Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Lélekben készüljön fel, ha rákos, ki kell venni - avagy miért kötelező mellrákszűrésre járni

Lélekben készüljön fel, ha rákos, ki kell venni - avagy miért kötelező mellrákszűrésre járni

Írta: Iványi Orsolya

20191224_135321.jpg

Hónapok óta ott motoszkált a fejemben, hogy el kellene mennem mellrákszűrésre, egy ideje nem voltam, igazából nem is emlékeztem, mikor voltam pontosan, csak hogy Londonban, az meg legalább 5 éve volt.
Persze azzal nyugtattam magam, hogy nincsenek tüneteim, még csak 45 vagyok, a mellrák ugyanis alapvetően az 50 év feletti korosztályban gyakoribb, meg hogy a nőgyógyász novemberben nem talált semmit tapintással.
Persze ezek csak kifogások voltak. Aztán Szilveszterkor megfogadtam, januárban elmegyek, nincs mese, nem lehet ezt tovább húzni, mert mi van, ha van valami, ugye. 

Amúgy bíztató tény, hogy a korai stádiumban felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható, ez járt a fejemben, ahogy tartottam a kórház felé. 

A kórházban először mammográfiára mentem, ami egy röntgenvizsgálat, amely a daganatokat már korai fejlődési fázisukban ki tudja mutatni. Sajnos, nem egy kellemes vizsgálat, a mellett két plexilap között annyira összenyomják, hogy egyenletes rétegvastagságot vizsgálhasson a gép, majd több irányból készül a felvétel. A röntgensugár képes láthatóvá tenni a legapróbb meszesedéses elváltozásokat, a mikro kalcifikációkat is. A vizsgálat némi sugárterheléssel jár, és még az hátránya, hogy a fiatal nők számára a sűrűbb mirigyállományuk miatt kevésbé alkalmas, mivel a röntgensugár nehezebben járja át, így az apróbb elváltozások rejtve maradhatnak.

Ezután a váróban olvasgattam, majd behívtak ultrahangra. Ha rutinos szűrésre járó lennék, akkor itt már gondolhattam volna, hogy van valami. De nem voltam az, sajnos.

Az ultrahangos vizsgálat során géllel kenik be a vizsgált területet, ezen mozgatja az ultrahangfejet különböző irányokból és testhelyzetekben az orvos. Egyáltalán nem fáj, maximum kicsit hideg. Előnye, hogy fiatal korban is részletes képet ad, ezért 35 év alatt csak ez javasolt. Nemcsak az elváltozást magát teszi láthatóvá már abban az esetben is, amikor az még tapintással nem érzékelhető, hanem annak szerkezetére, összetételére is lehet belőle következtetni, például megmutatja, hogy a vizsgált képlet folyadékot tartalmaz, vagy sejthalmazból áll. Hangsúlyozni kell, hogy 35 éves kor felett az ultrahangot csak mammográfiát kiegészítő vizsgálatként használjuk, mert olyan kisméretű és olyan jellegű elváltozást keresünk a mammográfián, amit ultrahanggal nem látunk.

Nos, egy ponton azt mondta az orvos, hogy ő lát valamit a jobb mellemben. Hát, mit mondjak, teljesen lefagytam, előjött az összes halogatás bűntudata egyből! 

14 mm-es képlet. 

A doktornő elmondta, hogy akkor most biopszia lesz rögtön, ha hozzájárulok, természetesen hozzájárultam. Előtte elmondták részletesen, hogyan is történik ez. Pontos nevén core-biopszia egy kis méretű, 2 mm átmérőjű, 10-12 mm hosszú szövethengert távolítanak el a mellből, nekem kettőt vettek ki. Helyi érzéstelenítés volt, majd egy apró metszést ejtettek a bőrön, ezen keresztül vezetik be a mintavételi tűt, amihez egy rugós „pisztoly” csatlakozik, amelynek csattanása jelzi a mintavételt. Ezt megmutatta előtte a doktornő, hogy ne ijedjek meg, kicsit meg fog ütni, de nem fog fájni. Így is volt. Ezután az assisztens teljes erőből nyomta egy ideig a metszés helyét, ez jobban fájt, mint maga a mintavétel, de közben próbált vicces lenni, hogy ma pont rossz napja van és most rajtam vezeti le a feszültséget, de igazából a nyomókötéshez kellett ez. 24 óráig kell rajtahagyni a kötést, ami elég nagy amúgy, nem érheti víz sem. Nekem nem fájt utána, volt némi véraláfutás, de semmi különös. 

