Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

Nekem ez London avagy egy magyar cukrászlány tenyeréből eszik Notting Hill és hogyan válnak valóra az álmok

Nekem ez London avagy egy magyar cukrászlány tenyeréből eszik Notting Hill és hogyan válnak valóra az álmok

A "Nekem ez London" egy interjú sorozat olyan emberekkel, akik Londonban élnek/éltek és elmesélik, hogy miért szeretik vagy éppen miért nem szeretik Londont, miért és hogyan inspirálja őket ez a város és mit kaptak tőle.

Interjúalany: Nagy Eszter

Foglalkozás: cukrász, eredetileg a lapkiadásban dolgozott

Végzettség: SZTE társadalmi kommunikáció- nyomtatott sajtó szak

Mennyi ideje élsz Londonban? Lassan már két éve.

photo_1.JPG

Hogyan jutottál ki? Mi volt az indíttatás? Öt éves korom óta tanulok nyelveket, az angolt évekig olyan nyelviskolában tanultam, ahol anyanyelvi tanáraink voltak, a velük eltöltött idő nagyon meghatározó volt. The Beatles dalokat hallgattunk az órákon, és nagyon sokat megtudtam a brit kultúráról, szinte a második anyanyelvemmé vált. Azt hiszem, sorsszerű volt, hogy később egy angol fiúba szerettem bele. Ezzel párhuzamosan történt az, hogy teljesen kiábrándultam a szakmámból, a lapkiadásból, ahol végzettségemnek megfelelő állásaim voltak, de nagyon fel volt hígulva ez a közeg és hatványozottan igaz volt akkor az, hogy mindenki egy székkel arrébb ül, mint ahol ülnie kéne. Tudtam, hogy változtatnom kell, mert nem vagyok boldog, és először életemben senkire sem hallgatva, kizárólag csak a saját megérzéseimre támaszkodva döntöttem és megnyomtam a reset gombot.

6.jpeg

Hobbyból sokat sütöttem otthon és mindig nagy sikert arattam a barátaim, családom körében. Évről évre sokan és egyre többen kérték az ismerőseim közül ,hogy süssem meg a születésnapi tortájukat vagy a karácsonyi bejglijüket. Éreztem, hogy ha a hobbim lehetne a munkám, nagyon boldog lennék és szabadnak érezném magam. Tisztában voltam vele, hogy borzasztó sokat kell tanulnom és dolgoznom ahhoz, hogy egy olyan szinten lehessek, amikor már érdemes ezt csinálni. Egyenes út vezetett a cukrásziskolába, ahol hatalmas szerencsémre Eiselt Barbara volt a mesterem, akitől megtanultam az alapokat. Lelkes voltam és tanulni akartam, de mikor arra került a sor, hogy szakmai gyakorlati helyet találjak, megint csak arcon ütött a valóság. Vagyis vagy pénzt kértek azért, hogy gyakornokként ott dolgozzak vagy szóba sem álltak velem. Egy jó nevű helyre sikerült végül bejutnom, aminek most inkább nem mondanám a nevét, de rögtön nyilvánvaló volt, hogy a csótányok és a porból készült túrótorta nem az én világom és nem elégíti ki a szakmai kíváncsiságom. Itt később felajánlottak egy állást 65 ezer forintos fizetésért, keverhettem volna a gejl vajkrémet és a porsütiket.

8.jpeg

 

Rá kellett ébredjek, ha ezt most komolyan gondolom – és végre már tényleg komolyan kellene gondolnom valamit -, máshol kell próbálkoznom. Mondhatnám, hogy kizárólag tanulni jöttem Londonba meg szakmailag fejlődni..lehet, hogy jobban hangzana, de az csak féligazság lenne. Igazából fülig szerelmes voltam, ami hatalmas erőt és löketet adott és minden, de minden arra mutatott, hogy most el kell indulni.  Bátran vágtam bele a kiköltözésbe, tudtam, hogy nyelvi akadályok nem lesznek és volt egy biztos pontom is, akire számíthattam. Ma már tudom mennyire naiv és felkészületlen voltam, se munkám, se lakásom nem volt, így érkeztem meg egy esős februári napon. És hatalmas szerencsém volt mindenben. Két hét alatt lett állásom és lakásom, aztán a szerelem elmúlt. Az új életet, aminek a reményében itt kötöttem ki megkaptam, de nem olyat  és nem abból az irányból ahogyan én azt elképzeltem, annál sokkal jobbat és többet kaptam. 

