Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Hogyan vásároljunk okosan?

Hogyan vásároljunk okosan?

incollage_20191128_190054539.jpgTudatos vásárlóként már nem vásárolok össze-vissza, bár volt idő, amikor én is hobbi vásárló voltam, és a vásárlást egyfajta kikapcsolódásnak /feszültség levezetésnek tartottam, ennek megfelelően rengeteg ruha hevert a szekrényeimben, de nagy részüket nem is hordtam. Mostanra eljutottam oda 45 évesen, hogy jól meggondolom mit veszek meg és hogy valóban szükségem van-e rá. A felnőtt nő ugyanis tudatosan vásárol.

Amikor ruhát megyek vásárolni a következő szabályokat tartom be: 

Megfelelő fehérnemű. Ha fehér inget szeretnék vásárolni, nem megyek fekete melltartóban, ha testhez álló ruhát szeretnék, olyan bugyi lesz rajtam, ami nem fog átütni.

Érdemes mindig 2 méretet felpróbálni, én hármat is szoktam, sose lehet tudni, én alapvetően M-es vagyok, néha viszont az S jó, néha az L, attól is függ, hogy mennyire laza vagy szűk darabot szeretnék.

Mindig készítek magamról fotókat a fülkében, sőt, el is szoktam küldeni barátnőknek, hogy mit gondolnak. Néha, már akkor látom, hogy nem jó. Kardinális kérdés, hogy hátulról hogyan nézünk ki, nos, ahol van olyan tükör, segíthet, az esetek többségében az eladók nem szoktak őszinték lenni. Sajnos. 

Üldögélek, járkálok, leülök a ruhában. Ki is megyek a próbafülkéből, régen ezt nem mertem megtenni, ma már nem érdekel. 
Ha nem vagyok 100%-ig biztosan benne, nem veszem meg, hanem eltettetem

Másnap újra előveszem a képeket és tovább gondolkozom. És őszinte leszek magammal.

Amennyiben felsőt veszek szoknyához vagy nadrághoz, érdemes abban menni, hogy lássam megy-e hozzá. Ugyanígy ha cipőt.

Mindig ellenőrzöm, hogyan kell tisztítani a ruhát. Érdemes-e megvenni valamit olcsón, ha csak tisztíttatni lehet? Hajlandó leszek-e kézzel mosni? 

Ne félj alkalmi ruhát megvenni, amikor le van árazva. 
Sokáig nem követtem ezt a szabályt, egyszerű, hétköznapi cuccokat vásárolni könnyű, de amikor egy izgalmasabb darab jön szembe, az indok a nem vásárlásra mindig az, hogy úgysem tudom hova felvenni majd. 
Aztán amikor párszor megtörtént, hogy jó lett volna valami különlegesebb darab, és nem volt, és az utolsó pillanatban rohangáltam, és aztán vettem valamit, ami nem is volt jó. Azóta tudom, hogy úgyis lesz majd olyan alkalom, és ilyenkor én már nyugodtan hátradőlök, hiszen a szekrényben ott pihen egy-két szuper ruha, ami jól áll. 

Évente nézd át a ruháidat. Ha egy évig nem vettél fel valamit, sanszos, hogy nem szereted. Vagy nem áll jól. Vagy nem jó a méret. 

Érdemes jóban lenni az eladókkal, például ha tudjuk, hogy jön egy leárazás nemsokára, biztosan nem érdemes teljes áron vásárolni. Ugyanígy, a kedvenc márkáid hírlevelére érdemes feliratkozni.

És a legfontosabb: 
Drágán vásárolni nem művészet!

És ne feledjük Vivienne Westwood hármas törvényét:
- Vásárolj kevesebbet!
- Válassz jól!
- Hordd sokáig!

Jómagam szeretem keverni a designer és fast fashion/vintage darabokat, általában évente 2-szer vásárolok a Firenze melletti The Mall outletben, és inkább gyűjtök a jobb darabokra, nem vásárolok sokszor.
Fast fashion cuccokat is szoktam venni, főleg nyárra a mindennapokra, de eléggé visszafogottan. 
Az utóbbi pár évben száműztem a feketét, viszlát láthatatlanság, színek és minták jöhetnek minden mennyiségben. 
20191102_124358-01.jpeg
Megvettem.
20141203_152641_1.jpg
Megvettem.

20190319_131623.jpg

Megvettem.

20190125_135149-02.jpeg

Nem vettem meg. (1000 euros Moncler kabát :DD )

20190801_123949.jpg

Nem vettem meg.

20191001_163209.jpg

Nem vettem meg. Másnap visszamentem megint és akkor éreztem, hogy nem az igazi.

20180919_154547.jpg

Nem vettem meg.

20191102_124725-02.jpeg

Megvettem.

