Éljenek a 40 feletti nők!

Hol vannak a 40 feletti nőknek szóló reklámok?

Hol vannak a 40 feletti nőknek szóló reklámok?

Írta: Iványi Orsolya

20190423_162416.jpg

45 éves nő vagyok. Na jó, pár hónapom még hátra van. 

Természetesen, nem érzem magam 45 évesnek. Nem érzem magam öregnek sem. Az más kérdés persze, hogy a társadalom öregnek tekint-e. De nem érzem magam fiatalnak sem. Pont jónak érzem magam. Igazából teljesen mindegy, hogy mennyi vagyok, mert nem a korom határozza meg hogyan élem az életemet. 

A 40 vagy az 50 nem az új 30 és a kor nem csak egy szám.
Ideje lenne végre elengedni ezeket a kapaszkodókat és elfogadni az életkorunkat, és inkább azzal foglalkozni, hogy az életünk második felét jobban és teljesebben éljük le.

Ahogy a legtöbb nőtársam 40 felett, én is úgy érzem, hogy a márkák alábecsülik a költési hajlandóságomat, így nekem alig reklámoznak, ezzel szemben a társadalom túlságosan sokat foglalkozik azzal, hogyan nézek ki 40 felett. Ha egyáltalán észrevesz. Üdv a Láthatatlan Nők Klubjában!

Miért nem látják a marketingesek, hogy a 40 feletti nők még sohasem voltak ennyire motiváltak, ambiciózusak, újítóak, kísérletezőek?

Folyamatosan tágítjuk a határainkat, és nem úgy élünk, ahogy kellene, hanem ahogy szeretnénk, legalábbis próbálkozunk. Új vállalkozásba vágunk vagy új karriert találunk magunknak, ha ahhoz van kedvünk, egyedül utazunk (és nem azért, mert nincs kivel), randizunk, önmegvalósítunk. Igen, néha kijövünk a konyhából is! 

Itt egy szegmens, amely arra vár, hogy megszólítsák. 

Attól, hogy 40 feletti vagyok, ugyanúgy költök, mint ahogy 40 alatt költöttem, csak ma már jobban megnézem mire és sok esetben többet is, mert már igényesebb (is) vagyok. 

Valamiért a marketingesek úgy gondolják, hogy 40 és 60 között nincs semmi, kommunikálnak a millenials-szal azaz Y generációval - akik hamarosan 40 évesek lesznek amúgy - meg a szeniorokkal,  így elvétve látok olyan hirdetést, amely nekem szólna.

Két témára koncentrálnak. Az egyik a fizikai leépülés, és erre kellenek megoldások: ráncot simítani, inkontinenciát kezelni, fájdalomcsillapítót szedni, műfogsort tisztítani. Vagy úgy gondolják, hogy életem végéig jó háziasszonyként fogok funkcionálni: megtalálni a világ legjobb mosogatószerét, ízletes ételeket készíteni avagy "unokázni", így az ilyen univerzális reklámokkal pipálnak ki. A vizuális megjelenítésről és üzenetekről nem is beszélek, a legtöbb esetben nevetséges, vagy hülyének néznek, vagy mindkettő.

A 40 feletti korosztály rendkívül változatos összetételű amúgy, mert lehet gyermektelen, középiskolás gyerekes és a kitolódó gyermekszülésnek köszönhetően kisgyerekes is, így rendkívül változatos módon lehetne őket megtalálni.

Amiben viszont 90%-ban egyetértünk 40 felettiek, és ezt első kézből tudom a zárt csoportomból kapott információkból, hogy magabiztosabbak vagyunk, mint valaha, és már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk. 

Nyilván, öregedni nem egy joyride. Látjuk és érezzük, hogy szépen, lassan hullunk szét, próbáljuk feldolgozni, hogy ez már csak rosszabb lesz és kihozni magunkból a legjobbat minden nap. És ne feledjük, hogy a menopauza még az egészet jól meg is fejelheti.

Szerencsére, léteznek olyan cégek, amelyek már megértették, hiszen a számok nem hazudnak, hogy a 40-50 felettiek a leggyorsabban növekvő demográfiai csoport és igencsak értékesek, érdemes lenne velük kommunikálni! 