9.jpeg

 

Mi történt ezután? Az igazi harc csak eztán kezdődött. Felvettek a Clos Maggiore étterembe, ami egy jónevű francia étterem a Covent Gardenben, commis séfnek (kezdő szakács), amúgy azt tartják, hogy ez a legromantikusabb étterem Londonban. Olyat kerestek, aki jól tud angolul és tiszta lappal indul, hogy tökéletes kis katonát tudjanak belőle faragni a portugál főcukrászuk, Nelson Barros Sa mellé, aki híres arról ,hogy olyan szinten maximalista, hogy csak úgy hullottak ki az emberek mellőle. Sokra is vitte, a Ritz után ma már a Michelin-csillagos Galvin at Windows főcukrásza.

7.jpeg

A főszakácsunk Marcellin Marc, Pierre Gagnaire mellett tanulta ki a mesterséget és egy igazi hamisítatlan francia konyhát visz London szívében. Francia konyhán dolgozni, ráadásul ezen a szinten olyan, mint a katonaság. Ordítanak veled, megaláznak mindenki előtt, megtalálják a gyenge pontjaidat és kiirtják belőled. Nagyon sokat foglalkozott velem a főszakács is, nekem még almát pucolni is meg kellett tanulnom, úgy ahogy ők gondolják, hogy kell. Folyamatosan feszegették a határaimat és napról napra többet és többet követeltek tőlem. Napi 14 órákat dolgoztam, persze én voltam az utolsó, aki elhagyta a konyhát és ha másnap nyitáskor nem volt tökéletes az esti takarítás és a mis en place (azt jelenti, hogy egy ételhez még a főzés megkezdése előtt minden szükséges hozzávalót előkészítünk), nem tettem zsebre amit kaptam. A napjaim úgy néztek ki, hogy reggel nyolctól dolgoztam éjfélig, a másfél órás szünetemben egy koszos sarokban aludtam az öltözőben. Éjjel - persze mindig lekéstem a metrót - egy órát buszoztam haza, majd a legolcsóbb fagylalttal, amit lehetett kapni gyakoroltam a tálalást, habzsákból meg fogkrémmel mintákat nyomtam, addig  amíg ki nem dőltem. Mindenem fájt és naponta minimum kétszer iszonyatosan összeszidtak valamiért. Aztán két hónap múlva elkezdtem jobb lenni.

11_10.jpg

 

 

Visszatekintve ezekre az időkre, a főcukrász, aki most már az egyik legjobb barátom, azt mondja, hogy majdnem visszaszokott a dohányzásra miattam, annyira béna voltam. A legnagyobb hibám a mai napig az, hogy lassan dolgozom, mármint ahhoz képest, ami egy ilyen forgalmú és színvonalú helynél kötelező lenne. Sokszor próbálták ezt kinevelni belőlem, például stopperrel mérték, mit mennyi idő alatt tudok megcsinálni. Másfél évig bírtam. Chef de partie azaz részlegvezető cukrászként hagytam el az éttermet. Nagyon sokat sírtam a másfél év alatt és hónapokig nem tudtam kipihenni magam utána, de mindent megtanultam, amit ott lehetett. Ma már, mint főcukrász, a saját részlegemen ugyanúgy dolgozom, mint ahogy ott megtanították nekem, mintha bármelyik pillanatban beléphetne a főszakács és mindent rendben kell találnia.

