Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Ahol Judy Garland meghalt

Ahol Judy Garland meghalt

Aki járt már Londonban, nyitott szemmel, az tudja, hogy kék táblákat - blue plaque - lehet látni olyan házakon, ahol élt/halt valamilyen híres ember. Ez a szisztéma 1866 óta működik és kb. 880 ilyen táblát találunk London szerte.

Judy-Garland-yorkshire_rose-30533068-1024-768.jpg

Persze, van úgy is, hogy nincs ott a kék tábla, pedig nem mindennapi híresség élt az adott helyen. Így történt ez esetünkben is. Múlt heti londoni tartózkodásom alatt, egy ismerős ejtette el, hogy Judy Garland  Londonban (is) lakott és itt is halt meg, ez persze egyből felkeltette az érdeklődésemet, tekintve, hogy egykori irodám kb. 10 percnyire esik a házától, másrészt, hogy erről én miért nem tudok?

Így aztán gondoltam, megnézem.

j6.jpg

Judy Garland az előkelő Chelsea negyedben élt, a Cadogan Lane 4 alatt, ez most így néz ki, valljuk be, senki nem gondolná, hogy a világ egy leghíresebb színésznője egy ilyen jelentéktelennek kinéző házban élt. Pedig így van, sőt, itt is halt meg, gyógyszer túladagolásban, túl korán, 47 évesen. (1969.június 22.)

j1_1.jpg

 

j2_1.jpg

 

Ez egy 3 hálószobás ház, annak idején Garland bérelte, ha ezt ma akarná valaki, kb. 4000 GBP lenne hetente vagyis 1,6 millió forint. Nem csoda, az SW1 irányítószám, ahol ez a ház is található, az egyik legdrágább Londonban, pár méterre innen a Sloane Street-en Louis Vuitton, Tom Ford, Gucci, Jimmy Choo üzleteket találunk.

Ahogy olvasom a neten, függetlenül attól, hogy nincs kiírva semmi a házra, zarándokhellyé vált időközben és amúgy üres a ház, nem lakik benne senki.

j5_1.jpg

A pletykák szerint az Óz, a csodák csodája gyerekszereplője korán megismerkedett a drogokkal és gyógyszerekkel, állítólag a filmstúdiók látták el mindenféle anyaggal, hogy bírja a strapát, egyes források/barátok szerint egész életében gyógyszerfüggő volt.

Azt mondják véletlen túladagolás volt, 5. férje Mickey Deans találta meg, pár hónappal házasságkötésük után. A wikipédia szerint, a wécén.

A Knightsbridge vagy a Sloane Square metró megállótól kb. 10 perc séta a ház.

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Ahol Judy Garland meghalt Tovább