Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Hogyan lettem kommunikációs igazgatóból mozgásterapeuta?

Hogyan lettem kommunikációs igazgatóból mozgásterapeuta?

Interjú Feövenyessy Krisztinával

Krisztával egy munkahelyen dolgoztunk, én mint kezdő asszisztens, ő meg mint tapasztalt PR manager. Gondoltam néha, egyszer majd szeretnék olyan lenni, mint ő: magabiztos, attraktív nő, aki tudja mit akar és és el is éri azt. Aztán ahogy lenni szokott, útjainak elváltak, néha-néha összefutottunk, és mindig meglepődve láttam, hogy a Kriszta már megint másba vágta a fejszéjét, persze ez is tetszett, én akkor még messze voltam attól, hogy bármit is egyedül vállalkozzak. 

Krisztával arról beszélgettem, hogy hogyan találta meg az útját 40 felett, mit tanult a legnagyobb mellényúlásából, milyen a vállalkozói lét és hogy az égvilágon semmit sem csinálna másképp, ha ma kezdené a karrierjét.

10648421_930665956949463_6534420469722829383_o.jpg

Mesélj a vállalkozásodról? Mivel foglalkozol?

Nem tudom, miért engem választottál, hisz nem tartozom sem a 100 legbefolyásosabb, sem az 50 legsikeresebb magyar nő közé. Ugyanakkor boldog és elégedett vagyok, imádom a munkámat, és bónuszként még meg is élek belőle.

Alternatív mozgásterapeutaként dolgozom a saját rendelőmben (Balance Gerincterápia), gerincproblémákra specializálódtam.  A rendelés mellett létrehoztam egy egészségügyi szakmai továbbképzésekre szakosodott iskolát (Balance Akadémia), amelyet szakmailag is vezetek, és magam is rendszeresen tartok különféle képzéseket.

Mindemellett két másik egészségügyi és sport iskolában is tanítok (Konnektív és Garasport Management).

Nagyon kevés szabadidőmben csoportos gerinctornát oktatok a Fitness&More-ban, és rendszeresen publikálok gerincproblémákkal, egészséges életmóddal kapcsolatos írásokat különféle szakmai és egyéb médiumokban.

Hogyan jutottál el ide? Amikor mi megismerkedtünk, akkor úgy nézett ki, hogy a PR a te irányod.

Több mint 10 évig dolgoztam kommunikációs területen, huszonévesen tanácsadóként kezdtem, majd végül egy multinacionális vállalat kommunikációs igazgatójaként és sajtó szóvivőjeként fejeztem be pr-es karrieremet.

Hogy miért váltottam? Egyszerűen azért, mert nem voltam a helyemen. Először arra jöttem rá, hogy nem vagyok elég business-like (értsd kemény és törtető).  Nem sokkal később az is tudatosodott bennem, hogy utálom a meetingeket és team-buildingeket, valamint a pökhendi és ostoba (érdekes módon a kettő igen gyakran jár együtt) embereket, akik előtt fejet kell hajtanom.

Mindezeken felül arra sem vagyok képes, hogy lelkesen adjam életemet és véremet egy arctalan vállalatért. Nem volt kérdéses tehát, hogy saját magam ura és egyedüli parancsolója szeretnék lenni.

Jó nagy kanyarral egyik pillanatról a másikra luxus-turkáló tulajdonossá váltam, és alig néhány év alatt kisebb birodalmat építettem, öt boltot üzemeltettem Budapest belvárosában. Sajnos hamarosan megjelentek a gigaturkálók, és be kellett látnom, hogy  a “multikkal” nem vehetem fel a versenyt.

Újabb éles kanyar, jött a bió ABC biznisz. Utóbbi sajnos nem vált be,  néhány hónap alatt sikeresen eltapsoltam mindazt a pénzt, amit évek alatt gyűjtögettem használt ruhák eladásával.

Szerencsére olyan vagyok mint egy bulldog, a kitartás (valamit az újra és újra  talpra állás képessége) a véremben van. Kicsit sajnálgattam tehát magam, majd gyorsan belevágtam a következő vállalkozásba. Maradék tőkémet (ami bizony nem volt több egy-kétszázezer forintnál) összekaparva beindítottam a 1stFashion Webáruházat, Kínából importált, viszonylag pofásabb ruhákat árultam néhány évig. Ha szerényen is, de megéltem belőle, az önmegvalósítás azonban még váratott magára. 