***************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Hogyan vásároljunk okosan? Tovább
Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket

Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket

stfelix-amy-sherald-portrait-michelle-obama_2.jpg

Az elmúlt 22 évben egy ismeretlen adományozó 25 000 dollárt adott több száz női művésznek az Anonymous Was a Woman nevű program égisze alatt.A programot azért hozta létre, hogy 40 év feletti művészek számára nyújtson pénzügyi támogatást kreatív karrierjük megvalósításához. 

Eddig 220 művész részesült ebben a juttatásban, ami összesen 5,5 millió dollár támogatást jelent.

A most 78 éves Susan Unterberg, fotóművész, a titkos adományozó, 22 év után tavaly fedte fel magát, azzal indokolva, hogy úgy érzi, hogy így könnyebb kiállni az ügy mellett, amikor hallatja a hangját. Unterberg amúgy apai örökségéből fizeti a támogatást.

susan-unterberg-portrait-by-alain-simic.jpg

Tudtátok? A női művészek alkotásai az USA és Európa állandó múzeumi gyűjteményeinek csupán 3–5% -át teszik ki.

Amy Sherald például az egyik művész, aki pénzt kapott, ő festette Michelle Obama portréját a washingtoni National Portrait Gallery-nek. Mint olvastam, Sherald ennek az adománynak köszönhetően tudta kifizetni a stúdiót, ahol meg tudta festeni a portrét. 

Engem nem bíztatott senki, hogy legyek művész, mondja Unterberg, aki akkor ment el művészeti iskolába, amikor a lányai elkezdtek iskolába járni. Akkoriban a nőkről akkor írtak az újságban, ha férjhez mentek vagy meghaltak.  

 

******************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Egy nő 22 évig titokban támogatott 40 feletti női művészeket Tovább
45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

zs_fokep.jpg
Csóra Zsanett-tel pontosan 10 éve találkoztam először Pécsett, ahova munka miatt sodort az élet, és ahol ő a város legjobb éttermét vezette. Sokat találkoztunk, de akkor még fogalmam sem volt, hogy 10 évvel később a blogon fogok majd írni róla, azért mert Zsani pontosan azt csinálja, amit mindannyian szeretnénk: jól érzi magát az életében, mellette pedig folyamatosan új dolgokba vág bele, és valósítja meg gyerekkori vágyait, igazi 40 feletti példakép! 
screenshot_20191116-180037_instagram.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy matek-tesi tanár akartam lenni. 

A sport gyerekkoromtól meghatározó az életemben. Zalaegerszegi vagyok, ott jártam speciális testnevelés osztályba az általános iskolában, nagy dicsőség volt, hogy felvettek, mert csak jó sportoló és jó tanuló (!) gyerekek lehettek ott. Alsóban torna-, úszás versenyeken is indultam, de harmadiktól már az atlétikáé volt a főszerep. Hál' Istennek sikeres voltam, így mindig örömmel mentem edzésekre, bár valószínű azért voltam sikeres, mert heti 4-5 edzésünk volt, plusz a sport osztály heti 2 úszás és még 3 tesi volt, délutánonként meg az udvaron fociztam a fiúkkal, fogócskáztunk, bújócskáztunk, bunkert építettünk...egész nap mozogtunk, ami a mai gyerekeknél hiányzik. Aztán egyetemen a versenysportot abbahagytam, de az egyetemi kosár csapat tagja voltam, indultunk a kispályás foci bajnokságban, ping-pong, csocsó, minden, ami mozgás, sport, jöhetett.  

Nehéz definiálni a foglalkozásomat, a gyerekeim is mindig kérdezik! Először elvégeztem a Közgazdaságtudományi egyetemet, utána három évig PhD tanulmányokat folytattam, majd jött a jogi egyetem Pécsett. Mindig is matek- tesi tanár szerettem volna lenni, így természetesen tanítottam, előbb középiskolában, majd Pesten a PSzF-en és a Külker Főiskolán pénzügyi, adó és mikro-, makró ökonómiai tantárgyakat. Imádtam!

Hat éve pedig Bécsbe költöztünk, ahol fociedző vagyok! 
Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, megértjük egymást, kölcsönös a bizalom.
Bár ez még mindig nem tesi tanár, gondolkozom, hogy azt is elvégzem, mondja nekem a telefonban. 
Egy A ligás u12 fiú csapatot irányítok már 3 éve, ahol a legkisebb fiam is rettentően ügyesen focizik, ő már korosztályos válogatott is.
fb_img_1573924251943.jpg

Nálunk a sport kötelező,  a lelki és testi egyensúlyhoz szükség van rá, így mindhárom fiam ebben az egyesületben focizik, a kislányunkat is elhoztuk ide, pár alkalommal jól érezte magát, majd közölte, hogy inkább balettozna...

42 évesen, azaz három éve kezdtem újra az atlétikai versenyzést, a magasugrás a fő számom, ebben indulok a világversenyeken is, de mellette indulok távolugrásban, gerelyhajításban és súlylökésben is az országos bajnokságokon.