Nézzünk néhány példát!

A brit Vogue és a L'Oreal együttesen lépnek fel az életkori megkülönböztetés ellen egy speciális különszámmal, melynek címlapján a 81 éves Jane Fonda mosolyog, így ő ezzel a Vogue legidősebb címlaplánya, a címe pedig The Non-Issue. Alig várom, hogy a kezembe kapjam, nagyon kíváncsi vagyok. Két éve az olasz Vogue szentelt egy komplett számot 60 felettieknek a 73 éves Lauren Hutton újrakezdő modellel a címlapon. 

És bizony, léteznek már olyan újságok melyek kifejezetten 40 felettieknek szólnak és 40 felettiek szerepelnek benne. lyen a Renaissance, amely évente kétszer jelenik meg és a kor szépségét hivatott bemutatni. Sajnos, a nyomtatott verzió nagyon hamar elfogy, de digitálisan is meg lehet vásárolni.

47584021_458636881334711_288691290990181031_n.jpg
Pár hete Celine Dion 51 évesen a L'Oréal nagykövete lett, olyanok mellé állt be dolgozni mint, Jane Fonda (81), Eva Longoria (44), Julianne Moore (58), Andie MacDowell (60). 
53156523_158296625087266_3980226935770435032_n_1.jpg

A Vichy kifejezetten menopauzában lévő nőknek fejlesztett ki egy termékcsaládot, a Neovadiolt, figyelembe véve, hogy a hormonális változások az arcbőrt is megviselik. Ebben a periódusban a hidratálás elengedhetetlen, hiszen szervezet egyre kevesebb kollagént termel, a bőr szárazabb és vékonyabb lesz, extra gondoskodás szükséges. Egyedülálló kezdeményezés, hiszen minden nő keresztülmegy rajta és alig találunk olyan márkákat, mely a menopauzában lévő nőket szólítaná meg.

A divat valamivel előrébb jár, az utóbbi években számos idősebb nőt láthatunk kifutókon, divat kampányokban, reklámokban, bár 40 és 50 közöttieket a legritkábban. 

unnamed_1.jpg

Ezért is üdítő látni például, hogy mind a Mango, mind az Üterque (Inditex csoport tagja) legutóbbi kampányaiban a 43 éves Georgina Grenville szerepel, és most kapaszkodjunk meg, ráncokkal!

45812594_2060592543997597_275681757318086656_o.jpg

Sarah Jessica Parker (53) az intimissimi reklámokban tűnik fel egy ideje, és olvasóim többsége szerint menő.

Számos nő vált példaképpé a szemünk előtt, hogy lehet így is, a kor nem számít. 

Fehér, rövid haj, óriási szemüveg, pirosra rúzsozott száj, rengeteg feltűnő karkötő és nyaklánc.  A 97 éves Iris Apfel szerintem a mai napig azon csodálkozik, hogyan lett ő divatikon. Nemrégiben szerződött el az IMG modellügynökséghez, ahol amúgy sok nagy arc van, de talán ő az egyik legkülönlegesebb - végül is már Barbie is készült "belőle" - és minden bizonnyal a legöregebb. 

iris_20apfel_1.jpg

Maye Musk - Elon Musk édesanyja - 70 évesen lett a Covergirl arca, divattörténelmet írva.

25036640_2019788078277335_6336514042340835328_n_1.jpg

Isabella Rosselini először 30 évesen lett a Lancome arca 1982-ben, ez akkor a világ legjobban fizetett modelljévé tette. Amikor 43 éves, lett, már túl öregnek találták, fiatalabb arcra volt szükségük, szépen kirúgták. 20 évvel később, 2016-ban felhívták a Lancome-tól, hogy újra dolgoznának vele, akkor 63 éves volt.

A világon 2020-ra 500 millió 60 éves nő lesz, ami a teljes populáció 15%-a.

25038405_560581867640914_112889624782700544_n.jpg

Ez a Dove hirdetés 13 éve készült, az ősz haj / nem ősz haj vita azóta is folyik, nálunk egyelőre még ez is visszafogottan.