Korábban elvégeztem egy alap természetgyógyász képzést, elsősorban azért, mert egy biobolt tulajdonosnak illik valamicskét konyítania az egészséghez. A webáruház mellett rengeteg szabadidőm maradt, így eldöntöttem, hogy újra felveszem a fonalat.

Sokáig törtem a fejem, hogy melyik természetgyógyász szakra specializálódjak. Rendkívül racionális típusként alapból kilőttem mindent, ami csín és meridiánokon alapul (nem mintha nem fogadnám el a számomra ismeretlen vagy távoli dolgok létezését, az én világom azonban mégis elsősorban a “nyugati” tanokon alapul). Még emlékszem a kutyasétáltatásra, amikor Marci férjem egyszer csak megszólalt: “gerincprobléma mindig is volt és mindig is lesz, szerintem válaszd az  alternatív mozgásterápiát!”. Egy okos asszony hallgat az urára, tehát így tettem. 

Nem sokkal később megcsömörlöttem a webáruházi magánytól és úgy döntöttem, belevágok a mozgásterápiába. Magam sem gondoltam, hogy életem legjobb döntését hozom meg. Alig néhány évvel később már gyakorlatilag hetekre előre tele volt a naptáram.

A legcsodálatosabb azonban mégis az, hogy a hivatásom révén végre azzal foglalkozom, amire születtem: tanítok! Méghozzá több fronton is. Elsősorban a saját betegeimet, másrészt – a különféle akkreditált szakmai továbbképzéseken – egészségügyi szakembereket, végül – az írásaim jóvoltából – egy jóval szélesebb publikumot is elérek.

Hogyan méred a sikert?

Mindenkinek mást jelent a siker. Nekem azt (előre szólok, nyálasan fog hangozni), amikor belenézek a másik ember – legyen az páciens, “tanítvány” vagy kolléga - szemébe és azt látom, hogy kiérdemeltem a tiszteletét emberként és szakemberként egyaránt.

Ha a betegem megérzi és kimondja, hogy valami olyat kapott, amit még soha azelőtt.

Számtalan igen jó szakember dolgozik az egészségügyben, ugyanakkor nagyon kevesen fordítanak figyelmet arra, hogy partnerként tekintsenek a páciensre, holott ez (lenne) a gyógyítás/gyógyulás kulcsa.

Büszke és boldog vagyok, hogy a segítségemmel olyan emberek gyógyulnak meg vagy válnak tünetmentessé, akik már évek óta járkáltak rendelőről-rendelőre anélkül, hogy akár a legkisebb eredményt is elérték volna.

Ugyanígy sikerként élek meg minden egyes képzést, hisz látom, hogy a résztvevők – gyógymasszőrök, gyógytornászok, orvosok, sportedzők stb. – élvezik, mosolyogva mennek haza, azonnal használni kezdik a tanultakat, és szinte mindannyian tartják velem a kapcsolatot mind a mai napig. Megtisztelnek azzal, hogy rendszeresen kérik a tanácsomat véleményemet, megosztják velem sikereiket és melléfogásaikat egyaránt.

Végül sikernek élem meg azt is, hogy egy-egy írásomat több tízezer ember olvassa. Szinte mindennap kapok köszönőlevelet vadidegenektől, akik egy-egy cikk hatására döbbentek rá, hogy mit is kellene tenniük, merre kellene elindulniuk annak érdekében, hogy kigyógyuljanak a mozgásszervi betegségekből.

Legnagyobb mellényúlásod? Mit tanultál belőle?

Lássuk csak, melyik is volt a legnagyobb a sok közül! Üzletileg mindenképp a biobolt. Őszintén? Semmit nem tanultam belőle. Máig nem tudom, miért buktam bele, talán túl nagy elánnal indítottam el és nem bírtam tőkével.

Na jó, mégis tanultam valamit! Azóta mindent kicsiben kezdek el, szorgalmasan dolgozom, és engedem, hogy lassan bontakozzon ki. Eddig bevált.

Legnagyobb sikered?

Legnagyobb? Olyan nincs, de mondom a legutóbbit: kinesiology-taping képzés. A 18 résztvevő egy emberként jött oda hozzám a tanfolyam végén, és szinte szó szerint ugyanazt mondták: még életükben nem vettek részt ilyen remek képzésen. Egész nap repültem.

Ha újra kellene kezdened, mit csinálnál másképpen?

Az égvilágon semmit. Úgy jó minden, ahogy van.

