Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Salinger egykori barátnője 64 évesen visszamegy a Yale-re tanulni

Salinger egykori barátnője 64 évesen visszamegy a Yale-re tanulni

ng_joycemaynard1.jpg

Joyce Maynardról nem tudtam sokat, amikor kezembe akadt Baby Love című könyve a családi könyvespolcon tinédzserkoromban. Mindenesetre rettentően tetszett, sokszor elolvastam.

A nálam tájékozottabbak persze tudják, hogy Joyce Maynard arról is híres, hogy 18 éves korában összeköltözött a kultuszkönyv Zabhegyező írójával, az akkor 53 éves J.D. Salingerrel.

Maynard korán elkezdett írni, kamaszkorában a Seventeen magazinnak, majd amikor felvették a Yale-re, a New York Timesnak küldte el írásait, ők pedig kértek tőle egy cikket, mely azzal a címmel jelent meg végül, hogy "Egy 18 éves visszatekint az életére". Címlapon. Ne felejtsük el, hogy 1972- őt írunk.

xd02cygqcfhc66f8t7rpgnjr72g.png

Három vászontáskányi levelet kapott a cikkre, benne egy igen érdekessel is, ugyanis a cikket J.D. Salinger is elolvasta. 

Elkezdtek levelezni, Maynard szerelembe esett, felmondta az ösztöndíját a Yale-en és Salingerhez költözött. Megszakította mindenkivel a kapcsolatait, Salinger elszigeteltségben élt, tőle is ezt várta el.

fbac86acb4ab7c6cd2525eb3e8e2a1fb_1.jpg

A híresen írónak nem volt nehéz befolyásolni a fiatalt lányt, akit aztán szó szerint kitett 8 hónap múlva. Maynard csak később tudta meg, hogy Salinger rajta kívül rengeteg más fiatal lánnyal is levelezett. Maynard elismett író lett, számos könyvet írt, a To Die For című regényét meg is filmesítették Nicole Kidman főszereplésével.

Pár napja a most 64 éves Maynard úgy döntött, hogy visszamegy a Yale-re és befejezi az egyetemet. Kiadta a házát Kaliforniában, kivett egy lakást a campus mellett, idén ősszel másodéves lesz.

"A tandíjamat ezúttal a nyugdíj megtakarításomból fizetem, a csoporttársaim pedig fiatalabbak, mint a gyerekeim, de barátsággal fogadtak és kíváncsiak rám. Vettem egy használt biciklit, azzal járok az egyetemre, és az ebédlőben étkezem. Küzdök a modern technológiával, ami az egyetemei élet minden aspektusát behálózza, de nem hagyom hogy legyőzzön. Meg fogom oldani. Nehezebb kihívásokkal is néztem már szembe...Annyi mindent akartam itt tanulni, irodalmat, történelmet, politikai tudományt, zenét! A művészet lesz megint az első, ahogy 47 évvel ezelőtt, vettem egy csomó ceruzát meg papírt, rengeteg üres lapot kell megtöltenem." - írta tegnap a Vogue oldalán.

Salinger egykori barátnője 64 évesen visszamegy a Yale-re tanulni Tovább
Hétköznapi tanulságok / Soha nem késő megtanulni konfrontálódni!

Hétköznapi tanulságok / Soha nem késő megtanulni konfrontálódni!

Írta: Iványi Orsolya

20171108_115148.jpg

Tulajdonképpen, semmiség, mondtam magamban. Aztán mégsem hagyott nyugodni, hogy felnőtt nő létemre képtelen voltam kezelni egy semmitmondó helyzetet. 

A reptéren lézengtem, gondoltam beülök a Leroyba, iszom egy pohár proseccót meg kérek egy szójababot, amit imádok (hol lehet venni?). 

