Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman


A hétköznapiság dicsérete avagy hogy lássuk meg a mindennapokban az apró örömöket

A hétköznapiság dicsérete avagy hogy lássuk meg a mindennapokban az apró örömöket

20200118_154610_1.jpg

Kinyitom a szemem, jobbra nézek, még az ágyban fekve pont kilátok az ablakon, konstatálom, hogy ma depressziós idő lesz. Talán fel sem kelek. Talán fel sem öltözöm. Hallom, hogy a férjem lent motoszkál, reggelit készít magának, közben beszél a kutyához. Ez nem vicces, Freddy, egyáltalán nem vicces. - mondja neki, persze a hangja tele kedvességgel. Elmosolyodom, és azonnal le akarok menni megtudni, hogy mi történt, már nem is érdekel, hogy ma milyen idő lesz, ez a kis véletlenül elkapott jelenet teljesen felizgat, és úgy ottmarad a fejemben, hogy még hetekkel később is mondom a kutyának, hogy ez nem vicces, Freddy, egyáltalán nem vicces, amikor ötpercenként akar kimenni majd bejönni.

A hétköznapi apró örömök ott vannak körülöttünk. Mindenki körül. Csak meg kell keresni őket. Tudatosan.

Úgyhogy a sok újévi fogadalom helyett én erre az egyre fogok koncentrálni idén.

Catherine Gray könyve pont erről szól.

Persze, lesz munka vele.

Azt mondja Gray, hogy az agyunk alapvetően negatívan gondolkozik, és mindig oda lyukad ki, hogy mi az, ami nem jó az életünkben, például miért nincs több pénzünk, nagyobb házunk meg ilyesmi. Folyamatosan hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, aminek semmi értelme, hiszen csak magunkat nyomasztjuk vele.

Amit meg kell tanulni, hogyan legyünk elégedettek azzal, amink van. Persze, lehet és kell is fejlődni, de nem kifizetődő önsajnálatban és csalódottságban élni.

Tehát keressük a mindennapi kis örömöket. Konkrét dolgokat. Gray azt írja, hogy napi 8 dolgot érdemes találni.

Azt is javasolja, hogy ne általánosságban gondolkozzunk, és persze lehetünk hálásak is sok mindenért, van aki, hálanaplót ír, ugye, ő inkább arra buzdít minket, hogy konkrét kis eseményeket keressünk és tréningezzünk az agyunkat, hogy keresse ezeket.

Fókuszáljunk arra, amit már megcsináltunk, ne arra, amit még nem!

Nos, én ma már csináltam egy ebédet, kipakoltam a mosogatógépet, felsöpörtem, beraktam egy mosást, kitaláltam este, hova menjünk étterembe (hetente egyszer megyünk), megírtam 3 emailt és dolgoztam is kicsit. Persze, még le kellene szednem a karácsonyfát, kéne porszívoznom, hajat mosni, lereszelni a körmeimet, válaszolni még jó sok emailre, rendet tenni a padláson, és még sorolhatnám. De inkább arra gondolok, hogy milyen ügyes vagyok, hogy már ennyi mindent megcsináltam és még csak 3 óra!

Gray amúgy úgy kötött ki ennél a témánál, hogy az élete eléggé mellékvágányra futott, belecsúszott az alkoholizmusba. Onnan próbált kimászni ezzel a technikával, persze az élet rádobott még néhányat, meghalt az apukája, a barátja megcsalta és elvesztette a munkáit is, mindezt 6 hónapon belül. "Ma már megvan a technikám arra, hogy hogyan vidítsam fel magamat, persze attól még lehetnek negatív érzéseim." - mondja.

Eljött az ideje, hogy megtaláljuk a hétköznapiságunkban a szerethetőt, a jót, a vicceset.

Mert persze történnek az életünkben úgynevezett nagy dolgok is, például megházasodunk, gyerekünk születik, házat veszünk, utazunk, és ilyenkor ugye nagyon boldogok vagyunk, de ebből azért nincs olyan sok. Legalábbis az én életemben.

És hogy én ma minek örültem már?

1. Ahogy a kiskutya rámnézett ma reggel és rátette a mancsát a kezemre.

2. A férjem megdicsért, hogy milyen jó salátát csináltam neki.

3. Imádom a mindennapi sétáinkat a kiskutyával, és Isten bizony semmire nem gondolok közben, csak arra, hogy megyünk az úton ketten. (Persze, miután megcsináltam erről a témáról a videót!)

4. Vissza kell küldenem egy ruhát, mert nagy az L-es méret!

5. Még mindig nagyon örülök annak, hogy tegnap megtaláltam egy nagyon kicsi biszbaszt, amit a férjem leejtett  traktor szerelés közben, és ha nem találtam volna meg, akkor pár száz euróba fájna a javíttatás.

6. Sikerült nagyvonalúan lezárnom egy levelezést, felülemelkedve saját kicsinyességemen.

7. A héten vettem egy új teát, a neve Pukka és mivel nem volt olcsó, bíztam benne, hogy jó is lesz, és nem csalódtam, és meglehetősen jó.

