Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Azt veszek fel, amit akarok és amikor akarom. 40 felett is.

Azt veszek fel, amit akarok és amikor akarom. 40 felett is.

Történt a minap, hogy Hilary Barry (50) új-zélandi tévériporter egy ejtett vállú (ha jól mondom) felsőben vezetett műsort, így kilátszódott az egyik válla, amivel egyébként semmi probléma nem volt, csinos nő.

Nos, egy néző, név szerint Geoff azonban nem így gondolta és a következőt üzente a műsornak a Facebook-on: „Kérem, ösztönözzék Hilaryt, hogy öltözködjön megfelelően. A vállmutogatás a fiatalok előjoga."

bb15kqt9.jpg

Hilary természetesen nem hagyta annyiban és kitette az Instagramjára Geoff kommentjét, és reagált is rá:
"Klasszikus életkoron alapuló megszégyenítés Geofftól. 
A félreértések elkerülése végett, azt veszek fel, amit akarok és amikor akarom." 

Másnap egy fürdőruhás képpel üzent Hilary, nagyon helyesen:
"Ez minden Geoff-nak szól, aki valaha is beszólt egy nőnek, hogy mit kellene viselnie vagy melyik testrészét kellene takargatnia. Nekünk ne mondja meg senki, hogy mit viseljünk: Se most, se máskor."

ea0ydwzucae6jku.png

Bevallom, eddig sem értettem, hogy mit jelent az, hogy öltözködjem a koromnak megfelelően vagy hogy takargasam magam, mert 40 felett vagyok. 
Valahol le van írva, hogy 45 évesen vagy 46 évesen és így tovább, mit HORDHATOK??
És ki írta le? 

Több gondolat is csapong a fejemben.

A férfiaknak fogalmuk sincs arról, hogy a nők mennyit szenvednek egész életükben azon, hogy megbékéljenek a saját testükkel, elfogadják saját testüket. 40 felett meg bejön a képbe még a menopauza is (perimenopauza 40 körül már kezdődhet), az öregedő test elfogadása egy újabb kihívás.
Tudom, ez így rosszabbul hangzik, mint a valóság, mert én például most érzem magam a legjobban a bőrömben (45), és 10 éve nem voltam ilyen jó formában,mint most, persze sok munkám is van benne, de nem bánom.
(Szándékosan nem vékonyat írok, mert nem vagyok vékony, nem is akarok az lenni, de ezt majd egy másik posztban kifejtem.)

Biztosan láttátok már ezt a karikatúrát:

Csinos nő belenéz a tükörbe és ezer gondolat fut át a fején: túl nagy/kicsi a mellem, vastag a bokám, kövér/sovány vagyok, ráncos vagyok és így tovább. 
Egy nem túl jóképű, túlsúlyos pasi belenéz a tükörbe és egy gondolat jelenik meg a fejében: micsoda Adonisz!

Nos, azt gondolom, hogy mindenki öltözzön úgy, ahogy akar, mindegy hány éves, csak legyen tőle boldog, érezze magát jól benne. 

Ha valaki attól érzi jól magát, hogy kötözött sonkának öltözik, akkor hadd legyen attól boldog. 

Én amúgy is végtelenül megértő vagyok, néha én is végignézek magamon, az én esetemben a színeket és mintákat keverem mesterien néha, ez mások szerint néha vállalhatatlan, de én meg annyira jól érzem magam ettől..nem tudok mit tenni!

Szóval, 40 felett is lehet hordani a leopárdmintát, a szakadt farmert és a miniszoknyát is.
Talán a crop top a kivétel. :D

******************************************************************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Azt veszek fel, amit akarok és amikor akarom. 40 felett is. Tovább
Ha éppen nyári ruhát vennél, íme 30 ötlet!

Ha éppen nyári ruhát vennél, íme 30 ötlet!

Számomra a legkényelmesebb nyári viselet a ruha.

30 fokban ki nem állhatom a nadrágot, vagy bármit, ami szűk és rámtapad. 

És mivel eljött a nyári leárazások ideje, íme, 33 ruha, nagyrészük leárazott és 100 euró alatt van. 

Szándékosan nincs benne fekete vagy sötét, én már pár éve nemet mondtam a feketére, egyszerűen nem érzem már jól magam benne, mondjuk 20 évig hordtam rendesen, ideje volt a színek felé fordulni!

Én még nem döntöttem, egyelőre a kék H&M és a lila COS között őrlődöm! 