1556027337920256625420218958156_1.jpg

Magyarországon is akadnak persze jó példák. 

A Marie Claire májusi számában 70 feletti nőkkel olvashatunk interjúkat: Vámos Magda, divattervező, Arádi Antónia, böjtkúravezető, Uhrik Teodóra, táncművész, Bodrogközhy Mária, idegenvezető, Baricz Kati, fotóművész.

57485625_2291850047538511_3703555676639854592_o.jpg

A hetekben kezdte meg működését a magyar SilverChic modellügynökség, mely kizárólag 40 feletti modelleket foglalkozik. Külföldön az utóbbi években számos ilyen ügynökség lépett színre, például a brit Grey Model Agency vagy az orosz Oldushka, akik érett, idős modellekkel dolgoznak, én is írtam már róluk és arról is, hogy egyre menőbb 40 felett modellkedni. Az ügynökség több funkciót kíván betölteni. Egyrészt várja a tapasztalattal rendelkező modelleket adatbázisába, modell tanfolyamot indít tapasztalattal nem rendelkező jelentkezők számára, harmadszor pedig közvetítő szerepet vállal cégek, reklámügynökségek felé. 

17-molnar_elemerne_kamilla_3.jpg

Szeretnék látni több 40 feletti autentikus arcot reklámokban, persze a legkellemetlenebb olyat látni, amikor öregítik a harmincas nőt, hogy fiatalos nagymamaszerű legyen, vagy amikor az öreget fiatalítják trendi nyugdíjasra. Mindkettőtől kiráz a hideg.

Jómagam is marketinges (is) vagyok, dolgoztam reklámügynökségeknél, tudom, hogy az átlag életkor 30, talán annyi sem. Így sokszor vezetem vissza arra azt, hogy azért nincsenek autentikus negyvenes reklámokban, mert a reklámokat fiatalok csinálják és fogalmuk nincs, hogy mi van 40 felett. Bízom benne, hogy ez is változni fog, másként nem lehet, hiszen egyre több idős lesz (és egyre kevesebb fiatal), így nekik kell majd eladni.

Angliában például már létezik olyan tanácsadó cég, amely segít azoknak a cégeknek, reklámügynökségeknek, amelyek 40 feletti nőket kívánnak megcélozni. Nálunk állítólag még nem ilyen szofisztikált a piac, bár én bizakodó vagyok, mint mindig. Sőt, jómagam is tudnék hasonló információval szolgálni, ha akadna ilyen cég Magyarországon, mely ilyen mélységekben azaz magasságokban gondolkozik.

Itt lenne a remek lehetőség ledönteni az életkor szerinti megkülönböztetést, a sztereotípiákat, példát mutatni, úttörőnek lenni és elkezdeni kommunikálni a 40 feletti nőkkel.

Megérné!

* A Facebook oldalamon gyűjtjük azokat a reklámokat, amiben 40 feletti nőknek szerepelnek, ha tudsz ilyenről, írjál! 

Itt is vagyok: Instagram

Iványi Orsolya - A negyvenes nők bloggere
➡️Menopauza aktivista
➡️Cosmopolita marketingesből toszkán farmernő
➡️Női klub alapító. 

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! ❤

Hol vannak a 40 feletti nőknek szóló reklámok? Tovább
Modellkednél 40 felett?

Modellkednél 40 felett?

Írta: Iványi Orsolya

20190412_134401.jpg
Ha Maye Musk vagy Lyn Slater nyomdokaiba szeretnél lépni, akkor olvass tovább! 

Örömmel jelentem, hogy a napokban megkezdte működését a SilverChic Model Agency, mely kizárólag 40 felettiekkel foglalkozik.

Külföldön az utóbbi években számos ilyen ügynökség lépett színre, például a brit Grey Model Agency vagy az orosz Oldushka, akik érett, idős modellekkel dolgoznak, én is írtam már róluk és arról is, hogy egyre menőbb 40 felett modellkedni.