Szeretnék példát mutatni, egészségesnek maradni minél tovább, és megmutatni, hogy 40 feletti is lehet jól kinézni! És nem utolsó sorban, 2020-ban Torontóban versenyezni a világbajnokságon.
Amikor kérdezem, hogy miért pont az atlétika, azt mondja, az atlétika választotta őt. Tudtam jól ugrani, futni, kislabdát hajítani, és jó koordinációs készséggel rendelkezem. Ez egy egyéni sport, így a teljesítményem csak tőlem függött, és függ most is. Minden nap mozgok, hetente 2-3 alkalommal futok 3-5 kilométert, mellette erősítek a kis focistákkal edzésen heti háromszor. Télen alapozáskor heti egyszer konditerembe megyek, versenyek előtt kb. hatszor elmegyek magasat ugrani. Addig fogok sportolni, amíg bírom, amíg jól érzem magam, amíg pluszt nyújt a mindennapokra. Nem edzem a halálba magam.

De a sport miatt kevésbé vagyok fáradékony, jókat tudok kirándulni a gyerekekkel, erősebb a szívem, szeretem, hogy vannak izmaim, és feszes a bőröm. Persze reggelente már nem úgy ugrok ki az ágyból, mint 20 évesen, de rövid nyújtózkodás után helyreállnak a dolgok. Az öregedéssel kapcsolatban, amit észrevettem, hogy a szemem romlott, de szemtornával javítható, és persze ráncosodok, de ez a sok vigyorgástól van.

Nem félek az öregedéstől. Ugyanis, azt érzem, hogy egyre jobb az életem, nálam tényleg igaz, hogy 40 felett kezdődött igazán az élet!
Sport, jó ételek, jó társaság, szórakozás, mosolygás, boldogság, jó film, jó könyv, pozitivizmus. A férjem sokat segít, támogat az atlétikában is, mindig együtt megyünk a nemzetközi versenyekre, sok erőt ad. Naponta beszélek húgommal, aki amúgy pszichiáter orvos, de természetgyógyász is, aki mindig feltölt erővel, ha fogytán vagyok. Vele és a többi barátnőinkkel szoktunk poénkodni, hogy majd öregkorunkra kibérelünk egy menő öregotthonban egy szupi szintet, és ott fogunk “bulizni”! 
received_405864043631889.jpeg
A legbüszkébb a négy gyerekemre vagyok! Imádom, hogy mind különböző, de mégis hasonlítanak egymásra, cukipofák, viccesek, okosak, sportolnak, életre valók. 

Ha a versenyeimet kérdezed, az első Európa Bajnokságomon Aarhusban 2017-ben elért eredményemre, amikor 140 cm-t ugrottam borzasztó időjárási viszonyok között, ezzel az 5. lettem, ez volt az első nemzetközi versenyem, szuper volt, baromi büszke voltam magamra!
fb_img_1573924127569.jpg

2018-ban 6. lettem EB-n és VB-én is, 2019 szeptemberében EB-én ismét 135 cm fölé repültem, így 6. lettem, nagyon-nagyon boldog voltam, ugyanis augusztusban volt egy sérülésem, varrták a fejemet, és pont nem sportolhattam 10 napig a verseny előtt, és ennek ellenére ilyen jót ugrottam. A legidősebb voltam a W40-ben, egyedüli 1974-es. Ötévente vannak a korosztályok, jövőre már W45-ben indulok. 
screenshot_20191116-180135_instagram.jpg
Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa legjobb 1974-es születésű magasugrója vagyok az EB eredmény alapján.
Idén az országos bajnokságon távolugrásban, és gerelyhajításban is első lettem, súlylökésben második. Ez egy szuper év volt!
fb_img_1573924139746.jpg

Amúgy sokan vagyunk világszerte senior atlétanők, minden évben egyre többen, ami nagyon inspiráló.
Jó lenne, ha minél többen látnának minket, hogy igen, ennyi idősen is lehet ilyen kondiban lenni, és hogy a sport rengeteg mindenben segít. Magyarországon aktívan kb. ötvenen vagyunk. A legidősebb W80-ban versenyez, azaz 80 feletti. Ezért is jó világversenyekre menni, mert ott lehet igazán látni, hogy 60 felett is baromi jól nézhet ki egy nő! Mindig erőt ad a folytatáshoz.  
screenshot_20191116-180354_instagram.jpg