Jó böngészést!

black_minimal_fashion_photo_collage.png

COS

black_minimal_fashion_photo_collage_1.png

black_minimal_fashion_photo_collage_2.png

H&M

black_minimal_fashion_photo_collage_3.png

Boden

black_minimal_fashion_photo_collage_4.png

black_minimal_fashion_photo_collage_5.png

answear

 black_minimal_fashion_photo_collage_6.png

IMOGEN

black_minimal_fashion_photo_collage_7.png

MONKI

black_minimal_fashion_photo_collage_8.png

Adolfo Dominguez

black_minimal_fashion_photo_collage_9.png

EAST

 ************************************************************************************************************

 ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

 

Ha éppen nyári ruhát vennél, íme 30 ötlet! Tovább
A Brown nővérek 40 éve

A Brown nővérek 40 éve

flowers-nn-1976.jpg

Nicholas Nixon, fotóművész első alkalommal 1974-ben, kvázi unalomból fényképezte le 25 éves feleségét, Bebe-t és annak három húgát, a 23 éves Heather-t, a 15 éves Mimi-t, és a 21 éves Laurie-t, egy családi ebéd után. Annyira nem tartotta érdekesnek a képet, hogy ki is dobta. 

Aztán egy évvel később megint készített egy képet róluk és aztán 40 éven keresztül minden évben.

A képen lányok/nők ugyanabban a sorrendben álltak be mindig, így pontosan lehet látni, hogyan változtak az évek alatt. 

Egyszerre felemelő és megrázó végignézni a képeket, mert ez az elmúlás, a halandók így öregszenek.

Manapság, amikor minden az ifjúság hajszolásáról, ritkán látunk ráncokat, gravitáló bőrt vagy ritkuló hajat. 

Érdekes végignézni, ahogy a nővérek egymáshoz viszonyulnak, főleg ahogy egyre öregebbek, egyre jobban ölelik egymást, szinte érezzük az egymáshoz fűződő intimitást.

Semmit nem tudunk rólunk, mi történt velük az elmúlt 40 évben és mégis. Ott van szemükben, a tartásukban, a ruháikban, ahogy a hajuk változik, ahogy belenéznek a kamerába az elején és a végén, néha látni a vidámságot, néha a szomorúságot, fáradtságot, néha csak az életet.

Érdemes úgy végignézni a képeket, hogy mindig csak egy nőt figyelünk. 

A projekt folytatódik, a cél folytatni, amíg lehet, ami azt jelenti, hogy amíg van kit fotózni.

 

A Brown nővérek 40 éve Tovább
Miért részesítik előnyben a francia nők a gyógyszertári márkákat?

Miért részesítik előnyben a francia nők a gyógyszertári márkákat?

screenshot_20200611-101839_pages_manager.jpg
Manapság minden nap kinő egy új kozmetikai márka a bokorban, ami egyrészt szuper, mert izgalmas kipróbálgatni az új dolgokat, másrészt engem elbizonytalanít, mert nagyon nehéz kiigazodni, hogyan válasszak?

Persze, én még csak 2 éve vagyok tudatos bőrápoló, így igazából én még kezdő vagyok, de lelkesen tanulom a szakmát, 44 évesen döbbentem rá, hogy a rendszeres és elkötelezett arcápolás valóban tud eredményt felmutatni, még ebben a korban is.

Ma már ki merek tenni egy #wokeuplikethis képet is, nyilván nem leszek már sosem olyan, mint 20 éves koromban, de nem is akarok, viszont mindent megteszek annak érdekében, hogy védjem és ápoljam az arcomat. (Ha már ilyen későn jöttem bele a játékba.)
Pár napja olvastam egy cikket a Who What Wear oldalon, ami a francia nők bőrápolásáról szólt, amiben azt írták, hogy ők leginkább a gyógyszertárban kapható krémeket részesítik előnyben.

Nem kell mondani, ugye, hogy a francia nők (és a férfiak) híresek a jó megjelenésükről, és valószínűleg ezért az ország több milliárd eurós szépségiparának kell köszönetet mondani.

Jön a kérdés, hogy miért? Miben különbözik egy gyógyszertári krém a drogériában kapható krémtől vagy egy luxuskrémtől?

A kulcsszó: dermokozmetika. A gyógyszertárakban kapható kozmetikumok ugyanis ovosi kozmetikumok.

Bevallom, nekem ez újdonság volt, amikor elkezdtem a Vichy-vel dolgozni, mert ezt nem tudtam, persze azt gondoltam, hogy nyilván ha valamit gyógyszertárban árulnak, akkor annak komoly szűrőn kellett keresztülmenni, így ez kifejezetten tetszett, hogy orvosi háttérrel erősített a márka.

