Éljenek a 40 feletti nők!

Kreatív turisztikai központ nyílik az Acsa-újlaki Kastélyban. De mikor?

Kreatív turisztikai központ nyílik az Acsa-újlaki Kastélyban. De mikor?

Januárban úgy gondoltunk, hogy megnézünk Acsaújlakon egy kastélyt. Igen, én sem hallottam még soha erről a településről ezelőtt, így aztán kicsit el is képedtem, amikor a honlapon megláttam, hogy a világ végén ilyen kastélyt fogunk találni.

a00.jpg

Pest és Nógrád megye határán, a Galga völgyében fekszik Acsa. Az acsaújlaki kastélyt 1907-1910 között építtette a magyarországi evangélikus egyház akkori egyetemes felügyelője, báró Prónay Dezső lánya, Iphigéne és újdonsült veje, Patay István vármegyei főispán számára a Ságivölgyi majorban.

a0.jpg

A kastély az ötvenes évek államosítását követően 1986-ban az egyik legelső hazai kastélyszállóként nyílt meg. A rendszerváltást követően magántulajdonba került, új tulajdonosa alakíttatta át és újíttatta fel, az eredeti elrendezést megőrizve, belső szerkezetileg azonban teljesen átalakítva. Ha jól emlékszem, akkor mintha azt mondta volna a hölgy, hogy ez egy német vadász volt.

a000.jpg

2011-ben a kastély 85 millió forint uniós támogatást nyert, egy a hazai viszonylatban egyedi élménycentrum kialakítására. A közel 170 millió összköltségvetésű beruházás keretében a kastély és park azon részeit rekonstruálták, ahol a kreatív turisztikai központ fog üzemelni az idegenvezetést tartó hölgy elmondása szerint. A kreatív szótól egy ideje kiver a víz, de amúgy ez azt jelentené egyszer, hogy "jegyzett alkotók, szakemberek mellett lehet megismerni, kipróbálni, megtanulni számos művészeti ág, illetve kézműves szakma alapvető fortélyait". 

Kreatív turisztikai központ nyílik az Acsa-újlaki Kastélyban. De mikor? Tovább
Polgári Otthon Arkansasban

Polgári Otthon Arkansasban

A látszat csal, nem újságot fogok ajánlani. Helyette inkább egy vicces sztorit, a végén pedig mindenki eldöntheti, mennyire volt humoros vagy sem.

(De tulajdonképpen itt és most a bennem élő nyomozó beszél pár perc erejéig.)

hmagcover-600x786.png

Egyik éjszaka, már nem is tudom hogyan, elvetődtem egy amerikai lakberendezési honlapra, ami egy Arkansasban élő Tobi Fairley nevű nőhöz tartozott. A téma maga annyira nem érdekelt, inkább a kommunikációs felületek, így azért felületesen belenéztem a blogjába, hogy megnézzem milyen stílusban ír. (szakmai ártalom)

És akkor megláttam a Polgári Otthon című magyar magazin címlapját, lásd fentebb, elolvastam az első bekezdést és először persze nevettem, aztán kicsit elképedtem.

Polgári Otthon Arkansasban Tovább
Forrásanyag

Forrásanyag

A Milan Design Week-en keretében április 8-12 között ezzel a címmel lehet ott kiállítást megnézni. Egy meglehetősen érdekeset, legalábbis szerintem, vagyis 54 különböző területen dolgozó kreatív ember 1-1 inspiráló tárgyát állították ki. Szép képekkel.

Az egyetlen közös az 54 tárgyban a fizikai valójuk: mindet ki lehetne tenni egy polcra.

A kurátorok - mert ugye ma már semmi sincs nélkülük - pedig Jasper Morrison designer, Jonathan Olivares szintén és Marco Velardi, az apartamento magazin főszerkesztője.

Néhány tárgyhoz találtam magyarázatot is, így először ebből  egy pár.

larger.jpg

Edwin Heathcote, építész és designer, 1999 óta a Financial Times építészeti és design kritikusa. (Mostanában szoktam azon gondolkozni, hogyan lesz valakiből hiteles szakújságíró, és arra jöttem rá, hogy csak úgy, ha dolgozott abban a  szakmában, amiről ír.)

"Ez egy 25 éves kávéfőző, egy kis római boltban találtam rá. Több okból szeretem: az alakja Sophia Lorenre emlékeztet, aztán  a fogójába pontosan beleillik a mutatóujjam és csodálatos önti ki a kávét, és nem mellesleg 2 személyre pont elég. És még könnyen is lehet javítani, ha elromlik."