Az ügynökség több funkciót kíván betölteni. Egyrészt várja a tapasztalattal rendelkező modelleket adatbázisába, modell tanfolyamot indít tapasztalattal nem rendelkező jelentkezők számára, harmadszor pedig közvetítő szerepet vállal cégek, reklámügynökségek felé. 

A külföldi kifutókon egyre nagyobb számban jelennek meg egykori modellek második virágzásukat élve, ilyen például a 70 éves Maye Musk (Elon Musk édesanyja, aki ráadásul májusban jön Magyarországra a Brain Bar eseményre, minden vágyam meginterjúvolni), aki 2 éve lett a Covergirl arca, ezzel divattörténelmet írva, Lauren Hutton is 73 évesen kezdett újra modellkedni.

Az Instagramnak köszönhetően számos új, civil arc is megjelent a kifutókon illetve reklámkampányokban, például a 64 éves Lyn Slater, aki Accidental Icon néven fut és 675 ezer követővel rendelkezik az Instagramon, és amúgy főállásban professzor. Vagy a 62 éves, ausztrál Sarah Jane Adams a totál ismeretlenségből röpke egy év alatt szedett össze 160 ezer követőt az Instagramon és lett az IMG ügynökség modellje, nemrégiben egy H&M reklámban szerepelt. Az olasz Vogue két éve egy komplett számot szentelt a 60 feletti nőknek, Jane Fonda a Vogue legidősebb címlaplánya lett 81 évesen egy hete. 

Az ügynökség alapítói különböző háttérrel rendelkező szakemberek, természetesen egykori modelleket is találunk köztük. Vezetője Ilkaházi Júlia, egykori vezető légiutas-kísérő elmondása szerint az ötlet baráti beszélgetésekből bontakozott ki, majd miután megkérdezett erről marketingest, pr szakembert, nyugdíjasokkal foglalkozó munkaerő-közvetítő céget, modelleket, coachokat és szakmán kívüli negyvenes és ötvenes nőket, mindenki megerősítette abban, hogy érdemes elindulni ezen az úton.  Júlia szintén modellkedett és hostesskedett egyetemi évei alatt, élete mindig is számos szálon kötődött a divat világához és a benne résztvevő emberekhez. 

Két profi modellt is találunk a stábban, az egyik Schmidt Bea, a hetvenes évek egykori sztármanökenje, aki a mai napig a szakmában dolgozik, rengeteg modellt tanított, dolgozik stylistként és rendszeresen publikál, a másik pedig Tánczos-Cseh Myra, hazánkban leginkább Náray-modellként ismert, valamint Schiffer Miklós is őt választotta első könyve arcának.

12-schmidt_bea_1.jpg

A stáb további tagjai Rácz Edit fotós, Barna Nóra sminkes, Csókási Lilla stylist. 

A múlt heti első fotózáson civilek és profik együtt dolgoztak: Torma Steffi (63), Doszpot Evelin (44), Ligethy Gabi (56) képviselték a civil vonalat, Schmidt Bea (60+), Molnár Elemérné Kamilla (66) és Csutorka László (60+) a profi oldalt. 

01-ligethy_gabi_1.jpg

03-ligethy_gabi_3.jpg

04-doszpot_evelin_1.jpg

06-doszpot_evelin_3.jpg

09-torma_steffi_1.jpg

10-torma_steffi_2_1.jpg

16-molnar_elemerne_kamilla_2.jpg

19-csutorka_laszlo_1.jpg

21-csutorka_laszlo_2.jpg

Az első modelltanfolyam májusban lesz, a jelentkezők hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek a modell szakmáról. A tapasztalt modellek beszélnek a castingok, reklámfilmek és a kifutók világáról, pályájuk szépségeiről és nehézségeiről, és elsajátítják a pózolás  és a kifutói járás alapjait. Résztvesznek egy profi sminkoktatáson, hallhatnak stílusról, divatról, öltözködésről, lesz social media és influencer marketing óra is dr. Zelena András egyetemi docens előadásában. A tanfolyamon végzettek számára a jövőben is rendszeresen kívánnak kurzusokat szervezni újabb témákban, valamint egyéni mentorálásban, vagy konkrét munkára való felkészítésben is segítenek az oktatók. 