Nálam a pozitivitás alap.
A mottóm: Kezd a napot egy mosollyal! Ha mosolyogsz, a jó emberekkel csodát teszel, a seggfejeket az őrületbe kergeted! 
A legfontosabb, hogy maradj mindig pozitív, és ne vitatkozz feleslegesen!  Másnak is lehetnek problémái Ha valaki hússzal megy előttem az úton, akkor nem ordítom le a fejét, hogy menjél már öreg.
fb_img_1573923977220.jpg
Jelmondataim:
  • Öltözködj színesen, legyél más, mint a többi, ne szürkülj bele a mindennapokba!
  • Táplálkozz egészségesen, egyél mindent, de ésszel. Lehetnek habzsoló napok, amikor a szervezeted kívánja, de ésszel.  A “mit főztél anya?” kérdésre a válaszom “nagyon finom, tiszta egészséges.“- a gyerekeim már röhögnek, “Aha, tuti finom”! De persze finom is, és eszik.
  • Ne szennyezd a környezeted! Szívügyem a szelektív szemétgyűjtés.
  • Ne veszekedj! Nem szeretem az erőszakot, a háborút, két ember között sem, véleményem szerint minden megoldható diplomatikusan.
Imádok utazni, új helyeket felfedezni. Mivel külföldön élünk, ezért minden nyarat azzal kezdjük a húgomékkal, hogy Magyarországon elmegyünk 5 napot kirándulni, hegyet mászni, ismerd meg hazád program. Balaton észak, Börzsöny, Mátra pipa, jövőre Bükk jön:)  Mindig anyu, apu, 2 lánya és a 8 unokája megyünk együtt, a család nagyon fontos számomra, a szüleimmel naponta beszélek telefonon.
screenshot_20191116-180202_instagram.jpg

Könyv: Leslie L. Lawrence, Rejtő Jenő, most olvasom a Pál utcai fiúkat, Tüskevárt, amik most nagyon tetszenek!

Filmek: vígjátékok közül: Sex and the City, Brigitte Jones, Mamma mia, klasszikusok: Forrest Gump, Dirty Dancing, Pretty Woman, Grease, Kill Bill, Ponyvaregény, sorozatok: Star Wars, Harry Potter, Karib-tenger kalózai, Rocky, Valami Amerika, mesefilmek: Cápa mese, Némó kalandjai, Verdák, Shrek,Toy story, Jégkorszak. Ezek közül bármelyiket bármikor megnézném, bár nem sok időm van rá.

Zene: mostanság lounge, nyugi zene, zongora koncerteket is szívesen hallgatok, amióta a második fiam magától tanul iszonyat ügyesen zongorázni. Családi hagyomány a rockzene is. Gyakran járunk például Iron Maiden koncertre. Na, ott például Bruce Dickinson, az énekes, igazi 60 feletti példakép, hihetetlen mit művel a színpadon! Emellett versenyszerűen vív, hivatásos repülőgép pilóta a legnagyobb gépeken, számtalan egyetem dísztoktora irodalomból, zenéből, filozófiából. Jó 10 éve Rómában koncert után ugyanabban a szállodában laktunk és koccintottunk, elképesztő energia árad belőle, örök élmény marad..

Étterem: Ez jó kérdés! Mint tudod, igazi “gourmet” éttermeket vezettem Pécsett, amelyek országosan is top 10 éttermek voltak, így akár eléggé válogatós is lehetnék az alapanyagra és az elkészítésére. Viszont ez csak annyit jelent, hogy szívesen eszek akár csak egy Schnitzelsemmel-t is ebédre, de akkor a rántott hús legyen friss, a panír ropogós ne vizes, a zsemle meg ne felfújt, hanem kovászos, mint ahogy jöhet hozzá kovászos uborkában is. Néha a legkisebb focipálya melletti szurkolói kantinokban is fellelhető ilyesmi Ausztriában.
 
Foci: Az olasz foci az etalon a taktika miatt, az Inter meg a kedvenc csapat a családban, néha akár Milánóig elmegyünk egy-egy bajnoki “tanulmányútra”. Élőben teljesen mást láthat a “szakember”, egyszerre lehet átlátni az egész pályát, például hogy mit csinálnak, hogyan és miért a védők, amikor még az ellenfél védelménél van a labda. Ilyesmit a világ legjobb technikájú tévés közvetítései sem tudnak visszaadni, az atmoszféráról nem is beszélve. Elképesztő a kollektív energia, ami 70 ezer szurkolóból árad. Ennyi, egyet dobbanó lélektől az épület, azaz stadion sokszor abszolút spirituális hellyé válik. A San Siro stadion az újkori  Milánó  temploma lett, s bár újat kell helyette építeni, az emberek nem engedik lebontani. 
Persze a legjobb csapat mindig a ZTE marad!

fb_img_1574253584646.jpg

Koeman fivérek, Erwin és Ronald, edzők

fb_img_1574253609368.jpg

Marcel Koller, osztrák szövetségi kapitány

fb_img_1574253657024.jpg

Luciano Spalletti, edző, legutóbb az Inter-nél

********************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója Tovább
A férfi, aki 71 évesen kezdett balettozni

A férfi, aki 71 évesen kezdett balettozni

incollage_20191117_170311294.jpg

Bernard Bibby nem mindennapi hobbit talált magának 71 évesen, amikor is felesége, Celia meghalt rákban. 55 évig voltak házasok, 17 évek korukban ismerkedtek meg. 

