Éljenek a 40 feletti nők!

Nő szakállal

Nő szakállal

Írta: Iványi Orsolya

woman-looking-at-her-face-in-a-mirror-715x545.jpg
Bemegy egy férfi az elektronikai boltba, női szőrtelenítőt keres. Az eladó megmutat neki párat, hangsúlyozva, hogy ezek a legjobbak lábra. A férfi ránéz az eladóra és azt mondja: arcra, arcra kellene valami.

Tíz évvel ezelőtt hangosan nevettem ezen a megtörtént sztorin, ma már inkább együtt érzek a nővel, aki inkább a férjét küldte el, hogy ne neki kelljen hangosan kimondani a boltban, hogy igen, az van, hogy szőrős az arca. 

A szőrtelenítés régóta szerves része a szépségápolásnak. Ahogy öregszünk, a hormonális változásoknak köszönhetően a lábunkon talán egyre kevesebb a szőr, viszont közben minden nő rémálma válik valóra: az arcon bukkannak fel a nem kívánt szőrök.
teljes_kepernyo_rogzitese_2019_01_04_120122.jpg
Pár hónapja az 50 éves Patsy Kensit brit énekesnő-színésznő tett ki bevállalósan egy képet Instagramjára, ahol éppen az arcát szőrtelenítik, azzal a megjegyzéssel, hogy éppen menopuazális szakáll eltávolításon van. A képnek óriási sikere volt, számos nő fejezte ki szimpátiáját, hogy ők is ugyanezzel küzdenek és végre valaki ki is mondja ezt.  (Ez a technika, amit a képen látunk a threading, azaz a cérnával történő epiláció, kissé kellemetlen élmény, de hatékony.)

Patsy 45 éves korában ment keresztül a menopauzán és akkor sem félt beszélni róla, hogy mennyire megviselték a hangulatváltozásai, és sokszor kitört rajta a sírás minden ok nélkül. Vagy amikor elment a boltba halat venni és kijött egy pár harisnyával meg egy káposztával, mert teljesen elfelejtette, hogy mit is akart venni. 
"Ma már nevetek ezeken, de akkor nagyon kemény volt, mindenekelőtt azért is, mert folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy akkor most már kevésbe vagyok nő?"

Az, hogy a nők szőrtelenítik az arcukat nem számít újdonságnak. A pletykák szerint Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor is gyakorolta a tevékenységet.

Beszélni róla viszont tabu. A társadalmi elvárások szerint a nő szőrtelenül kívánatos, emlékezzünk csak, mekkora botrányt okozott, mikor Julia Roberts 1999-ben A Sztárom a párom premierjén megvillantotta hónaljszőrét a vörös szőnyegen. Akkor mindenki szándékos húzásnak gondolta feminista üzenettel, azóta kiderült, hogy Julia Roberts is olyan halandó mint mi, egyszerűen nem borotválkozott, mert azt hitte, hogy a ruha ujja elég hosszú lesz, hogy eltakarja. 

Életkortól függetlenül, majdnem minden nőnek van szőr az arcán, főleg piheszerű, babahaj. A menopauza időszakában azonban a nők hormonrendszerének változásai miatt fokozott szőrösödés fordulhat elő, esztétikailag legzavaróbb és leggyakoribb problémát az arcon jelentkező szőrzet okozza. A nem kívánt szőrzet kiterjedése teljesen egyedi, a pár száltól az egészen feltűnő, nagyobb kiterjedésig bármi megtörténhet, főleg a bajusz és az áll vonalában jelenhetnek meg.

Legtöbbünk csipesszel és nagyítós tükörrel felszerelkezve próbálkozik otthon, a bátrabbak gyantával mennek neki,  de sajnos ez megviselheti a bőrt, esetlegesen pigmenttúltengést is okozhat, ami még jobban láthatóvá tudja tenni a szőrt. 

Jómagam pár éve küzdők néhány szállal az állam alatt és oldalt, nem feltűnőek, mert a legtöbb szőke, de bevallom, rettentően zavar. Meg is mondtam a férjemnek, hogy elkezdtem szakállt növeszteni, amikor egy nap megkérdezte, hogy mit csinálok ott a nagyítós tükör alatt minden nap. Szerencsére nem érdekli, így ez igazán megnyugtató, ha mondjuk pár napig nem nézek rájuk! 