15_10.jpg

 

Mi volt a következő állomás? Ezután Johnnie Mountain egy híres televíziós szakács étterme, a The English Pig következett. Vasárnap még zártam a Clos Maggiore-ban, hétfőn már ott nyitottam, ez nem volt túl bölcs dolog, ma már belátom. Lenyűgöző helyen, a Parlament mellett az impozáns BBC székház aulájában főzhettem egy látvány konyhában és végre nem egy sötét pincében. Itt meg kellett szoknom azt, hogy milyen egy angol konyha. Ha éppen nem volt vendég mindenki feküdt a személyzetnek kialakított pihenőben a kanapékon és videojátékokkal játszott vagy TV-t nézett. Senki nem kiabált, senki nem mondta meg mit csináljak, nagyon éles váltás volt ez a másfél éves agymosás után. Annyira fáradt voltam, hogy élvezni sem tudtam azt a nagy szabadságot, amit kaptam: szabad kezet a menü kialakításában és azt rendelhettem, amit akartam. Aztán Johnnieval egyre több összetűzésem lett, mániás depressziója rányomta a pecsétjét a konyha egész hangulatára, én pedig a vasszigorból kilépve nehezen bírtam a hullámvölgyeket. Nagyon tehetséges szakácsnak tartom, de kicsúszott a kezéből az irányítás, nem volt semmi irányvonal és koncepció, sokszor napokig be sem tudott jönni.

g12_1.jpg

Most hol dolgozol? A The Grocer szerelem volt első látásra, beléptem és tudtam, hogy én itt akarok dolgozni. Három hetet vártam arra, hogy egyáltalán behívjanak interjúra és próbanapra. Az állás ugyanis, amit megkaptam, nem hogy nem volt meghirdetve, nem is létezett mielőtt odakerültem. Egy ismerősön keresztül találkoztam a The Grocer üzletlánc pékségének vezetőjével, a beszélgetés során kiderült, hogy munkát keresek, ő meg rávágta, hogy lehet van egy ötlete. Ő ma a főnököm hivatalosan, gyakorlatilag egy hónapban egyszer látom, igazán ideális. Mindent feltettem egy lapra, nem is kerestem állást, nagyjából tisztában voltam vele, hogy meddig elég a pénzem. Három hét elég volt arra, hogy kipihenjem azt a kemény két évet, ami a hátam mögött volt és hogy eldöntsem merre tovább. Aztán felhívtak, hogy lennék–e a főcukrászuk és boldogan mondtam igent.

Legutóbb frissítve35.jpg

A The Grocer-ről azt kell tudni, hogy ez egy 3 üzletből álló minőségi élelmiszereket árusító lánc, saját konyhával és pékséggel. Kizárólag bio alapanyagokkal dolgozhatok és semmiféle mesterséges adalékanyag vagy színezék nem kerülhet a süteményekbe. Fantasztikus beszállítókkal dolgozunk, ez a tulajdonosok tíz évnyi kemény munkáját dicséri és ez a legféltettebb titkunk. Nagyon sok köztük a helyi termelő, mindenkinek megvan a maga története, örülök, hogy sokukkal személyesen is találkozhattam. A kedvencem egy autóversenyzőből lett tyúkfarm tulajdonos, aki a tojás beszállítóm, nála a tyúkok tényleg „boldogok” és három havonta szabadságra mennek, pihenteti őket, szabadon élnek egy csodálatos farmon és persze hogy ez befolyásolja az én süteményeim minőségét is. A tejnek tej íze van, az eper nem csak szép de illatos és édes, az alma a tulajdonos saját kertjéből van egy harminc éves almafáról.