A képzés háromnapos: május 18., 19. és 25. A képzés díja 135.000 Ft bevezető áron
Szerény személyem PR munkával támogatja a projectet, kit tudja, talán még belőlem is lehet modell??
Itt is vagyok: Instagram 
Modellkednél 40 felett? Tovább
Én és a mérges ráncaim avagy milyen is a jó esztétikai kezelés?

Én és a mérges ráncaim avagy milyen is a jó esztétikai kezelés?

Írta: Iványi Orsolya

20190409_134237.jpg
Ifjúság orientált társadalmunkban öregedni kellemetlen, ráncosnak lenni pedig kínos. Legalábbis ezt üzeni nekünk, 40 feletti nőknek a világ. 

Van, aki büszkén ráncosodik, vallva, hogy arcomon az életem, semmi pénzért nem adnám a ráncaimat, hozzám tartoznak. Van, aki némán tűr, bár akárhányszor belenéz a tükörbe, pánikroham tör ki rajta.
Van, aki fogta magát és eljött a hozzám feltérképezi a lehetőségeket, mielőtt bármibe belevág, hiszen jó képben lenni.

Esztétika természetesen, ez volt a címe programnak, ahol dr. Gyöngyösi Nóra bőrgyógyász, nemigyógyász, kozmetológus szakorvos (és Neverordinary Partner) eljött hozzánk és kibeszéltük a témát.
Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki eljött, bízom benne, hogy sok hasznos információval tértetek haza.

Mi történik a bőrünkkel 40 felett? Lehet-e az öregedést lassítani? Milyen esztétikai kezelések segíthetnek?
Botox, hialuronsav, mezoterápia, ajakfeltöltés - megannyi opció, de melyik lenne jó nekem? Vagy kell-e egyáltalán nekem. 

Egészen 42 éves koromig nem érdekelt engem ez az egész. Nem volt semmi bajom azzal, aki botoxoltatott vagy bármi mást csináltatott az arcán, engem nem zavartak a saját tökéletlenségeim. Akkor költöztem ki ugyanis Toszkánába, új szerelem, új minden, nem volt nekem időm azzal foglalkozni, hogy ráncos vagyok-e vagy sem.

Aztán miután lecsillapodtam és belevágtam az új életembe, ami azért nem úgy alakult, ahogy gondoltam, kicsit bizonytalan is voltam magamban, és valószínűleg többet is nézegettem magam a tükörben, mint általában. 

Hamarosan megszállottja lettem a szemem közötti ráncnak, becenevén mérges ráncnak, amely ott ült és vigyorgott rám, már akkor is ha éppen nem ráncoltam. Akárhány kép készült rólam, az első dolog az volt, hogy kiretusáljam a ráncot. Kétségbeesésemben még Frownies-t is rendeltem, kisimító matrica, amit éjszakára kell a ráncra rátenni, és Isten bizony úgy láttam, hogy hatott valamennyire, persze tudtam, hogy nem lehetséges. Egy matricától nem fog eltűnni egy ránc.

A tavaly nyári esküvőm előtt eldöntöttem, hogy utána eltüntetem azt az árkot, mérges ránc nélkül fogom kezdeni házaséletemet. (Azért nem előtte, mert nem tudtam, hogy milyen lesz utána, és csak egy hétig voltam Magyarországon, kicsit azért izgultam.) 

A botox az 1990-es évektől indult hódító útjára, butulinum toxin alapú készítmény, amely a Clostridium botulinum baktérium által termelt fehérje. Először szemészeti kórképekben használták, illetve neurológiai izomrendellenességekben, manapság a különféle gyógyászati indikációi mellett, általában a szépségiparban használják. 

Első hallásra még mindig egy veszélyes, mérgező, mesterséges anyag jut eszünkbe a botoxról, amivel ránctalan, pókerarcú/lárvaarcú nőket lehet varázsolni, szerencsére ez a tévhit már eltűnőben.

Ami a legfontosabb, hogy képben legyünk az alapokkal és olyan orvost találjunk, akiben megbízunk. Mégis csak egy arcunk van.