Bár az a sokmillió forint nem jönne rosszul, amit a biobolton buktáztam, és valószínűleg ma már nem vennék fel csicsás ruhát az esküvőmre.

Összességében azonban örülök annak, hogy fordulatokban gazdag az életem. Szélesíti a látókörömet.

Van-e előnye illetve hátránya  a női vállalkozó létnek? Magyarul ha a vállalkozó nő.

Előnye is, hátránya is akad. Kezdjük az utóbbival, emancipáció ide, emancipáció oda, a nők még ma is hátrányos helyzetben vannak a férfiakkal szemben az élet bizonyos területein. Ide tartozik a vállalkozói lét is.

Nőként jobban be kell dobnod magad ahhoz, hogy elfogadjanak hiteles szakembernek. Ugyanakkor – miután jóval kevesebb a sikeres nő, mint az ismert és elismert férfi – erős és magabiztos asszonyként unikumnak számítasz, könnyebben felfigyelnek rád. Főképp akkor, ha a nagy érvényesülés közepette képes vagy arra, hogy megőrizd finom nőiességedet is.

Más női vállalkozókkal kapcsolatban vagy? Segítitek egymást? Mit gondolsz erről a témáról?

Sajnos nem igazán, ami általában nem rajtam múlik.

Rendkívül nyitott és melegszívű ember vagyok, szívesen és örömmel barátkozom és néha a hülyeségig önzetlen tudok lenni. Általában pofára is esem. Valahogy mindig én vagyok az adó fél. Bár az is igaz, hogy még soha életemben nem kértem semmit másoktól...

Azt vettem észre egyébként, hogy a szakmai (vállalkozói) kapcsolatok legfőbb gyilkosa a féltékenység. Te érted, miért gyűlölködünk ahelyett, hogy kellemes szakmai és emberi közösségben élnénk? Hisz annyi hely van, szépen elférnénk mindannyian egymás mellett, s az együttműködésből is csak profitálunk!

Szerencsére jó tapasztalatom is van, az iskolám zárt szakmai facebook csoportjában több százan segítjük, támogatjuk egymást szakmailag és emberileg egyaránt.

_mg_6938.JPG

 

Milyen támogatás hiányzik a legjobban? 

Megtanultam, hogy elsősorban önmagamra, másodsorban pedig a családomra számítsak, és támogatást is csak ettől a néhány embertől kérjek/várjak. Szerencsére meg is kapom. Csodálatos emberek!

És ne feledkezzünk meg a két kutyusról sem, akik nem csupán bearanyozzák a napjaimat, de inspirálnak is, hisz a legjobb ötleteim mindig Bocika és Padmé sétáltatása közben támadnak. Egy ideális világban persze nem így lenne, tudod, világbéke, összefogás stb., de ideális világ sajnos nem létezik, ezt már Rousseau óta tudjuk.

Milyen költséghatékony megoldásokat használsz? 

Elsősorban az agyamat és a jobb kezemet.  A legtöbb betegem a cikkeim valamelyikét olvasva keres fel, hirdetésre egy vasat sem költök. Megtartani pedig leginkább azzal tudom őket (természetesen a szakmai hozzáértést leszámítva), hogy kedves és figyelmes vagyok, és – ahogy fentebb említettem – partnerként kezelem őket.

Ugyan hasznos lenne a facebook is, ám sajnos nem tartozik az erősségeim közé.

A “7 dolog, amit megtehetsz azért, hogy megváltozzon az életed” típusú, napjainkban rendkívül divatos rövid, frappáns, valójában azonban teljességgel haszontalan bejegyzésektől eldobom az agyam. Hogy csupán egyet említsek az irtózás számos oka közül: aki 20 éve görnyed az íróasztal mellett, nem nyúl edzőcipő után a napi 15 teljesen egyforma, semmitmondó háromsoros bejegyzés hatására.

Ha azonban részletesen, értelmesen és érthetően (pláne ha még érdekesen is) elmagyarázzuk, milyen károkat okoz a mozgáshiány a gerinc számára, valamicskét megnő az életmódváltás esélye. Nos, én ez utóbbiban hiszek, ezen dolgozom nap mint nap. Természetesen nem facebook-post minőségben.:)

17854780_2268051793419462_6666918331912185817_o.jpg

Hogyan reklámozod magadat? Kell-e reklámozni magadat? Költesz-e marketingre?