Szőllősi Katinka hét éve foglalkozik szőrtelenítéssel, őt kérdeztem, hogy mi lehet a végleges megoldás.

"Sajnos, nincs jó hírem! Akármilyen tartós szőrtelenítési eljárás esetében problémát jelent, ha a szőrzet hormonális jellegű, mert azt véglegesen, örökre megszüntetni nem lehet addig, ameddig a változás le nem zajlik a hormonrendszerben. A rendszeres tartós vagy végleges szőrtelenítési kezeléssel szépen el lehet tüntetni, de elképzelhető, hogy lesznek újonnan felbukkanó szálak. A tapasztalataim azt igazolják, hogy 10 kezeléssel jó eredményt lehet elérni. Viszont nem szabad sokáig halogatni,  mert valószínűleg egyre több lesz és a kor előrehaladtával a szőrszálak elveszítik a pigmentjüket és minél világosabb, vagy esetleg ősz a szőrszál, annál kisebb az esélye a hatékony kezelésnek, magyarul minél sötétebb egy szőrszál, annál könnyebb eltüntetni."

Sokan esküsznek a borotválkozásra férfi módra, állítólag a bőrük is simább lesz tőle. Itt ügyeljünk arra, hogy megfelelően végezzük a műveletet, különben maradandóan is károsíthatjuk az arcunkat. A borotválástól nem lesz több szőrszálunk, mert a szőrszálak mennyisége genetikailag meghatározott, de megerősítheti a szálakat, pláne a hormonális változás időszakában. 
Egy biztos, gyakori ellenőrzést kíván az arcszőrzet, mert igencsak kellemetlen egy hosszú nap végén észrevenni, hogy egy 2 cm hosszú fekete szőrszál figyelt egész nap az állunkon. 

És ahogy itt is, semmi sem kötelező, van, akit nem érdekel, bár tapasztalataim szerint nem ez a jellemző. 40 felett amúgy is másként tekintünk magunkra, de semmiképpen se szegje kedvünket pár szőrszál. 

És ne szégyelljük magunk előtt, inkább válasszunk ki egy megfelelő módszert és osszuk meg más nőkkel is. Értékelni fogják. A Neverordinary+ zárt csoportban például ilyenekről is beszélünk.

Zárt csoport 40 feletti nőknek: Neverordinary+

Itt is vagyok: Instagram

Ha kommentelni szeretnél, a Neverordinary Facebook oldalán (arccal) megteheted.
Nő szakállal Tovább
A nő, aki magukra hagyott AIDS-es férfiak százait ápolta

A nő, aki magukra hagyott AIDS-es férfiak százait ápolta

how-ruth-coker-burks-became-the-angel-of-americas-aids-crisis-4.jpg

1984 és 1990 között, mielőtt hatékonyabb HIV-gyógyszerek kerültek volna forgalomba, Ruth Coker Burks több száz haldokló embert gondozott, közülük sokan homoszexuális férfiak voltak, akiket családjuk elutasított, elhagyott. Közel 40 férfi temetését saját maga intézte, miután családjaik nem akarták őket eltemetni. Ő az egyetlen személy, aki tudja, hol vannak ők eltemetve. 

Ruth 25 éves volt, amikor egy rákos barátját ment látogatni a kórházba, ahol egy nap észrevett egy nyitva hagyott ajtót, melyre ki volt írva, hogy karantén. Látta, hogy a nővérek sorsot húznak, hogy ki menjen be ellátni a szobában szenvedő férfit. Ruth tudta, hogy mit látott, akkoriban úgy hívták: GRID azaz gay-related immune deficiency azaz homoszexuálitással összefüggő immunbetegség.  

Ruth fittyet hányva a figyelmeztetésnek, egy nap bement a szobába a haldokló emberhez. A 45 kilóra fogyott férfi még utoljára az anyját szerette volna látni mielőtt meghal, az anyja azonban nem jött. A férfi hat hete volt a kórházban, senki nem jött hozzá. Ruth felhívta az anyát, aki egyből lecsapta a telefont, de tovább próbálkozott. Azzal hatott a nőre, hogy ha megint leteszi, akkor a a helyi újságban megjelenteti a fia gyászjelentését, benne a halál okának megnevezésével.