Ezután jött a várakozás, ami a legrosszabb.

Mitől lehet mellrákot kapni, merült fel a kérdés egyből. Stressz, életmód, genetika? 
Az emlőráknak kis részét magyarázzák egyértelműen öröklött genetikai tényezők, a betegség alapvetően olyan károsodások nyomán alakul ki, amelyek az életévek során halmozódnak fel a szervezetben. Nincs egyetlen olyan tényező sem, amely egy daganatos betegség kifejlődéséért önmagában felelőssé tehető. Az életmód bizonyos mértékben csökkenteni vagy növelni tudja a kockázatot, ha pedig több rizikófaktor is jelen van valakinek az életében, a kockázat akár többszörösre is növekedhet. SZámos tényezőt nem tudunk befolyásolni, pl ilyen a nemünk, az életkorunk, a családi érintettség, a 12 éves kor előtt elkezdődött vagy 50 év felett is tartó menstruáció, az emlő anatómiája. Befolyásolható viszont, hogy alkalmazunk-e hormonkezelést a klimax tüneteinek enyhítéséért vagy fogamzásgátlásként, mivel ez növeli a hormonérzékeny emlőrák kockázatát. A kockázatnövekedés mindkét esetben függ a hormonszedés időtartamától. A több évtizeddel ezelőtt bevezetett, magas hormontartalmú gyógyszerek jobban emelik az emlőrák kialakulásának kockázatát, mint a ma elterjedtebben használt, alacsonyabb hormontartalmú készítmények.Az elhízás rengeteg betegség előszobája, ez az én vesszőparipám, hetente egyszer valahol leírom. Nemcsak az emlőrák, hanem számos más daganatos betegség kockázatát is növeli. A túl sok zsírszövet túlzott mennyiségű női nemi hormont (ösztrogént) termel, annak tartósan magas szintje fokozza a menopauza utáni emlőrák, méhtestrák és petefészekrák kockázatát. Az elhízott embereknél gyakran emelkedett a vérben az inzulinszint, illetve azzal együtt túlzott mértékű az IGF-1-nek nevezett inzulinszerű növekedési faktor szintje is, amit összefüggésbe hoztak a vastagbélrák, a veserák, a prosztatarák és a méhtestrák kialakulásával is. Nem mindegy az elhízás formája sem: számottevően nagyobb kockázatot hordoz a haskörfogat, a derékbőség növekedése, tehát az úgynevezett alma típusú (szakszóval abdominális vagy android) elhízás, mint a csípőre, combra történő, körte típusú (ginoid). Leegyszerűsítve a magyarázat, hogy a hasi zsírsejtek működése különbözik a test más részében felhalmozódó zsírszövetekétől. A hasi zsírmennyiség egy jelentős része ugyanis nem közvetlenül a bőr alatt rakódik le (úszógumi formájában), hanem a hasüregben (zsigeri vagy viszcerális zsírszövet), ott pedig nagyobb mértékben változtatja meg kóros irányba a szervezet anyagcseréjét.

Tavaly ősszel tele volt a nemzetközi sajtó azzal a hírrel, hogy az 50 feletti nők esetében a fogyás akár 26%-kal csökkentheti a mellrák kockázatát. Itt egy cikk erről az NHS oldalán.

Növeli az emlőrák kockázatát a túlzott alkoholfogyasztás. Az elsődleges rizikófaktorok között ok-okozati összefüggéssel a dohányzás ugyan nem szerepel, ám a szervezetbe folyamatosan adagolt méreganyagok számos más szerv daganatos kockázatát növelik, valamint más betegségeken keresztül a cigarettázás gátja lehet a leghatékonyabb daganatellenes kezelések alkalmazásának is (a szív és a tüdő állapota befolyásolja a műthetőséget, a vese működése a gyógyszerek kiválasztását, stb.). Közvetve fokozhatja a kockázatot a krónikus, hosszan tartó stressz, a mozgáshiány is. Nincs ugyanakkor bizonyítható összefüggés a dezodorhasználat, a mikrohullámú sütők, a mobiltelefon, a koffeinfogyasztás és az emlődaganat között.