Forrásanyag Tovább
HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött

HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött

HTC-skatepark.jpg

 

A londoni luxusáruház, a Selfridges és a HTC telefon márka április 19-ig deszkás parkot épített ki az Old Selfridges Hotel-ben (Orchard Streetről nyílik), ami az áruház mögött van. Amúgy szoktak itt eseményeket rendezni, és nagyon tetszik, hogy hagyják ebben a lepusztult formában és mindig kitalálnak valamit az alkalomhoz illően.

Mindez a HTC One (M8)  megjelenése alkalmából történik.

A nem szabadtéri pop up parkban ingyen lehet gurulni, minden nap nyitva vannak és lehet bérelni is (deszkát, bukót, védő cuccokat), ami szintén ingyenes. H-p: 12 – 9, Szo: 10 – 9, V:12 – 6

Amennyiben pedig leckét szeretne venni valaki, az is van,  - persze az is ingyenes - 1 órás idótartamban, jelentkezni itt kell: skatelessons@selfridges.co.uk

Lehet nyerni is telefont, részletek ITT.

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

HTC deszkás park a londoni luxusáruház mögött Tovább
5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban

5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban

Csodálatos pillangók

A National History Museum-ban pillangós* kiállítás nyílt és teljesen meglepő módon, nem gombostűre aggatott példányokat csodálhatunk, hanem igazi élőket! 

Ahogy a videóból látszik, a múzeum előtt felhúztak egy zárt, kontenerszerű építményt és létrehozták egy mini élővilágot, ahol a pillangók százai szabadon repkednek, ha jó időben megyünk, még az átváltozást is elcsíphetjük!

(*minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó)

Jean Paul Gaultier: From the Sidewaél to the Catwalk

Április 9-én nyílik a francia divattervező, Jean Paul Gaultier kiállítás, egészen augusztus 25-ig a Barbican-ban. (Az első híres ember volt, akit láttam Londonban, szembe jött velem az Oxford Street-en, persze sztársokkot kaptam és nem tudtam megmondani neki, hogy lassan 20 éve használom a parfümjeit!!)

Több, mint 140 cucc lesz kiállítva, a többi között itt lesz Madonna csúcsos fűzője és Kylie Minogue turné kosztümjei. A Matches Fashion ennek örömére mini Gaultier kollekcióval kedveskedik a webshopjában. Persze csodálkozom, hogy nincsen tengerész csíkos póló a kínálatban!

A mesterrel április 15-én lehet találkozni, ahol Suzy Menkes - a 70 éves divatújságíró élő legenda, a Vogue nemrégiben kinevezett nemzetközi szerkesztője, előtte az  International New York Times-nál volt 25 évig, vagyis mindent tud a divatról - faggatja majd. A jegy 15 font és még van.

 Henri Matisse: The Cut-Outs

A Tate Modern ezúttal Henri Matisse francia festőművész papír kivágással készült munkáit állítja ki, ez a legnagyobb ilyen jellegű  kiállítás, kb 120 művet láthatunk. Matisse életének utolsó évtizedében - 1943-1954 - készültek ezek a darabok, amikor már gyenge volt ecsettel dolgozni. Ez abban az időszakban eléggé újnak számított, Matisse "ollóval való rajzolásnak" nevezte ezt a technikát. Április 16 - Szeptember 7

matissebluenudeii_1.jpg

Pick Me Up

Nemzetközi és kortárs 12 napos grafikai fesztivál a csodás Somerset House-ban április 23-tól május 5-ig. Grafika minden szinten, akár 10 fonttól is. 

Bailey's Stardust

David Bailey fotós legenda - biztos utálná ezt a titulust - ugyanis ahány interjút láttam vele, mindig egy morcos vénembernek tűnt amúgy is. Nyilvánvalóan az is és mára már megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon más véleményével. 

Bailey 76 éves amúgy, 4 felesége volt, a kettes számút Catherine Denevue-nek hívták. A "Swinging London" fotóival futott be először, főleg divat és híres emberekről készült portréi tették aztán híressé.

Londons_Carnaby_Street,_1969.jpg

Bailey saját maga válogatta ki azt a 250 képet az elmúlt 50 évből, amely a National Portrait Gallery-ben látható június 1-ig. 

davidbailey_2811575b.jpg

Salvador Dalí és David Bailey,1972

Jean Shrimpton, legendás brit modell, egy ideig Bailey felesége is volt, igazi szupersztárrá vált a képein keresztül. Aztán visszavonult és 30 éve ezt a butik hotelt üzemelteti jelenlegi férjével Cornwallban. (és elég csúnya lett öregkorára szegény)

Facebook neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

5 áprilisi kihagyhatatlan program Londonban Tovább