Legutóbb frissítve36.jpg

Imádok itt dolgozni, én osztom be az időmet, van egy beosztottam is és a munkaidő végeztével nem szorongok már többé, kilépek a boltból, ami amúgy a Notting Hill-en van a Portobello Road mellett és élhetem az életem. Egyáltalán nem bánom, hogy váltottam és már nem éttermi szakács vagyok és egyáltalán nem bánom, hogy egy étteremben tanultam meg mindent a szakmáról. Az én habitusomnak pont ez a megfelelő hely. Beszélgethetek a vevőkkel, folyamatosan kapom a visszajelzéseket. Eddig sehol nem volt időm például befőzni, itt erre is van lehetőségem, friss bio gyümölcsökből készített finomságok várják, hogy télen felhasználásra kerüljenek. Az én kikötésem az volt, hogy kizárólag szezonális alapanyagokkal szeretnék dolgozni, mivel még emlékszem arra, hogy hányszor kaptam kiütést az agyon permetezett a világ másik végéről hozzám került málnától, epertől...Egy hónapja újabb kihívás elé állítottak, a Tin Shed nevű bisztrónk desszert menüjéért is én lettem a felelős. Azt hiszem sikerült egy nagyon jó menüt összerakni, pedig közben arra is figyelnem kellett, hogy mivel én nem vagyok ott, a szakácsok is pontosan úgy tudják elkészíteni a desszerteket, ahogyan én azt kitaláltam. A napi teendőim része lett így a Tin Shed mis en place-ja is. 

Kedvenc kávézód Londonban? TATE Modern felső szintjén a TATE Cafe-t nagyon szeretem, a hangulatáért és a kilátásért. Kicsit sok a turista és nagyon nehéz helyet találni, de ha már egyszer befészkelted magad egy jó helyre, a hatalmas üvegfal mögül nézheted a Temzén elhaladó hajókat, az élmény leírhatatlan  A kávé viszont pocsék.

Teljes képernyő rögzítése 2013.10.30. 223123.jpg

Aztán Covent Garden-ben a BB Bakery and Tea Salon egy gyönyörű design teázó, amikor megláttam egyik reggel munkába menet, elállt a lélegzetem. Pontosan ilyen cukrászdát nyitnék én is ,gondoltam- minden részlet stimmelt. Be volt még zárva, de a reggeli szürkeségben is jól megfigyeltem minden részletet. A kirakatban lévő habcsókokból jóleső kárörvendéssel állapítottam meg, hogy legalább a sütemények biztosan rosszak. Tehát valaki éppen nem pont az én álmomat valósítja meg , mert az én cukrászdámban minden zseniális lesz és habcsók nem lesz, mert a habcsók az rossz – utálom csinálni ,enni meg pláne. Visszamentem egyik délután és minden, amit kóstoltam isteni finom volt.

BB-300-low-res.jpg

Kedvenc éttermed? Ha most arra kérnél, mondjam meg, szerintem melyik a legjobb étterem az övön aluli kérdés lenne, mivel itt Londonban amúgy is nagyon-nagyon sok a jó étterem. Ráadásul fura vagyok, reggelizni szeretek a legjobban. Kapásból harminc olyan helyet tudnék mondani, ahova tudom, hogy el kéne mennem.  

Mostanában sokat megfordulok Ottolenghi–nél Notting Hill-en, talán ez most pillanatnyilag a kedvenc, nyilván nagy szerepet játszik, hogy közel van és a barátom rajong érte. Ez egy salátázó hely, de annál sokkal több, egy izraeli séf üzemelteti.

P1010263.JPG

River Cafe Nemesis nevű tortája elképesztő, a Clos Maggiore pedig örökké a szívem csücske marad, hiszen az volt az otthonom két évig. A legjobbakat viszont itthon eszem, a lakótársam szakács (Marcival ITT olvasható az interjú), egy húron pendülünk, közös szabadnapjainkon reggel megszületik a koncepció, elmegyünk bevásárolni és kora estére elkészül valami hihetetlen, Ez egy életforma, nekünk a hobbink a munkánk. Ő nem csak a megérzéseire hallgat, mindennek utána olvas, csodálom mennyi energiája van erre.

Az igazán érdekes utcai kajákat a Brick Lane-en (piac Kelet-Londonban) vagy a Portobello Market-en (piac Nyugat-Londonban) végigsétálva találod meg. Minden második árusnál lehet kapni valami olyat, hogy megőrülsz..friss, inspiráló, izgalmas, autentikus, őszinte, nem túlgondolt, nem műanyag.