Bernard négy éve jár felnőtt balett oktatásra, és bár az elején kissé "félt", hiszen ő az egyetlen férfi a 30 fős osztályban, ma már ebédelni is eljár balettos társaival sőt sokat segítettek felesége iránti gyászában is. 

"Ha elveszítesz valakit, akkor nem szabad otthon ülni, ki kell menni és folytatni az életet. Ne temesd el magadban az érzéseket, engedd ki, mutasd meg őket, végül is emberi lények vagyunk."

mquenhct3oenkuuv.jpg

A nyugdíjas villamosmérnök felesége halála után nem tudta mihez kezdjen magával, tudta, hogy a tévé előtt ülni egész nap nem lesz kifizetődő. 

Először sztepptáncra ment, mert az kisfiúként tetszett neki, de nem igazán ment neki, így tanára javasolta a balettot. 

Bernard heti 3-szor konditerembe is jár, hogy hajlékony maradjon a baletthez. Ahogy mondja a balett azért is jó, mert sok olyan izmot mozgat meg, amelyet amúgy nem használ ember.

És már annyira belejött a balettba, hogy otthonra is épített magának stúdiót és a Royal Academy of Dance egyes számú balettvizsgájára készül, melyet 7 évesek szoktak letenni. "Nem érdekel, már nem vagyok az a kisfiú, aki fél táncolni. Ha ennyi idősen nem tudom eldönteni, hogy mit akarok, és hagyom, hogy mások befolyásoljanak, hát akkor nem sokra vittem."

Bernard amúgy egy férfi rákalapítvány nagykövete is, ahol a felvilágosító előadásokat tart férfiaknak arról, hogy mennyire fontos felismerni a prosztata ill a hímvessző rák korai jeleit. 

mercury_widower_ballet_therapy_12-768x1307.jpg

mercury_widower_ballet_therapy_22-768x1152.jpg

Nem lehet elégszer elmondani: sosem késő és semmihez sem vagy öreg, az élet kiszámíthatatlan, nyitottnak kell maradni az utolsó pillanatig!

Az első kép forrása: BBC

************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

A férfi, aki 71 évesen kezdett balettozni Tovább
Hogyan szabaduljunk meg az úszógumitól 40 felett?

Hogyan szabaduljunk meg az úszógumitól 40 felett?

 bellyfat_shutterstock_284718578-1-710x473_1.jpg

Pár hete a postaládámban landolt egy hír, melyben Dr. Farkas Kitti azt mondja, hogy a napi ötszöri evés nem ideális a szervezet számára, a napi három a jobb.

Gondoltam, ennek utána járok és ha már egy doktornő így az "ölembe esett", megkérdezek tőle még pár dolgot, ami így 40 felett nyomaszt. Nem tagadom, 40 körül elhagytam magam, olyan kövér voltam, mint még soha, 73 kiló. Ez a 165 cm-hez, valljuk be, rengeteg, az ideális súlyom 60 kg lenne. Az elmúlt évben sikerült 10 kilót lefogynom, nem fogyókúrával, hanem életmódváltással és nem szenvedtem (túl sokat), bár nyilván bizonyos dolgokat el kell hagyni vagy moderálni (alkohol, édesség). Hellyel-közzel tartom, most 64 kg vagyok, és a cél a 60. Persze, nem a kiló számít, de engem motivál a mérleg, minden nap mérem is magam.

Ez például a "Nyáron a konditeremben, ahol nincs légkondi" című képem.

img_20190712_105935_817.jpg

Tehát járok konditerembe, odafigyelek az evésre, és mégis, az úszógumi nem akar eltűnni, gondoltam ennek utánajárok, vajon van-e köze a menopauzához, vagyis ahhoz, hogy ingadozik, csökken, majd teljesen megszűnik a női szervezetben az ösztrogén.

Az úszógumival ugyanis nem csak az a baj, hogy ronda, hanem hogy alattomos is.

A deréktájon felhalmozódott zsír ugyanis károsabb az egészségre, mint például a combon lévő, ugyanis közelebb van azokhoz a szervekhez, melyek befolyásolják az anyagcserét, illetve növelik a szív- és érrendszeri betegségek lehetőségét, ezért sem szabad félvállról venni és elintézni azzal, hogy a menopauza miatt nem lehet leadni. 

Dr. Farkas Kittivel telefonon beszéltünk, ő amúgy aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, egy ikerpár édesanyja. Aneszteziológusként kezdetben azoknak a pácienseknek segített szakszerűen lefogyni, akiknek a műtét előtt meg kellett szabadulniuk a túlsúlytól, de ezzel a problémával magukra maradtak. Ebből a segítő munkából nőtte ki magát saját programja, melyről a cikk végén olvashattok.