8. És este megyünk vacsorázni egy livornói sushi étterembe!!

Találjunk a szürke hétköznapokban is minden nap egy kicsike örömöt, amitől boldogabban hajtjuk párnára este a fejünket!

***************************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

A hétköznapiság dicsérete avagy hogy lássuk meg a mindennapokban az apró örömöket Tovább
Hat éven át randiztam, mire 83 évesen megtaláltam a lelki társamat az Interneten

Hat éven át randiztam, mire 83 évesen megtaláltam a lelki társamat az Interneten

merlin_163894608_0399f50b-1b14-4c15-a8be-e7673dcdf11c-superjumbo_2.jpg

Társat találni nem könnyű, én már csak tudom, ugyanis 42 évesen találkoztam a leendő férjemmel.
Az évek alatt persze rájöttem, hogy egyedül is lehet jól élni, sőt boldognak is lenni, mert egyet semmiképpen sem szabad, leadni az elvárásainkból és belemenni egy olyan kapcsolatba, ami már az elején döcög. Mi lesz akkor később? Tippjeim az online társkereséshez.

Én mindig azt mondom, hogy sose késő, teljesen mindegy hány évesek vagyunk, nem szabad feladni, keresni kell, nyitott szemmel járni, és ha jön valaki, akkor jó, ha nem, akkor is, nem szabad rágörcsölni. Amúgy mindig jön valaki, csak lehet éppen nem vesszük észre, mert ott van a fejünkben egy elképzelt ideál, és azt keressük. 40 felett a rugalmasság elengedhetetlen, ez talán az új mottóm is lehetne. (csak már annyi van)

Nos, jelen bejegyzésünk főhőse, Dr. Stanley Forwand, aki úgy döntött, hogy mindenáron megtalálja lelki társát, kerül, amibe kerül.

Nem sajnálva sem időt, sem pénzt, hat éven át kereste internetes társkeresőn az igazit. Több ezer dollárt költött repülőjegyekre, 70.000 mérföldet autózott el randikra, annak reményében, hogy talál egy biztos, normális, szerethető társat egy életre.

Dr. Stanley Forward, aki most 84 éves, 77 évesen vágott bele a nagy kalandba, és 83 éves volt, amikor egy októberi napon beteljesítette küldetését. Ekkor találta meg ugyanis Marjorie Barnes-t, a 73 éves Virginiából származó özvegyet a Match.com társkeresőn.

„Azonnal tetszett, mert nagyon-nagyon vicces volt.” - mondja Marjorie, aki dr. Forwanddal sms-ben kommunikált, mielőtt személyesen találkoztak volna. "Az elején megmondtam neki, hogy a humor nagyon fontos számomra."

Marjorie nem kispályázott, mielőtt még egyáltalán beszéltek volna telefonon, bedobta, hogy a férfi látogassa meg őt Virginiaban. Stanley félóra múlva küldött egy sms-t, hogy megvette a repülőjegyet, és megírta, hogy mikor várja őt Marjorie a reptéren.

merlin_163894557_68fea981-638a-44e3-9795-39ccf1abc79c-jumbo.jpg

Marjorie 19 évesen házasodott először, ez 11 év után válással végződött. 35 évesen házasodott másodszor, férje 2013-ban halt meg, 32 évig voltak házasok. Ellentétben Stanley-vel, Marjorie nem volt megszállottja a társkeresésnek, az elmúlt 5 évben kétszer randizott. "Mindkettőből hiányzott a spontaneitás és a humor, nem tudtak rendesen beszélgetni sem. Stanley-nek nincsenek ilyen problémái, sőt, alig lehet leállítani." -mondja.

Stanely 38 évesen házasodott először, mely 38 évig tartott, és 76 éves korában elvált. (Ez egyébként egy érdekes téma, kár, hogy erről nem írt részletesebben a cikk.) Stanley amúgy 2005-ben ment nyugdíjba, előtte egy kórházban a szívsebészeti osztály vezetője volt, most is dolgozik, heti 2 napot,ami azzal jár, hogy 2 órát kell vezetnie oda és vissza. Mellette pedig önkéntes is a helyi kórházban.
(Mindig mondom, hogy felejtsük el a teljes nyugdíjat és már most gondolkozzunk azon, hogy mit kezdünk magunkkal 60 felett.)

Nyolc hónappal a válás után, Stanley újraházasodott.
Olvastam, hogy az idősödő férfiak meghalnak ha egyedül maradnak és nem akartam, hogy ez velem is megtörténjem, mondja. De sajnos ez nem volt egy egészséges kapcsolat.
Másfél évvel később elvált, és 77 évesen az online társkeresés hajmeresztő világában találta magát.

Engem úgy neveltek, hogy ha valami igazán fontos a számodra és jó akarsz benne lenni, azért keményen meg kell dolgozni, hogy megkapd. Hát, én elég keményen megdolgoztam érte. Elképesztő történeteim vannak, könyvet írhatnék belőlük. - mondja Stanley.

