáról szól, melyet Ottavio és Rosita Missoni alapított 1953-ban, és az elmúlt 60 évét kívánja bemutatni.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_07_162323.jpg

Eléggé kíváncsi vagyok erre, mert azt olvastam, hogy nem csak ruhák/anyagok lesznek, hanem a család művészeti gyűjteményéből is lesznek darabok, például Sonia Delaunay-től.

Másrészt meg nem tudom eldönteni, hogy ez a márka jelenleg sikeres-e vagy sem. Azt tudom, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a csúcson volt, de hogy most mi a helyzet vele, fogalmam sincs.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_07_162717.jpg

2016. szeptember 4-ig látogatható.

További hírek, sztorik, képek a Neverordinary Facebook oldalán.

Májusi kihagyhatatlan divatos programok Londonban Tovább
Kate Middleton az angol Vogue címlapján

Kate Middleton az angol Vogue címlapján

Most jött a hír, hogy az angol Vogue magazin 100 éves évfordulójának alkalmából a június szám címlapján Kate Middleton-t csodálhatjuk majd!

Ezenfelül lesz egy 10 oldalas fotósorozat is újságban, Josh Olins keze munkája, a helyszín pedig Norfolk, ahol Kate kis családjával él.

Ahogy írtam már korábban, a 100 éves angol Vogue kapcsán egy kiállítás is látogatható a National Portrait Gallery-ban május 22-ig, és persze nincsenek véletlenek, hiszen Kate az NPG egyik védnöke, lévén érdekli a fotóművészet. A sorozatból 2 kép a kiállításban is helyet kapott.

Az újság május 5-től megvásárolható!

vogue100-josh-olins-1-1280-news-meta_1.jpg

vogue100-josh-olins-1280-meta.jpg

vogue-jun16-centenary-cover-1280_1.jpg

 

Kate Middleton az angol Vogue címlapján Tovább
A 100 éves modell

A 100 éves modell

vogue100-71142452.jpg

A 100 éves Bo Gilbert az elmúlt 26 évet egy birminghami idősek otthonában töltötte, és sohasem modellkedett. Képzelhetjük hát, hogy meglepődhetett, amikor a Harvey Nichols londoni luxusáruház reklámügynöksége megkereste őt, miután találtak róla egy cikket a helyi újságban, 100. születésnapja alkalmából, hogy szeretnék egy kampányukban szerepeltetni.

Így ő lesz az első 100 éves modell, aki a Vogue-ban szerepelni fog.

Az apropó ugyanis az, hogy az angol Vogue magazin idén 100 éves, és az áruház úgy gondolta, hogy mi lehet jobb, mint egy 100 éves modellel ünnepelni ezt.

A 100 éves évfordulóra kiállítás is nyílt, május 22-ig a National Portrait Gallery-ban. (még pont látni fogom!)

bo_gilbert_the_100_year_model_harvey_nichols_celebrates_vogue_100_landscape-xlarge_trans_xctx4vsi4pl_jen7ykzg6816ykx1cdxg4qtkbn8ywqq.jpeg

Kabát - Dries van Noten, felső - Victoria Beckham, nadrág - The Row, cipő - Celine, nyaklánc - Lanvin, szemüveg -  Valentino.

Bo-nak ahogy írtam fentebb, semmi köze nem volt eddig a divathoz, kamaszként egy kartondoboz gyártó cégnél kezdett el dolgozni, 47 évig maradt és a végén már ő volt az igazgató. Mondjuk ez is egy igazi sikersztori.

Amúgy Bo soha nem lép ki az utcára smink nélkül és preferálja a magassarkút. 

További hírek, sztorik, képek a Neverordinary FB oldalán.

A 100 éves modell Tovább
süti beállítások módosítása