58902462_360083497951473_1043910656469106746_n.jpg

Orsi: Miért jobb napi háromszor enni, mint napi ötször?

Doktornő: Kutatások támasztják alá, hogy a napi ötszöri étkezés időrabló volta mellett nem is feltétlenül tesz jót az egészségnek. Azoknak pedig, akik a felesleges kilóktól szeretnének megszabadulni, kifejezetten ajánlott átváltani a napi háromszori étkezésre. Az étkezések gyakorisága hat a hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin szintjére. Az inzulin pedig a szervezet szénhidrát-, zsír-, és fehérje-anyagcseréjének legfőbb szabályozó hormonja, amely a zsír raktározásáért is felelős. 

Orsi: Tehát ez azt jelenti, hogy ha napi ötször eszünk, az inzulin szintünk állandóan magasan van és a test nem tud kalóriát égetni?

Doktornő: Igen. Ha ötször vagy még többször eszünk egy nap, akkor végig magasan tartjuk az inzulinszintünket. Az inzulin köti a zsírt, tehát egész nap köti a szervezetünk a zsírt. Az eredmény? Nem hagyjuk a testünket zsírt égetni, a zsír marad. A kevesebb energiabevitel miatt fogyhatunk, de annak nagy része nem a zsír lesz, amitől szeretnénk megszabadulni.  A gyakori étkezéssel csökkentett étvágy nem más, mint tüneti kezelés, a probléma elfedése, ami miatt később még nagyobb lehet gond. Mert ugyan ideig-óráig nem leszünk éhesek, hiszen állandóan eszünk, de később már így is jelentkezni fog az éhségérzet. Egyszer csak ott találjuk magunkat, hogy 3 óráról 3 órára élünk, és már alig várjuk a következő étkezést, mert olyan éhesek vagyunk. Ez nem jó.

Orsi: Tehát akkor érdemes úgy táplálkozni, hogy figyelembe vesszük az inzulin ciklusunkat?

Doktornő: Igen. Az inzulin termelődésének van egy természetes napszaki ciklusa, ez független az étkezéstől: reggel magas, dél felé leesik, este ismét emelkedik. A napi háromszori étkezés pedig ehhez igazodik. Ennek két eredménye lesz. Az egyik, hogy nem leszünk állandóan éhesek.  A másik pedig, hogy két étkezés között hagyjuk a testünket zsírt égetni, hiszen ez történik akkor, amikor a testünk inzulinszintje alacsony. Ha tehát fogyni akarunk vagy  jobb test összetételt elérni, akkor a napi háromszori étkezés a jobb.

Ráadásul a tartós fogyáshoz inzulinra érzékeny sejtek kellenek, ezért ne fárasszuk ki őket az állandó alacsony intenzitású munkával azaz a sok kis étkezéssel. Ez a testünk tápanyag feldolgozását fokozatosan, szinte észrevétlenül rontja. Dolgozzanak a sejtek egy nap csak háromszor, de akkor rendesen.

Persze, főleg sportos életmód mellett, egy jól összeállított, sokétkezéses étrenddel nem lehetetlen a testsúly csökkentés, mindenki más, mindig lesznek olyanok, akiknek beválik a napi ötszöri vagy többszöri étkezés, de nagy esetszámot tekintve a napi háromszori étkezés jobb. Ezt támasztja alá minden, amit ma a fogyás élettanáról tudunk.

Orsi: Hogyan érdemes ennek értelmében étkezni? Ha jól értem, akkor gyümölcsöt nem ajánlott reggelire enni.

Doktornő: Fehérjedús reggelit fogyasszunk, ami nem emeli még tovább az inzulinszintünket.  Ebédre együnk egy rendes nagy ebédet, több szénhidráttal. Vacsorára ismét kevesebb szénhidrátot. 

Orsi: Általánosságban miket tekintünk az elhízás okainak?

Doktornő: Az elhízás globális trend, sajnos. Az első ok, a túlzott energiabevitel, a helytelen táplálkozás, ami arra vezethető vissza, hogy az élelmiszeripar fejlődése egyre nagyobb energiatartalmú, egyre jobban feldolgozott táplálékot kínál egyre több embernek. A másik fő ok, hogy miközben nő a bevitt energia, csökken az energiafelhasználás, mert egyre kevesebbet mozgunk. A fizikai inaktivitás ugyancsak civilizációs jelenség: az ülőmunka, a közlekedés fejlődése, az urbanizáció nem kényszeríti mozgásra az embereket. A harmadik fontos ok a kevés alvás, amely szintén magyarázható civilizációs okokkal. A kialvatlanság növeli az éhségérzetet és károsan befolyásolhatja az anyagcsere működését. A negyedik általam fontos oknak tartott tényező a stressz, amely számos betegség esetében is kockázatot jelent. 

Orsi: És ami minket nagyon érdekel, 40 felett vannak-e más okai az elhízásnak? Gondolok itt a menopauzára.