Stanley és Marjorie november 2-án házasodtak össze, pontosan egy évvel azután, hogy megismerkedtek, a házuk medencéje mellett egy 20 fős társaság részvételével.

Mostantól soha nem leszel egyedül. - mondta Marjorie könnyek között Stanley-nek a szertartáson.

Forrás: New York Times

***********************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Hat éven át randiztam, mire 83 évesen megtaláltam a lelki társamat az Interneten Tovább
3 last minute karácsonyi ajándék felnőtt nőnek!

3 last minute karácsonyi ajándék felnőtt nőnek!

Adni jó, kapni még jobb! Vagy fordítva?
Én nem szoktam várni az alkalmakra, ajándékot akkor adok, amikor úgy érzem, hogy szeretnék valakit meglepni, nem amikor kötelező. Viszont ha éppen nem jut eszünkbe semmi, íme, 3 tipp az utolsó pillanatra!
Mindhárom ajánlat a Neverordinary közösségből jön, legyünk büszkék arra, hogy nálunk ilyen kreatív csajok vannak!

75388367_2688424724547706_5223488540486139904_n.jpg

 

FONTOS VAGY. Mikor mondták neked utoljára? Mikor mondtad te valakinek utoljára?
Még augusztusban találtam rá erre a képeslapra, akkor éppen nem lehetett kapni, most már igen.
A szóban forgó márka pedig a DOT FOR YOU, Baglyas Erika 5 éve alapította képzőművészként, időközben az egyszemélyes vállalkozásból kis csapattá vált márka fő célkitűzése, hogy olyan papír alapú tárgyakat tervezzenek és hozzanak létre, amik amellett, hogy hasznosak, és ragyogóak, még jóságot is visznek az emberek életébe.
Nos, ez a képeslap tökéletes karácsonyi ajándék távol élő barátainknak, én magamnak is beszereztem párat, arra az esetre, ha elbizonytalanodnék.
Az ára 990 Ft, többféle színben lehet kapni és a honlapon lehet rendelni.

79385190_2572267636213870_7197326239802064896_n.jpg

79938389_2572268012880499_2026263672153702400_n.jpg

Idén a márka 5. születésnapja alkalmából egy különlegesen szép, limitált kollekció látott napvilágot, lásd a fenti képet. A vászonborításon egyedi hőfólia prégeléssel díszített festői, érzéki, játékos felületek láthatóak. A kapszulakollekció lapszélei aranyozottak, minden példány kézzel számozott. A tradicionális könyvkötészeti díszítő technikával készített kézműves EXKLUZÍV IRKA 2020 határidőnaplók között nem találni két egyformát, igazi gyűjtői darabok! Különböző, exkluzív csomagolásban meglepetés csomagként kézbesítik, minden példányhoz 1db fekete FONTOS VAGY képeslapot kapunk ajándékba.

80403165_2752881158102062_2974558228811087872_o.jpg

A képen Az új hajammal és a Panyi Zsuzsi fülbevalómmal pózolok, szerintem 2 hete egyfolytában hordom!
Zsuzsi 2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval kezdett bele az üvegékszer készítésbe, már az első ékszereknek óriási sikere lett és fél év elteltével saját kemencét vásárolt. Vállalkozását kicsi gyerekei mellett indította el, otthon tervezte és készítette ékszerkollekcióit.

longok-2-570.jpg

 

Most karácsonyra minden csomagban olyan ékszereket álmodott meg, amelyeket kifejezetten erre az időszakra készített és nem kaphatóak a panyizsuzsi kollekcióban, így biztos lehetsz benne, hogy ilyen nincs az ajándékozottnak! Az ékszerek csodálatos, arany feliratos fekete díszdobozban, masnival átkötve érkeznek és az áruk kedvezőbb, mintha külön vennéd meg őket.

screenshot_20191220-231718_instagram.jpg

Ha lenne szivarzsebes zakóm, biztosan vennék egy ilyet, de egyelőre még nincsen.
Viszont ez egy tökéletes last minute ajándék annak, akinek van. Vagy szeretne.
Az AIAIÉ azaz Hegedűs Zsanett által tervezett ruhák védjegye a személyre szabott tervezés és a finoman kidolgozott részletek. A tervező kreativitása és a megrendelő saját személyisége közösen alakítja ki a vágyott tervet, a magas minőségű kidolgozás az egyedileg, méretre készült ruhák különlegessége. Az AIAIÉ bespoke design termékei az egyediség luxusát adják a magabiztosan stílusos, személyiségüket felvállaló nőknek és férfiaknak 1995 óta. Itt olvashattok egy interjút Zsanett-tal:
ITT.

Honlap

******************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

3 last minute karácsonyi ajándék felnőtt nőnek! Tovább
Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket

Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket

stfelix-amy-sherald-portrait-michelle-obama_2.jpg

Az elmúlt 22 évben egy ismeretlen adományozó 25 000 dollárt adott több száz női művésznek az Anonymous Was a Woman nevű program égisze alatt.A programot azért hozta létre, hogy 40 év feletti művészek számára nyújtson pénzügyi támogatást kreatív karrierjük megvalósításához. 