A kéthetes várakozás alatt természetesen minden megfordult a fejemben, én sajnos az a típus vagyok, aki előre aggódik, pedig elég lenne akkor, ha már megtörtént.

A férjem mondta, olvassunk utána, én mondtam, hogy nem. Mindenesetre ő utána olvasott és minden nap azzal nyugtatott, hogy ő érzi, hogy nincs semmi baj, a másik pedig, hogy ha van is, akkor még időben "kaptuk el". 

Amúgy rutinos várakozó vagyok. Két évvel ezelőtt februárban (úgy látszik, ez egy ilyen hónap) endometriózis műtétem volt, egy hosszú kálvária végén, na ott is vártam sokat a tumor marker eredményekre. Aztán az időben elkapott anyajegy esete tavaly, ami már majdnem elkezdett átváltozni. Eddig szerencsém volt.

Nos, éppen a futópadon voltam, amikor apukám hívott, egyből elkapott egy hőhullám, ahogy rápillantottam a telefonra. Annyit mondtak, hogy vissza kell menni fél év múlva, és malignitásra utaló jel nincs. - hallottam a telefonban. (Általában csak személyesen adnak át leletet, de meghatalmazással nálam kivételt tettek.)
Mit mondjak, még 1 nap múlva is furán éreztem magam, nehéz volt elengedni az aggodó üzemmódot. 

Amúgy pedig egy fibroadenomát találtak, amely az egyik leggyakoribb, jóindulatú emlődaganat a 30 év alatti nők körében. Egyes felmérések alapján az európai női lakosság körében 10 százalékban diagnosztizálják. Méretét tekintve 5 cm-nél kisebb, tömött tapintatú, jól körülhatárolt, rugalmas – az emlő bőre alatt elmozdítható –, fájdalmatlan göb. A fibroadenoma kialakulásának pontos okát nem tudják, de nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a női nemi hormonok egyike, az ösztrogén kulcsszerepet játszik kialkulásában. Az esetek nagy részében 5 cm-nél kisebb elváltozások nem igényelnek további terápiát, csak rendszeres vizsgálatok szükségesek, de mivel én 45 vagyok, így mindenképpen figyelni kell majd. 

Érdemes tudni, hogy mellráknak sok más tünete is lehet, és nem szabad "csak" a csomóra koncentrálni. 
Az esetek mintegy háromnegyedében a nők maguk veszik észre a csomót, a leggyakrabban a mellben, esetleg a hónaljban. Nem kell azonban azonnal pánikba esni rögtön, az esetek 80 százalékában ugyanis nem daganatos betegség áll a háttérben. Előfordulhat hogy egy kis területen a bőr megváltozik, megvastagszik vagy megnyúlik. A bőr egységessége is megtörhet, bemélyedések utalhatnak a daganatra. A mell bőre emellett kipirosodhat, begyulladhat, hámlóvá vagy viszketővé is válhat, ha a mellek formája vagy mérete megváltozik, forduljunk rögtön orvoshoz, akkor is ha hirtelen lesz aszimmetrikus a két mell. Ugyanígy, ha a mellbimbó nagyon érzékennyé válik, fáj, megváltozik a színe vagy a mérete, esetleg befelé fordul, azonnal orvos.

Nyilvánvalóan, mostantól óramű pontossággal fogok járni szűrésre, mert nincs más választás, aés ahogy itt is írtam, az életmód rettentően sokat számít, így erre szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni a következő éveimben, ugyanis az emlőrák kockázata csökkenthető, de nullára nem mérsékelhető. Az életmódbeli tényezők közül a túlsúly elkerülése, illetve a meglévő túlsúly leadása, a rendszeres fizikai aktivitás és a dohányzás mellőzése emelhető ki. A szűrések ugyan nem tudják megakadályozni a rák megjelenését, viszont esélyt adnak arra, hogy a rosszindulatú folyamatot olyan kezdeti stádiumban ismerjék fel, amikor még nagy az esély a teljes és végleges gyógyulásra.

HASZNOS INFORMÁCIÓK

JOBB SZŰRNI, MINT MEGIJEDNI!
A szűrés fontosságát nem lehet hangsúlyozni eléggé 40 felett.
A hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint az emlőben jelentkező rosszindulatú daganatok a 40-es években kezdenek gyakorivá válni, a daganatoknak csupán 8 százaléka jelentkezik negyven éves kor előtt.