Mozgásterapeutaként szerencsére már nincs rá szükségem. A képzéseket természetesen hirdetni kell (Google adwords), de egyre több a “kolléganőm nálatok végzett és áradozott” típusú jelentkező.

Nincs hitelesebb és meggyőzőbb forrás a személyes véleménynél, tapasztalatnál. Úgy látom, hogy a tisztességes és lelkiismeretes munkát, a mély elhivatottságot, nagyipari helyett kézműves “termék” létrehozóját még a XXI. század is megbecsüli, már csak azért is, mert egyre ritkább.

Hogyan zajlik egy átlagos napod? Hogyan, mennyit dolgozol?

Reggel 7-kor kelek, és – ciki, nem ciki – első utam a gép elé vezet. Kiélem grafomán hajlamaimat, cikket vagy valamilyen tananyagot írok, megválaszolom a leveleimet és a hozzám intézett kérdéseket.

11-kor séta az ebekkel, egy könnyű ebéd itthon, majd irány a rendelő, ahol szünet nélkül jönnek a betegek.

Este 7 órakor átrobogok a Fitness&More-ba, megtartom az órámat, majd rohanok haza, hogy befejezzem a reggel elkezdett cikket/tananyagot.

11 körül ájultan (de boldogan) zuhanok be az ágyba Marci mellé és megmasszírozom a lábát.

A szombat annyiban különbözik a hétköznapoktól, hogy ebéd után nem a rendelőbe, hanem az iskolába loholok, és este 6-ig 7-ig valamilyen képzést tartok. Ilyenkor töltődöm fel, és még pénzt is kapok érte.

A vasárnap azonban Marcié és az ebeké. Na meg az Édesanyámé és a (tényleg) szeretett Anyósomé. Lenyomunk egy-két parti kanasztát és nagyokat röhögünk.

Ja, a lényeget kifelejtettem: szinte minden szabad percemet azzal töltöm, hogy tanulok, tanulok és tanulok. Gyakran bukkanok fel a balatoni strandokon reumatológia vagy ortopédia tankönyvvel és hasonló nyalánkságokkal a kezemben. Sajnos – vagy szerencsére? – sokan vannak, akik nálam jóval nagyobb tudásúak, így van hová fejlődnöm.

12232821_1945529292338382_6747461036570242732_o.jpg

Egyedül dolgozol, van-e segítőd?

Marci informatikus, rengeteget dolgozik a weboldalakon és a különféle kiadványokon. Egy grafikus kolléga segítségével rakjuk össze a tananyagokat. Anna kolléganőm segít a képzésekkel kapcsolatos adminisztrációban. Minden más az én reszortom.

Használsz üzleti terved? 

Persze, sárga post-it-ek tucatjain találhatóak az üzleti terveim, amelyek időnként Padmé kutyus szájában landolnak. Szerencsére minden itt van a fejemben, hónapokra előre tudom, mit tervezek, hogyan építkezem tovább.

Azt azonban megtanultam, hogy egyetlen üzleti tervhez sem szabad ragaszkodni. Semmi nem olyan fontos, mint a rugalmasság. Folyamatosan változik körülöttünk az élet, ha nem alkalmazkodunk azonnal, elvesztünk!

Milyen plusz készségeket kellett megtanulnod a vállalkozói léthez?

Ember nincs, aki értene a könyveléshez és az adóügyekhez, még maguk a könyvelők sem tudnak kiigazodni a naponta változó, minden fajra racionalitást nélkülöző, gyakran egymásnak gyökeresen ellentmondó jogszabályokon.

A mély szakmai tudás mellett sok mindenhez kell érteni egy pöttyet. Ugyan szakmától is függ, de általában rendkívül fontos a kiemelkedő kommunikációs készség, az elhivatottság és a hitelesség. Van, aki szinte készen születik, másoknak keményen meg kell dolgozniuk e készségekért.

Számos remek kommunikációs tréninget/képzést indítanak, szívem szerint kötelezővé tenném minden egyes ember számára a részvételt. Nem csupán a szakmai érvényesülést, de az egymás mellett élést is jócskán megkönnyítené az empátia, illetve gondolataink pontosabb (és szívélyesebb) kifejezésének képessége.

Hasonlóképp személyfüggő, de tény, hogy nem mindenki született vállalkozónak. Ha azonban mégis erre az útra sodorja az embert a sors (vagy a szükség,) a hiányzó készségek többé-kevésbé elsajátíthatóak a különféle vállalkozói képzéseken.