Ahhoz, hogy egy márka dermokozmetikai készítmény legyen, komoly klinikai kutatás-fejlesztési tevékenység szükséges, a most megjelenő új márkáknak nagy valószínűséggel ilyenre az elején nincs túl nagy költségvetésük.

A bőrgyógyászok szerint a dermokozmetikumok megbízhatóbbak, mert ezeknek a technológiája magasabb színvonalú, orvosok tesztelik az eredményeket, több pénz és nagyobb tudás áll a hátterükben.
Nem véletlen, hogy a neves bőrgyógyász, dr. Kriston Renáta tartott számos online konzultációt az érdeklődőknek a Vichynél májusban.

A készítmények célja, hogy segítség és felerősítsék a bőr természetes védekező és megújító folyamatainak működését, így a kidolgozásánál szakemberek, orvosok, bőrgyógyászok dolgoznak.

Nekem plusz pont az is, hogy a gyógyszertárakban általában lehet termékmintát is kérni, ez azért is fontos, mert jó tudni, hogy milyen típusú bőrünk, aki nem biztos abban, melyik bőrtípusba tartozik, annak segíthetnek a minták.

Bevallom, sokszor érzem azt, hogy a Vichy alulértékelt márka, mert nem nyomul annyira, nincs akkora hype körülötte, viszont szép csendben itt munkálkodik lassan 90 (!) éve, ezt a szaktudást és tapasztalatot pedig nem lehet megkérdőjelezni.

Nem véletlenül mondják, hogy a legtöbb francia nő fürdőszobai polcán biztosan találsz egy Vichy Mineral 89-et.
Nem véletlenül az első márka volt, mely menopauzában lévő nőknek fejleszett ki termékcsaládot.

Úgyhogy mint plusz információ, amikor kozmetikai terméket vásárolunk, érdemes figyelembe venni a dermokészítmények előnyeit.
Kérdés: milyen Vichy terméket próbálnátok ki szívesen, tervezzük a következő nyereményjátékot!
*********************************************************************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg
**********************************************************************

Miért részesítik előnyben a francia nők a gyógyszertári márkákat? Tovább
Hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket?

Hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket?

20200605_130206.jpg

Amikor 10 éve elkezdtem blogot írni, azért vágtam bele, mert úgy gondoltam, hogy képes vagyok jó tartalmat gyártani, amire mások is kíváncsiak lehetnek, másrészt arra is kíváncsi voltam, hogy mi sülhet ki belőle.

Nem voltak üzleti elképzeléseim, és nem volt célom, hogy ebből éljek meg. Persze mindig felnéztem azokra, akiknek ez sikerült, méghozzá úgy, hogy hitelesek maradtak közben és nem égtek ki a tartalomgyártásban. Mondjuk, nem is sok ilyen van. 

Ennek a posztnak a gondolatát az adta, hogy csodálkozva láttam, hogy két olyan blogger is, akikre példaképként tekintek (LibertyLondonGirl - őt akkor kezdtem el követni, amikor annak idején Londonba költöztem és That's Not My Age - őt pedig akkor, amikor a 40 feletti nők lett a célcsoportom) és nagyon régi motorosok a szakmában, megírták a blogjukon, hogy bizony elérkezett az idő, hogy pénzt kérjenek az olvasóiktól bizonyos tartalmakért, különben nem tudják fenntartani a blogjukat. Azt is hozzáteszem, hogy mindketten adtak már ki könyvet. 

Tudom, hogy ez egy nehéz út, hiszen megszoktuk, hogy ami az Interneten van, az ingyenes. 
Vagy, hogy "de hát csak kiteszi a facebookra", mi ebben a munka? De erről majd lentebb. 

Nos, mit tudunk tenni, hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket? 

Nem is gondolnánk, hogy pénz nélkül is mennyi módon tudunk segíteni annak, akinek kedveljük a tartalmait. 

A következő tippeket úgy írtam össze, hogy nagyjából tudom, hogy egy cég milyen számokat kér egy bloggertől ahhoz, hogy lássa, kell-e neki, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Vagy hogy nekem mi segítene, annak érdekében, hogy például amikor írok egy cégnek, amivel szívesen dolgoznék együtt, vagy engem megkeres egy cég, akkor megfelelő számaim legyenek.*

Olvassuk el a posztot
Tudom, ez evidensnek tűnhet, de ez az alap.
Ugyanis ha mondjuk megkeres egy cég, hogy szeretne velünk együttműködni, akkor ez az első amit megkérdez, hogy hányan olvassák a blogot. Az alaposabbak kérnek Google Analytics hozzáférést is, de az ilyen ritka, mint a fehér holló, amikor pár nagyobb bloggertől megkérdeztem, hogy tőlük szoktak-e ilyet kérni, a válasz kb. az volt, hogy soha. Magyarországról beszélek. 

