Három évvel ezelőtt kaptam egy sajtóközleményt, amiben az állt, hogy Bölcskén nyílt egy kastély. Gondoltam, megnézem magamnak, írtam hát egy e-mailt, hogy lemennék. Edit fogadott és mesélt, én meg csak néztem.
Itt egy nő, aki 49 évesen fogta magát és úgy döntött, hogy akkor ő most kastélytulajdonos lesz, mert ezt látta egy meditációban. Ma már álmodozás helyett és a jól hangzó titulus mellett véget nem érő munka a jutalma, de ő azt mondja, tényleg úgy érzi, ahogy a mondás tartja: Találj egy tevékenységet amit élvezel és soha többé nem kell dolgoznod!
Persze nem lenne teljes a sztori, ha nem írnám le, hogy Edittel együtt dolgozunk pár éve, aminek én nagyon örülök, mert szeretek inspiráló emberekkel dolgozni és azt gondolom, hogy a története másnak is inspiráló lehet.
Van élet a negyvenen túl is!
Minek tartod magad? Mivel foglalkozol?
Ember, európai, magyar, nő, anya, gyerek, aki szeret, akit szeretnek ….
Sok - sok szerepem van, és mindig más kerül előtérbe. Áramlanak, felbukkannak, eltűnnek…
Sokáig hallgattam az „eszemre”, megpróbáltam „racionális” döntéseket hozni és így élni az életemet. Az így leélt életemnek ez volt a leghosszabb szakasza.
Utána, azt mondtam, mostantól a szívemre hallgatok és aszerint élek. Ez meglehetősen rövid ideig tartott. Ma már ezek eszembe sem jutnak.
Ellenben nagyon sokszor fogalmam sincs, mit kellene tennem, mi a következő lépés és ilyenkor, „teljesen logikusan” várok, nem hozok döntést.
Szeretem azokat a pillanatokat, amikor megérkezik az érzés, erre van az irány!!!! És ilyenkor nincs kérdés, nincs kétség, csak hit van és előre.
Sokáig rendkívül rosszul éltem meg ezeket a semmittevő időszakokat, ma már türelmesen viselem mert amikor megjön az irány az olyan intenzív, hogy pillanatok alatt behozza a lemaradást!
Szóval egy teljesen egyszerű ember vagyok, aki intuíciói szerint teszi a tőle telhető legjobbat saját maga és talán többek javára.
Ami engem az utóbbi években foglalkoztat az az, hogy a Szent András Kastély legyen az a hely, ami biztos pont azok számára, akik saját életüket minél magasabb szinten kívánják megélni, hogy azzal maguk és környezetük számára is derűt, boldogságot, sikert sugározzanak. Ehhez alakítunk ki programokat és fogadunk be csoportokat, akik hozzák a sajátjukat. Mivel úgy vélem, a művészet ennek az egyik legjobb hordozója, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy színvonalas programokat alakítsunk ki, teret nyújtsunk különösen fiatal művészek számára. Öt éven belül szeretném, ha a kastély neves művészeti bázis lenne.
Gyerekkorodban mi szerettél volna lenni?
16 éves koromig meg akartam váltani a világot, valaki olyan akartam lenni, aki tud tenni az „emberiségért”. Valami történhetett akkortájt velem, mert utána sima, szürke hétköznapi ember akartam lenni. Semmi különös, csak élni, lehetőleg boldogan!
Hogyan jutottál el idáig?
Step by step, semmi különös. Jól ki van kövezve az életünk, csak lépkedni kell az úton. Ez különösen az utóbbi évekre vonatkozik. Ha gondolkoztam volna, soha nem vágok bele egy kastély rekonstrukcióba. A szívem vagy ha úgy tetszik az a bizonyos kikövezett út hívott.
Mire vagy a legbüszkébb?
A fiamra. Nagyon büszke vagyok rá, fantasztikus fickó, nekem nagy tanítóm! (És ez megbocsátható nekem, mert én vagyok az anyja.)
A legjobb tanács, amit valaha kaptál?
„Egy gyógyult elme nem tervez meg semmit.” - Csodák tanítása
Mit jelent a siker neked?
Évtizedeken keresztül sikeres embernek tartott a környezetem, miközben én magamat sosem éreztem annak. Van egy kedves barátnőm, aki egyébként pszichológus, neki elmondtam, és elkezdtünk arról beszélgetni, kit tartok sikeresnek általában és mit jelent számomra a siker.
Arra jöttem rá, hogyha elérem azt, ami számomra a SIKER, függetlenül attól, hogy az a hagyományos értelemben véve nem siker kritérium, befejezem a dolgot és új feladatot keresek. Valószínűleg ebből származott az állandó „átmeneti állapot” érzésem, meg az, hogy nem gondoltam magamra sikeres emberként.
