Nem tudom, ki hogy van vele, de én az utazás "utazás" részét ki nem állhatom. Nem szeretek sorban állni, nem szeretek cipekedni, és egyáltalán, ma már repülővel utazni egyáltalán nem nagyvilági dolog, főleg ha fapados szolgáltatót veszünk igénybe.

A sors valószínűleg gondolatolvasó, ugyanis, a tegnapi London felé tartó utazásomnál még sosem volt gyorsabb vagy kényelmesebb.

Én biztonsági játékos vagyok, tehát 2 órával indulás előtt én már kint vagyok a reptéren. Ez most is így történt, rendeltem taxit, időben becsomagoltam (reggel utolsó pillanatban, az a típus vagyok, akit határidőkkel lehet sakkban tartani), és szentül meg voltam győződve, hogy minden oké. Aztán persze bejött egy apró helyzet: elfelejtettem a bőröndzár kódját. Ez ugye eléggé kardinális kérdés, aztán az utolsó pillanatban rájöttem: más szögből kell nézni..

A menetidő a taxival a reptérre egészen elképesztően rövid volt, aztán a becsekkoláshoz megérkezve, nincsen sor, egyből mehetek és csak 12,4 kg a bőröndöm, hurrá! A biztonsági ellenőrzésnél azért kicsit lassan ment, viszont így kiszúrhattam Bachar Najari-t a Zsolnay többségi tulajdonosát és feleségét Cséplő Petrát a sorban, ezt el is könyveltem celebrity spottingnak. Ez alkalommal nem motoztak meg, és a táskámat sem szedték darabokra, mint mindig.

Így aztán volt időm arra, hogy beüljek a Leroy-ba egy Carbonarat elfogyasztani, ami amúgy jó semmilyen volt, de legalább bele felejtkezhettem a reptér karácsonyi dekorációjába.

A kapunál nem volt sor! A vonalkód leolvasós belépés után szépen átsétáltam a hangárba, és teljesen meglepő módon, ott sem volt sor. És hogy feltegyem az i-re pontot, én lettem az első sorban, ami teljességgel hihetetlen, ugyanis nem vagyok sem nyomulós, sem rohanós. Ez nyilván történelmi pillanat volt, ugyanis ilyen soha nem lesz még egyszer. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam. A gépen hátulról a harmadik sorban beültem az ablak mellé, és mit ad Isten, senki nem ült mellém! 

Az út során néha aludtam (ez alkalommal bebólintós módon, csoda, hogy nem tört ki a nyakam egyszer sem), néha fényképeztem, majd a Google+ ilyen szép gif-et csinált nekem mire leszálltam.

Első dual módban készült képem.

Kis késéssel leszálltunk, én az ePassport kaput szoktam használni, ugyanis biometrikus útlevelem van: vagyis az autómata ellenőrzi az iratot és arcomat. Mindig izgi, hogy vajon sikerül-e abszolválnom. 

Busszal szoktam bejönni Londonba,  már nem veszek előre jegyet, mert múltkor vettem és közölték, hogy álljak sorban másfél órát mert valami vonat lerohadt és ezért most túl leterheltek. Találtam egy Greenline buszt,  10 font és háromnegyedóra múlva már a Baker Street-en álltam sorban, hogy vegyek egy Oyster-t, mivel a 4 darabot, amivel rendelkezem otthon hagytam. Most ilyen fekete minimál tokot kaptam.

A Baker Street-en kellett várnom kicsit, - valamiért szeretem ezt az állomást, fogalmam sincs miért - így aztán kipróbáltam a Samsung Galaxy Note (4) panoráma fotó funkciót. Szerintem elég jó! Persze azért tudni kell, hogy mit kell fényképezni, ugye..

A jel, szintén a Baker Street-en.

Aztán Stepney Green felé vettem az irányt, ahol elkövetkezendő hetemet tölteni fogom Gabi vendégszeretetét élvezve.

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!