Számtalan rémtörténet kering önjelölt kozmetikusok rosszul sikerült beavatkozásairól, arról nem beszélve, hogy Interneten vásárolt botoxot használni sem okos dolog, ugyanis a botox vényköteles. 

A szombati esküvő után hétfőn már a váróban ültem délután, életem első botox beavatkozására várva. Természetesen, előtte utána olvasgattam, de azért mégis ért meglepetés.

Miután közöltem Gyöngyösi doktornővel, hogy a szemöldök közötti árkot szeretném eltüntetni, és a vízszintes ráncok a homlokomon nem zavarnak, sőt a szemem körüli oldalráncok sem, elmosolyodott és mondta, hogy ez sajnos nem ilyen egyszerű.

"Komplexen kell az arcra tekinteni. A mimikai izmok működésének eredményeként az apró, csak mozgás során látható dinamikus ráncokból az évtizedek során mélyebb statikus ráncok alakulnak ki, melyek már akkor is az arcunkon láthatók, ha nem végzünk arcmozgást. Ezért célszerű a mimika egészét gyengíteni egy kicsit, hogy a meglévő ráncok ne mélyüljenek és lehetőleg ne alakuljon ki mellettük több újabb ránc. Ha én "csak" a zavaró mérgesráncot tüntetem el például hialuronsavas feltöltéssel, akkor megeshet, hogy a régi árok mellett kialakul egy-két új is, mert a ráncolás nem csak a szemöldök között történik, hanem az egész homlokon és szem körüli izmok segítségével. Egy esztétikai beavatkozásnál véleményem szerint az a legfontosabb, ha nem csupán a meglévő problémára koncentrálunk, hanem a mögöttes kiváltó okra is, és ennek az egészét próbájuk természetes módon, apránként kezelni" - tájékoztatott a doktornő. 

Az esztétikai botox kezelés lényege, hogy célzottan éri el az arcizom helyi, átmeneti gyengülését, azonban csak azokra az izmokra hat, amelyekbe bejuttatták – ennek köszönhetően képes megszünteti a mimikai ráncokat, a szarkalábakat és a homlok ráncait is. A kezelés hatása mindig dózisfüggő, én sem akartam művi megjelenést, egyszerűen halványabb Mariana- árkot akartam. 

Mert 40 vagy 50 felett nem az a cél, hogy ránctalanok legyünk, mert az ugye tényleg nevetséges is lenne. Senki nem tudja megállítani az időt, kivéve néhány hollywoodi színészt.

A botox kezeléseket egyébként célszerűbb fiatalabb korban, akár már 30 éves kor előtt kipróbálni. Hát igen, ellentétben azzal amit gondolunk, "még-nem-vagyok-elég-ráncos-még-nem-kell-botox". Azért mert a ráncok ilyenkor még gyengébbek, kevésbé fognak elmélyülni megfelelő kezelések mellett. A lényeg ezen a területen is a prevenció és a mértékletesség. Sokkal nehezebb egy érett, ráncokban sokkal gazdagabb arcból természetesen fiatalos megjelenésű, kevésbé ráncos arcot varázsolni, mint a fiatalos külsőt megőrizni akár 10-20 évig a megfelelő kezelések kombinációjával.

Tehát a botoxot az izmokba fecskendezve, azokat ilyen módon ellazítva átmenetileg javítani lehet az erőteljesebb dinamikus ráncok megjelenésén. A beavatkozás általában 10-15 percet vesz igénybe, nekem elég magas a fájdalomküszöböm, így nem nagyon éreztem fájdalmat, csak hogy kicsit kellemetlen, de főleg azért, mert a fejemben elképzeltem, hogy tűvel szurkálnak. Jó tanács: nem kell elképzelni!

A botox hatóanyagát nem lehet krémmel felvinni, molekuláinak túl hosszú lenne az út a bőrvédő gáton keresztül, ezért kell szúrni, ezért semmilyen krémnek ne higgyünk, amely ezt akarja eladni nekünk. 

Térjünk vissza egy percre az átmeneti szóra! 
Ha elkezded, egész életedben botoxoltatnod kell! Hányszor halljuk ezt, főleg nem hozzáértőktől. 