Aztán ott a mozgólépcső előtt leszólított a nő, azaz inkább lány, huszonéves, egy krémet tartva a kezében. Elsőre hezitáltam, de aztán eszembe jutott, hogy mindig is kíváncsi voltam erre, hogy mi ez a márka, amiről amúgy sose hallottam korábban. Szóval szemkontaktus megtörténik, ráharapok a csalira. Leültet a székbe és elkezdi a nyomni a begyakorolt szöveget angolul, lenyűgöző gondolom, minden van benne, amit hallani akarsz, tuti, hogy terapeuta is segített összerakni. Semmi smink rajtam, nem is aludtam túl jól, valamiért reggel fél 5-kor felébredtem és nehezen aludtam vissza. Magyarul, nem volt nehéz olvasnia az arcomat. Meg is találja az egyik szenzitív pontot, hogy száraz a bőröm. Rögtön előszed egy krémet, kipróbálja mindkét kezemen, és hajtogatja, hogy ugye érzem a különbséget. Őszintén szólva, semmit nem érzek, de annyira meggyőző, hogy azt gondolom, biztos bennem van a hiba. Közben kérdezi, hogy miket használok, és bizonygatja, hogy azok a krémek, amiket én használok, nem jók. Azok a jók, amit ők árulnak, mert azt nem kell csak hetente kétszer, meg organikus és még arany is van benne. Nekem szegezi a kérdést, kissé vallató hangulatú az egész amúgy, hogy tudom-e miért jó az arany. Megint elbizonytalanodom, tudnom kellene? Mondom, hogy hallottam az arcfeszesítő aranyszálas behúzásról, de nem is igazán figyel a válaszomra, hanem megsemmisítően rámnéz és azt mondja, mert antioxidáns. De már megyünk is tovább, előhúz egy számránckrémet, nagyon professzionálisan az egyik szemem alá keni, szigorúan a negyedik ujjával, elém tolja a nagyítós tükröt, jaj, és nekem szegezi ismét a kérdést, hogy látom-e a különbséget. Nem látom, de persze rávágom, hogy tényleg! Akkor már érzem, hogy igazából most azonnal szeretnék felállni és távozni, de még hátravan a finálé, amikor is bedobja, hogy mennyi az annyi. Megkérdezem, hogy van-e brossúra vagy valami nyomtatott anyag, mire közli, hogy ők környezettudatosak, nincs ilyesmi. Jó, hát website csak van, kérdezem. Van, de ott minden drágább, plusz a kiszállítás. Megnézzük együtt és azt látom, hogy például a szemránckrém, amit rám próbál tukmálni az 699 euro (!) a honlapon. Meg is jegyzem, hogy mitől drágább ez, mint egy Chanel? Kérdés ignorálva. Előkap egy speckó körömreszelőt, elkezdi vele polírozni az egyik körmömet, közben olyan suttogósan mondja, hogy ne sikítsak túl nagyot a reptér közepén, amikor meglátom az eredményt. Mondjuk nem vagyok a típus, bár valóban szép lett. Fogja a szemránckrémet, plusz a polírozót, a szemembe néz, és jön az ajánlat, hogy ezt most csak itt, elvihetem 130 euróért, és még 2 puszit is emleget, amit nem tudok hova tenni. Kényelmetlenül, de megmondom, hogy nem fogok venni semmit. Azon kívül, hogy megtudtam, hogy a márka holland, és hogy bazi drága, nem igazán fogott meg. Persze ezt nem merem kimondani (miért is nem?), de annyit azért mondok, hogy éppen beszélgetek egy magyar, organikus márkával, most próbálom ki a termékeit és hogy még az is lehet, hogy márka nagykövet leszek, látom rajta, hogy már nem bírja tovább, már tudja, hogy nem lesz értékesítés itt, elveszti a türelmét, és beszúrja az utolsó mondatot egy lenéző mosoly kíséretében, hogy akkor kísérleti patkány leszek? Have a nice day, meg sem várja a választ és már a hátát mutatja nekem.

Kissé lefagyva összeszedem a bőröndöt, és persze ott legbelül úgy érzem, hogy meg kellene magyaráznom neki, mi az a márka nagykövet, de inkább annak örülök, hogy végre távozhatok.

Megyek egy kört, fejben újra lejátszom a beszélgetést, persze most sokkal határozottabb és beszólósabb vagyok. 


Aztán lenyugtatom magam, hogy szegénynek ez a munkája, és hogy biztos mérges, hogy nem jött össze, elképzelem, hogy én vagyok ő. 


Próbálom elkerülni a standot (miért is?), de ahogy megyek lefelé a mozgólépcsőn, ott ül a lány egy padon, telefonál, elkerülhetetlenül összenézünk, mosolygunk egymásra, én még érthetetlen módon integetek is.

Aztán később még többször eszembe jut az egész incidens, és megfogadom, hogy ezentúl soha nem fogok lépre menni ezeknél a standoknál. 

Aztán jobb ötletem lesz: ezentől szándékosan oda fogok menni hozzájuk és gyakorolni fogok rajtuk!

Aztán az is eszembe jut, hogy lehet hogy tényleg többet kellene tudnom a bőr- és testápolásról így 44 évesen?

Hétköznapi tanulságok / Soha nem késő megtanulni konfrontálódni! Tovább