Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


Bauhaus konferencia az Átrium Film-Színházban

Bauhaus konferencia az Átrium Film-Színházban

A Budapest Design Week keretében hétfőn Bauhaus-konferenciát tartottak az Átrium moziban, ahova én is ellátogattam. 

a1_1.jpg

Ezer éve nem voltam itt, még a múlt században persze voltam itt moziban, de amióta 2012-ben, 10 év bezártság után újra megnyitották, azóta nem, most amúgy Átrium Film-Színház néven működik.

a2_1.jpg

A színház működtetői kiemelten fontosnak tartják a Bauhaus eszmeiségét, a művészettörténeti értékeit és a társadalomra gyakorolt hatását. Az intézmény vezetőinek célja, hogy az Átrium egyfajta Bauhaus központtá váljon Budapesten. Az Átrium Kozma Lajos tervező-építész egyik legismertebb épülete. - olvasom a honlapon.

a3_1.jpg

a22.jpg

a23.jpg

Először egy épületbejáráson vettünk részt, ami kicsit kaotikusan vicces volt, lévén én abba a csoportba kerültem, amit egy kisfiú tartott, viszont megnézhettük a közönség számára hétköznapokon nem látható kiszolgáló egységeket, légjáratokat, és végül egy lakásába is bemehettünk a mozi épületében.

a17_1.jpg

Itt éppen az épület alagsorában haladtunk, néhány eredeti reklámtábla is az utunkba akadt, még amikor Május 1. moziként üzemelt a ház.

a18.jpg

a20.jpg

a19.jpg

Volt, ahol már nagyon összemenve kellett haladnunk.

 a21.jpg

Ezután felmentünk a tetőre, ahol a bátrabbak tűzlépcsőn is mászhattak valahova, ezt én kihagytam, viszont csodás növénnyel benőtt házakat láthattam.

 a24.jpg

a25.jpg 

a26.jpg

a27.jpg

Juci, a Budapest Design Week projektvezetője munkában!

 a39.jpg

A túra végén a Margit krt. 55 alatt bementünk és a 7. emeleten megnéztük az Átrium tetején lévő penthouse lakást, ami igencsak rossz állapotban van, viszont csodás lehetett/lehetne ott lakni, tekintve a terasz méretét és a kilátást. Persze, most felejtsük el a körúti zajokat és egyebeket. Ezen a régi képen jól látszik a tetőtéri lakás.

3428364_0b1a7c0b7c88b621b1c258089ad6ca60_wm.jpg

a29.jpg

a15.jpg

Ezután 3 előadás következett, én az elsőt hallgattam végig, ez Somlai Tibor belsőépítész prezentációja volt, "Modern lépcsőházak, előterek és enteriőrök" címmel és el kell mondanom, hogy tudtam volna még hallgatni sokáig. Ugyanis a hamarosan (november) megjelenő könyvéből szemezgetett, vagyis budapesti házak lépcsőházait, előtereit és enteriőrjeit mutatta be, olyanokét ahova talán nem nagyon tudunk bemenni vagy nem is tudjuk, hogy ilyen építészeti kincsekkel rendelkeznek ezek a házak.

Somlai Tibor 2 legutóbbi munkája a Baltazár Hotel Budapest és Erzsébet téri kulturális központ - Akvárium.

a36_1.jpg

Ezután még Horányi Éva: Magyarok és a csőbútorok címmel tartott előadást, ugyanis a „bauhaus stílus” tárgyi világának emblematikus darabjai a csőbútorok, melyek születésénél meglepően sok magyar művész és üzletember bábáskodott. Az előadás Breuer Marcell, a tárgyalkotó mester tevékenysége mellett igyekezett felsorakoztatni azon alkotókat, aki számottevő szerepet játszottak a csővázas bútorok tervezésében, forgalmazásában, hazai népszerűsítésében. Horányi Éva az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének főmuzeológusa, többek között az Art deco és modernizmus c. kiállítás (2012) kutárora, valamint a Kozma Lajos modern épületei c. könyv szerkesztője.

Ferkai András: Bauhaus-stílus? Hazai modern építészetünket sokan Bauhaus-stílusúnak mondják. Az előadás azt vizsgálta, hogy mennyire megalapozott ez az állítás, valóban kimutatható-e a két világháború közötti modern épületeinken a német iskola hatása. Kik azok az építészek, akik bizonyíthatóan kapcsolatban álltak ezzel az intézménnyel, és mennyiben képviselték az ott felmerült gondolatokat? Voltak-e olyan követői, akik csak formákat vettek át? Vajon a Bauhaus volt az egyetlen forrása a korszerű építésnek? S ha nem, akkor melyek a további inspiráló források és milyen arányban hatottak tervezőinkre? E kérdésekre keres választ sok képpel illusztrálva az előadás. Ferkai András Ybl Miklós-díjas építészettörténész, tagja az Építész Kamarának, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója.

Utóbbi kettőn már nem vettem részt, de gondoltam érdekes lehet leírni, mint információ. És persze hozzá kell tennem, hogy sokan voltak, és ez jó, hogy van igény ilyen jellegű eseményekre. Szóval még több ilyet!

És még néhány kép!

a14.jpg

a11.jpg

a10.jpg

a8.jpg

a7.jpg

a6.jpg

a5.jpg

a13.jpg

a12.jpg

“Mini” Kozma Lajos és Átrium kiállítás a Galérián elhelyezkedő két vitrinben

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Bauhaus konferencia az Átrium Film-Színházban Tovább