Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


A csodálatos Trellick Tower

A csodálatos Trellick Tower

27 éve halt meg Goldfinger Ernő magyar építész, akik ikonikus épületeket adott Londonnak

Ma 27 éve, november 15-én halt meg Goldfinger Ernő magyar születésű építész, akit Angliában valószínűleg jobban ismernek, mint Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen számos olyan londoni épület fűződik a nevéhez, melyeket műemlékké nyilvánítottak az évek során, de van olyan is, amely az angol főváros egyik igazi nevezetességévé vált, ez pedig a Trellick Tower, amely 1972-ben született.

20140913_121535.jpg

Én 2008-ban találkoztam először a TT-vel, amikor is céges útra mentem Londonba és úgy döntöttem maradok még pár napot. Költséghatékony szállás megoldást kerestem és egy magyar néni lakásában kötöttem ki a torony lábánál. És persze akkor még nem tudtam, hogy ezt egy hazánkfia tervezte, csak lenyűgözve néztem, akárhányszor elhaladtam mellette, a Tescoba menet. 

20140913_121738.jpg

Földrajzilag Nyugat-Londonban járunk, W10 irányítószám, Észak-Kensington, amely északra fekszik Notting Hill-től. Amúgy meg ha a Portobello Road-on jó sokáig sétálunk, egyszer csak keresztezni fogjuk a Golborne Road-ot, na ez a brutalista torony annak a végén van. Észak-Kensingtonban lakik Anglia legnagyobb marokkói közössége is, ezért számos ilyen jellegű étterem is van erre. Lakott errefelé David Cameron miniszterelnök is (3 Finstock Road).

article-2257655-16C36C55000005DC-828_634x492.jpg

De térjünk vissza Ernőre! Gondolom elsőre, a legtöbbünknek Ian Fleming Bond-filmjeiből lehet ismerős a Goldfinger név. És nem sokat tévedünk, ugyanis Fleming valóban Ernőnkről nevezte el a gazembert - Auric Goldfinger - , ugyanis szomszédok voltak (Hampstead) és nem bírta Goldfinger építészeti stílusát, az egyik sztori szerint. Aztán lehet, hogy mint embert sem bírta, ugyanis sok helyen olvastam, hogy Uncle Ernő eléggé mogorva alak volt, meg humora sem volt. Viszont szép nagy ember volt, majdnem 190 cm.

goldfinger_ready_bdonline.jpg

Ernő építészete halálakor - 1987 -  nem volt divatos, viszont ő volt az, aki brutalista lakóépületeivel nagyban hozzájárult Anglia újjáépítéséhez a II. világháború után. Budapesten született 1902-ben, 1934-ben telepedett le Londonban, előtte családjával élt Bécsben és Párizsban tanult, itt ismerkedett meg olyan kiemelekdő személyekkel, mint Auguste PerretMies van der Rohe vagy Le Corbusier1932-ben megházasodott,  felesége a jomódú Ursula Blackwell lett, akinek szülei a Crosse & Blackwell élelmiszeripari vállalat tulajdonosai voltak.

20130101_161811.jpg

Az Open House keretében sikerült bejutnom a csodálatos Trellick Tower-ba 2012-ben. Ez egy olyan hétvége, amikor rengeteg olyan épületbe be lehet jutni, ahova egyébként nem. Mindenkinek ajánlom, remek szórakozás. Akkor még nem kellett órákat sorban állni, mint tavaly, szerencsém volt. És nem csak az épületbe, hanem 2 lakásba is bejutást nyertünk, a legkisebb és a legnagyobb típusúba.
20120923_142844 (1).jpg
20120923_142548k.jpg
20120923_144546.jpg
A 31 emeletes épület amúgy tele van mindenféle érdekességgel, például a liftmegálló 3 emeletenként van, a köztes szintekre lépcső visz.
Vagy hogy minden szint más színű, a 18. emelet sárga,  a 24. pedig zöld.
Az épület a helyi önkormányzat tulajdonában van, így a lakásokat eladni nem lehet, viszont kb. 20% magánkézben van egy korábbi tranzakció révén, amikor is nem volt annyira népszerű itt lakni és eladtak néhány lakást. Persze most már sikk itt lakni, így a legkisebb lakás ára - amely 1 hálószobás - jelenleg 250.000 font (90 millió Ft), de például vannak kétszintes lakások is a házban 2 hálószobával, az 500.000 font, részletek itt.

