Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Még 2 hétig megtekinthetőek Marion Pike festőművész Coco Chanel divattervezőről készített alkotásai a londoni Fashion Space Gallery-ben. A kiállítás két rendkívüli nő barátságát tárja elénk.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233426.jpg

A kaliforniai Marion Pike festőnő és Coco Chanel divattervező barátsága az 1960-as években kezdődött, amikor is Frederick Brisson egy közös barát bemutatta őket egymásnak. Frederick Brisson amúgy producer volt és 1969-ben a Coco című musicalt vitte a Broadwayra Catherine Hepburn főszereplésével, akinek ez volt az egyetlen musical szerepe egész életében.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233116.jpg

Marion 1967-ben meglátogatta Coco-t a szalonjában, aki persze megváratta, így addig ő lerajzolta amit maga körül látott. A 84 éves Chanel, akiről azt állították, hogy öreg korára egészen mogorva és megkeseredett lett, de még mindig heti 6 napot dolgozott, azt mondta a skiccek láttán, hogy Marion "igazi művész", majd saját kendőjét amit éppen viselt, Marion nyakába adta, mintegy kezdődő barátságuk jeléül. Marion akkor 54 éves volt.

Legutóbb frissítve37.jpg

A két nő élettörténete teljesen eltérő volt, mégis egymásra találtak; mindketten gyerekkorukban veszítették el anyjukat, és míg Marion jólétben és gondoskodásban nőtt fel, Chanel szegénységben és szeretet nélkül. Életvitelük nem az akkor megszokott volt, önálló, független nőként, az általuk választott hivatásnak szentelve élték az életüket. Imádták az operát, a lovaglást és a férfiruhák funkcionalitását.

A kiállításon az 1967 és 1971 között készült festményeket láthatjuk. Chanel amúgy nemet mondott mind Picasso, mind Dali felkérésére és nem ült nekik modellt. Marion portré alanyai között volt Ronald Reagan, Frank Lloyd Wright, II. János Pál pápa, John Wayne, Bob Hope, Rosalind Russell, Claudette Colbert és André Malraux. 

Q100_W2000_H800_CX0_CY0_CW100_CH100_cocochanel-18.jpg

Abban azonban teljesen különböztek, hogy míg Chanel próbált megsemmisíteni mindent, ami a múltjára vonatkozott, addig Marion mindent megőrzött, így a kiállításon találunk leveleket Chaneltől, fényképeket és különféle tárgyakat is.

Coco Chanel in her Atelier Surrounded by Bolts of Fabric.jpg

Coco Chanel Large Head.jpg

Fashion Space Gallery, London College of Fashion, 20 John Princes Street, W1G 0BJ
Ingyenes.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága Tovább
Nekem ez London - Kovács Adél, designer

Nekem ez London - Kovács Adél, designer

Új rovattal jelentkezik a Neverordinary London, ahol interjúalanyaink elmesélik miért szeretik (vagy éppen mit nem szeretik) Londont, kedvenc parkok, kávézók, múzeumok és még sok minden!

Név: Kovács Adél

Foglalkozás: NUBU márka designere, KEPP Showroom alapító, KREA divattervezés tanár

Végzettség: MA diploma a MOME textil szakán, London College of Fashion férfiruha kurzus

MegtalálhatóAdel KovacsTumblrInstagram (lovecarpetlovecarpet), Pinterest

Kedvenc linkjeid? Amiket minden nap nézek: a google readerem, amiben millió blogot tudok egyszerre figyelni, de a kedvencem: Style Bubble, Susie Lau blogja.

Mennyit időt éltél Londonban? Ha összeadom a két időszakot, amit itt töltöttem, nagyjából egy évet.  Nekem London az a város, ahol az első héttől kezdve nagyon otthonosan éreztem magamat.

by_yvanrodic.jpg

Kép: Yvan Rodick

Hogyan jutottál ki? Először egy ösztöndíjjal jutottam ki, aminek köszönhetően az egyik legrangosabb iskola, az London College of Fashion hallgatója lehettem. Miután vége lett a kurzusomnak gyakornoknak jelentkeztem egy top designerhez, Marios Schwabhoz, mert nagyon érdekelt, hogyan áll össze egy profi kollekció a London Fashion Weekre. A divathéten nagyon sok bemutatóra is bejutottam, ami óriási élmény volt. Itt lehet megtapasztalni igazán, hogy egy tervezőnek mennyire erős a világa, mert a helyszín, a zene és a styling, sőt  a meghívó mind-mind megfigyelhető.

Második alkalommal, ez nagyjából egy éve volt, egy Európai Unió által támogatott pályázatot nyertem el, ami lehetővé tette, hogy fél évet Londonban töltsek. Elküldtem a portfóliómat egy koreai származású tervezőnek,  Eudon Choinak, akinek a tervezői munkásságát több szezon óta követtem, érdekes és egyedülálló színfoltnak tartottam a londoni divatéletben. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, így elkezdtem a designer aszisztenseként és studió managereként dolgozni nála. Eudon rengeteg dologról kikérte a véleményemet az első perctől kezdve, ami nagyon jól esett.  Ezt szerintem az eddigi munka referenciáimnak és a portfóliómnak köszönhettem.

lfw.jpg

Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban nem csak szakmáról, a szorgalomról és a kitartásról, hanem az üzletről is. Megtapasztaltam, hogyan működik együtt a tervező a PR és a sales ügynökségével. Ez mind olyan tapasztalat, amire itthon sosem tehettem volna szert.

Fél év után viszont úgy éreztem, hogy a NUBU nagy lehetőségek előtt áll és ezt mindenképpen szeretném kipróbálni. Gyakorlatilag most ugyanazt élem át mint Londonban, csak a saját világunkat építjük napról-napra Garam Judit alapítóval és Hajdú Anettel. Egy év alatt már 15 új boltban kaphatóak az általunk tervezett ruhák, olyan kedvenc márkáim mellett, mint Hussein Chalayan vagy Y-3.

Kedvenc kávézód Londonban? A vidéki hangulatú puritán helyek nagyon tetszenek, fehér falakkal, régi fa asztalokkal és handmade sütikkel. Pl, Fernandez and Wels, The Counter Cafe (kép), ahol életem legfinomabb tejeskávéját is ittam! Szerencsére Budapesten is kezdenek elterjedni a hasonló, jó ízlésű helyek, ahol a kiszolgálás és a kínálat is minőségi.

thecounter_coffe.jpg

Kedvenc éttermed? A Food Hall a Brick Lane-en! Itt sokféle ország ételeiből lehet válogatni egy nagy gyárépületben. Olyan, mint egy piac és szerintem összefoglalja mindazt, ami a legizgalmasabb Londonban, hogy mindenki különböző kultúrából származik. Mindamellett van egy kis fesztivál feelingje, nem csak a kaja jó, hanem a közeg is. Jelenleg a vietnámi konyha a legnagyobb kedvencem.

Kedvenc kocsmád? Dalston Superstore, mert ez a paradicsoma East London legfurább fazonjainak és outfit-jeinek.

Kedvenc boltod? A Dover Street Market a kedvenc helyem. A rajongásom elég nagy, ugyanis a diplomámat is erről az üzletről írtam. A tér, a koncepció, a márkák, amiket árulnak, minden lenyűgöző. Az tetszik benne, hogy bár high end márkákat árul, még sincs az az érzésem, hogy itt minden a fényűző, felesleges luxusról szól, hanem még marad egy kis érzés bennem az iránt, hogy a divat egy művészeti forma, ami humoros is tud lenni. A leárazásukon vásárolt arany fóliából varrt szoknyát még nem sikerült sehova felvennem (fényképe lejjebb a szoknyáról!), de a jó idő beköszöntével mindenképpen megejtem.

gold.jpg

A másik óriási kedvencem az LN-CC (Late Night Chameleon Cafe) Dalstonban. Ezt az üzletet alig lehet megtalálni és csak bejelentkezéssel üzemel. Olyan, mint egy föld alatti űrállomás, a legjobb ízléssel kiválasztva és prezentálva a divatnak azt a szegmensét, ami igazán előremutató, ugyanakkor még hordható is. A tálalásban és a szelekcióban van valami különös jövőbeli népcsoporthoz tartozás feeling. A boltban egyébként művészeti albumokat és lemezeket is  árulnak, egy teljes életstílust közvetít.

Nagyon kedvelem még Londonban, hogy a tervezők sokszor tartanak privat sales-t a studiójukban. Ilyenkor nagyon olcsón is hozzá lehet jutni mintadarabokhoz. A múlt nyáron nagy kedvenceim, Lucas Nascimento és Hussein Chalayan műhelyében voltam ilyen leárazáson.

20120530_193536.jpg

Kedvenc múzeumod? Nincs kedvenc múzeumom, de több helyen is voltam már emlékezetes kiállításon. Ami itt nagyon tetszik, hogy  nem gond, ha eszel-iszol a termekben. Itt nincs az az érzésem, hogy ciki nevetni vagy farmerben lenni, esetleg közelebbről megnézni egy-egy képet. Mivel ezt az atmoszférát megteremtették, ezáltal nem csak olyanok mennek múzeumokba, akik amúgy is művészettel foglalkoznak. 

Kedvenc parkod? A Richmond park, mert annyira mesebeli, hogy egy hatalmas szarvascsorda elvonulhat melletted, miközben piknikelsz a vízparton.

Legérdekesebb sztorid Londonban? Nagyon sok van, ami általában az emberek sokszínűségéből kerekedik ki. Majdnem minden nap történik itt valami izgalmas dolog. Például egyszer az egyik gyárban voltam valamit elintézni és az egyik varrónő egyszer csak abbahagyta a munkát és elővett egy szőnyeget egy nejlonzacskóból, majd leterítette a megfelelő irányba és elkezdett imádkozni. Van egy másik dolog, ami Budapest után szinte minden meglepett, méghozzá az, hogy mennyire figyelmesek és kedvesek az emberek. Ez viszont egyszerre nagyon szomorú is, mert otthon nem tudom hogyan alakult az ki, hogy nem ez a természetes.

Mi az, ami nagyon tetszik Londonban? Az emberek sokszínűsége és ízlése, és az, hogy nagyon kényelmesen lehet itt élni.

boxpark.jpg

Mi az, ami nagyon nem tetszik Londonban? Az, hogy rengeteget dolgoznak az emberek és hogy drága a lakásbérlés.

20120616_142300.jpg

A város melyik részén laktál? Hackney Wickben egy kanális közelében, itt többnyire loft lakásoknak átalakított gyárépületekben laknak az emberek. Jellemzően művészek vagy művészetet kedvelők laknak itt, sok errefelé a műterem is. Igazi vidéki hangulat, köszöntünk egymásnak az utcán ismeretlenül is.

shoreditch.jpg

Hogyan közlekedtél? Buszbérletem van, nem szeretek metrózni, mivel mindig figyelmeztetnek arra, hogy nagyon odafigyelnek a biztonságodra.

Mi az, aminek a használata elengedhetetlen Londonban? Smartphone, 3G

 

20120616_143421.jpg

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Nekem ez London - Kovács Adél, designer Tovább