Eddig 220 művész részesült ebben a juttatásban, ami összesen 5,5 millió dollár támogatást jelent.

A most 78 éves Susan Unterberg, fotóművész, a titkos adományozó, 22 év után tavaly fedte fel magát, azzal indokolva, hogy úgy érzi, hogy így könnyebb kiállni az ügy mellett, amikor hallatja a hangját. Unterberg amúgy apai örökségéből fizeti a támogatást.

susan-unterberg-portrait-by-alain-simic.jpg

Tudtátok? A női művészek alkotásai az USA és Európa állandó múzeumi gyűjteményeinek csupán 3–5% -át teszik ki.

Amy Sherald például az egyik művész, aki pénzt kapott, ő festette Michelle Obama portréját a washingtoni National Portrait Gallery-nek. Mint olvastam, Sherald ennek az adománynak köszönhetően tudta kifizetni a stúdiót, ahol meg tudta festeni a portrét. 

Engem nem bíztatott senki, hogy legyek művész, mondja Unterberg, aki akkor ment el művészeti iskolába, amikor a lányai elkezdtek iskolába járni. Akkoriban a nőkről akkor írtak az újságban, ha férjhez mentek vagy meghaltak.  

 

******************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket Tovább
45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

zs_fokep.jpg
Csóra Zsanett-tel pontosan 10 éve találkoztam először Pécsett, ahova munka miatt sodort az élet, és ahol ő a város legjobb éttermét vezette. Sokat találkoztunk, de akkor még fogalmam sem volt, hogy 10 évvel később a blogon fogok majd írni róla, azért mert Zsani pontosan azt csinálja, amit mindannyian szeretnénk: jól érzi magát az életében, mellette pedig folyamatosan új dolgokba vág bele, és valósítja meg gyerekkori vágyait, igazi 40 feletti példakép! 
screenshot_20191116-180037_instagram.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy matek-tesi tanár akartam lenni. 

A sport gyerekkoromtól meghatározó az életemben. Zalaegerszegi vagyok, ott jártam speciális testnevelés osztályba az általános iskolában, nagy dicsőség volt, hogy felvettek, mert csak jó sportoló és jó tanuló (!) gyerekek lehettek ott. Alsóban torna-, úszás versenyeken is indultam, de harmadiktól már az atlétikáé volt a főszerep. Hál' Istennek sikeres voltam, így mindig örömmel mentem edzésekre, bár valószínű azért voltam sikeres, mert heti 4-5 edzésünk volt, plusz a sport osztály heti 2 úszás és még 3 tesi volt, délutánonként meg az udvaron fociztam a fiúkkal, fogócskáztunk, bújócskáztunk, bunkert építettünk...egész nap mozogtunk, ami a mai gyerekeknél hiányzik. Aztán egyetemen a versenysportot abbahagytam, de az egyetemi kosár csapat tagja voltam, indultunk a kispályás foci bajnokságban, ping-pong, csocsó, minden, ami mozgás, sport, jöhetett.  

Nehéz definiálni a foglalkozásomat, a gyerekeim is mindig kérdezik! Először elvégeztem a Közgazdaságtudományi egyetemet, utána három évig PhD tanulmányokat folytattam, majd jött a jogi egyetem Pécsett. Mindig is matek- tesi tanár szerettem volna lenni, így természetesen tanítottam, előbb középiskolában, majd Pesten a PSzF-en és a Külker Főiskolán pénzügyi, adó és mikro-, makró ökonómiai tantárgyakat. Imádtam!

Hat éve pedig Bécsbe költöztünk, ahol fociedző vagyok! 
Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, megértjük egymást, kölcsönös a bizalom.
Bár ez még mindig nem tesi tanár, gondolkozom, hogy azt is elvégzem, mondja nekem a telefonban. 
Egy A ligás u12 fiú csapatot irányítok már 3 éve, ahol a legkisebb fiam is rettentően ügyesen focizik, ő már korosztályos válogatott is.
fb_img_1573924251943.jpg

Nálunk a sport kötelező,  a lelki és testi egyensúlyhoz szükség van rá, így mindhárom fiam ebben az egyesületben focizik, a kislányunkat is elhoztuk ide, pár alkalommal jól érezte magát, majd közölte, hogy inkább balettozna...

42 évesen, azaz három éve kezdtem újra az atlétikai versenyzést, a magasugrás a fő számom, ebben indulok a világversenyeken is, de mellette indulok távolugrásban, gerelyhajításban és súlylökésben is az országos bajnokságokon.

Szeretnék példát mutatni, egészségesnek maradni minél tovább, és megmutatni, hogy 40 feletti is lehet jól kinézni! És nem utolsó sorban, 2020-ban Torontóban versenyezni a világbajnokságon.
Amikor kérdezem, hogy miért pont az atlétika, azt mondja, az atlétika választotta őt. Tudtam jól ugrani, futni, kislabdát hajítani, és jó koordinációs készséggel rendelkezem. Ez egy egyéni sport, így a teljesítményem csak tőlem függött, és függ most is. Minden nap mozgok, hetente 2-3 alkalommal futok 3-5 kilométert, mellette erősítek a kis focistákkal edzésen heti háromszor. Télen alapozáskor heti egyszer konditerembe megyek, versenyek előtt kb. hatszor elmegyek magasat ugrani. Addig fogok sportolni, amíg bírom, amíg jól érzem magam, amíg pluszt nyújt a mindennapokra. Nem edzem a halálba magam.