Doktornő: Nincs bizonyított összefüggés a menopauza és a 40 feletti elhízás között. Viszont ilyenkor fokozott a hasi lokalizációjú elhízás, ami leginkább az öregedésnek köszönhető, és nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érinti. Ahogy öregszünk, fokozatosan veszítjük el izomtömegünket, ami évente körülbelül egy százalékkal csökken és emiatt csökken az anyagcsere sebessége. 

Orsi: Ez tehát azt jelenti, hogy nem lehet az ösztrogén csökkenésre fogni a has körüli elhízást?

Doktornő: Ahogy öregszünk, az izomtömegünk csökken, egyre kevesebbet mozgunk, és ha ugyanúgy eszünk, mint előtte, és nem növeljük a fizikai aktvitást, akkor biztosan hízni fogunk. Az izomtömeg elvesztése lassítja azt a sebességet, amellyel a test fogyasztja a kalóriát. Ezenfelül, sajnos, genetikai tényezők is szerepet játszhatnak a menopauzális súlygyarapodásában, ha a szülők extra súlyt hordnak a has körül, akkor valószínűleg velünk is ez fog történni. És ahogy említettem a testmozgás hiánya, az egészségtelen táplálkozás és a nem elég alvás is hozzájárulhatnak súlygyarapodásához. Amikor az emberek nem kapnak elég alvást, hajlamosak többet nassolni és több kalóriát fogyasztani.

Orsi: Ha valaki le akar fogyni, hogyan tegye? 

Doktornő: Ne lefogyni akarjon, hanem váltson életmódot. Először is az anyagcserét kell rendbe tenni, a korábbi sikertelen fogyókúrák káros hatásait el kell tüntetni. Ennek első 2-5 napjában szervezetünkben elindul a harc a magas inzulinszint ellen, ami nehéz. Viszont, ha ezen végigküzdjük magunkat, az inzulinszintünk ismét egészséges tartományba kerül, a hasnyálmirigyünknek nem kell 2-3-szor több inzulint termelnie, mert a sejtjeink inzulinérzékenysége „meggyógyul”, és normál mennyiségű inzulin mellett is képesek lesznek felvenni az energiát. Azaz javul az anyagcsere, ugyanazon tápanyagokat jobban fel tudja utána dolgozni és nem a zsírban raktározza el a testünk. A szigorú diétás szakasz legalább 2 hétig, de maximum 6 hétig tartson. 6 hét az az időintervallum, ami mellett még nem lassul le az anyagcsere. Utána kell következnie egy olyan diétás szakasznak, ami már könnyebb és elvezet minket a célsúlyig. Végül két hét súlymegtartó szakaszt ajánlok, hogy rögzüljön, mennyit és hogyan kell enni ahhoz, hogy a kívánt súlyt meg is tudjuk tartani. Miután az így kialakított táplálkozási szokás beépül az életünkbe, nem érezzük majd többé, hogy örökké fogyókúrázunk. Egy jó módszer megtanít minket arra, hogyan tudjuk ezt az új életet kialakítani, amiben nincsen „semmi extra”, csak természetesség, a testünk élettanához igazodó teljes értékű táplálkozás.

Összefoglalva, sajnos, nincs semmi varázsszer, 40 felett még jobban oda kell figyelni az életmódunkra, ha nem akarunk évente fél kilót hízni, ami elsőre nem tűnik soknak, de mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz leadni 5 kilót is. Bezzeg régen!

Néhány tanács, ötlet, bár azt gondolom, hogy hallottuk már ezeket sokszor.

- Minimum 4, maximum 6 óra legyen 2 étkezés között.

- Minden nap minimum 7 órát aludjunk.

- Hetente minimum 150 percet mozogjunk. Vagy naponta félórát. De a legjobb, ha veszünk egy nagy levegőt és belekezdünk valami olyanba, ami rendesen megizzaszt, igazi eredményt kitartó munkával lehet elérni, ami nem egy hónap alatt fog megtörténni.

- Ne higgyünk a gyors fogyókúráknak, mert visszajön, és csak megviseli a szervezetet. 

- Helyi fogyasztás nincs, mint tudjuk, így a felüléseket felejtsük el, attól nem lesz laposabb a has, viszont más, egész testre ható edzésformák segíthetnek, például futás, úszás, biciklizés. 

- A legjobb megelőzés, ha nem hízunk el. Ez most viccesen hangozhat, de ha nekem valaki elmondja ezt a harmincas éveimben, hogy 40 felett ennyire nehéz fogyni, akkor biztosan nem kinderbuenot reggelizem kólával hónapokon keresztül..

- A génjeidet nem tudod befolyásolni, a táplálkozásodat igen. 

- Ha egyedül nem megy, fordulj szakemberhez. Motiváló tényező lehet, hogy ha fizet érte az ember, akkor végig is csinálja.