A vállalkozó ember számára talán a leghasznosabb készség a rugalmasság. Figyelni, észnél lenni, gyorsan reagálni, azonnal váltani, ha szükséges. Mindemellett természetesen az önbizalom és a bátorság megléte sem hátrány.

Milyen tanácsot adnál azoknak a nőknek, akik most kezdenek el vállalkozni?

Minden ember és minden vállalkozás más. Azt hiszem, nem szerencsés, talán nem is lenne szabad általánosságban tanácsokat adni. Az internet tele közhelyes és semmitmondó “7 dolog” típusú jó tanácsokkal, amelyekben – ahogy már említettem – nem hiszek.

Ha valaki tanácsot kér tőlem, keressen meg személyesen. Akik ismernek, tudják, hogy a legnagyobb örömmel segítek ahol és amiben csak tudok.

Hogyan lettem kommunikációs igazgatóból mozgásterapeuta? Tovább
70.000 gyertya fogságában - Luminara Pisa-ban

70.000 gyertya fogságában - Luminara Pisa-ban

20170616_212039.jpg
Már hetekkel ezelőtt olvastam, hogy Pisa-ban kihagyhatatlan a Luminara, amikor is 70.000 (!) gyertyát helyeznek el az épületeken az Arno folyó két partján. 

Elhatároztam, hogy ezt látnom kell, olasz ismerőseim mind azt mondták, hogy csodálatos lesz.

Korán érkeztünk, hat körül, hogy tudjunk parkolni, szerencsénk volt, a parkolóházban volt még hely, bár tudtam, hogy aranyárban fogunk majd fizetni. 

Kicsit andalogtunk a sétálóutcán (Corso Italia -  The High Street of Pisa), bementem majdnem minden boltba, ritkán látok boltot ugyanis mostanában, és például meglepődve fedeztem fel, hogy a Mango talán kezdi visszanyerni régi önmagát, új kedvencem a Motivi, sajnos még túl "nagy" vagyok a ruháihoz, és a Sephora. Ez utóbbiért képes vagyok bevonatozni Pisa-ba (na jó, csak 20 perc).
20-20170616_183715.jpg
Amikor Pisa-ban járunk, mindig elmegyünk a Dolce Vite borbárba, amit egy kedves ismerősünk vezet. A hely egy csendes, kis téren bújik meg, mondjuk most nagyon durva tömeg volt az esemény miatt. 

Csodás rozét kaptunk, még csodásabb aperitivo-val.

Az aperitivo Olaszország egyik remek intézménye: számos bárban, kávézóban, étteremben egy ital mellé ingyen kaphatunk ételeket, általában 6 után, legtöbb esetben miniszendvicseket, de lehet ez sós mógyoró, olivabogyó, csipsz, a hely milyenségétől függően. Néha büfészerűen tálalják, néha asztalhoz hozzák, és általában ki van írva, hogy hánytól. 

És a miniszendvicsek művészetét is lehet igen magas színvonalon űzni! A legjobb aperitivo-t egy bolognai bárban fogyasztottam, vissza is akarok oda egyszer menni.
19-20170616_193627.jpg
Imádom ezt a képet a falon, persze sose tudok róla egy normális fotót csinálni. Itt a wc-re várok, gondoltam, addig hasznosan elütöm az időt. 
18-20170616_193919.jpg
A csendes, kis tér.

Aztán andalgás közben megtaláltuk a street food szekciót, szintén egy kis téren, ahol ketten jól megvacsoráztunk 10 euróból: fritto misto-t ettünk, azaz rák, tintahal, sült krumpli, plusz egy sört elfeleztünk. Nagyon szeretem, amikor ilyen takarékosan tudunk jól költeni. Drágán vásárolni ugyanis nem művészet.
12-20170616_200652.jpg
11-20170616_200817.jpg
09-20170616_200821.jpg
Már 9 óra is lehetett, az épületekre már kitettek a gyertyákat, amik persze nem igazi gyertyák, - de én meg annyira naiv vagyok, hogy nyilván azt hittem, hogy azok lesznek, - és elkezdett tömeg is képződni.
17-20170616_194644.jpg
13-20170616_195226.jpg
14-20170616_195107.jpg
Ahogy látjuk, így néznek ki közelről azok a valamik, amikbe beleteszik a "gyertyákat".
08-20170616_211553.jpg
Tulajdonképpen nekem már ennyi is elég lett volna, ettünk-ittunk, nézgelődtünk, mondtam  hogy várjuk még kicsit, hogy teljes legyen a sötétség, aztán szépen menjünk haza.

