Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Magyarország legszomorúbb múzeuma

Magyarország legszomorúbb múzeuma

Ezt a titulust annak reményében adományoztam a horpácsi Mikszáth Kálmán Emlékkiállításnak, hogy több hasonló ilyet nem fogok látni, csak ennél jobbat.

Februárban megnéztük a szlovákiai Szklabonyán a Mikszáth emlékházat (itt született), ez nemrégiben lett felújítva, így jó állapotban volt, kedves és segítőkész gondnokkal, eltekintve attól, hogy egy darab eredeti tárgy maradt meg, itt írtam erről, kellemes emlék volt. Folytattuk az irodalmi kalandozást Nógrád megyében, megnéztük a horpácsi Mikszáth-kúriát a hétvégén.

20140309_123736.jpg

1904 novemberének első napjaiban Mikszáth ezekkel a szavakkal lépett be a Reviczky téri lakásuk ebédlőjébe:

– Nagy újságot hozok – mondta még az ajtóban – megvettem Szontagh Pál horpácsi birtokát Tónitól, aki ezt a nyáron örökölte.

– Lehetetlen – mondta csodálkozva Mikszáthné – hiszen nem is látta.

– De láttam vagy harminc év előtt, az édesapjával voltam ott egyszer-kétszer az öregúrnál…”

Szóval Mikszáth vett egy birtokot, anélkül, hogy megnézte volna előtte. A fenti képen nem ez látható. Ugyanis valóban vett egy a birtokot egy kúriával, de idővel úgy gondolta, hogy az kicsi, így amikor az általa írt Jókai Mór életrajz busás hasznot hozott, akkor megbízta egyik fiát, hogy tervezzen egy "kastélyt", ez látható a képen és ebben van a kiállítás is.

Magyarország legszomorúbb múzeuma Tovább