De a sport miatt kevésbé vagyok fáradékony, jókat tudok kirándulni a gyerekekkel, erősebb a szívem, szeretem, hogy vannak izmaim, és feszes a bőröm. Persze reggelente már nem úgy ugrok ki az ágyból, mint 20 évesen, de rövid nyújtózkodás után helyreállnak a dolgok. Az öregedéssel kapcsolatban, amit észrevettem, hogy a szemem romlott, de szemtornával javítható, és persze ráncosodok, de ez a sok vigyorgástól van.

Nem félek az öregedéstől. Ugyanis, azt érzem, hogy egyre jobb az életem, nálam tényleg igaz, hogy 40 felett kezdődött igazán az élet!
Sport, jó ételek, jó társaság, szórakozás, mosolygás, boldogság, jó film, jó könyv, pozitivizmus. A férjem sokat segít, támogat az atlétikában is, mindig együtt megyünk a nemzetközi versenyekre, sok erőt ad. Naponta beszélek húgommal, aki amúgy pszichiáter orvos, de természetgyógyász is, aki mindig feltölt erővel, ha fogytán vagyok. Vele és a többi barátnőinkkel szoktunk poénkodni, hogy majd öregkorunkra kibérelünk egy menő öregotthonban egy szupi szintet, és ott fogunk “bulizni”! 
received_405864043631889.jpeg
A legbüszkébb a négy gyerekemre vagyok! Imádom, hogy mind különböző, de mégis hasonlítanak egymásra, cukipofák, viccesek, okosak, sportolnak, életre valók. 

Ha a versenyeimet kérdezed, az első Európa Bajnokságomon Aarhusban 2017-ben elért eredményemre, amikor 140 cm-t ugrottam borzasztó időjárási viszonyok között, ezzel az 5. lettem, ez volt az első nemzetközi versenyem, szuper volt, baromi büszke voltam magamra!
fb_img_1573924127569.jpg

2018-ban 6. lettem EB-n és VB-én is, 2019 szeptemberében EB-én ismét 135 cm fölé repültem, így 6. lettem, nagyon-nagyon boldog voltam, ugyanis augusztusban volt egy sérülésem, varrták a fejemet, és pont nem sportolhattam 10 napig a verseny előtt, és ennek ellenére ilyen jót ugrottam. A legidősebb voltam a W40-ben, egyedüli 1974-es. Ötévente vannak a korosztályok, jövőre már W45-ben indulok. 
screenshot_20191116-180135_instagram.jpg
Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa legjobb 1974-es születésű magasugrója vagyok az EB eredmény alapján.
Idén az országos bajnokságon távolugrásban, és gerelyhajításban is első lettem, súlylökésben második. Ez egy szuper év volt!
fb_img_1573924139746.jpg

Amúgy sokan vagyunk világszerte senior atlétanők, minden évben egyre többen, ami nagyon inspiráló.
Jó lenne, ha minél többen látnának minket, hogy igen, ennyi idősen is lehet ilyen kondiban lenni, és hogy a sport rengeteg mindenben segít. Magyarországon aktívan kb. ötvenen vagyunk. A legidősebb W80-ban versenyez, azaz 80 feletti. Ezért is jó világversenyekre menni, mert ott lehet igazán látni, hogy 60 felett is baromi jól nézhet ki egy nő! Mindig erőt ad a folytatáshoz.  
screenshot_20191116-180354_instagram.jpg

Nálam a pozitivitás alap.
A mottóm: Kezd a napot egy mosollyal! Ha mosolyogsz, a jó emberekkel csodát teszel, a seggfejeket az őrületbe kergeted! 
A legfontosabb, hogy maradj mindig pozitív, és ne vitatkozz feleslegesen!  Másnak is lehetnek problémái Ha valaki hússzal megy előttem az úton, akkor nem ordítom le a fejét, hogy menjél már öreg.
fb_img_1573923977220.jpg
Jelmondataim:
  • Öltözködj színesen, legyél más, mint a többi, ne szürkülj bele a mindennapokba!
  • Táplálkozz egészségesen, egyél mindent, de ésszel. Lehetnek habzsoló napok, amikor a szervezeted kívánja, de ésszel.  A “mit főztél anya?” kérdésre a válaszom “nagyon finom, tiszta egészséges.“- a gyerekeim már röhögnek, “Aha, tuti finom”! De persze finom is, és eszik.
  • Ne szennyezd a környezeted! Szívügyem a szelektív szemétgyűjtés.
  • Ne veszekedj! Nem szeretem az erőszakot, a háborút, két ember között sem, véleményem szerint minden megoldható diplomatikusan.
Imádok utazni, új helyeket felfedezni. Mivel külföldön élünk, ezért minden nyarat azzal kezdjük a húgomékkal, hogy Magyarországon elmegyünk 5 napot kirándulni, hegyet mászni, ismerd meg hazád program. Balaton észak, Börzsöny, Mátra pipa, jövőre Bükk jön:)  Mindig anyu, apu, 2 lánya és a 8 unokája megyünk együtt, a család nagyon fontos számomra, a szüleimmel naponta beszélek telefonon.
screenshot_20191116-180202_instagram.jpg

Könyv: Leslie L. Lawrence, Rejtő Jenő, most olvasom a Pál utcai fiúkat, Tüskevárt, amik most nagyon tetszenek!