Mivel 40 és 50 éves kor között a daganatok gyorsabban növekednek, ebben az életszakaszban szakmailag az évenkénti szűrővizsgálat ajánlott, így minél korábban kimutatható az esetleges elváltozás.

Ötven éves kor után a daganatok növekedése lelassul, ezért elegendő a kétévenkénti kontroll. Évente indokolt kontroll vizsgálat azoknál a hölgyeknél, akik hormonkezelésben részesülnek.

A 45-65 év közötti nők kétévente kapnak behívót a szűrésre, de ahogy írtam fentebb, inkább járjunk évente. Panasz esetén a háziorvos vagy a nőgyógyász is beutalhatja a beteget. Különösen indokolt évente szűrővizsgálat végzése azoknál, ahol a család női tagjai között mellrákos megbetegedés volt.

A 40 éves kor feletti évenkénti, illetve később a kétévenként ismételt mammográfiás szűrővizsgálat gyakorlatilag nem okoz sugárkárosodást. A szűrővizsgálat előnye a korai felfedezés tekintetében sokszorosan felülmúlja a röntgensugárzás hátrányait. Évente röntgen mammográfia ajánlott, amelyet az emlő ultrahangos vizsgálata egészít ki. Az emlők önvizsgálata hasznos – havonta, menses után – de csak erre hagyatkozni nem szabad, hiszen a korai szakaszban nem tapinthatók még az elváltozások. 

Aki behívóval vagy beutalóval megy vizsgálatra, annak az OEP finanszírozza ezt, ezért ez ingyenesAmennyiben magánbetegként megyünk valahova, 20.000-35.000 Ft között van a vizsgálat ára. 
De van olyan magánpraxis is, ahol elfogadnak beutalót, ilyen például a MaMMa® . 

Évente közel 2500 nő életét követeli a betegség Magyarországon. A szűrés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Nagyon szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, ha tudok!
hello@orsolyaivanyi.com

Források:
www.rakgyogyitas.hu
www.webbeteg.hu
www.egeszsegkalauz.hu

*************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más. Alapítója, Iványi Orsolya. 
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Kapcsolat: hello@orsolyaivanyi.com

Lélekben készüljön fel, ha rákos, ki kell venni - avagy miért kötelező mellrákszűrésre járni Tovább
Charlotte Rampling 74 évesen még mindig múzsa

Charlotte Rampling 74 évesen még mindig múzsa

Írta: Iványi Orsolya

naom_5e32ef390d3a9.jpg

Pár éve, na jó, volt az 8 is, volt szerencsém élőben látni Charlotte Rampling színésznőt Londonban, a film után, ami róla szólt, a címe a The Look. Utána kijött a színpadra és lehetett őt kérdezni. Persze, ehhez én gyáva voltam, így csak messziről csodáltam az akkor 66 éves Charlotte Ramplingot. Igazi enigma, megfejthetetlen, izgalmas, különleges nő. Nem csak külsőre.

mv5bmjm2nty3oda5nl5bml5banbnxkftztgwnjm2odcwmze_v1.jpg
Évente 4-5 filmben szerepel, legutóbbi nagy filmje a Vörös veréb volt, amit Magyarországon forgattak, (és érdekes, de nem láttam róla híreket, hogy bárki felismerte volna, vagy elkerülte a figyelmemet?) és még modellkedik is.

2014-ben a NARS egy rúzsához adta az arcát, de benne volt a 2017-es Pirelli naptárban is, amelyet Peter Lindberg fotózott és sok 40 feletti nő volt benne, smink nélkül és ruhában, vagyis teljesen eltért az eddigi naptárak stílusától, szerintem nagyon jól sikerült képek születtek ott. 

Legújabban a Givenchy 2020-as tavasz/nyár kollekció kampányában láthatjuk Marc Jacobs divattervezővel párban. Van vicces videó, ahol Rampling színészórát Marc Jacobsnak, remek ötlet amúgy, rengeteg ruhát, cipőt, kiegészítőt lehet közben bemutatni és végre valami más, mint a megszokott. 

Charlotte Rampling számomra olyan nő, hogy ahol ő megjelenik, megáll a levegő. Akkor is ha meg sem szólal. 
Nagyon tetszik a minimál smink, hogy az arcát nem retusálták simára és szimmetrikusra, hogy nem csináltak neki valami trendi frizurát. Pontosan el tudom képzelni azt például, amit a legelső, legfelső képen látunk, abban megy el egy vacsorára. Tökéletesen összeillenek. Mert ő úgy akarja. 