Létezik egy Rib Man nevű figura ,az utcán árul sült húsokat, saját készítésű szószokkal. Még soha nem sikerült elcsípnem, mert mindig máshol bukkan fel. Több séfet ismerek, akik szinte vadásznak rá, mert szerencse kell hozzá, hogy megtaláld. Megjelenik valahol, kipakol aztán ha megunja vagy rossz az idő, összepakol és továbbáll. 

new brick lane.jpg

 

 

Kedvenc kocsmád? The Betsy Smith, persze azért mert közel van hozzám, történjék bármi onnan még gyalog is haza tudok jutni..A Leicester Square-en a Verve-ben egyszer nyertem öt kör italt magamnak és tíz kollégámnak, másnap majdnem meghaltunk szerviz közben, hihetetlen, hogy ott mindig buli van, a nap bármelyik szakában. Camden-ben a KOKO meg egy fogalom, elképesztő koncertélményekkel gazdagodtam ott, a tetőteraszát is imádom.

Kedvenc boltod? Sokan úgy utálják az Oxford Street-et  a nagy tömeg miatt, én szeretem, főleg most, hogy már a karácsonyi fények is kikerültek. Az Oxford Street-i Top Shop minden lány álma és ott van az Urban Outfitters is mellette, biztos, ami biztos alapon.

Hihetetlen összeget tudnék elkölteni bármelyik Whole Foods-ban, a Piccadilly-n van a kedvencem. A Waitrose verhetetlen szinte minden téren, ha minőséget keresel, ott megtalálod. Előszeretettel látogatom a török zöldségeseket, van már halasom, hentesemlassan összeáll a kép, kezd kialakulni, hogy mit és hol érdemes megvenni

Kedvenc múzeumod? A British Museum vagy a Tate Modern.

Kedvenc parkod? A Kew Gardens a kedvenc helyem, de az mondjuk nem klasszikus értelemben vett park, hanem egy botanikus kert. Mindenképp a St James park a második a sorban. A legtöbbet mégis a Green Parkba járok, valahogy az a legegyszerűbb, gondolok itt a közlekedésre.

Palm-House---Kew-Gardens.-006.jpg

Legérdekesebb sztorid Londonban? Ajjajjj.. Érdekes sztorik csak itt vannak igazán. A munkám miatt találkoztam sok híres emberrel, Jennifer Lopez, Harry herceg, Chris Hemsworth..talán Yoko Ono volt, aki miatt a legizgatottabb voltam, lévén nagy The Beatles rajongó vagyok, de elég nagy csalódás volt. Szerintem ő már csak árnyéka önmagának. (ne felejtsük el, hogy 80 éves és Lady Gaga-val kooperál! a szerk.)

Múlt héten például Nicole Kidmant szolgáltam ki a munkahelyemen, na ő nagyon kedves volt, elbeszélgettünk az ausztrál süteményekről.

Inkább pillanatnyi érzések, azok amik meghatározóak és nagyon emlékezetesek. Éjszaka egyedül, hóesésben a karácsonyra kivilágított Oxford Streeten sétálni hazafelé, úgy hogy egy lélek sincs rajtad kívül. Az első éttermi kritikát olvasni a desszertemről. Barátokkal az utolsó nyári meleg napok egyikén Little Venice-től Camden-ig lehajózni egy lakóhajó tetején a naplementébe…

20120909_141912.jpg

Mi az, ami nagyon tetszik Londonban? A sokszínűsége, a tolerancia, az angolok mentalitása. Minden sarkon van egy lehetőség: Londonban lehet a jó időben és jó helyen lenni. London egy ablak a világra, annyiféle embert, annyi fajta nézőpontot, kultúrát ismersz meg, hogy egyszer csak azt veszed észre, mindent látni akarsz. Akaratlanul is hat rád minden beszélgetés, minden eszmecsere, több leszel. Szerintem ez egy nagyon élhető város, tele izgalmas lehetőségekkel, érdekességgel és persze szinte befogadhatatlan információ mennyiséggel.