Tudom, az én fejemben is sokszor átfut, hogy tényleg ilyen tudományosan kell étkezni? Hol van így az élvezet? És biztos sokan vannak úgy, hogy elvagyok a kis úszógumimmal, el tudom takarni, a férjemet nem zavarja. Vannak napok, amikor én is így gondolom.

Aztán meg azt gondolom, hogy 45 éves vagyok, mikor nézzek ki jól, ha nem most? Arról nem beszélve, hogy az egészség talán most sokkal fontosabb, mint hogy jól nézzek ki. Gondolok itt a hamarosan bekövetkező menopauzára is. Így aztán hajlandó vagyok meghozni bizonyos áldozatokat, ugyanis az idő nem nekem játszik, csak a most van 40 felett. 

Dr. Farkas Kitti Alakorvoslás programja orvosi tudáson alapuló módszerével és saját termékcsaládjával kínál alternatívát a helytelen kampány fogyókúrákkal és a divatdiétákkal szemben.  Én ezt nem próbáltam, így nem tudok róla véleményt mondani. 

A poszt nem szponzorált, semmilyen anyagi juttatást nem kaptam Dr. Farkas Kittitől.

Megjegyzés: A posztban javasolt módszer nem mindenkinek fog beválni, mert mindenki szervezete más, ez egy lehetséges megoldás, amely sokaknak bevált. 

Az első kép Dr. Mache Seibel oldaláról van.

******************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más.
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport

Hogyan szabaduljunk meg az úszógumitól 40 felett? Tovább
Anna Wintour 70

Anna Wintour 70

8533.jpgAnna Wintour ma 70 éves lett. Tudom, fényévekre áll tőlünk, ezért felesleges összehasonlítani őt saját magunkkal. Úgy általában is haszontalan a hasonlítgatás. Pont a napokban láttam egy Karl Lagerfeld idézetet (nem volt időm utánanézni, hogy tényleg tőle származik-e, viszont jó), hogy "Az egyéniség ott kezdődik, ahol az összehasonlítás véget ér". 

Tehát, a divat egyes számú szereplője számos területen hány fittyet a korára, nézzük, mit tanulhatunk tőle!

Jól néz ki. És nem a korához képest. Védjegyévé vált a 14 éves kora óta viselt bob, bár sokak szerint már unalmas, így viszont bárhol fel lehet őt ismerni, akár hátulról is. Állítólag naponta kétszer száríttatja. 

Sportol. Teniszezik, állítólag minden nap reggel 5-kor kell, hogy munka előtt játsszon.  

Ritkán visel csak feketét. Már nem számolom hányszor írtam le, a fekete uniformis unalmas. És öregít. 40 felett el kell felejteni a tetőtől talpig feketét, mindig viseljünk valami színt, így a láthatatlansági faktor ellen is tehetünk, ami sok nőt elér a középkorúságban. Ezenfelül, lásd a képeket alul, előszeretettel visel mintás ruhákat, és mixeli is, mint kiderült amúgy egy interjúból, gyűlöli a feketét. 

Nem tervezi, hogy nyugdíjba megy. Az amerikai Vogue főszerkesztője 1988 óta, 2013-ban a kiadó, Conde Nast művészeti igazgatója is lett, ezenkívül évente megszervezi a MET gálát. Sőt, amikor elterjedt a pletyka, hogy esetleg nyugdíjba megy, a kiadó még közleményt is kiadott, hogy biztosan nem. 

55 évesen házasodott másodszor. Férje, Bryan Shelby, üzletember. 

Én eddig kétszer "botlottam" bele, egyszer a London Fashion Week-en a Hunter (több, mint gumicsizma) bemutatóján, aztán másodszor 2 éve Milánóban, amikor véletlenül pont abban a múzeumban nézgelődtem, ahol valami divatbemutató volt (a Milan Fashion Week keretében), és egyszer csak ott ment előttem a lépcsőn. Akkor ezen annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem lefényképezni. Mondjuk a férjem tudja igazolni.

screenshot_20191103-101346_instagram.jpg

screenshot_20191103-101635_instagram.jpg

screenshot_20191103-101951_instagram.jpg

screenshot_20191103-102009_instagram.jpg

screenshot_20191103-102202_instagram.jpg

screenshot_20191103-102227_instagram.jpg

És ne feledkezzünk meg a többi 70 évesről, akiket szintén nem érdekel a koruk!

Lauren Hutton 75 évesen nemrégiben egy anti-aging márka arca lett,és második virágkorát éli modellként a kifutókon. Helen Mirren 74 évesen olyan elfoglalt, hogy alig tudjuk követni, 4 új filmje van meg a Nagy Katalin sorozat, kifutón táncol a L'Oréallal, vagy szemetet szed a koszos olasz utcákon (van itt egy háza).

Az első Anna Wintour kép a Guardian-ből van.

 

Anna Wintour 70 Tovább