Filmek: vígjátékok közül: Sex and the City, Brigitte Jones, Mamma mia, klasszikusok: Forrest Gump, Dirty Dancing, Pretty Woman, Grease, Kill Bill, Ponyvaregény, sorozatok: Star Wars, Harry Potter, Karib-tenger kalózai, Rocky, Valami Amerika, mesefilmek: Cápa mese, Némó kalandjai, Verdák, Shrek,Toy story, Jégkorszak. Ezek közül bármelyiket bármikor megnézném, bár nem sok időm van rá.

Zene: mostanság lounge, nyugi zene, zongora koncerteket is szívesen hallgatok, amióta a második fiam magától tanul iszonyat ügyesen zongorázni. Családi hagyomány a rockzene is. Gyakran járunk például Iron Maiden koncertre. Na, ott például Bruce Dickinson, az énekes, igazi 60 feletti példakép, hihetetlen mit művel a színpadon! Emellett versenyszerűen vív, hivatásos repülőgép pilóta a legnagyobb gépeken, számtalan egyetem dísztoktora irodalomból, zenéből, filozófiából. Jó 10 éve Rómában koncert után ugyanabban a szállodában laktunk és koccintottunk, elképesztő energia árad belőle, örök élmény marad..

Étterem: Ez jó kérdés! Mint tudod, igazi “gourmet” éttermeket vezettem Pécsett, amelyek országosan is top 10 éttermek voltak, így akár eléggé válogatós is lehetnék az alapanyagra és az elkészítésére. Viszont ez csak annyit jelent, hogy szívesen eszek akár csak egy Schnitzelsemmel-t is ebédre, de akkor a rántott hús legyen friss, a panír ropogós ne vizes, a zsemle meg ne felfújt, hanem kovászos, mint ahogy jöhet hozzá kovászos uborkában is. Néha a legkisebb focipálya melletti szurkolói kantinokban is fellelhető ilyesmi Ausztriában.
 
Foci: Az olasz foci az etalon a taktika miatt, az Inter meg a kedvenc csapat a családban, néha akár Milánóig elmegyünk egy-egy bajnoki “tanulmányútra”. Élőben teljesen mást láthat a “szakember”, egyszerre lehet átlátni az egész pályát, például hogy mit csinálnak, hogyan és miért a védők, amikor még az ellenfél védelménél van a labda. Ilyesmit a világ legjobb technikájú tévés közvetítései sem tudnak visszaadni, az atmoszféráról nem is beszélve. Elképesztő a kollektív energia, ami 70 ezer szurkolóból árad. Ennyi, egyet dobbanó lélektől az épület, azaz stadion sokszor abszolút spirituális hellyé válik. A San Siro stadion az újkori  Milánó  temploma lett, s bár újat kell helyette építeni, az emberek nem engedik lebontani. 
Persze a legjobb csapat mindig a ZTE marad!

fb_img_1574253584646.jpg

Koeman fivérek, Erwin és Ronald, edzők

fb_img_1574253609368.jpg

Marcel Koller, osztrák szövetségi kapitány

fb_img_1574253657024.jpg

Luciano Spalletti, edző, legutóbb az Inter-nél

********************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója Tovább
Orsikám, világhírű lettél itthon!

Orsikám, világhírű lettél itthon!

Iványi Orsolya

Orsikám, világhírű lettél itthon, gratulálok! - írta Mici barátnőm, és tényleg, pont így érez az ember, azaz én, amikor megláttam magam a Nők Lapjában. 

A minap megjelent interjú mérföldkő számomra több szempontból is, ezért is írok róla külön blogposztot, hogy mindig emlékezzem majd rá: Nők Lapja X Vichy X Neverordinary

Először is, a Nők Lapjáról beszélünk, mely Magyarország első számú női hetilapja* 70 éve. Magam is meglepődtem ezen a számon. Most már elmondhatom, hogy én is a történelmük része lettem.

Az interjú promócióban jelent meg a Vichy-vel, azzal a céggel mely mellém állt, hogy együtt változtassuk meg a menopauzáról kialakított negatív képet, és ne kezeljük tabuként ezt a folyamatot, melyen minden nő keresztül megy élete során. Ezúton is köszönöm nekik és várom a folytatást. 