Kövessük a közösségi médiában
Igen, a második, amit megkérdeznek, hogy hány követőnk van itt meg ott. 
Persze ez azért trükkös, mert sokan még mindig vásárolnak követőket, aminek nyilván semmi értelme, hiszen ők csak ott vannak és semmit nem csinálnak, de sok cég még mindig itt ragad le, ahelyett, hogy az elköteleződést/engagement-et nézné az elérés/reach helyett. 
Én mondjuk nem szoktam felhívást tenni, hogy kövess meg lájkolj, én ezt idegennek érzem, kivéve a youtube csatornámat, ott annyira szeretnék 1000 feliratkozót. :)) 

Kommenteljünk, lájkoljunk, osszunk meg
Az előbb említett elköteleződés/engagement jelentése: az összes 
Reakciók (Reactions) + Hozzászólások (Comments) + Megosztások (Shares) + Kattintások (Post Clicks)
Ez a mutató azért fontos a cégeknek, mert ebből látszik, hogy mennyire aktív egy közösség.
Persze, hirdetéssel lehet az FB-én követőt, illetve lájkot vásárolni, de ez még mindig jobb, mint követőt vásárolni, mert aki a hirdetésre kattint, az él! 
Példa: Nálam az elmúlt 28 napban 44.500 volt az elérés és 38.200 az elköteleződés, ami azt jelenti, hogy nagy az aktivitás, amit én nagyon szeretek, mert nem szeretem az egyoldalú párbeszédet és szeretek inspirálódni a hozzászólásokból, megismerni az olvasókat. 

Vegyünk részt a nyereményjátékában
Általában amikor egy blogger nyereményjátékot hirdet, akkor a háttérben ott figyel egy márka és az ő termékei, így a bloggernek fontos, hogy látszódjon, hogy jó elérést tud biztosítani.

Iratkozzunk fel a hírlevelére
Én nagy hírleveles vagyok, rengeteg hírlevelet járatok, szeretek ezekből is inspirálódni. 
Az egyik jövőbeli tervem, hogy heti hírlvelet tudjak kiküldeni, nagyon szeretem összerakni is. 

Youtube videó
Na, ez egy külön tudomány, de a lényeg, hogy ha a bloggernek van csatornája, nézd meg a videót, iratkozz fel, lájkold, kommentelj, mert a YT így fogja előnyösebb pozícióba tenni a videót például a keresőben és így tudják mondjuk még többen megnézni. A számok megint, ugye. 

Pozitív visszajelzés
Van, akinél lehet visszajelzést hagyni a Facebook oldalon, érdemes írni valami szépet neki, sokat fog jelenteni.

Word of Mouth
Magyarul szájreklám vagyis ha egy rokon/barát/ismerős ajánl valamit, jobban hiszünk neki, mint egy reklámnak. Magyarul reklámozzuk a bloggert, ha elégedettek vagyunk vele. 

Tudom, hogy sokan nem is gondolkoznak el azon, hogy egy blogger vagy tartalomgyártó mennyi időt tölt el azzal, minden héten vagy nap, hozza a posztot, dolgozik vele, utánajár, képeket készít, eseményekre jár, stb és stb.

Emlékszem, amikor kiköltöztem ide Toszkánába, és fogalmam sem volt mi lesz a bloggal, Londonról már nem írhattam, mondta a férjem, hogy inkább keressek valami munkát, mert ennek így nincs értelme. Én meg mondtam neki, hogy nekem ez a hobbim és szeretem csinálni, és ha lesz pénz belőle, akkor lesz, ha nem, akkor nem. Szerencsés vagyok, hogy ezt megengedhettem magamnak. Úgy voltam vele, hogy kivárok, nem akarok és nem akartam bárkivel dolgozni, mert szerintem csak úgy van értelme, hogy ha nem sérül az, aki én vagyok. 
Ezért sokan elvéreznek az út során, ahogy szokták mondani, ki mennyiért hajol le a végén. 

Hogyan lehet pénzt csinálni a Facebookon
A Facebook elindított számos olyan programot (Creators Studio - Monetisation fül), amivel lehet(ne) pénzt keresni, ha van egy oldalunk és jó számokkal rendelkezik. Szerintem Magyarországon még nem elérhetőek, ha jól láttam, de mivel én külföldön vagyok, például jogosult lettem Brand Collabs-ra azaz márka kooperációkra. Van egy felület, ahova szépen be kellett írnom mindent, még dokumentumot is tölthetek fel és várhatom, hogy a márkák megtaláljanak.
Aztán van még az In-stream ads, vagyis a videón belüli reklámok, de erre még nem vagyok jogosult, mert ehhez 10.000 követő kell és 2 hónap alatt 30.000 1 perces videónézés. Szóval nem adja csak úgy ezt a Facebook.
És ott van még a Fan Subscription, ami egyelőre meghívásos alapon működik, és ha jól gondolom, akkor azt jelenti, hogy az előfizető olvasó bizonyos tartalmakat kaphat a pénzéért, amit a mezei követő nem lát. 
Szerintem amúgy ezek nem rossz dolgok, tekintve hogy nem tanácsos túl sok felületen mozogni, mert szétaproródik a blogger. 