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-8.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-7.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-6.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-3.jpg

 

 

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-1.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-2.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-4.jpg

https_hypebeast_com_image_2020_01_marc-jacobs-charlotte-rampling-givenchy-spring-summer-2020-campaign-5.jpg

givenchy-charlotte-marc.jpg

Innentől pedig behind the scenes azaz a fotózás alatt készült werk képeket láthatjuk, nekem ezek amúgy jobban tetszenek, mint a kampányképek. 

naom_5e32ef4d9d33e.jpg

naom_5e32ef4c87f2c.jpg

naom_5e32ef48182c3.jpg

naom_5e32ef45ca87d.jpg

naom_5e32ef412ea43.jpg

naom_5e32ef3ec3fa9.jpg

naom_5e32ef3c515bc.jpg

naom_5e32ef3b4981e.jpg

naom_5e32eef370169.jpg

naom_5e32eef718475.jpg

naom_5e32eef974ecb.jpg

naom_5e32eefaa890b.jpg

naom_5e32ef37cb893.jpg

naom_5e32ef3a3ee13.jpg

naom_5e32eef25593e.jpg

Rampling és Jacobs nem most dolgoztak először együtt, kissé más felállásban ugyan, Rampling Marc Jacobs 2004-es tavasz/nyár kampányfotóin szerepelt Juergen Teller fotóssal egy ágyban, a fotós is Teller volt. 

screenshot_2018-06-15_15_44_38.png

*****************************************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Charlotte Rampling 74 évesen még mindig múzsa Tovább
Judy, egy megfáradt nő végnapjai

Judy, egy megfáradt nő végnapjai

unnamed_3.jpg

Talán nem érdekelt volna ennyire ez a film, ha nem láttam volna a házat, ahol Judy Garland meghalt.

2014-ben történt, már nem laktam Londonban, de sűrűn visszajártam, nehezen tudtam elengedni a várost. Egy ilyen visszajárós alkalommal, bejött a képbe egy randi is, és amikor mondtam a randi alanynak, hogy imádom a londoni érdekességeket, bedobta, hogy tudom-e, hogy Judy Garland Londonban halt meg, és amúgy nem is vagyunk messze a házától.

Nos, nem kellett kétszer mondani, hogy induljunk.

Judy Garland az előkelő Chelsea negyedben élt, a Cadogan Lane 4 alatt, amikor ott jártam, akkor így nézett ki.

Mindez 2014-ben történt és mégis sokszor az eszembe jutott az évek alatt, hogy ott, abban a házban ért véget egy élet, egy karrier, túl hamar.

j6_1.jpg

j2_1_1.jpg

j5_1_1.jpg

Felmerült bennem a kérdés, hogy miért nincs kis kék tábla házon - blue plaque - , ami azt jelzi, hogy ott élt/halt valamilyen híres ember. Nos, a tulajdonosok nem akarták, hogy zarándokhely legyen a ház, így nem járultak hozzá a kék táblához. Az English Heritage 15 éven keresztül próbálkozott, ők osztják ki a táblát, de nem jártak sikerrel.

1834.jpg

Ez amúgy egy 3 hálószobás ház, annak idején Garland bérelte, ha ezt ma akarná valaki, kb. 4000 GBP lenne hetente vagyis 1,6 millió forint. Nem csoda, az SW1 irányítószám, ahol ez a ház is található, az egyik legdrágább Londonban, pár méterre innen a Sloane Street-en Louis Vuitton, Tom Ford, Gucci, Jimmy Choo üzleteket találunk.

A világ egy leghíresebb színésznője itt halt meg 1969. június 22-én egy véletlen gyógyszer túladagolásban, 12 nappal 47. születésnapja után. A wikipedia szerint a fürdőszobában, egyesek szerint a WC-én. (Állítólag, szintén a wikipedia szerint, Elvis Presley és Nagy Katalin is hasonlóan pont akkor haltak meg, amikor wc-én voltak.)

Ez az információ annyira bennem maradt, hogy mennyire szomorú és méltatatlan, sokszor eszembe jutott az évek során.

Talán ezért is vártam, hogy lássam a Renée Zellweger-féle Judy Garland filmet. Hogy valami kimossa ezt a fura információt belőlem.