A Botox olyan hatással van az izomműködésre, hogy átmenetileg, maximum 3-4 hónapig blokkolja vagy gyengíti a kezelt izom összehúzódását. Ennyi idő alatt bomlik le ugyanis. Így az első évben 3-4 alkalommal szükséges, viszont a második évben talán elég már 2-szer, aztán évente egyszer. És hogy miért? Nézzük az én példámat! Azért, mert a botox hatására nem tudok ráncolni, így egyre kevesebbet ráncolok, a folyamatos kezelés során az izom elveszti eredeti összehúzódó képességét, ezért kell egyre kevesebb hatóanyag. Mert igazából az jó, hogy a botox lebomlik, hiszen ahogy öregszünk változik az arcunk, így ha nem bomlana le, elkezdenénk furcsán kinézni, így viszont korrigálható minden egyes kezelésnél a beavatkozás helye. 

Az eredmény a kezelést követően már pár nap után látható, 7-10 nap szükséges a teljes kialakuláshoz. Lábadozási idő nincsen, a kezelési pontok enyhén kipirosodhatnak, amely általában gyorsan elmúlnak. Egy-egy ponton kis bevérzés észlelhető, de pár nap alatt ez a tünet is megszűnik. Botox után nincs napozás (sajnos, már amúgy sincs!), kozmetikai kezelés, masszázs az arcon és a szauna kerülendő. Ha hosszú trópusi nyaralásra készülsz, ne előtte próbáld ki, mert magasabb hőmérsékletben gyorsabban bomlik le.

Én és a glabellám most jól megvagyunk, nem tűnt el teljesen, a vonal ugyanúgy ott van, de már nem egy árkot látok és ettől sokkal jobban érzem magam. 

Mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni.

A jól sikerült botox avagy esztétikai beavatkozás, olyan mint egy jó alapozó. Nem lehet észrevenni. Csak az tűnik fel esetleg a környezetednek, hogy jobban nézel ki, kipihentebbnek tűnsz, mintha most jöttél volna meg egy nyaralásból.

Azt hiszem, a legnagyobb feladatunk így 40 felett, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy öregszünk, de megpróbáljuk kihozni magunkból nap mint nap a legjobbat. Lehet nyavalyogni, hogy kövér vagy, de tedd fel magadnak lefekvés előtt a kérdést, hogy megtettél-e mindent aznap azért, hogy ne legyél kövér.

Minden ott kezdődik, hogy megpróbálunk egészségesen élni, hiszen a bőr szépsége azzal kezdődik, hogy mit eszünk és mennyi folyadékot fogyasztunk. Meg persze hogy milyen stressz hatások érnek minket és milyen környezetben élünk. Néha azonban pont egy kis lökés hiányzik, az a plusz, ami önbizalmat ad.

Ezzel a bejegyzéssel senkit nem akarok rábeszélni semmire, csupán némi bepillantást szeretnék adni azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt és szeretnének egy megbízható orvossal egyeztetni.

További információkat a partneri kedvezményekről a Neverordinary Partner oldalon találsz!

A cikk írásához felhasználtam még Yael Adler Bőrügyek című könyvét és Tajti Ildi Esszenciális bőrápolás című könyvét.
Én és a mérges ráncaim avagy milyen is a jó esztétikai kezelés? Tovább
Jane Fonda a Vogue legidősebb címlaplánya 81 évesen, Celine Dion a L'Oréal nagykövete 51 évesen

Jane Fonda a Vogue legidősebb címlaplánya 81 évesen, Celine Dion a L'Oréal nagykövete 51 évesen

 

screenshot_20190403-224806_instagram_1.jpg

Minden bizonnyal van valami a levegőben a L'Oréalnál, hiszen a 2 hírt ők kötik össze, és milyen jó, hogy akadnak cégek, akik így gondolkoznak, hogy van élet 40 után is.

Nézzük az első hírt!

A brit Vogue és a L'Oreal együttesen lépnek fel az életkori megkülönböztetés ellen egy speciális különszámmal, melynek címlapján a 81 éves Jane Fonda mosolyog, a címe pedig The Non-Issue. 

