neverordinary


Sárgaságom története avagy hajjjj!

Sárgaságom története avagy hajjjj!

20180314_105229_1_1.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy pár éve elkezdtem hallani azaz hallgatni, hogy a fekete öregít. 

Meg hogy úgy nézek ki, mint egy boszorkány. Mondjuk, ezt nem zavart.

25 éve festettem a hajamat feketére, közben néha becsúszott egy-egy vörös korszak is.

Így aztán, amikor kiköltöztem Toszkánába, gondoltam, itt az alkalom, ha már váltok, legyen hajszín váltás is.

2016 decemberétől felhagytam a festéssel és vártam, hogy újra meglássam az eredeti hajszínemet.

Tulajdonképpen, nem igazán szenvedtem, az első fél év gyorsan elment, az átmenet sem volt vészes, az utolsó hónapokban már barnára festettem, úgy emlékeztem valami olyasmi lesz a sajátom is.

Jól jött, hogy találtam egy szuper fodrászt Firenzében, - aki Valentino-nak is dolgozik - , és mindig nagyon jó hajat vág nem, annak ellenére, hogy olyen instrukciókat adok neki, hogy legyen benne "movement", legyen cool és kizárólag kézzel szárítsa be. 30 perc, 60 euró. Ha valaki szeretne a kontaktot, írjon!

Így aztán 3 havonta vágattam és vártam, hogy milyen szuper, természetes hajam lesz nemsokára.

A lenövésből úgy láttam, hogy szépen vannak ősz hajszálaim, milyen jó, csatlakozhatok a "ősz forradalomhoz" is!

A nyár végén már láttam, hogy ez nem az, amire én számítok. Akkor már gyakorlatilag csak a végén volt egy kis barna, de a többi a saját színem volt. 

Ami jó semmilyen volt. Barnás - szürkés valami, pár ősz hajszállal. Szóval, a grey revolutiont elfelejthettem rendesen.

Elkezdtem hangot adni, először szűkebb családi körben, hogy ez nekem nem tetszik. 

Persze, mindenki azzal jött, hogy ez sokkal jobb, mint a fekete, meg hogy természetes is. 

Jó, jó, mondtam, de ha én belenézek a tükörbe, nekem ez nem tetszik.

Aztán a jött a műtétem februárban és azt gondoltam, hogy kellene valami változás mégis. 

Akkora már az volt az elképzelésem, hogy fehér hajat szeretnék. Erről természetesen mindenki le akart beszélni. 

Ezért azt találtam ki, hogy mielőtt belevágok egy totál fehérbe, próbáljuk ki egy tinccsel.

A műtét után 3 héttel szépen besétáltam a magyar fodrászomhoz, akihez 10 éve járok. Vittem képet, elmondtam mit akarok, vágjunk bele!

Négy órát ültem a fodrászatban egy nyomorult fehér tincsért, de úgy gondoltam, vannak dolgok, amikért szenvedni kell. 

Aztán kicsit vágott itt-ott, mondtam, hogy persze, szárítsa be, őt is mindig kértem, hogy csakis kézzel, de most úgy gondoltam, legyen beszárítva, egyszer élünk!

Aztán ott ülök a székben, szárítja a hajamat, és egyszerűen érzem, hogy ez most el lett baszva nem lesz jó. Ezt egyszerűen egyből érzi az ember.

Szerencsés esetben az van, hogy haza megy az ember, megmossa, megszárítja és beáll. Éppen ezért én is alig vártam, hogy hazaérjek és megmossam, megszárítsam és beálljon. 

De hát nem állt be.

És a tincs, amiért 4 órát ültem, nem is olyan lett, amilyet én akartam, hanem inkább egy melírra hasonlított. Amit ki nem állhatok. 

Jó, mondtam magamnak, ez most így jött össze, hagyjuk kicsit ülepedni a dolgokat. 

Utolsó kétségbeesésemben, még megpróbáltam eljutni egy másik fodrászhoz, de az aznap leeső hó, megakadályozott abban, hogy eljussak hozzá.

Így aztán visszarepültem Toszkánába és hagytam ülepedni a dolgokat.

Aztán egyik nap egy véletlen folytán ott volt előttem egy Limoni és bementem és vettem egy hajfestéket. Semmi radikális, gondoltam egy jó világosbarna majd feledteti a melírt.

A pasim éppen elutazott a hétvégére, fogtam magam felkentem, az olasz használatiból azt vettem ki, hogy max. 45 perc, majd elkezdtem olvasni egy könyvet. 

45 perc múlva elindultam a fürdőszobába és amint egy gyors pillantást vetettem a hajamra a tükörbe, egyből láttam, hogy hát ez nem világosbarna lett.

Sárga a tetején, az alján meg vöröses-barna. 

Jézusom, mi ez? - kérdeztem magamtól.

Aztán megszárítottam és úgy gondoltam, mégsem annyira gáz.

Jó, hát nem tökéletes, olyan mint én. 

Sohasem akartam szőke lenni, vagy egyáltalán világos hajú, tulajdonképpen pontosan úgy jött ki, ahogy kellett, véletlenül.

Talán azért is tetszik, mert annyira radikálisan más, mint ami előtte volt, hogy így pontosan el tudom választani a "sárgaság" előtti és utáni életemet. Vagy mondhatnám úgy is, hogy a műtét előtti és utáni életemet. 

Egyelőre várok, bár tudom, hogy ez nem lesz a végleges hajszínem, addig is akárhányszor belenézek a tükörbe, úgy érzem, hogy valamin túl vagyok és valami új kezdődött az életemben. 
20180315_193840-animation.gif

Semmiképpen nem akarok okoskodni, mert mindenki másmilyen viszonyban áll a hajával, - ezt a mélységet férfiak már egyáltalán nem értik -, de néha itt is érdemes kilépni a komfort zónából és bevállalni valami olyat, amit még soha. 

Például, sokan vagyunk úgy, hogy úgy érezzük, hogy 40 felett láthatatlanná válunk, na ezzel a hajjal nem! Sőt, egyre több pasi néz meg az utcán. Nem mintha érdekelne, de azért nyilván jól esik.

Én kifejezetten élvezem, hogy kísérletezhetek és nem csak a hosszával. Ha meg nagyon, nagyon gáz lesz, akkor végre kipróbálhatom a kopaszt! 

Sárgaságom története avagy hajjjj! Tovább
Rám könyv még nem volt ilyen hatással..

Rám könyv még nem volt ilyen hatással..

28378499_1656165134452682_7526009007369904619_n.png

Bár még pár hónapot kell rá várnunk, a Könyvklub cím filmben Jane Fonda (80), Diane Keaton (72), Candice Bergen (71) és Mary Steenburgen (65) szórakoztatnak majd minket!

Természetesen romantikus vígjátékról beszélünk, ahol is a négy jó barátnő könyvklubot vezet és miután elolvassák A szürke ötven árnyalatát, mindenféle kalandokba keverednek. Mert hát, mindenkire hat valamilyen módon a könyv.

Bergen és Keaton újra randizni kezdenek, itt jön be a képbe Richard Dreyfuss és Andy Garcia, Fonda pedig egy régi lángot éleszt újra Don Johnsonnal, Steenburgen pedig a férjével, Craig T. Nelson kezd el huncutkodni. 

A trailer alapján már most meg akarom nézni!

És bár tudom, hogy így kinézni ennyi idősen, ahogy ők a filmben, nem a szokványos, mégis megnyugtató optimizmussal tölt el, hogy talán lehetséges.

Rám könyv még nem volt ilyen hatással.. Tovább