A Vichy-t 80 éve alapította egy bizonyos dr. Prosper Haller, gondoltátok volna? A Vichy Termál Központban dolgozott, ott fedezte fel a Vichy termálvíz sebgyógyító hatását, majd megalapította a céget. 

Szóval, két igencsak nagy múltú márka között ott vagyok én, aki próbálja szépen lassan megvalósítani az ötleteit, álmait (?), és most egy lépéssel megint közelebb kerültem hozzájuk. 

Mert itt nem rólam van szó. Rólunk van szó, 40 feletti nőkről, én pedig mint egy szócsatorna mondom ahol lehet, hogy mi mit gondolunk!

"A mai negyvenes, ötvenes nők sosem voltak még ennyire újítóak, kísérletezőek, motiváltak és ambiciózusak. Másképpen élnek és más értékeket képviselnek, mint az anyjuk vagy a nagyanyjuk. A viselkedj a korodnak megfelelően frázis már a múlté. Folyamatosan tágítjuk a határainkat, és nem úgy élünk ahogy kellene, hanem ahogy szeretnénk. Sosem késő és semmihez sem vagy túl öregek. Új vállalkozásba vágunk vagy új karriert találunk, ha ahhoz van kedvünk egyedül utazunk, és nem azért mert nincs kivel, randizunk, önmegvalósítunk, és igen, ki szoktunk jönni a konyhából!"

Köszönöm azoknak, akik gratuláltak, azoknak is, akik a cikk hatására kezdtek el követni/olvasni, remélem, nem fogok csalódást okozni, bár elég magas a mérce, de én meg tele vagyok izgi tervekkel! És hamarosan jön a YouTube csatorna!!!

Itt még meg kell jegyeznem néhány dolgot, a pontosság kedvéért, meg ha valaki nem ismeri a "munkásságomat", furcsa lehet, hogy miért emelek ki egy PR cikket. Azért, mert igenis büszke vagyok arra, hogy a Vichy engem választott erre az interjúra. Aztán azért is, mert nálam nem folynak a személytelen, unalmas szponzorált posztok, nem is fognak. Nem a blogolásból élek (egyelőre :D), így nincs rajtam nyomás, azzal dolgozom, akivel tényleg szeretnék. 

screenshot_20190929-230117_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230146_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230131_onedrive.jpg

*Azt az álláspontomat, hogy a Nők Lapjára ráférne az arcfelvarrás, még mindig fenntartom, kevesebb retus a címlapnőkön, vagányabb divat ötletek, progresszívabb témák, csak néhány ötlet.

Orsikám, világhírű lettél itthon! Tovább
Az erős az új szexi

Az erős az új szexi

Írta: Törőcsik Edit

incollage_20190829_175236751.jpg
A menopauza vagy az azt megelőző pre-menopauza mit hozott ki belőlem?

Évekig csinos akartam lenni. Értsd: vékony.
Ez azért vicces, mert egyszerűen nem vagyok az az alkat, de nem adtam fel, törekedtem rá.
Aztán mégiscsak átalakul a test.
A terhesség, szülés is változtatott, például mivel keresztben feküdt a gyerekem, a csípőm szélesebb lett és lábam is megnőtt, aztán meg ahogyan nőttek a számok a szülinapi tortámon, úgy lassult le az anyagcserém, és lett rajtam mindenhol egy kis zsír.
És ez a zsír akkor is ragaszkodott hozzám, amikor vékony voltam.
Akkor a fat skinny kategóriájába tartoztam.
Pedig a sport jelen volt az életemben, de nem voltam tudatos.

Aztán három évvel ezelőtt rájöttem, hogy erős akarok lenni. Fizikailag.
Meg hogy ne legyen a csontjaimmal gond.
Akkor izmos leszek, döntöttem el.
Most ez a projektem megy.
A zsír még ragaszkodik hozzám, mert az étkezésem még nem eléggé tudatos.
A kamasz fiam elment a Szigetre, egy hétre, szóval nem sokat aludtam, ellenben éhes voltam, nem tett jót.
Izmot építek, erősödök, mindezt 40 felett, heti négy edzéssel.
Nagyon élvezem, hogy napról napra változom.
Még azt is el szoktam képzelni, hogy ez most mennyire jó a testemnek és nekem.
És nem zavar, hogy lassú vagyok.
Persze, mihez képest.
Mert aki már gyerekként ügyesen járt kézen, az, ha huszonévig sem csinálja, akkor is tudja.
Én nem tudtam, most tanulom.
Idei nagy tervem még a hand stand walking.
Az a legdurvább, hogy az erőm meg is lenne hozzá, csak ennyi idősen, ennyi tapasztalattal a hátam mögött, már tele vagyok/ vagyunk félelemmel.
Ezért azt csinálom, hogy minden nap háromszor negyvenöt másodpercig kézen állok, hogy megszokjam, nem is félelmetes, hogy a fejem ennyire közel van a földhöz.

Összefoglalva: az erőre gyúrok, így negyven felett. 

