Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


A 70 éves Charlotte Rampling még mindig múzsa

A 70 éves Charlotte Rampling még mindig múzsa

Volt szerencsém pár éve élőben látni Charlotte Rampling színésznőt Londonban, a film után, ami róla szólt (The Look), kijött a színpadra és lehetett őt kérdezni. Persze, ehhez én azért gyáva voltam, így csak messziről csodáltam.

Charlotte Rampling 70 éves, de ez semmit sem számít a karrierjében. (Persze egy csomó hollywood-i színésznő panaszkodik, hogy 40 felett nehezebben kapnak szerepet, nyilván adottság kérdése is.) Évente 4-5 filmben szerepel, és még modellkedik is. 2014-ben a NARS egy rúzsához adta az arcát, de benne van a 2017-es Pirelli naptárban is (róla még nem közöltek fotót), amelyet idén Peter Lindberg fotózott és sok 40 feletti nő van benne, smink nélkül és ruhában, vagyis teljesen eltér az eddigi naptárak stílusától.

Legújabban pedig a spanyol divatmárka, a Loewe arca, a jövő évi tavaszi/nyári kollekcióban pózol a közzétett képeken, és ismételten, sminket alig látunk. Mindez Jonathan Anderson-nak köszönhető, aki 2013 óta a márka designere, és már kezdetektől fogva be akarta Ramplingot vonni.

Nem valószínű, hogy hamarosan Loewe terméket vásárolnék, nem az én pénztárcámhoz van szabva - bár a legújabb elefántos táskájuk nagyon tetszik -, de az a női közönség, aki meg tudja ezt engedni magának, nagy valószínűséggel jobban tud azonosulni egy Charlotte Rampling-gal, mint egy Cara Delevingne-nyal. Teóriám szerint. Szóval jó döntés.

A poszt végén lehet nézegetni róla korábbi képeket.

16-charlotte-rampling-loewe-002_w710_h473_2x.jpg

loe_17-1_w_rgb_18_v3.jpg

loe_17-1_w_rgb_19_v3.jpg

loe_17-1_w_rgb_21_v3.jpg

loe_17-1_w_rgb_22.jpg

loe_17-1_w_rgb_35.jpg

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

A 70 éves Charlotte Rampling még mindig múzsa Tovább