40 felett már a kényelemre szavazok, inni meg már nem tudok büntetlenül, így 2 pohár valami után meg kell állnom.
07-20170616_212724.jpg
05-20170616_213343.jpg
A pasim viszont magabiztosan állította, hogy lesznek még hajók a folyón, visszatükröződés, meg fények játéka, szóval csodálatos lesz. Csak helyet kell találni, hogy lássuk is.
04-20170616_215014.jpg
A hely, amit jobb híján találtunk. Az ott szemben a Palazzo Blu, ahol szoktak kortárs kiállítások is lenni, tavaly volt egy egész jó Salvador Dali. 

A hely, egy lábak közötti rés, és a lábak tulajdonosai legalább két órája ültek ott, hogy jó panorámával bíró helyük legyen. 

Szóval 9-kor megálltunk a láb-résnél és ott álltunk 11-ig. Így leírva, magam sem hiszem el, hogy ezt megcsináltuk. 

Közben több inzultust átéltünk, egyszer az egyik lábtulajdonos például figyelmetlenségből kiöntötte az italát - természetesen piros volt -, amiből nekünk is jutott. Aztán a fényképezők is folyamatosan a résnél akarták a palazzo-t fotózni.

Azt hiszem, egy ponton el is aludtam állva, de a pasim mondta, hogy most hallotta valakitől, hogy 11-kor biztosan el fog kezdődni. 

3/4 11-kor már nem volt erőm feladni, mert ilyenkor lép életbe az törvény, hogy ahogy elindulsz, egyből elkezdődik. (párhuzam: egyből jön a busz)

11-kor még semmi, viszont egyre nagyobb tömeg, a klausztrofóbiám néha megnyilvánul.

Negyed 12-kor elkezdődik a tűzijáték!

Az Arno folyón se hajó, se gyertyák! Elképedve nézünk egymásra a pasimmal. Kicsit kiabálnék vele, de már ehhez sincs erőm. 

És bár a rakétákat a folyón ringatózó hajókról lövik fel, a láb-résnél állás értelmét veszi, hiszen a tűzijátékot BÁRHONNAN láthattuk volna.

Igazából nem is vagyok mérges, egy ideig nézzük a tűzijátékot, de sajnos félóra után nekem kissé unalmas, ezért úgy döntünk, feladjuk a láb-rést és megpróbálunk átjutni a hídon, hogy eljussunk az autóhoz.
03-20170616_234954_1.jpg
A tömeg átjárhatatlan, nagyon lassan haladunk, meg mindenki mérges ránk, hogy miért nem a tűzijátékot nézzük. Egy ponton valóban meg kell állni, és végignézni a tűzijáték utolsó részét, mert sehogyan sem lehet haladni. 

A képen talán látszik, hogy mekkora volt a tömeg.

A hídnál várakozunk, hogy megnyissák újra, aztán egyszer csak azt hallom, hogy nem nyitják meg újra, egészen 2-ig. Akkor éjfél körül van. 

Sétáljunk át egy másik hídhoz. Ez elsőre nem hangzott annyira rosszul, persze egy ideig itt is hatalmas tömegen kellett átverekedni magunkat, meg folyamatosan figyelni arra, hogy ne lépjünk bele valamibe, ugye a rengeteg szemét miatt. 
01-20170617_000933.jpg
Ezt a képet már a hídon készítettem, félúton.
02-20170616_235949.jpg
Itt már a másik oldalon gyalogolunk, sokkal kevesebb ember, úgy néz ki, a másik oldal népszerűbb volt. 

Kb. 1 órára oda is értünk a kocsihoz, kifizettük a 16 euros (!) parkolást (2 euro/óra), földalatti garázs a belvárosban ugye, és elégedetten elindultunk haza, hogy akkor ezt is kipipáltuk, többet nem kell jönni. 

Persze, ha előbb eszembe jut, nyomozhattam volna, melyik épület tetejéről vagy emeletéről lehetett volna nézni kényelmesen a hömpölygő várost, a fényekkel, a tűzijátékkal egy pohár prosecco-val a kezemben. Na, majd legközelebb!

Addig is, ha te pont akkor vagy Pisa-ban, kedves olvasó, nehogy kihagyd a Luminara-t!

Kapcsolódó "fényes" poszt:
70.000 gyertya fogságában - Luminara Pisa-ban Tovább