**************************************************
Törőcsik Edit vagyok, 44 éves jogász, későn érő, és lassan már tudatos.
Negyven felett kezdtem a saját életemben és a saját testemben tudatosan élni, majd változtatni.
Persze még mindig vannak hiányosságaim, fel kellene hagynom a stresszevéssel, de a sporttal, saját érdekemben soha! És persze peace and love!

3-003.jpg

4-004.jpg

1-001.jpg

2-002.jpg

5-005.jpg

6-006.jpg

7-007.jpg

He te is megosztanád a történetedet, írj nekem: hello@orsolyaivanyi.com

Az erős az új szexi Tovább
Kilenc pink papucs

Kilenc pink papucs

Írta: Iványi Orsolya

Azt mondják, aki a rózsaszínért rajong, az nem szeretne felnőni. 
Nos, engem teljesen hidegen hagy, hogy ki mit mond, a pink szuper szín, tök mindegy hány évesek vagyunk.
Papucs keresésben vagyok, a tavaly vásárolt (leárazott) Kenzo pink papucsom ugyanis kezd kilyukadni.

Íme, ezeket mind az Asos oldalán találtam, viszonylag gyorsan kiszállítanak (1 héten belül) és ingyenes a visszaküldési lehetőség, hátha más is éppen keres.

Egyelőre bizonytalan vagyok, de a szőrős télre nagyon jól jönne!

incollage_20190806_234255540.jpg

Puma - 40 euro
incollage_20190806_234534971.jpg
Levi's - 34 euro


incollage_20190806_234822281.jpgNike - 17.49 euro

incollage_20190806_235634043.jpg

ellesse - 44.99 euro

incollage_20190806_235829263.jpg

Hunter - 41.99 euro

incollage_20190806_235051432.jpg

Asos - 13.49 euro

incollage_20190806_235335863.jpg

Asos - 11.49 euro

incollage_20190807_000822514.jpg

Asos - 13.99 euro

incollage_20190807_001142227.jpg

Adidas - 24.49 euro

**********

Itt is vagyok: Instagram

Kilenc pink papucs Tovább
Rólam

Rólam

screenshot_20191024-120341_onedrive.jpg

Szabad Föld, 2019. október 18.

*************************************************************************************

screenshot_20190929-230117_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230146_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230131_onedrive.jpg

screenshot_20190929-230355_onedrive.jpg

 

NŐK LAPJA, 2019. szeptember 25.

*****************************************************************

Ma Magyarországon nőként a születéskor várható élettartam 79 év. Átlagos magyar nőként életünk második fele tehát 40 éves korunkban kezdődik. A 40+ női korosztály mégis alulreprezentált a (közösségi) médiában, és kevés hazai életmód blog vagy éppen Instagram oldal foglalkozik azokkal a témákkal, amik specifikusan őket érdeklik. Ki mást fagattam volna erről az érdekes témáról, mint Iványi Orsolyát, ugyanis Orsi 40 felett kezdett teljesen új életet (ekkor ment férjhez és lett belőle toszkán farmernő), "Neverordinary" c. blogja pedig itthon szinte egyedüliként dedikáltan ennek a korosztálynak szól. Klubja pedig most már nem csak online, hanem offline találkozóhely is.

*****************************************************************

TV2, Mokka - Még mindig tabu a klimiax -  A közösség ereje segíthet

***************************************************************************************** teljes_kepernyo_rogzitese_2019_10_24_151804.jpg

A nők szégyellik, titkolják, a környezet pedig mit sem tud a folyamat velejárójáról. A változókor még mindig a női lét mumusa, pedig a tünetek ellen már lehet tenni és lelkileg is fel lehet készülni a hormonális változásokra. Ahogy például Gwyneth Paltrow is mondja: ideje újragondolni, mit is jelent a menopauza.

Iványi Orsolya menopauza aktivistaként mutatkozik be, amikor telefonon keressük.

“Ezt a megnevezést magamnak találtam ki, mivel nem vagyok orvos, viszont szeretném, ha a menopauza témáról többet, nyíltabban kommunikálnánk” - magyarázza.

A kommunikációs tanácsadó Neverordinary blogján tavaly szeptemberben kezdett el foglalkozni a témával. Létrehozott egy zárt Facebook csoportot is, mert úgy tapasztalta, hogy a változókorral egyedül hagyták a nőket. Pár nap alatt ötszázan csatlakoztak, ma a létszám 1600 főnél tart, ami mutatja, hogy van igény a kibeszélésre. A tagok folyamatosan töltik fel a tapasztalataikat, már nemcsak a menopauzáról, hanem úgy általában a 40 feletti élet témáiról is.

FOLYTATÁS ITT!

Divány, 2019. április

*************************************************************************

36316658_10216871563521402_1852734675429097472_n.jpg

Silhoutte Magazin, 2018. nyár

****************************************************************

TV, Mokka - Nők a nőkért: nem a korom határozza meg az életemet

*************************************************************************

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_06_29_105816_bmp.jpg

Tovább a cikkhez! 

 ***************************************************************************************************

20180407_193716.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_10_10_162627.jpg

Tovább a cikkhez! 

********************************************************************************************************

20180327_214238.jpg

 

Rólam Tovább