neverordinary: Éljenek a 40 feletti nők!


Egy ház illata

Egy ház illata

20180422_192709-01_1.jpeg

A különböző illatok különböző hatást gyakorolnak ránk a nap minden percében. 

Egy jó illatú kollégára másképpen tekintünk mint egy izzadságszagúra, nemde? Felkapjunk a fejünket, ha az utcán elhalad mellettünk valaki, aki mondjuk túl sok parfümöt locsolt magára reggel, és egyből tudjuk ösztönösen, hogy tetszik-e az illat avagy sem. Vagy milyen kellemes belépni egy virágboltba, és jól beleszippantani a levegőbe! Én például azt is nagyon bírtam, hogy az Andrássyn az Il Bacio (amíg volt, itt és itt írtam róla), parfümöt permetezett az utcára, egyfajta becsalogató marketing eszközként.

Bizonyos illatokat aztán bizonyos hangulatokhoz kötünk, az illat ugyanis emlék is, például ha én megérzem a fahéj illatát, akkor biztosan a karácsonyra gondolok, fogalmam sincs miért, pedig reggelente az zabkásámra is azt teszek, mégsem ez jut róla az eszembe.

Aztán ott van az otthon illata, ismeritek, beléptek valahova és megcsap egy illat (szag?), vagy kellemes vagy nem, de ott marad az agyban. 

Amíg egyedül laktam egy kis lakásban, állandóan égett valami illatos gyertya körülöttem, az egyik kedvencem a Burberry gyertyája volt, önálló posztot is szántam neki, és bár már 3 éve vettem, még most is van belőle. Becses darab. Ha elfogy, szuper lesz virágvázának is.

Amióta viszont nagy házban lakom, örök probléma, hogyan lehet jó illat mindenhol. Gyertyát nyilván nem égethetek felügyelet nélkül, így állandóan keresem a lehetőségeket, eddig az aroma diffúzor bevált be.

Így aztán, és ez tényleg nem kamu, tudjátok, hogy nem beszélek mellé, egészen meglepődtem, amikor kaptam egy e-mailt a Laboratoire Saint Côme-tól PR menedzserétől.

Sose hallottam a cégről korábban, ami semmit nem jelent nyilvánvalóan, de megörültem, amikor megtudtam, hogy otthon illatosítással foglalkoznak! 

Kaptam tőlük egy hat darabos szettet kipróbálásra, úgyhogy a napokban ezzel kísérleteztem.

20180420_142950.jpg

A Laboratoire Saint Côme tulajdonosai, Christian és Claude Richard, egy gyógyszerész ikertestvér pár, gyógyszerész felmenőkkel, akik Dijon-ban a híres "de la Croix Blanche" nev gyógyszertárat üzemeltetik. (Többet nem írom le, hogy gyógyszer!)

Szlogenjük pedig: Éld az életet méltósággal és nagylelkűen! Nem rossz.

A patikát 1981-ben kezdték üzemeltetni, pár évvel később elkezdtek gyógynövény- és természetes alapú termékeket is árulni. 2000 elején jöttek ki az általuk kifejlesztett Arömspray ® termékvonallal, amelyből évente 300.000 darab fogy Franciaországban, annak ellenére, hogy minimálisan reklámozzák.

labo.png

Ebből kaptam én is hat fajtát: citrom-cédrus, narancs-pálmarózsa, menta-eukaliptusz, kakukkfű-fahéj, levendula-rozmaring és egy úgynevezett Pillow Mist-et vagyis párna permetet, ami kamilla-neroli illatú. 

Az illatosítók 100%-ban természetesek, 100%-ban prémium minőségű olajakat tartalmaznak, nincs bennük parabén, szilikon vagy szulfát. 70%-ban növényi, természetes, nem denaturált alkoholt tartalmaznak. Újrahasznosított palackban vannak, levegős pumpával. 

nm_range-1482x803.jpg

A következőkre jöttem rá:

1. Mielőtt bárhová illatot fújkálnék, a napi szellőztetés elengedhetetlen. Most, hogy már jó idő van, gyakorlatilag minden ajtót és ablakot nyitok reggel és este zárok. 

2. Három fürdőszobám van, és mivel mi vidéken lakunk, közmű nincs, hanem biológiai szennyvíztisztítás van. Amikor esik az eső, például megjelennek a nem kellemes szagok. Így a fürdőszobákba bevezettem a narancs-pálmarózsa illatot, pedig azt hittem először, hogy totál nem odaillő, aztán mégis.

3. Az egyik vendégszobában kipróbáltam a menta-eukaliptuszt, még barátkozom vele.

4. A mosókonyhámban (na, ezt se gondoltam, hogy egyszer ilyenem is lesz), a levendula-rozmaringot használom, nagyon jól illik oda. 

5. Lehetne használni őket még autóban is, de nekünk oda egyáltalán nem esik jól, vagy ugye, ha valaki irodában dolgozik, ott is jól jöhet.

6. A Pillow Mist-tel azaz a Párna Permettel eleinte szkeptikus voltam, valahogy nem éreztem komfortosan  magamat attól, hogy valamit beszippantsak, amíg alszom. Aztán végül nem is a párnára, hanem a függönyre fújtam lefekvés és meglepetésemre nem volt túl tolakodó az illat (kamilla-neroli), és jól is aludtam, elvileg arra szolgál, hogy a benne található olajok segítségével lenyugodjon a test és az agy. (Bár az is lehet, mivel csütörtökön totál kilengtem, szülinapi partira mentünk és többet ittam a kelleténél, meg édességet is ettem, simán elájultam mikor éjszaka hazaértünk. Büntetésből ma csak vizet iszom.)

És íme a business része ennek az együttműködésnek, hogy teljesen transzparens legyek, na persze, nem ebből fogok meggazdagodni, de valahol el kell kezdeni!

Tehát nektek azért jó, mert az amúgy 11.99 fontos spray-t 2 fonttal olcsóbban, azaz 9.99 fontért tudjátok megvenni a Saint Côme oldalán, ha beírjátok a vásárlásnál az IVANYI kódót. 

Szállítási költség nincsen.

Ahogy eddig sem, a blogon továbbra sem ajánlok semmi olyat, amit nem ajánlanék ingyen is. 

Egy ház illata Tovább