Mi az, ami nagyon nem tetszik Londonban? Az hogy nincs itt a családom és nincsenek itt a barátaim. Aztán, hogy farkastörvények uralkodnak, nagyon könnyen rá lehet fázni, főleg az elején és minden botlásért keményen megfizetsz. Nehéz megszokni, hogy nagy a nyomás, főleg az éttermekben. Halál biztosra veheted, hogy tíz másik áll a hátad mögött és a munkádat akarja és tehetségesebb, tapasztaltabb, talpraesettebb, okosabb, szebb stb. Néha hatalmas súllyal nehezedik rám a nagyvárosi magány és érzem, hogy igazából csak egy kis pont vagyok  ebben a hatalmas városban. 

Az első hetekben zavart a nagy zaj, hogy minden csipog, sípol, beszél Egy tizennégy órás, konyhában eltöltött műszak után, nekem ne sípoljon már a gyalogátkelő és ne dumáljon a busz…de ezt már megszoktam.

A város melyik része tetszik a legjobban? Notting Hill. Golders Green és a Kew Gardens környéke.

Hogyan közlekedsz Londonban? Tömegközlekedéssel, ritkán taxival.

Mi az, aminek a használata elengedhetetlen Londonban? Okostelefon. Friss váltás öntapadós műbajusz. Időjárásjelző zokni. Agyongyűrt metrotérkép az Oystered tokjába gyűrve. 

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin


Nekem ez London avagy egy magyar cukrászlány tenyeréből eszik Notting Hill és hogyan válnak valóra az álmok Tovább
Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága

Még 2 hétig megtekinthetőek Marion Pike festőművész Coco Chanel divattervezőről készített alkotásai a londoni Fashion Space Gallery-ben. A kiállítás két rendkívüli nő barátságát tárja elénk.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233426.jpg

A kaliforniai Marion Pike festőnő és Coco Chanel divattervező barátsága az 1960-as években kezdődött, amikor is Frederick Brisson egy közös barát bemutatta őket egymásnak. Frederick Brisson amúgy producer volt és 1969-ben a Coco című musicalt vitte a Broadwayra Catherine Hepburn főszereplésével, akinek ez volt az egyetlen musical szerepe egész életében.

Teljes képernyő rögzítése 2013.11.01. 233116.jpg

Marion 1967-ben meglátogatta Coco-t a szalonjában, aki persze megváratta, így addig ő lerajzolta amit maga körül látott. A 84 éves Chanel, akiről azt állították, hogy öreg korára egészen mogorva és megkeseredett lett, de még mindig heti 6 napot dolgozott, azt mondta a skiccek láttán, hogy Marion "igazi művész", majd saját kendőjét amit éppen viselt, Marion nyakába adta, mintegy kezdődő barátságuk jeléül. Marion akkor 54 éves volt.

Legutóbb frissítve37.jpg

A két nő élettörténete teljesen eltérő volt, mégis egymásra találtak; mindketten gyerekkorukban veszítették el anyjukat, és míg Marion jólétben és gondoskodásban nőtt fel, Chanel szegénységben és szeretet nélkül. Életvitelük nem az akkor megszokott volt, önálló, független nőként, az általuk választott hivatásnak szentelve élték az életüket. Imádták az operát, a lovaglást és a férfiruhák funkcionalitását.

A kiállításon az 1967 és 1971 között készült festményeket láthatjuk. Chanel amúgy nemet mondott mind Picasso, mind Dali felkérésére és nem ült nekik modellt. Marion portré alanyai között volt Ronald Reagan, Frank Lloyd Wright, II. János Pál pápa, John Wayne, Bob Hope, Rosalind Russell, Claudette Colbert és André Malraux. 