Patreon - közösségi finanszírozás
A Patreon rendszer lényege, hogy akit támogatni szeretnél és fent van ezen az oldalon, az általa előre beállított támogatási összegek közül kiválasztod melyiket szeretnéd, és havonta automatikusan utalod neki azt az összeget, így támogatod a munkásságát. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én fejemben nem fordult meg a Patreon bevetése, de egyelőre még nem sikerült magamat meggyőzni, hogy valóban ez az én utam. Persze, nagyszerű érzés lehet eljutni odáig, hogy az olvasó értékeli annyira amit csinálsz, hogy még fizet is érte.

Mondok egy példát! 
Az egyik fent említett blogger, Alyson Walsh, aki egyébként hozzáteszem profi újságíró is Angliában (bizonyítottan) a következő Patreon tagságokat alakította ki a That's Not My Age blogjára: 
1. Havi 1 font (kb. 380 Ft) - itt nincs semmi exkluzív tartalom, ezzel támogatod őt, hogy minél jobb tartalmakat írjon a blogjára.
2. Havi 2.50 font (kb. 966 Ft) - havi 2 exkluzív tartalom + havi egy Kérdezz-felelek vele.
3. Havi 4 font (kb. 1500 Ft) - Minden ami a kettes, plusz eseményekre meghívás és egyéb insider infók.

Nos, én nagy valószínűséggel befizetek majd a kettes opcióra, mert rajta tényleg látom, hogy egyedi, profi és saját tartalom, sok interjúval. 

Összegzés
A fent említett dolgok neked nem kerülnek semmibe, a bloggernek viszont sokat jelent minden visszacsatolás. 

A másik út nyilvánvalóan az, ha talál a blogger megfelelő partnereket jobb esetben hosszú távra,  - mint ahogy például én dolgozom a Vichyvel - , és így sokkal kiszámíthatóbban lehet dolgozni és pénzt keresni. Talán már leírtam párszor, nem igazán hiszek az egyposztos szponzorációkban, és végre a nagy influenszer ügynökségek is kimondták, hogy igazából az ambassador marketing a leghatékonyabb (költség szempontból is). 

Nos, remélem, tudtam némi információt nyújtani, ha éppen ilyesmiken gondolkoznátok. 

(*Azt csak zárójelben írom le, hogy lelkesebb időszakaimban számos olyan cégnek írtam, amiket szeretek globálisan, a magyar irodájuk aztán válaszra sem méltat, persze nem vagyok sértődős, meg tudom, hogy nem mindenkinek vagyok én az évszázad businesse, de akkor is, egy köszönjük, nem élnénk a lehetőséggel, olyan nehéz? Vagy néha mondjuk írok egy termékről vagy szolgáltatásról, mert tetszik, amúgy csak ilyenről írok, akkor igazából ingyen reklámozom a céget, ugye, mert jó és tényleg nem várok el cserébe semmit, de a legtöbb annyira béna, nem tudom másképpen mondani, és nem tudnak élni a lehetőséggel, például hogy kommenteljenek  a poszt alá valami hasznosat, ami nekik is jó lehet, ilyenkor mindig rájövök, hogy nálunk még mindig mennyire gyerekcipőben jár ez az egész. Legutóbbi példa, kitettem egy jó interjút és fotóanyagot a magyar DM márkaújságából, ugyanis meglepő módon egy inspiráló 60-as nővel volt benne egy interjú, jó átvett anyag volt, de mégis. Írtam nekik, megkérdezve, hogy online fent van-e, mire válaszoltak, már megvolt befényképezve, csak fyi átküldtem a linket, hogy már megjelent, erre visszaírt egy robot (?), hogy javasolják, hogy nézzem meg a többi cikket is az újságban. Ami amúgy nincs fent online, hahaha, csak azok az oldalak, amivel eladni tudnak. Nem is pazarolnék több szót erre a sztorira.)

A képet inspirálta Jenny Walton

*************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com
img_20190923_213159_890_1.jpg

Hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket? Tovább
süti beállítások módosítása