Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Angol falu eladó!

Angol falu eladó!

32cc493100000578-3521407-image-a-1_1459689061217.jpgAz észak-yorkshire-i West Heslerton falucska 150 évig a Dawnay család birtokában volt, a legutolsó tulajdonos, Eve Dawnay 1964-ben örökölte meg a falut apjától, ő pedig 2010-ben halt meg 84 évesen, közvetlen utód nélkül. 

Most az örökösök úgy döntöttek, hogy eladják a falut kompletten, 20 millió fontért vagyis közel 8 milliárd forintért. Itt megjegyezném, hogy olcsóbb, mint Margaret Thatcher egykori háza Londonban, amely szintén eladó, itt írtam róla.

Persze nyilván egy faluval törődni is kell, ott vannak ugyanis a lakói. Ahogy olvasom, igazi közösség kovácsolódott össze az elmúlt évtizedekben is, és a vevőtől el is várják, hogy elődjéhez hasonlóan támogassa például a helyi iskolát és focicsapatot, és tartsa alacsonyan a bérleti díjakat.

A faluban amúgy négyszázan laknak.

32cc449800000578-3521407-image-a-4_1459689093863.jpg

A birtokkal együtt jár egy 21 szobás kúria - lásd a képen -, ami üres 30 éve, 43 ház és nyaraló, sportpálya, játszóterek, kocsma, templom, benzinkút, mindez 809 hektáron.

32cc5cac00000578-3521407-image-a-21_1459689198789.jpg

32cc45ba00000578-3521407-image-m-26_1459689349067.jpg

32cc45af00000578-3521407-image-a-33_1459690094310.jpg

32cc459f00000578-3521407-image-a-29_1459690000871_1.jpg

32cc5d6e00000578-3521407-image-a-39_1459690181440.jpg

32cc459100000578-3521407-image-a-37_1459690168669.jpg

32cc5db500000578-3521407-image-a-19_1459689190942.jpg

all_saints_church_west_heslerton.jpg

A falucska tényleg bájos, persze nem egy Downton Abbey, és ahogy írják, itt valóban nem nyúltak semmihez 50 éve.

Forrás: Cundalls

További sztorik, hírek, képek a Neverordinary Facebook oldalán.

Angol falu eladó! Tovább
A nyugalom szigete Ukrajnában

A nyugalom szigete Ukrajnában

Az Instagram-on szembejött velem ez a kép és egyszerűen utána kellett néznem, hogy hol lehet ez a hely, mert annyira cупер!

15-04-13_242.jpg

Az utolsó gondolatom lett volna, hogy Ukrajnában!

A tavaly nyílt Relax Park Verholy (csak orosz honlap) egy fenyőerdő közepén fekszik, 4 órányira Kijevtől, találunk itt egy hotelt, számos vendégházat, éttermet, medencéket és spa-t.

A legjobb az egészben, hogy teljesen természetes módon tudták ötvözni a természetességet a visszafogott luxussal, minimalista és praktikus berendezéssel.

15-04-13_233_1.jpg

15-04-13_204.jpg

15-04-13_203.jpg

15-04-13_253.jpg

15-04-13_252_1.jpg

A legjobb persze az, ahogy a házak - azaz chalet-ék ahogy a honlap írja - hatalmas ablakai miatt, olyan mintha tényleg az erdőben üldögélnék.

verholy-by-yod-06-1125.jpg

chale-1-by-yod-01-1125.jpg

49742295.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_04_03_234842.jpg

chale-1-by-yod-10.jpg

A mindenféle igényt kielégítő vendégházak.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_04_03_234610.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_04_03_234646.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_04_03_234646.jpg

Természetesen hotelszobák is rendelkezésre állnak, persze ott nem ugyanazt az élményt kapja az ember.

relax-park-verholy_by_yod_1.jpg

relax-park-verholy_by_yod_2.jpg

relax-park-verholy_by_yod_3.jpg

A komplexumhoz idén egy spa-t is hozzácsaptak, így teljesen komplett lehet a kikapcsolódás.

spa_by_yod_12.jpg

Aki saját SPA-ra vágyik, az bérelhet egy ilyet.

spa-by-yod-2.jpg

spa-by-yod-3.jpg

spa-by-yod-4.jpg

spa-by-yod-7_1.jpg

spa-by-yod-5_1.jpg

A Food & Forest  étteremben, ugyanúgy ahol a többi épületnél is, a természetes anyagok és színek dominálnak. 

food-forest-by-yod-1.jpg

food-forest-by-yod-2.jpg

food-forest-by-yod-3.jpg

food-forest-by-yod-9.jpg

food-forest-by-yod-5.jpg

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_04_04_03144.jpg

Az egész komplexumot a YOD Design tervezte.

A Neverordinary Facebook oldalán további sztorik, hírek, képek.

A nyugalom szigete Ukrajnában Tovább