Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Paul Smith kiállítás Londonban

Paul Smith kiállítás Londonban

p4_2.jpg

A britek (egyik) nemzeti kincse Paul Smith, a divattervező legenda életművét egy kiállítás keretében lehet megtekinteni a londoni Design Múzeumban egészen március 9-ig. Nem retróspektív, emeli ki Paul egy interjúban, mert akkor mindenki azt hinné, hogy nyugdíjba mentem.

A szeptemberi sajtótájékoztatóról, ahol bejelentették itt írtam és persze kicsit megfürödtem a mester aurájában.

A következő képeket a kiállításon készítettem, azoknak akik most nem utaznak ide.

p1_1.jpg

p5_2.jpg

A kiállítás első eleme, Paul legelső nottinghami boltjának pontos mása: egy 3x3 méteres kocka, amit 1970-ben nyitott. Ablaka nem volt, igazából egy szoba volt, de mi boltnak hívtuk. Volt egy Homer nevu afgán agaram, ő volt a bolt menedzser, és még ugyanúgy is néztünk ki. A bolt pénteken és szombaton volt nyitva, a többi napokon megpróbáltam pénzt keresni. - mondja a felirat.

Ma már 74 országban van Paul Smith butik.

p6_1.jpg

 

p7_1.jpg

p3_2.jpg

p9_1.jpg

 

Paul nem akart divattervező lenni igazából, verseny biciklista karriert szeretett volna, de közbejött egy sérülés. Felesége, Pauline - aki értett is a divathoz - unszolására kezdett a divattal foglalkozni végül. Amúgy egyszerre csodálatos és furcsa, hogy a felesége a 43 éves pályafutás alatt mennyire a háttérben maradt/marad.

p8.jpg

p2_2.jpg

 

Az elmaradhatatlan Mini nem maradhatott ki a kiállításból.

p10_1.jpg

Állítólag Paul asztala a valóságban így néz ki, körülötte kismillió dolog, amiből inspirálódik. Azt mondja, hogy minden reggel 6-ra jár be az irodába, hétvégén nem dolgozik, nincs e-mailje és nem használ számítógépet. Sajnos ezt tényleg nem tudom elhinni. Vagy a felesége levelezik a nevében.

p11_1.jpg

p16.jpg

 

p12.jpg

p13_1.jpg

p15_1.jpg

 

p17_1.jpg

 

p18_1.jpg

 

Nekem ez a ruha volt a kedvencem.

p20.jpg

p21.jpg

 

p22.jpg

 

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Paul Smith kiállítás Londonban Tovább
Vivian Maiert karácsonyra!

Vivian Maiert karácsonyra!

A karácsonyra való tekintettel, ajándékokat fogok ajánlgatni itt a következő hetekben. Nem kell félni, nem lesz unalmas, mert általában olyat dolgokat fogok figyelembe ajánlani, amit úgysem akarnátok megvenni különféle okok miatt, pl. haszontalan vagy drága vagy csúnya. Persze szerintem, nincs is jobb egy drága, de haszontalan ajándéknál!

Ha nagyon eredeti karácsonyi ajándékozó akarnék lenni, meg lenne rá pénzem, akkor biztosan vennék egy (számozott) Vivian Maier fotót annak, aki megérdemelné. És nem a képek miatt, hanem a sztori, ami mögötte van. És nem az, hogy bébiszitter volt és véletlenül kerültek napvilágra a képei, hanem hogy ki volt ez a nő? Úgy tűnik, senki nem tudja.

A BBC-n volt egy csodálatos film pár hónapja, Finding Vivian Maier címmel (a szemfülesebbek megtalálják a neten, a kevésbé szemfülesek meg írjanak nekem) és akik ismerték, vagy a gyerekek, akikre vigyázott, mind-mind azt mondták, hogy valami hiányzik, valami, ami miatt ez a nő így bezárkózva magának és a fotóinak élt.

2000 tekercs film, 3000 nyomat, és több mint 100 000 negatív - ezeket vásárolta meg egy amatőr történész 2007-ben egy aukción, természetesen akkor még fogalma nem volt, hogy minek a birtokába jutott. 

Ez a videó Maier képeiből és videóiból lett összerakva, szöveg is van hozzá, érdemes a 12 percet rászánni.

UNTITLED-II-1954-NEW-YORK-USA-1-C33264.jpg

 

A képek árai 1500 és 3000 font körül mozognak és december 23-ig a londoni Huxley-Parlour galériában láthatóak és vásárolhatóak meg. A képekből limitált számot - jelen esetben 15 darabot - nyomtak ki. Maierről ma már azt gondolják, hogy a huszadik század egyik legkiemelkedőbb utcai fényképésze volt.

UPTOWN-WEST-NEW-YORK-NEW-YORK-USA-JANUARY-26-1955-2-C33270.jpg

 

UNTITLED-1-C33286.jpg

 

 

Vivian Maiert karácsonyra! Tovább