2019-ben az 50 év feletti nők továbbra is szembetűnően keveset szerepeltek a szépség- és divatiparban, illetve a tágabb  értelemben vett médiában. Az életkoron alapuló megkülönböztetés sajnos létezik, tudatosan vagy nem tudatosan, emiatt sok nő érzi magát kizárva vagy láthatatlannak.Edward Enninful, akit pontosan 2 éve neveztek ki a Vogue főszerkesztőjének (az első férfi főszerkesztő az újság 103 éves működése alatt) azt mondja, hogy a Vogue-nál a sokszínűség promótálása soha nem volt fontosabb, mint most. 

A különszámban számtalan 50 év feletti nőt láthatunk, bízom benne, hogy jövő héten amikor nászútra megyek meg is tudom majd venni valamelyik reptéren, és beszámolhatok mi van benne, annyi biztos, Helen Mirren igen.
Persze, itt megint feltenném a kérdést, mint mindig, hogy a 40 és 50 közöttiekkel mi van? 

"Szeretem az életkoromat. Örülök, hogy ilyen sokat élhettem már. Fontos lenni észrevenni, hogy az idősebb nők a világ leggyorsabban növekvő demográfiai csoportja. Itt az ideje, hogy felismerjék az értékünket." - mondja Jane Fonda a címlap kapcsán.

Jane Fonda így "megelőzte" Lauren Huttont, aki 201-ben 73 éves korában szerepelt olasz Vogue címlapján, akkor ő volt a legidősebb. Azt a számot amúgy kompletten a 60 feletti nőknek szentelték.
screenshot_20190403-224741_instagram.jpg

screenshot_20190403-224958_instagram.jpg

Celine Dion 51 évesen a L'Oréal nagykövete lett, olyanok mellé állt be dolgozni mint, Jane Fonda (81), Eva Longoria (44), Julianne Moore (58), Andie MacDowell (60) vagy Palvin Barbara (25).

"Fiatalkoromban problémáim voltak a fogaimmal, és nagyon sovány voltam, az iskolában kiközösítettek, soha sem gondoltam volna, hogy a világ egyik legnagyobb márkájának leszek a nagykövete leszek, ráadásul 51 évesen.” - olvasható a Vogue-ban.

"A világ változik, és a L'Oréal részese ennek. A húszas és harmincas éveim csodálatosak voltak, de nem mennék vissza. Énekesként, lányként, nővérként, barátként, és partnerként, soha nem éreztem magam még ennyire szépnek és erősnek. És azt gondolom, a java még csak most jön."

celine-dion-loreal-paris-spoksemodel-1680x1120.jpg

Rögtön készült mellé egy kis videó is, hogy mit jelent számára a L'Oréal szlogenje, és mielőtt nagyvonalúan legyintenénk, hogy persze, neki könnyű az álmait megvalósítani, ne feledjük, hogy 3 éve halt meg mentora és férje, Réne Angélil, és 3 gyereket is nevel (18 és 8 éves ikrek).

 
Nyilván nem véletlen, hogy a napokban jelentette be, hogy ősszel turnéra indul, új lemezét is bemutatja, köztük a Bátorság című számot is. 16 év után nem folytatja Las Vegasban előadásait, ahogy fogalmazott, itt az ideje a változásnak.

bbt33uw.jpg

És talán az sem volt véletlen, hogy Dion januárban egy "I'm worth it" feliratú kapucnis felsőben pózolt a kameráknak, ami mint tudjuk, a L'Oréal szlogenjére hajaz. 

A 45 éves Kate Moss pedig évfordulózik: az angol Vogue ismét címlapra tette 3 verzióban, így negyvenedszerre került a címlaprá náluk. (ez a sima májusi szám)

screenshot_20190401-194235_instagram.jpg

screenshot_20190401-194252_instagram.jpg

screenshot_20190401-194306_instagram_1.jpg

 

Jane Fonda a Vogue legidősebb címlaplánya 81 évesen, Celine Dion a L'Oréal nagykövete 51 évesen Tovább