Ez a beszélgetés sokat segített ezen a helyzeten és a sikert inkább a magam belső elégedettségeként élem meg. Alapvetően nem függ a külső megítéléstől. Számomra ez a fajta életmód sokkal egyszerűbb és könnyebb.
Legnagyobb mellényúlásod?
Nem gondolok semmire mellényúlásként. Egyszer sikerünk van, egyszer tanulunk. Kell hozzá jó néhány év(tized) élettapasztalat, hogy rájöjjünk, legalábbis ez nálam így működött, hogy nincs mellényúlás.
Akkor ott, épp arra volt szükségem, hogy tanuljak meg valamit, hogy változzon a gondolkodásom, hogy változzon a hozzáállásom a dolgokhoz, helyzetekhez, emberekhez.
Sokszor a legnagyobb nehézségekről derül ki egy idő után, hogy éppen úgy volt jó, ahogy volt. Ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretném, megnézem, mit mutat nekem az, ahogy éppen van. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy adott esetben boldog vagyok tőle, de nem mellényúlásként élem meg.
Mi idegesít a legjobban?
A -gat/-get képző! Amikor valamit csinálgatunk, de nem csinálunk. Dolgozgatunk, de nem dolgozunk. Ez nem vonatozik pl. a szeretgetünk és szeretünk szavakra, mert az két külön ige.
Amikor a Gasztróangyal azaz Borbás Marcsi forgatott a kastélyban.
Ki / mi inspirál?
Miután már van távlat az életemben, jó néhány év, évtized, így végig tudok nézni a korábbi időszakokon is. Úgy látom, hogy bizonyos időszakonként változott az, ami inspirált.
Ugyanúgy, ahogy először oviba, általánosba, gimibe, egyetemre jártunk, ugyanúgy később az inspirációk is különböző korszakokra oszthatóak.
Valószínűleg ugyanúgy egymásra épülnek ezek, mint a hivatalos képzésünk.
Ami az utóbbi években nagy hatással van rám, az a a fejlődés, a különböző művészetek hatása, és a természetesség. Ezért is fordulok most a munkámban is errefelé.
Minden, amiben azt látom, hogy szívvel-lélekkel készül, inspiratív számomra.
Hol látod magad 3 év múlva?
Ha ez a 3 lehet 5, akkor azt szeretném, ha a Szent András Kastély 5 éven belül nemzetközi jelentőségű művészeti bázis legyen.
A művészet az, ami szándék-elhatározás-ellenállás-közömbösség ellenére, vagy mellet is HAT.
Fontos, hogy legyen, éljen, teret kapjon és eljusson a lehető legtöbb befogadóhoz, emberhez.
Fontos az is , hogy a művészetet ne piedesztálra helyezzük, ugyanígy a művészeket sem.
Olyan HELY-lyé váljunk, ahol a művész és a befogadó EGYEK, ahol a művészetben helyet kapunk mindannyian, mindannyian része, részese vagyunk.
Ehhez kiváló példa volt az idei évi Rómeó és Júlia produkció, ahol a nézők egy szempillantás alatt váltak a darab közreműködőivé. Ugyanez a képzőművészetben is a zenében is cél. Ezeknek a programoknak a kezdeményei már elkezdődtek nálunk a kastély életében.
A kastély élete pedig szorosan fonódik az én életemmel.
„Találj egy tevékenységet amit élvezel és soha többé nem kell dolgoznod.”
Hát velem így van ez. Az életem legnagyobb részében így éltem.
A Szent András Kastély 2016-ban a top 3 befutó között végzett a "Historic Hotels of Europe" díjra, Santorini szigetén volt a díjátadó.
Vállalkozónak tartod magad?
Azt gondolom, mindenki vállalkozó, aki megszületett. Vállalkozott arra, hogy emberként él itt e földi létben. Nincs ennél nagyobb vállalkozás, tegyen bármit is a mindennapjaiban!
Ha a kérdés arra irányul, hogy magam vállalom-e a felelősséget a létfenntartásomért, akkor az a helyzet, hogy 28 éves korom óta vagyok „vállalkozó”.Azóta élek úgy, hogy megkeresem a kenyeremet a magam módján. Tehát igen, ezekben az értelmekben vállalkozó vagyok!
Ha az a kérdés, hogy vállalkozásnak tekintem-e azt amit csinálok, akkor nem.
Szolgálatnak tekintem, annak a legnemesebb értelmében. Mint ahogy a miniszter szavunk is azt jelenti: szolga.
Boldogan és örömmel teszem a dolgomat azon a helyen, ahová –úgy érzem – megérkeztem.