20120923_144601.jpg

20120923_144546_1.jpg

Nyilvánvalóan az épület egyik erőssége a kilátás.
20120923_144554_1.jpg
20120923_144657.jpg
20120923_144806.jpg
20130101_161954.jpg
És ha valaki azon gondolkozna, hogy mi lehet az az erkélyszerű, kiugró valami ott a bal oldalon, elárulom: bojlerszoba.

A Trellick Tower megihletett jó pár zenészt, például Emmy the Great Trellick Tower címmel írt egy számot.

A Depeche Mode itt forgatta a Little 15 című szám videóklippjét.
Legutóbb frissítve8.jpg
Kapható Trellick Tower szoknya és konyharuha is. 

 

Aki figyelmesen nézte az About time című filmet, az talán kiszúrta, hogy a Golborne Road-on lakik a főszereplő párocska, ami az épülettől pár méterre van amúgy. És ez a Golborne Deli valóban ott van, jó salátát árulnak és remek hely utcai bámészkodásra is. Az utcának van saját honlapja is.

(68)k.jpg

Az épülettel szemben egy eléggé menő üzlet van, stílusosan Rellik a neve, vintage cuccokat árulnak 1930-tól napjainkig. Mindenképpen érdemes bemenni (csengetni kell). 

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

A csodálatos Trellick Tower Tovább
Book and Kitchen - Notting Hill titkos gyöngyszeme

Book and Kitchen - Notting Hill titkos gyöngyszeme

Desktop56.jpg

A (jövőbeli) Notting Hill útikönyvem egyik fejezete lesz majd a Book and Kitchen nevű intézmény az All Saints Road-on, amely párhuzamosan fut a Portobello Road-dal. A Portobello-val ellentétben ez egy rendkívül nyugodt és csendes utca, - persze a Portobello is az ha nem piacnapokon megyünk - bár ebben az utcában van például Jade Jagger ékszerboltja is, aztán a The Jacksons (szuper szandálokkal) vagy a The Rum Kitchen is, ami nem véletlen, hiszen a karibi közösség egyik centruma a Notting Hill. Amúgy az All Saints Road szokott tartani nyári fesztivált június közepén, ahol az utcában működő boltok mindenféle programokkal készülnek.

b1_3.jpg

b2_3.jpg

b3_3.jpg

b4.jpg

b25.jpg

b26.jpg

Ahogy a neve is mondja, ez egy könyvesbolt összekötve egy kis kávézó-étteremmel. Ahogy beléptem és körülnéztem, az első ami eszembe jutott, hogy milyen jó lehet itt dolgozni. Először felül jártam körbe a boltot, ahol sok-sok olyan könyv volt, amire a fél fizetésemet elköltöttem volna, aztán persze kiszúrtam a kis belső udvart, és abban reménykedtem, hogy lesz hely.

b13.jpg

A tulajdonos olvas éppen a kávézóban.

b14.jpg

b15.jpg

b19.jpg

4 fajta különböző salátából lehetett kérni egy mixet 8,95 fontért és mellé jéghideg, szénsavas bodzaszörpöt kértem. Háttérzeneként bakelitről szólt a The Mamas and The Papas.

b24.jpg

Aztán miután otthon utána néztem, összeraktam, hogy a hölgy aki kiszolgált, ő volt a tulajdonos is egyben, és azt is láttam, hogy amikor volt egy szabad perce, akkor egyből leült olvasni, kép fent.

b20.jpg

b23_1.jpg

Figyelmesen ki van írva, hogy a second hand könyveket lehet olvasni ételfogyasztás közben.

Remekül éreztem magam, azért is mert, nehéz olyan helyet találni, ahol egyedül nem érzi magát furcsán az ember, de ahogy most így visszagondolok, itt mindenki egyedül volt és milyen furcsa, olvasott. 

Book and Kitchen - Notting Hill titkos gyöngyszeme Tovább
Hol romantikázzunk télidőben Londonban?

Hol romantikázzunk télidőben Londonban?

Most hogy itt a tél és már nem lehet a parkokban andalogni randizás gyanánt és be kell menni valahova melegedni, íme 3 javaslat, hol romantikázzunk télidőben Londonban.

Kettner's Pezsgőbár

Kitűnő első randizós hely a Sohoban - többszörösen teszteltem -, és eléggé kedvelem, mert valahogy itt mindig van hely, foglalás nélkül is. Romantikus félhomály, puha kanapék, függöny (!) és nincs zene, ezt külön kiemelném. Aki járt már londoni kocsmában, tudja hogy ordít mindenki 2 pohár után, itt viszont kellemesen visszafogott a hangulat, hiszen nem is kocsma.

DSC03237.JPG

Kettner's-t 1867-ben nyitotta Auguste Kettner, aki III Napoleon szakácsa volt, és olyanok jártak ide, mint Agatha Christie és a legenda szerint többször is letartóztatták itt Oscar Wilde-ot. 

0k1.jpg

 

5 emeleten többféle helységből áll össze, van itt minden 10 főtől 500-ig: étterem, pezsgőbár, ahol mi is voltunk (földszint, bal oldal), cukrászda, puding bár éjszakai teázásra,  egy csomó különterem is. Pár éve újították fel ilyenre, előtte egy pizzeria volt ugyanis, ami nekem egy kicsit furcsának tűnt ebben a György korabeli stílusú házban. Aztán mivel 14 színház is járótávolságra esik, külön menüsorokat alakítottak ki azoknak, akik előtte vagy után betérnek ide fogyasztani. A helynek van saját esküvőszervezője is, részletek itt!

DSC03222.JPG

 

 A mellékhelységet mindenképpen látogassuk meg!

Kettner' s, 29 Romilly St, Soho, London W1D 5HP

First Floor

A First Floor nevű étterem a Portobello Road egyik eldugott gyöngyszeme. A név - Első Emelet - teljesen praktikus, ugyanis tényleg az első emeleten van, mivel nincs földszinti része. Vagyis van, csak az egy kocsma. Így emiatt, nem is nagyon járnak ide turisták, mert találják meg. Az enteriőr pedig csodálatos: dekadens, romantikus, nagyvilági, hatalmas kristálycsillárral, sok-sok gyertyával és burjánzó virágcsokrokkal.
f1.jpg
Én voltam már itt vasárnapi ebéden (ami 5 órásra sikerült), a téli napsütésben bámulni a Portobello Road-on hömpölygő piaci tömeget, igazán élvezetes volt, az étel is amúgy. Ami nekem nagyon tetszett itt, hogy nappal is égnek a gyertyák. Persze éjszaka természetesen teljesen más, igazi romantikus élmény a sok gyertyával.
 
f7.jpg
 
 
Asztalfoglalás erősen javallott. 
186 Portobello Road, London, W11 1LA
 

Claridge's, Fumoir Bar

Ha van sok pénzünk, akkor menjünk a Claridge's-be. Ez egy szálloda Mayfairben - az egyik legdrágább környék Londonban - , és a forgóajtón keresztül, amit régimódian még mindig tolni kell, egy másik világba léphetünk be. 

14_10.jpg

 
Az eldugott, egészen kicsi Fumoir nevű bár (12 emberre szabva: 5x2 asztalnál + 2 hely a bárpultnál), korábban a dohányzó helység volt, art deco stílusban veszi le az embert a lábáról, eredeti 30-as évekbeli Lalique tükrökkel és poharakkal, mélylila plüss kanapék, bőrtapéta, vintage női portrék a falon, sejtelmes félhomály és suttogó beszélgetések. 
15_12.jpg
 
16_8.jpg
7_13.jpg
 
A mellékhelység szintén rendkívüli, itt tényleg komolyan veszik, hogy a nőknek kényelem szükséges a smink rendbetételéhez, a vécés néni sürög-forog, megnyitja a csapot előre nekem (ez kicsit azért zavar), ami szintén hagyományosan külön meleg- és hideg vizes.
20121206_214709.jpg
 
 
 
 
Amikor utoljára itt jártam, váltottam néhány szót a bejáratnál működő boy-jal is, - rendkívül elfoglalt volt, éppen esett, mindenkinek tartani az ernyőt, vinni a csomagot - miközben éppen Petra Ecclestone távozott a hotelből.... 
 
Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.
 
Hol romantikázzunk télidőben Londonban? Tovább
Az okosóra az új ékszer

Az okosóra az új ékszer

Múlt héten egyik este sétáltam hazafelé a Portobello Road-on és akkor szúrtam ki, hogy lett itt egy Samsung bolt. Este 11 körül volt és éppen dolgozói megbeszélés volt, így nem fényképeztem le őket, de ma visszajöttem közelebbről megnézni.

01_9.jpg

Előtte azért utána néztem kicsit, szóval ez egy pop up és november 24-ig lesz itt. Ahogy látszik, egy egész házat samsungosítottak a notting hill-i Portobello Road-on, amiről ugye mindenki tudja, hogy itt van minden szombaton a híres piac. Az utca és a környék amúgy egészen kihalt a hétköznapokon, kivéve a szombatot, akkor turisták tízezrei lepik el az utcákat.

A "Design Your Life" szlogen - ahogy a házon és a kirakaton is olvasható - a most indult kampány része, amiben a Samsung Galaxy Note 3 és a Galaxy Gear a 2 főszereplő. Meg az egyik reklámban ott van Messi is. A házban 2 különálló üzlet van, nekem a kisebbikbe volt időm bemenni ma. 

03_6.jpg

02_6.jpg

Az ajtóban álló fiatalember "vett kezelésbe", miután megkértem, hogy mesélje el a bolt koncepcióját és hogy egyáltalán mi ez itt. 

09_1.jpg

 

Az üzletben rend van és fegyelem, vagyis lehet kérni rögtön egy személyes konzultációt, ahol bemutatják a készülékeket vagy ha nem akarunk interakciózni, akkor jöhetünk csoportos prezentációra is.

010_1.jpg

Telt ház volt, de pont volt egy szabad hely a hosszú pult elején, így várnom sem kellett.

08_2.jpg

 

És akkor most gyorsan be is vallom, hogy nyilvánvalóan elfogult vagyok/leszek, mert egy Galaxy Note-om van másfél éve, rögtön amikor kijött akkor vettem meg, amúgy egy mozifilm előtti Samsung reklám hatására, amit csak egyszer láttam. Így tehát azóta, a blogon szereplő összes kép azzal készült. (elég jók)

Nem fogok komoly szakmai termék kritikát írni itt, azt majd megírják az ehhez értők, inkább elmondom nekem mi jött be. Először is, hogy a ceruzát (S pen) továbbfejlesztették, tapintásra és formára is. Még nagyobb lett (!), így a képernyő 5,7 colos átmérőjű, könnyebb lett, vagyis 168 gramm (a 2-es 183 volt), és vékonyabb,  8.3mm 9.4mm helyett. Elég fontos, hogy 3GB RAM 2 helyett, így a multitasking is könnyebb és gyorsabb.

04_3.jpg

 

Meg kell említeni a képen is látható hasznos funkciót, vagyis a képernyő fölött a ceruza gombjának megnyomásával előjön 5 lehetőség, így nem kell belemenni a menübe, hanem egyből innen navigálhatunk.

05_3.jpg

 

Természetesen alig vártam, hogy a Samsung Gear-t felpróbáljam, amit nem tudom, hogyan fordítsak: karóra-okostelefon vagy okosóra vagy óramobil? Gondolom, majd valaki megírja, addig is legyen Gear.

Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon menő, tiszta James Bond. A legjobban az tetszik benne, hogy van kamerája oldalt, nem is akármilyen (1.9 MP), és feltűnés nélkül tudnék vele fényképezni, mindenféle múzeumban, ahol nem engedik. (2 éve a Tracey Emin kiállításon 1000 font volt a büntetés, elő sem mertem venni a telefont)

011.jpg

 

 

És nemcsak kamerája van, hanem hangszórója is, így fel is vehetjük vele a telefont. Bluetooth-on keresztül kapcsolódik össze a telefonnal, ugyanis önmagában semmit nem tud.  Egyelőre csak a Samsung Galaxy Note 3-mal kompatibilis.

012.jpg

 

Az oktatás után pedig mindenki kap egy ilyen helyes vászontáskát kitűzővel. Csak úgy nem lehet kapni ám, szemtanúja voltam, hogy bejött valaki, mert látta a kirakatban és szépen megmondták neki, hogy először részt kell venni a bemutatón, aztán a táska, be is állt a sorba. Én is ma ezzel mentem a Waitroseba vásárolni.

013.jpg

 

És végre, azt kell, hogy mondjam, végre, van designer által tervezett tok, méghozzá többféle. Nekem természetesen a Nicolas Kirkwood féle monokróm tetszik, és persze ez nem véletlen, hiszen a Samsung a London Fashion Week egyik szponzora és idén Nicolas Kirkwood tervezte az LFW arculatát, ami ugyanez, mint a tokon. A Moschino nem az én világom, így no komment ehhez.

014.jpg

 

Aztán amit még el kell mondanom, hogy nemcsak egy pop up boltot húztak ide fel, hanem 8 közelben lévő bolttal kooperációba is léptek, így például ha a sarki 10500 nevű fodrász szalonba mennénk, akkor a kezünkbe nyomnak egy készüléket, amin összeválogathatjuk azokat a hajakat, amelyek tetszenek. Vagy a Coco körmösnél pedig lefényképezik a kész körmünket és beteszik egy galériába, hogy mások onnan ihletet meríthessenek. A kooperáló boltok között van még hentes, zöldséges, kávézó és ékszerbolt. Nyilván ez arra megy ki, hogy legyen B2B lába is kampánynak, vagyis a kisvállalkozások, hogyan tudnák beépíteni üzletmenetükbe hasznosan a telefon szolgáltatásait. Jó ötlet.

Teljes képernyő rögzítése 2013.10.26. 113439.jpg

Az árakat tekintve, nem olcsó mulatság, de nyilván a felét sem írtam le itt annak, amit ez a telefon  tud. A Gear csak hab a tortán, arról nem beszélve, hogy menő!

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Az okosóra az új ékszer Tovább
Mozizás felsőfokon a Notting Hill szívében

Mozizás felsőfokon a Notting Hill szívében

Ha igazi luxus mozizásra vágyunk Londonban, akkor az Electric Cinema a megfelelő választás. A Notting Hill szívében, a Portobello Road 191 alatt 102 éve működik Anglia egyik legrégebbi mozija, igazi legendának számít a mozirajongók körében. Tavaly ismét felújították és bár korábban hasonlóan pazar volt a berendezés, ez a mostani igazán nagyvilágira sikerült.

A teljes kényelem érdekében a 65 fős teremben, a bőrfotel mellé lábtartó zsámoly (szintén bőrből) és asztalka áll mindenki rendelkezésre. Ha összebújni szeretnénk inkább, a terem végén 3 db kétszemélyes kanapé található, ha viszont inkább feküdnénk arra is van lehetőség, ugyanis 6 db kétszemélyes ágyat üzemeltek be rögtön az első sorba. A kanapékhoz és ágyakhoz személyenként jár egy kasmír takaró.

A bárban, mely a terem végében fekszik, kapható koktél, bor és pezsgő, üvegpohárban természetesen és sütemények, olívabogyó vagy éppen fánk. Ez utóbbit helyben készítik és  Electric Donuts néven saját Twitter oldala is van, nyomon követhetjük, hogy aznap éppen milyen ízű fánk lesz (az én kedvencem a Blueburry Glaze) és még mennyi van. Darabja 1.50 font.

A moziban mainstream és művészfilmeket egyaránt vetítenek, most éppen a Nyomorultak van soron. És ahogy gondolnánk, nem olcsó. Egy szimpla jegy 18 font, kanapé 2 személyre a hátsó sorban 45 font, ágy két személyre az első sorban 30 font. 

Amúgy volt olyan, hogy a film után Skype-on bekapcsolták a szereplőt Venezuelából és lehetett tőle kérdezni.

A képek magukért beszélnek, mozirajongóknak kötelező!

3.jpg

1.jpg

5.jpg

2.jpg

4.jpg

6.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2013.01.19. 05041.jpg

Teljes képernyő rögzítése 2013.01.19. 05011.jpg

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Mozizás felsőfokon a Notting Hill szívében Tovább