Az anyát nem érdekelt, hogy mi a "baj" a fiával, bűnös, elátkozott, már halott volt számára, mielőtt meghalt volna. Nem is kérte ki a testét eltemetni. Ruth sokszor hallotta ezeket a szavakat a következő évtizedben, becslése szerint több mint 1000 AIDS-es haldokló embert ápolt az évek során, és csak néhány család nem fordított hátat a szeretteinek.

Nem tudva mit mondjon a haldokló férfinak, visszament a kórterembe hozzá, amikor is a férfi valószínűleg már hallucinált, és az anyjának nézte őt.
"Tudtam, hogy eljössz." - mondta.
Ruth pedig megfogta a kezét, és 13 órát ült mellette, amíg meg nem halt.

Ruth családja az 1880-as évek óta a Files temetőben (Arkansas) temetkezett. Amikor Ruth kislány volt, az anyja annyira összeveszett testvérével, hogy felvásárolta az összes parcellát a temetőben, nehogy egy földbe kerüljenek. Összesen 262 helyet. Az anyja mindig mondta Ruth-nak, hogy egyszer majd ez az egész a tiéd lesz. Ami valljuk be, kissé ijesztő lehetett.

"Sokat tűnődtem azon, hogy mit fogok csinálni egy temetővel. Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor az emberek nem akarják eltemetni a gyerekeiket?" - mondja Ruth.

Így aztán Ruth ide temette el a meghalt férfit, akit az anyja nem akart látni. A legközelebbi krematórium 70 mérföldnyire volt, amelyik egyáltalán vállalta, hogy egy AIDS-es testet eléget. Ruth fizette a költségeket saját zsebből.

A hamvakat egy kartondobozban küldték el neki, ő pedig beletette egy befőttesüvegbe, ásott egy kis gödröt a saját apja sírján, mondott érte egy imát, és eltemette a férfi hamvait. 

"Tudtam, hogy apám nem bánná, és így legalább tudni fogom, hova temettem, ha bárki keresné majd."

Az elkövetkező években, Ruth közel 40 férfi temetett a Files temetőben befőttesüvegben. Legtöbben homoszexuális férfiak voltak, akiknek családjai még a hamvaikat sem kérték.

Egy idő után, már a kórházak is hozzá irányították az AIDS-es betegeket, Ruth pedig adományokból és saját pénzből segített nekik gyógyszert szerezni, vagy amikor már nem tudtak dolgozni támogatást. A házában underground patika működött, az elhunytak nála hagyták gyógyszereiket, ő meg tovább tudta adni a rászorulóknak.

ruth_coker-burks_3.jpg

A meleg klubok támogatása nélkül nem tudtam volna dolgozni, mondja Ruth. A drag show-k bevételeiből vettük a gyógyszereket, fizettük az albérletet azoknak, aki már nem tudtak pénzt keresni.

"Volt olyan, amikor a haldokló emberrel rendeltünk egy pizzát, és közben kitöltöttük a halottvizsgálati bizonyítványát. Másképp nem ment volna, a temetéshez kellett és én nem tudtam volna az összes információt utólag felgöngyölíteni. El tudják képzelni, milyen lehetett kitölteni a saját halotti papírodat úgy, hogy még meg sem haltál?" 

"Nem csak a szörnyűséget láttam. Kiváltságos voltam, mert láttam azt is, ahogy a haldoklók partnerei önzetlenül, méltósággal és kegyelemmel törődtek velük. Láttam, ahogy gondoskodtak róluk a végsőkig, és végignézték, ahogy meghalnak."

2012-ben, 46 évesen Ruth szélütést kapott, újra meg kellett tanulnia beszélni, írni, olvasni. 

Most Floridaban él, temetkezési igazgató, a Clinton éra alatt AIDS oktatási tanácsadója volt a Fehér Háznak.

Mielőtt meghal, szeretne egy emlékművet a Files temetőben, hogy mindenkit emlékeztessen arra, hogy is történt azokban az években.

"Tartsd egészségesen a testedet, mert az a tied, csak a tied. Tedd meg a tőled telhetőt és ne engedj a pillanat hevének."

Rose McGowant is megihlette a Ruth története, egy rövidfilm is lett belőle.

Forrás: wikipedia, out.com

A nő, aki magukra hagyott AIDS-es férfiak százait ápolta Tovább