Q100_W2000_H800_CX0_CY0_CW100_CH100_cocochanel-18.jpg

Abban azonban teljesen különböztek, hogy míg Chanel próbált megsemmisíteni mindent, ami a múltjára vonatkozott, addig Marion mindent megőrzött, így a kiállításon találunk leveleket Chaneltől, fényképeket és különféle tárgyakat is.

Coco Chanel in her Atelier Surrounded by Bolts of Fabric.jpg

Coco Chanel Large Head.jpg

Fashion Space Gallery, London College of Fashion, 20 John Princes Street, W1G 0BJ
Ingyenes.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Marion Pike kiállítása Coco Chanelről - Két rendkívüli nő barátsága Tovább
Hol vannak Freddie Mercury hamvai?

Hol vannak Freddie Mercury hamvai?

20130113_142923.jpg

 

Gondoltam Halloween kapcsán lesz egy temetős bejegyzés. Egyrészt azért, mert már voltam temetőlátogatáson Londonban, másrészt meg olvastam nemrégiben egy hírt arról, hogy még mindig nem tudják, hol vannak Freddie Mercury hamvai.

A két dolog úgy kapcsolódik össze, hogy abban a temetőben jártam, ahol elhamvasztották 1991-ben (november 24-én lesz 22 éve), másrészről pedig randiztam megismerkedtem valakivel, aki közel állt Freddiehez.

14_9.jpg

A Kensal Green temető, London egyik legismertebb viktoriánus kori temetője, 1833 óta működik és még ma is temetnek ide, és van krematóriuma is, Freddie Mercuryt és Ingrid Bergmannt is itt hamvasztották.
19_11.jpg
 
A párizsi Pere Lachaise volt az inspiráció, tehát eléggé romantikus, az egykoron pompás sírok és szobrok, a gazdagok és híresek hatalmas mauzóleumai és kriptái, enyésznek el szépen lassan itt.
A temetőben mindenféle építészeti stílus keveredik, a sírok nincsenek rendszerben, modern mellett régi, szóval nagy az összevisszaság, de ez is adja a temető báját, ha lehet ilyet mondani, amellett, hogy lassan a természet átveszi a hatalmat, hiszen a sírok nagy részét már nem gondozza senki.
 
20_10.jpg
 
Megközelítőleg 250.000 ember van 65.000 sírban eltemetve itt. A törvény szerint, ha megtelik, a földet nem lehet majd eladni és a testeket sem lehet elhamvasztani, hanem így marad, mintegy parknak. Most is sokan voltak itt úgy, mint én, bolyongtak a sírok között a sárban fényképezőgéppel. És meglepően sok futót is láttam, igazán megnyugtató hely itt futkározni.
30_4.jpg

Visszatérve Freddiere, szóval úgy szól a történet, hogy Mary Austin, - aki Freddie élethosszig tartó barátnője volt és amúgy rá hagyta a londoni házát is és a Queen jogdíjait is -, van a titok birtokában annak, hogy hol is vannak Freddie hamvai és hát ő nem kívánja ezt árulni.

Freddie attól tartott ugyanis, hogy ha simán eltemetik, akkor valami fanatikus rajongó majd kiássa őt, így Maryre hagyott instrukciókat, hogy mi is legyen a hamvaival. Így aztán folynak a találgatások, hogy esetleg Zanzibarban vannak, ahol született vagy éppenséggel a londoni házának a kertjében egy fa alatt.

article-2301718-19031A61000005DC-55_634x444.jpg

Idén tavasszal aztán újabb fordulatot vett az ügy, mivel ebben a temetőben egy emlékoszlopon felfedeztek egy táblát azzal a szöveggel, hogy "In Loving Memory of Farrokh Bulsara”, vagyis Freddie eredeti nevére utalva és mellette francia szöveg: “Pour Etre Toujours Pres De Toi Avec Tout Mon Amour”, ami annyit tesz kb, hogy "Mindig közel leszek hozzád teljes szeretetemmel." Aztán még ott volt egy M. betű is, amiről mindenki azt gondolta, hogy Mary.

article-2284109-1847A6F0000005DC-776_634x407.jpg



Ekkor sokan azt hitték, hogy itt vannak a hamvak is, ám nem lehetett sokáig örülni a felfedezésnek, mert a tábla egyszer csak eltűnt. 

article-2284109-1847A63A000005DC-629_634x431.jpg

Az összeesküvés elméletesek szerint Mary szedette el, miután felfedezték. Annyi a biztos és ezt maga Mary is lenyilatkozta, hogy igen, ő lett megbízva a hamvak kezelésével, de megígérte Freddienek a halálos ágyánál, hogy soha nem fogja elmondani, hogy azok hol vannak.

Egyébként a temető baráti társasága havi rendszerességgel szervez katakomba kirándulásokat, ami kitűnő vasárnap délutáni program lehet.

Hol vannak Freddie Mercury hamvai? Tovább
Londonban lakjon londoni lakásában!

Londonban lakjon londoni lakásában!

A onefinestay nevével tavaly találkoztam a nyáron, méghozzá érdekes körülmények között. A törzshelyem teraszán üldögéltem, vártam valakire, aki késett, amikor is odajött egy hozzám egy fiú, hogy látja, hogy egyedül vagyok és és ő is, és amíg várakozunk, nincs-e kedvem beszélgetni. Hát mondtam, jó, miért is ne, legfeljebb majd valahogyan kihúzom magam, ha nem tetszik. A társalgás.

Szóval elkezdtünk beszélgetni és persze a 3. kérdés az volt, hogy kit mit csinál és hát kiderült, hogy ő a onefinestay-nél dolgozik. Akkor még eléggé új volt ez a start-up, így meg is lepődött egy kicsit, hogy én már hallottam róla. Hát persze, hogy hallottam róla, mondtam, mert nagyon tetszik!

És hogy mi is ez? Ez egy szállás lehetőség olyanoknak, akik nem szállodában akarnak lakni, de szállodai színvonalat és kiszolgálást szeretnének, és ezenfelül még egy kis extrát is. Magyarra lefordítva, olyanok lakásában/házában lehet lakni, akik éppen nincsenek otthon, és hát ha a képeket megnézitek, nem semmi otthonokról beszélünk. A legtöbb esetben híres emberek, designerek, művészek otthonaiba juthatunk be és élhetjük az ő mindennapjaikat, persze azt sajnos nem mondják meg név szerint, hogy kik a lakók.

A honlap amúgy csodálatos, már csak érdemes nézegetni is a lakásokat. Jelenleg 4 városban működnek: London, Párizs, New York és Los Angeles.

Nekem például ez a hajó az egyik kedvencem Chelsea-ben, jó időben itt eltölteni pár napot elég kellemes lehet. A szolgáltatás egyik érdekessége, hogy a tulajdonosok, hagynak javaslatokat, hogy mit érdemes a környéken megnézni, melyik étterem, piac, bár jó. Egy éjszaka ára a hajón 239 font, 2 főre.

Képernyőfelvételek14.jpg

A szállodai szolgáltatás alatt azt pedig azt kell érteni, hogy ha mondjuk az éjszaka kellős közepén szeretnénk egy fogkefét mert otthon hagytuk, akkor fel kell hívni őket az iphone-on, ami jár a szolgáltatással a tartózkodás alatt és hoznak nekünk egyet.

Képernyőfelvételek15.jpg

Ha viszont inkább kilátást szeretnénk tágas erkéllyel, akkor ez is egy opció, itt annyit elárulnak a tulajdonosról, hogy glamour üzletasszony.

Képernyőfelvételek16.jpg

És hogy ajánljak valamit a Notting Hill-ről, ahol én is lakom, íme egy visszafogattabb kis lakás, 135 font / éj, 2-3 fő részére.

Természetesen, ha valaki szeretné őket igénybe venni, mindenképpen rajtam keresztül tegye, hogy kaphassak érte jutalékot!

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Follow my blog with Bloglovin

Londonban lakjon londoni lakásában! Tovább