Éljenek a 40 feletti nők! - NeverOrdinaryWoman

A titokzatos Fekete Ház Kelet-Londonban

A titokzatos Fekete Ház Kelet-Londonban

Engem mindig is lenyűgöztek a fekete házak és ha egyszer lesz házam, az majd biztosan fekete lesz. Persze, amúgy 100%, hogy nem, de addig is, nagy örömmel kutatom fel ezen házak történeteit.

Mivel a Hungarian Design Pop Up üzletben ülök minden nap, ami Shoreditch-on van, így adta magát, hogy szépen lassan felfedezzem a környező utcákat. Na most ugye én Nyugat-Londonból korábban 1 év alatt kb 3-szor jöttem át Kelet-Londonba, így kijelenthetem, hogy minden nap találok valami újat.

Folytatva, a "Ki lakik/lakott itt?" sorozatomat, itt van ez a fekete ház a Whitby és a Chance utca sarkán, hatalmasnak tűnik, az ablakain sem lehet belátni, mert visszatükröződik, annyit látni, hogy a tetején van egy nagyon szupernak tűnő terasz. A képeket szombaton ( aug 10-én készítettem).

Ez a ház 2002-ben épült David Adjaye építész munkája és úgy hívják, hogy Dirty House, vagyis Piszkos Ház. Tim Noble és Sue Webster művész páros stúdiója és otthona. Adjaye a többi között a néhai Alexander McQueen divattervezőnek, a fotós Juergen Tellernek vagy a színész Ewan McGregornak is tervezett házat. Persze ennél sokkal nagyon az életműve, és még csak 47 éves, a honlapján lehet tájékozódni.

A ház amúgy azért graffitimentes, mert speciális festékkel van bevonva, különben már annyi lett volna neki, ahogy az utca többi részét elnézem. A poszt végére tettem néhány utcaképet.

A terasz rendkívül irigylésre méltó!

971924_10200838896667188_1071817762_n.jpg

A titokzatos Fekete Ház Kelet-Londonban Tovább
Az új értékesítési trend a mobil butik - Henry Holland designer furgonnal járja Londont

Az új értékesítési trend a mobil butik - Henry Holland designer furgonnal járja Londont

A House of Holland márka alapítója, 30 éves Manchesterből származó Henry Holland fogott egy jégkrémes furgont, átalakította és legújabb kapszula kollekciójának reklámozásra ezzel járja Londont, aztán majd a vidéket, de azért a szeptemberi London Fashion Week-re visszatér majd. A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen az USA-ban már beváltak ezek a "mobil butikok". A House of Holland új website-ot is indított, így jó alkalom volt ezzel összekötni, a kollekció amúgy megvásárolható ott is.

Henry Holland magyarázatként arra a kérdésre, hogy miért is, azt válaszolta, hogy egyszerűen nagyon drága az üzletek hosszútávú bérleti díja, ezért  úgy döntötték, hogy ezzel a kreatív, ámde költséghatékony megoldással, vagyis egy mobil shoppal tudják tesztelni a közönséget, hogy hol kellene boltot nyitni és így több helyre is el tudnak jutni. Másrészt egy ilyen furgon, mely Mr Quiffy névre hallgat, ugyanúgy mint a kollekció, nem hagyja reakció nélkül az embereket.

Utána olvasva kicsit, zseniális módon, Holland első útja alkalmával a hivatalos nyitás előtt, a nagyobb szerkesztőségek felé vette az irányt, magyarul házhoz ment az újságírókhoz, kvázi sajtónapot tartott. És persze egyből látni, hogy szuper háttér a furgon egy jó képhez, meg is nézem majd a London Fashion Week alatt. 

29henryholland2907.jpg



Henry Holland a Mr Quiffy furgonban. Nekem különösen tetszik, hogy ő szolgál ki. 

Az új értékesítési trend a mobil butik - Henry Holland designer furgonnal járja Londont Tovább
Vajon ki lakott itt? - Egy 12 millió fontos ház története a Holland Park Avenue-n

Vajon ki lakott itt? - Egy 12 millió fontos ház története a Holland Park Avenue-n

Nagyon szeretek nyomozni. Egyik este nem tudtam aludni, ezért eladó londoni ingatlanokat böngésztem a környékemen, nem mintha megengedhetném magamnak, de gondoltam, jó ha tisztában vagyok ilyenekkel is. Aztán találtam is egy kifejezetten tetszetős György korabeli villát 12 millió fontért (ne számoljuk át) a Holland Park mellett. Eredetileg 1820-ban épült, 430 nm, 3 emeletes, szép nagy kerttel elöl-hátul.
Végignéztem a képeket és megakadt a szemem a hálószoba leíráson: A ház érdekessége, hogy a második emeletet teljes egészében a hálószoba foglalja el (fürdőszobákkal, erkéllyel és öltöző szobával) és ez volt James McBey skót festő stúdiója. 
A név elsőre nem mondott sokat, így hát gondolkozni kezdtem és egyszer csak beugrott, hogy hát én tudom hol van ez a ház! És már hányszor el is mentem előtte, de igazából soha nem éreztem a lendületet, hogy utána nézzek, ki is ez a James McBey. Másnap pont kellett arra mennem, így aztán kívülről le tudtam fényképezni. Persze, ahogy a többi ház a Holland Park Avenue-n, ez is tökéletesen el van szigetelve a járókelőktől.
Szóval James McBey 1883-ban született Skóciában, autódidakta módon megtanulta a rézkarckészítést, miután olvasott róla egy újságban. Amúgy pedig banki ügyintéző volt egészen 27 éves koráig, amikor is úgy érezte, hogy ideje felmondani és művészként folytatni az életét. 
Felesége, az amerikai Marguerite Loeb lett, aki igazi egzotikus szépség volt,  könyvkötészetet tanult és fényképezett. Egy rövid affér erejéig Oskar Kokoschka-t is boldogította, (aki meg is kérte a kezét, de a papának nem tetszett) mielőtt hozzáment volna a 48 éves McBey-hez 1931 március 13-án New Yorkban, ő amúgy 26 éves volt akkor. Aztán aznap gyorsan el is hajóztak Angliába. Később felfedezték maguknak Marokkót, és idejüket London és Tanger között osztották meg. 1959-ben McBey meghal, Marguerite ekkor kezd el festeni - korábban férje noszogatása ellenére sem tette - kilép férje árnyékából, elismert festő lesz, kiállít Londonban, New Yorkban és Tangerben. Pontosan 40 évvel éli túl férjét - 94 évig élt -, utolsó éveit pedig ebben a londoni házban töltötte.
Nos, ki nem szeretne itt lakni? Még nem kelt el!
20130302_092011.jpg
20130302_092106.jpg
1 (1).jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.01. 234224.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.01. 234256.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.01. 234326.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.01. 234654.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.02. 00153.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.01. 234401.jpg
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.02. 00304.jpg
2_8.jpg

TGSA05192_m.jpg
abd_aag_ag013853_624x544.jpg


Marguerite McBey / James McBey
 
Teljes képernyő rögzítése 2013.03.10. 180943.jpg
 
 
Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.
Vajon ki lakott itt? - Egy 12 millió fontos ház története a Holland Park Avenue-n Tovább
Rock Vault - kiválasztották a 10 leginnovatívabb brit fiatal ékszertervezőt a London Fashion Week-re

Rock Vault - kiválasztották a 10 leginnovatívabb brit fiatal ékszertervezőt a London Fashion Week-re

A British Fashion Council vagyis a Brit Divat Tanács tegnap bejelentette, hogy megvan az idei 10 Rock Vault designer. És hogy ez mit is jelent pontosan? A Rock Vault egy olyan kezdeményezés, amely a leginnovatívabb fiatal brit ékszertervezőket kívánja segíteni, promótálni. Stephen Webster a kezdeményezés kurátora, aki egy ismert brit ékszertervező celebrity ügyfélkörrel és több, mint 200 helyen árulják a műveit a világon. A szponzor az International Palladium Board, idén 4. alkalommal kerül megrendezésre a Rock Vault. A kitételek, hogy Nagy-Britanniában éljen a tervező, kevesebb, mint 8 év tapasztalattal rendelkezzen, gyártási és értékesítési tapasztalatokkal rendelkezzen(!) és legalább 4 helyen árulja a termékeit és persze, hogy nemesfémekkel és drágakövekkel dolgozzon. A négykörös versenyeztetés végén, a nyertesek kiállíthatnak a közelgő London Fashion Week-en. Majd elmondom milyenek élőben, amennyiben visszaigazolják a regisztrációmat.

A nyertesek!

Alice Cicoline

Alice Cicolini.jpg

Fernando Jorge

Fernando Jorge_1.jpg

3. Hannah Martin

Hannah Martin.jpg

4. Imogen Belfield

Imogen Belfield 2.jpg

5. Jo Hayes Ward

Jo Hayes Ward.jpg

6. Melanie Georgacopoulos

Melanie Geogacopoulos.jpg

7. Tomasz Donocik

Crocodile Cufflinks by Tomasz Donocik.jpg

8. Yunus & Eliza

YunusAndEliza-ShardRing-Silver.jpg

9. Jacquleine Cullen

Jacqueline Cullen 2.jpg

10. Ornella Ianuzzi

Ornella Iannuzzi.jpg

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

Rock Vault - kiválasztották a 10 leginnovatívabb brit fiatal ékszertervezőt a London Fashion Week-re Tovább
3 meghatározó brit lifestyle blogger avagy a blogolás, mint business

3 meghatározó brit lifestyle blogger avagy a blogolás, mint business

A blogger mánia, több mint 10 éve indult hódító útjára és ma már Dunát lehet velük (velünk) rekeszteni. Engem kifejezetten irritálnak a nem saját tartalmat produkáló blogok, így azokat mellőzöm is, viszont előszeretettel követem azokat, akik profi módon, újságírói vénával és kreatív hozzáállással, igazi és különleges tartalmakat szolgáltatnak nap, mint nap, ami amúgy nem könnyű. És most nem személyes, nyafogós blogokról beszélek, mert azok sem érdekelnek.

Nézzünk most 3 brit bloggert, akiket érdemes olvasni. Egyrészt azért mert vagy jól írnak vagy jó a vizuális tartalom, vagy mindkettő. És hát hova is lehet eljutni, ha ügyes vagy. És azt se felejtsük el, hogy ez már kőkemény business, hiszen kimutatható az eladásban, valamit ezek az ügyes kis bloggerek ajánlanak vagy szépet írnak róla.

1. Liberty London Girl

22616-square.jpg

Sasha Wilkins, a lifestyle témájú LLG alapítója 2006-ban kezdte a blogját, amit 3 évig anonímként írt. 2010-ben fedte fel magát, és mivel újságíró volt korábban olyan helyeken, mint a Wall Street Journal, garantált a remek angolságú szöveg. Mindenféle témát érint, a divattól a főzésen át a kutyás dolgokig (van egy virslikutyája, Posetta Baddog), és mivel a bloggolás mellett kiépítette saját média ügynökségét, így rengeteg eseményről közvetít és mindenféle kampányban is szerepel. Számos díjat nyert a blogjával, amelyet havonta kb 250 ezren olvasnak 138 országból, és olyan szponzorai voltak/vannak, mint az American Express, Paul Smith, Clinique, Net a Porter vagy a H&M. 

Amit én nagyon szeretek ebben a blogban, hogy minden nap jön hírlevélben reggel, ha esik, ha fúj. Van amikor 2 bejegyzés is. Emellett pedig itt egy őszinte hangvételű blogról beszélünk, Sasha életének bizonyos szeleteibe egészen mély betekintést enged, (és ki nem szeret kukucskálni?) például rendszeresen ír a testvére szklerózis multiplex betegségéről vagy hogy le kellene fogynia, mert már nagyon kövér..egyedül a magánéletről nem hajlandó írni. Amúgy mindig becsületesen megírja, ha valami fizetett poszt és eléggé megválogatja miről ír, ami nekem megint tetszik.

Jelenleg éppen a Uniqlo (ejtsd YOU-nee-klo), japán ruhamárka kampányában szerepel.

2. Style Bubble

Az idén 30 éves Susanna Lau szintén 2006-ban kezdte a blogolást, szintén újságírói beütéssel rendelkezik, egy ideig a Dazed Digital-nak volt a szerkesztője. Ma már főállásban írja a blogját, ami arról ismert, hogy 1. nagyon hosszú posztok rengeteg képpel (ezt én nem bánom), 2. főleg fiatal, kevéssé ismert feltörekvő designereket/márkákat véleményez. És olyan márkákkal működik együtt, mint a Google, a Nike, a Gap, a Versace vagy Chanel, havonta közel 750 ezren (!) olvassák őt.

Saját stílusát eklektikusnak és kísérletinek definiálja, amikor teheti saját magán mutatja be a ruhákat. Vele egyszer találkoztam egy garázsvásáron, amit ő szervezett hasonló blogger társaival, vásároltam is tőle egy teljesen haszontalan kaftánt (!), amit gondolom sohasem fogok hordani, de legalább olcsó volt. Amúgy nagyon közvetlen, helyes lány. A közös képet, most nem  teszem be, mert én szörnyen nézek ki rajta.

6a00e5508e95a988330191049387bd970c-700wi.jpg

6a00e5508e95a98833013488454960970c-640wi.jpg

3. Park & Cube

me.jpg

Shini Parker Szöülban született,Varsóban nevelkedett és most pedig Londonban tevékenykedik, mint grafikus designer és blogger. 2008-ban indult a blog, főleg a képek dominálnak, előszeretettel mutat be titkos londoni helyeket és "csináld magad" projekteket. Az editer.com honlap webdesignere és fotósa, érdemes ebbe is belekukkantani.

Amiért én ezt a blogot nézem, az az, hogy Shini nem csak úgy fényképezget, hanem őt fényképezik és komplett sztori áll össze a gyönyörű képekből. Ő most éppen az új F típusú Jaguar kampányában szerepel, a brit divattervezővel, Alice Temperley-vel és Victoria Grant, kalaptervezővel.

Akit komolyabban érdekel a blogolás, mint business, annak ajánlom figyelmébe a Oh Joy amerika blogger Blog Inc. című könyvét, az Amazonról megrendelhető.

Facebook neverordinary London oldalán további hírek, képek, sztorik.

3 meghatározó brit lifestyle blogger avagy a blogolás, mint business Tovább