És szerintem Zellweger is nagyon várta, hogy végre újra elismerjék, újra díjat vegyen át. Újra a nagyok között lehessen. 

Az 50 éves színésznő 2004-ben megnyerte a Hideghegyért az Oscart, a Golden Globe-ot, a SAG-et, a BAFTA-t, viszont 2010 után 6 évig egyáltalán nem dolgozott.

Talán köze volt ennek ahhoz, hogy 2014-ben Renée Zellweger "ledobta" Bridget Jones arcát. Bár sosem mondta ki, láthatóan bizonyos beavatkozások történtek rajta. És álljunk is meg itt egy pillanatra. Számomra Renéé Zellweger az a példa, akit mindig felhozok arra az esetre, aki azért változtatta meg az arcát, mert nem tetszett neki. Lehet, hogy nekünk meg a félvilágnak tetszett, de neki nem, és ezt el kell fogadnunk, mert ha ő ettől boldog, amikor belenéz a tükörbe, akkor jó, hogy megcsináltatta az arcát.

2019-ben jött a nagy visszatérés, először a What/if című Netflix sorozat formájában, ahol kegyetlen femme fatale-t játszott, megnéztem, de már arra sem emlékszem, hogy miről szólt a sorozat, bár szórakoztató volt. 

Nos, a Judy filmet nem könnyű végignézni, de érdemes mert Zellweger kiváló benne. 

A film Judy Garland utolsó hónapjairól szól, a világ egyik legtehetségesebb színésznőjét látjuk sodródni, majd végül menthetetlenül a hullámok alá bukni.

Mindez Londonban történik, ugyanis ide hívják meg őt előadni 5 héten keresztül a Talk of the Town szórakozóhelyre. Európában még mindig imádják, így elfogadja a meghívást, mert le van égve, kvázi a hajléktalanság szélén áll, és pénzt kell keresnie, hogy két kisebbik gyerekét eltartsa. Liza Minelli akkor már 23 éves volt. 

Judy Garland egész életében gyógyszerfüggő volt, a filmstúdiók látták el mindenféle anyaggal, hogy bírja a strapát, a filmben például a saját ügynöke adagolja neki gyerekként a pirulát.

Londoni fellépései attól függtek, hogy milyen állapotban van éppen, a közönség sem túl kedves vele, Garland mindenkivel küzd, de sajnos, nem ő nyer végén.

Zellweger pontosan adja a meggyötört, semmibe vett, kihasznált, szeretetre vágyó nőt, aki még utoljára belesétál egy házasságba is, ötödik alkalommal. De legalább egy kicsit boldog. 

Nehéz közben nem arra gondolni, hogy miért nem segített neki senki, miért nem látták a körülöttelévők, hogy ennek nem lesz jó vége? Miért nem hallotta meg senki a segélykiáltását? 

Judy Garlandnak nem volt jó élete, a film sem adja vissza pontosan, hogy miért, de talán nem is akarták, hogy ne távozzon még szomorúbban a közönség. 

Depresszió, gyógyszerfüggőség, alkoholizmus, szexuális bántalmazás, öngyilkossági kísérlet, elvonók..egy megfáradt nő végnapjait láthatjuk, akinek nagyon drukkolunk, akkor is, ha tudjuk, mi lesz a film vége. 

És itt le kell írni, hogy Zellweger annyira bátor volt, hogy ő énekli a filmben a dalokat. Nyilván nem érhet fel Garlandhoz, de akkor is le a kalappal előtte. 

Zellweger már három díjat besöpört az alakításáért, egy Golden Globe-ot, egy SAG díjat és egy Bafta-t, sokan Oscart is jósolnak neki. Szerintem megérdelmelné.

np_20200106_judy065uvw_5360340.jpg

 A filmhez amúgy lánya, Liza Minelli nem adta áldását.

Visszatérve a házhoz, időközben új tulajdonosa lett, aki lebontotta a házrészt, így kék tábla már soha nem lesz rajta, mert csak eredeti házra adják ki, viszont az új tulajdonosok beleegyeztek abba, hogy a rajongók mégis megemlékezhessenek a háznál.

telemmglpict000205743296_trans_nvbqzqnjv4bqz9xl2x431wtpnfe7gdjfdxa4jfmulglwxrgqg3wf9cq_1.jpeg

 **************************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Judy, egy megfáradt nő végnapjai Tovább