Ez lehet, hogy magyarázatra szorul.
Évtizedeken keresztül folyamatosan azt éreztem, hogy „átmeneti állapotban” vagyok. Azaz éppen jöttem valahonnan és megyek valamerre. Már azt hittem, ebben az átmeneti állapotban fogok meghalni, amikor jött a kastély „projekt”, ahol az első pillanatban éreztem, megérkeztem. Itt a helyem. Itt tudom tenni a dolgom.
Molnár Ferenc azaz Caramel a kastélyban tartotta esküvőjét és tavaly egy szabadtéri koncertet is tartott itt.
Van-e egy meghatározott terv, hogy merre haladsz?
Nincs tervem.
Évtizedeket töltöttem az életemből azzal, hogy jó előre tudtam, mikor mit kell tenni, nekem, vagy azoknak, akikkel együttműködöm, akár munka, akár magánéletben.
Sokszor háttérbe került a szívem. Azt gondoltam, az észnek, a racionalitásnak kell vezetni az életemet. Aztán sokszor kiderült, hogy a szívem sokkal jobban tudta volna, merre van előre.
Már jó ideje sokkal inkább hallgatok az érzéseimre, a szívemre, mint a rációra. És itt megint csak a kastély rekonstrukcióra gondolok. Ésszel megmagyarázhatatlan. De benne van a szívem a lelkem.
Tehát nincs tervem, időről időre körvonalazódik, merre menjek. Akkor is, ha nem megmagyarázható.
Melyik tulajdonságodra vagy a legbüszkébb?
Nem vagyok büszke egyikre sem és nem haragszom egyikre sem.
Inkább azt mondanám, hogy amit az elmúlt évtizedben tanultam és rendkívül hasznosnak, sőt elengedhetetlennek tartok az életem valamennyi területén (egyébként, ahogy ezt már mondtam a különböző területek nálam nem válnak el) az az alázat. Ez az a tulajdonság, inkább minőség, ami nélkül nem szabad nyúlni semmihez. Tanulom, minden nap.
Melyik tulajdonságodra nem vagy büszke?
Vannak olyan tulajdonságaim, amiket még fejlesztenem kell, de nem haragszom rájuk, mert velük együtt vagyok a mai én. Sokszor vagyok türelmetlen, ilyenkor sürgető, dühös. Valószínű, ilyenkor meg is bántom azokat akiket érint.
Hogyan telik egy napod?
Többféle verzió van.
Ha vendégek vannak nálunk, akkor a vendégeknek, illetve a programnak rendelem alá magamat.
Az a dolgom, hogy megteremtsem azt a teret, amelyben a program és a résztvevők a legtöbbet hozzák ki magukból, egymásból. Jelen vagyok, de nem terhelem őket, a háttérből figyelem, hol kell, vagy kell-e beavatkozni valahol a „rendszerbe”.
Ha nincsenek vendégek, foglalkozunk a következő rendezvény igényeivel, a mindennapi teendőkkel.
Ilyenkor gyakran vagyok Budapesten, Magyarország egyvárosú ország, bármit akarsz elintézni, találkozni, ott kell.
Régen el sem tudtam képzelni, hogy ne ott éljek, ma el sem tudom képzelni, hogy ott éljek.Bármilyen késő is van, csaknem mindig hazajövök Bölcskére. Itt élek már kb. 2 éve állandó lakosként. Egy darabig még a kastélyban is laktam a hajdani kisasszony szobában.
A fejlesztésekkel akkor foglalkozom, amikor látszólag nem csinálok semmit, csak lógatom a lábam. Remélem egyre több időm fog erre jutni, életem végéig kitart a „kastély projekt”, azt gondolom.
Van-e mottód?
Nem gondolkoztam még rajta, tehát nincs.
Viszont van valami, ami az utóbbi időben hiányzik nekem, ez pedig a felhőtlen öröm, amit a gyerekeknél lehet leginkább megfigyelni.
A fiamnál és most már az ő fiánál is tapasztalom azt a teljes, mindentől független örömöt, aminek minden területen helyet adnak.
Ez az én életemből kimaradt eddig, de nem szeretnék meghalni nélküle.
Kedvencek:
-Louis Armstrong: What a wonderful world
- Színdarab: Rómeó és Júlia az Uray osztály előadásában a Kaposvári Egyetemről
- Cuki: 2 is van, a Marangona Budapesten, Müller Évi egy desszert művész és törzsvendég vagyok Dunaföldváron a Marcipán cukrászdában, aminek a terasza a környező kis térrel egy falat Toscana, a sós fagyijuk különösen finom (a többi is).
Korábbi posztom Editről / a kastélyról:
