neverordinary

A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja

A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja

mp0_5180-copy.jpg

Maye Musk tegnap jelentette be Instagram oldalán, hogy a Covergirl arca lett 69 évesen és hogy sose gondolta volna, hogy ez lesz és megéri álmodozni, hashtag "justgettingstarted".

27muskweb1-master1050.jpg

Amúgy történelmet írt ezzel, ugyanis ő a legöregebb modell a Covergirl életében.

Ez a fekete pulcsis egy behind-the-scene kampánykép, ha engem kérdeztek, szerintem túl erőteljes és kissé szigorú lett ezzel a hajjal. 

 

 

maye-musk-stripes1.jpg

May nem unatkozott az elúlt években: szerepelt a New York magazin és az Elle Canada címlapján, szerepelt például a Target, a Virgin America, a Clinique kampányaiban és benne volt a olasz és koreai Vogue-ban, meg a Vanity Fair-ben is.

2013-ban Beyonce "Haunted" videójában is szerepelt, tavaly pedig aláírt az IMG modellügynökséggel. Pár hete a New York Fashion Week-en két bemutatón is vonult.

Szóval benne volt a levegőben, hogy magasra fog törni.

maye_461-edit-ws.jpg

 

Maye amúgy 50 éve modellkedik, szakmája dietetikus, három gyereket nevelt fel egyedülálló anyaként Dél-Afrikában - köztük Elon-t, a multimilliárdos feltalálót, ugye -, 10 unokája van.

Azt mondja, az öregedés jót tett vele, nagyobb önbizalma lett és büszke, hogy jövőre 70 éves lesz. 

"Nem festem a hajamat. Barna hajam volt nagyon sokáig, mindig festettem. Néha magamnak, amikor nem engedhettem meg a fodrászt. Amikor 60 lettem, elhatároztam, megnézem mi van alatta. Elkezdtem világos szőkére festeni, aztán csak hagytam lenőni és levágattam nagyon rövidre. Aztán egyszer csak elkezdtek jönni a megkeresések fotózásokra."

maye-musk-sports-luxe-800w.jpg

comp-1_00000.png

maye1.jpg

 time-magazine.jpg

Én nagyon bírom Musk stílusát, látszik, hogy karban tartja magát rendesen, nyilván segít az is, hogy ez a szakmája is, és az is tetszik, nincs elszállva, pedig lehetne.  

A 69 éves Maye Musk, a divatvilág legújabb darlingja Tovább
A Dior, a feminizmus meg Toszkána

A Dior, a feminizmus meg Toszkána

sipa_ap22109696_000030.jpg

Tegnap este lefekvés előtt - miután megnéztük az Annabelle 2-őt - belekukkantottam a Dior jövő évi tavaszi/nyári kollekciójába, lévén Párizsban éppen Divathét van, el sem kellett olvasnom, egyből láttam, hogy Maria Grazia Chiuri, a Dior első nő kreatív igazgatója - a márka 70 éves - honnan inspirálódott. Mert ugye mindig inspirálódnak valahonnan.

00-holding-saint-phalle.jpg

Jelen esetben az inspiráció forrása Niki de Saint Phalle, egykori Vogue modell, szobrász, filmes, na meg nyilván feminista. Soha nem tanult művészetet, a saját élete lett a művészete, a 20. század egyik leghíresebb művésze lett, mondhatnám, hogy női, de minek. Hatalmas, groteszk nőszobrai, avagy Nana-figurái, számos városban megtalálhatóak. 

Niki 2002-ben halt meg és nem a Dior az első, aki belőle és művészetéből inspirálódott, pont Sonia Rykel 2017-es őszi kollekcióját ihlette meg, vagyis Julie de Libran-t, a művészeti vezetőt.

Maria Grazia Chiuri ugyanis viszi tovább a feminista-fáklyát.

Tavaly Chimamanda Ngozi Aidichie írónő könyvének és TED előadásának címét a "We should all be feminist"  azaz "Legyünk mind feministák!" címét nyomatta pólóra, idén pedig Linda Nochlin feminista művészettörténész legendás, úttörőnek számító 1971-es "Why Have There Been No Great Women Artists?" azaz "Miért nincsenek nagyszerű női művészek?" című esszéjének címe került pólóra. Lásd az első képet.

Ahogy olvastam, a bemutatón az esszét kinyomtatva bekészítették mindenki székére. Mind a 36 oldalt. 

Feministának lenni ugyanis trendi mostanában. A Dior meg trendi akar lenni, ugye.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a "We sould all be feminist" póló 700 dollárba fájt, állítólag gyorsan elkapkodták.

Maria Grazia Chiuri még arra is gondolt, hogy olyan modelt válasszon az üzenet hordózójának, aki saját maga is művész, így lett az olasz Sasha Pivarova a szerencsés kiválasztott.

A 86 éves Linda Nochlin nem tudott jelen lenni a bemutatón, de azzal a feltétellel adta felhasználásra esszéjét ingyen, hogy a Dior támogatja az október 20-án nyíló Women House kiállítást Párizsban, mely (nyilván) női művészek kiállítása.

00-story-image-dior-spring-2018-beauty-inspired-by-niki-de-saint-phalle.jpg

Bal oldalon Niki beret sapkájában, jobb oldalon a Dior inspiráció.

Niki de Saint Phalle amúgy nagy kedvencem, azért is mert tavaly, amikor Toszkánába költöztem, rájöttem, hogy itt van a Tarot Kertje, amit 44 évesen kezdett el és közel 30 éven keresztül építette, beletette az egész életét. Csodálatos élmény, itt írtam róla, és néhány kép.

20160626_154500_1_1.jpg

075-20160626_170102_1.jpg

107-20160626_160029_1.jpg

111-20160626_160210_1.jpg

125-20160626_160718_1.jpg

 

A bemutató enteriőrje így a toszkán Tarot Kertre hajaz, meg kell hagyni, jól lemásolták.

 

A kollekció amúgy jó: tele Niki motívumaival, főleg a Tarot Kertből, vicces, játékos, elgondolkoztató.

eb048854-a34c-11e7-84b5-dfc1701cb40c_1320x770_155508.jpg

web_photo_maria_grazia_chiuri.jpg

 

sipa_ap22109696_000002.jpg

 

21911125_175728009650130_8352584575985123328_n.jpg

22069880_131827474215544_8018613330706956288_n.jpg

Már a belépéskor szembetaláljuk magunkat egy Niki idézettel, természetesen a Tarot Kertből:

"If life is a game of cards. We are born without knowing the rules. Yet we must play our hand. Throughout the ages people have liked playing with tarot cards. Poets philosophers alchemists artists have devoted themselves to discovering their meaning" Niki de Saint Phalle

 22070836_172850806613760_8119412253184229376_n.jpg

Nyilván mi halandók nem fogunk izgalomba jönni egy több száz dolláros feminista póló láttán, de arra legalább jó ez, hogy a világ jobban megismerje Niki de Saint Phalle művészetét.

Például Leandra Medine/Menrepeller (akit én nagyon kedvelek) utána sem nézett, egyszerűen leírta, hogy ő egy fotós volt. Azért én megírtam neki kommentben, hogy ez nem ilyen egyszerű...khmm.

Az összes ruha itt.

A Dior, a feminizmus meg Toszkána Tovább
Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson

Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_19_160240.jpg

Már biztosan áradoztam a Uniqlo japán márkáról, ha nem itt, akkor a Facebook oldalamon, 2011-ben ismertem meg őket, amikor kiköltöztem Londonba és emlékszem, hogy amikor először mentem körülnézni és bevittem a próbafülkébe 3 farmert és mind jó volt, akkor kicsit dilemmáztam, és ugye ilyenkor nem szabad viccelni, ha egy farmer jól áll, azt meg kell venni azonnal, ha meg 3 áll jól, akkor mindhármat, ki tudja megint mikor lesz ilyen, és még áruk is jó volt, 30-40 font között mozogtak. Azóta sem vettem új farmert, még mindig kitartanak.

Így aztán nem tudom megállni, hogy ne ajánljam nektek a Uniqlo új kollekcióját, melyet a JW Anderson márkával jegyeznek, ennek alapítója az angol Jonathan Anderson, aki az utóbbi évek egyik legfelkapottabb tervezője. Jelenleg amúgy a spanyol LOEWE (ami ultra drága, úgyhogy azt felejtsük is el) kreatív igazgatója, és térjünk vissza a Uniqlo-hoz.

featuredimage2-uniqlojwanderson.jpg

A Uniqlo-ra jellemző, hogy viszonylag egyszerű darabokat árulnak, viszont jó anyagból, és praktikusak, jó szabásúak. és nem elszállt árakon.

Nekem a legutóbbi darabom tőlük szintén egy kollaborációból származik: egy Uniqlo X Liberty dzseki, amit imádok!

jw-anderson-x-uniqlo-aw17-menswear-womenswear-fashion-designer-collaboration.jpg

cover_l_01.jpg

llery-1505836414" class="blh-mosaic count-7">

Nekem a csíkos és kockás cuccok jönnek be a legjobban, egy sálat mindenképpen rendelni fogok!

Egy csíkos sál mindig jól jön - Uniqlo X JW Anderson Tovább
Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie

Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie

e07a3fa78fb5d7581c8f758d86c01686_1.jpg

Jane Fonda (multitalentum) pár hónap múlva 80 éves lesz és nyilvánvalóan a jó géneknek, az aerobicnak meg pár plasztikai műtétnek köszönhetően igencsak jól néz ki.

Így például azt is megengedheti magának, hogy multimilliomos Barbie-nak öltözzön, ha úgy tartja kedve.

Ezt tette a legutóbbi Emmy-díjátadón, ahová pink, testhez álló Brandon Maxwell ruhában, műcopffal - a frufru saját! - és 2.4 millió dolláros gyémánt és smaragd ékszerszettben érkezett meg. Ez utóbbit a Gismondi 1754-től kapta kölcsönbe.

jane-fonda-getty-510x600_1.jpg

A nyakláncot természetesen fordítva azaz a hátán viselte, ahogy mostanság ez trendi.

jane-fonda-getty-510x600-1.jpg

És bár Fonda nem nyert az Emmy-n, a Grace and Frankie sorozat kapcsán jelölték, - vicces sorozat, ajánlom! -, szerintem jó estéje volt: kicsit kibújt a hétköznapi, megszokott bőréből, jól beszólt Trump-nak is, aztán hazament, majd másnap elégedetten megnézte a róla szóló híradásokat és nevetett egy jót.

#azeletnyolcvanevesen

Amúgy a hétköznapokban meg ilyen.

jane-fonda-9298034-1-raw.jpg

Jane Fonda, a (majdnem) nyolcvanéves Barbie Tovább
Find - itt az Amazon saját ruhamárkája

Find - itt az Amazon saját ruhamárkája

find_-colour-one-shoulder-dress-_30-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

A múlt héten szépen, csöndben az Amazon elindította saját ruhamárkáját, Find néven. 

Persze ez magában nem lenne akkora hír, nyilván egy akkora óriásnak, mint Amazon, már korábban is voltak saját márkái, csak nem verték nagy dobra. 

Find azonban más. Láthatóan odatették magukat, mind a kampány, mind az ötszáz (!) darabból álló kollekció ott van, aki trendi akar lenni viszonylag olcsón, kattintson.

Az időzítés sem lehetett jobb, elkezdődött a Fashion Week múlt héten, az Instagramon már láthatjuk is a megannyi Find-ba öltözött influencert parádézni. 

and so the checkered addiction continues thanks to @amazonfashioneu #FindYours online now � #ad

Hannah - A Fashion Fix (@hannahcrosskey) által megosztott bejegyzés,

 

A kampány képeit nem komplikálták túl, nem próbáltak művészkedni sem, - a divat szakértőknek esetleg beugorhat a Vetements tavaszi/nyári kampánya, amit Zürich utcáin fotóztak meg helyi lakosokkal -, üdítően egyszerű, ahogy a ruhák is.

find-your-way-check-trench-coat-60-zip-front-t-shirt-16-stirrup-leggings-17-patent-court-shoes-52-2_trans_nvbqzqnjv4bqr19g9wkz1kuyhse1xomz-abfdda_p4_cttuzng6k1t4.jpg

find_-yourself-printed-wrap-dress-_35-two-tone-jeans-_32-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

find-your-feet-belted-trench-60-midi-belted-shirt-35-velvet-over-the-knee-boots-59-2_trans_nvbqzqnjv4bqedupgwxtgvtbfymamlyatowflrgdvnkfbn8rhvjqf6c.jpg

1701.jpg

3118.jpg

find_-love-high-neck-poplin-blouse-_24-paper-bag-waist-trouser-_40-patent-kitten-heel-boots-_56.jpg

find_-peace-deconstructed-shirt-_30-two-tone-jeans-_32-sock-boots-_52.jpg

Persze a kollekcióban megtaláljuk a most menő darabokat: van szlogenes póló, ballon, roncsolt farmer, meg blézer is.

21576758_539603053098045_6478026029263749120_n.jpg

Az Instagramon nagyon okosan a számot adják meg a ruhához, így sokkal könnyebb megtalálni: B0721JX6T4 / 40 font.

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_16_234726.jpg





















A lányok hősök póló, 10 font, a kollekció egyik legolcsóbb darabja. (Ha jól láttam, van 6 fontért sima póló is. 

A méretezésben pedig egészen a tripla X-esekre is gondoltak!

Én jelenleg ezekkel szemezem, szigorúan figyelembe véve a vidéki hétköznapok ruha elvárásait!

41zksgpatnl.jpg91hnh-nfldl_ul1500.jpg

Liberté pulcsi, 22 font

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_17_01158.jpg

Széldzseki, 20 font

teljes_kepernyo_rogzitese_2017_09_17_01443.jpg

És igen, van cipő is a kollekcióban, és nem csak szandál (22 font), de én már most gondolok a jövő nyárra. 

legutobb_frissitve42.jpg

Amúgy meg, ez a virágos-madaras a kedvencem (Diana Von Fürstenberg inspirációt érzek!), persze tudom, hogy nem állna jól, nem az én arányaimra van ez szabva, de akkor is. Azt hiszem, képes lennék megvenni, tekintve, hogy 35 font összesen.

Jeff Bezos Amazon-vezérnek már régóta vannak "divatos" tervei vannak, - mint olvashattuk, ő volt a világ leggazdagabb embere több mint 90 milliárd dolláros vagyonával, egy napra július végén, aztán Bill Gates visszafoglalta helyét -, nem ez az első lépése a divat területére, 2006-ban megvette a Shopbop online áruházat, 2012-ben pedig a new yorki MET gálát szponzorálta, és Londonban az Amazoné Európa legnagyobb fotóstúdiója is. 

Szóval kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e az Amazonnak betörni az igazi divat világába, a Reserved, a H&M, meg az Asos mellett helyet találni, addig is én nézegetem a virágos-madaras ruhát...

Ó, és holnaptól (szeptember 18.) jön a Heidi Klum X Lidl kollekció!

És ne felejtsük el a férfiakat sem, ők 200 darabból válogathatnak.

Find - itt az Amazon saját ruhamárkája Tovább
Colombe d'Or - étterem a francia Riviérán, ahol eredeti Picasso és Matisse mellett vacsorázhatunk

Colombe d'Or - étterem a francia Riviérán, ahol eredeti Picasso és Matisse mellett vacsorázhatunk

21368820_1557346490988874_3125940371972592397_o.jpg

Amikor felkeltem hétfő reggel, még nem tudtam, hogy másnap egy régi álmom valósul meg, és eljutok a világhírű La Colombe d'Or-ba! Azt tudtam, hogy Cannes-ba megyünk, villámlátogatásra, de nem is néztem utána semminek, úgysem lesz időnk jeligére. Aztán minden másképp alakult és egyszer csak ott álltam St Paul de Vence-ban, előttem meg a La Colombe d'Or!

1-20170905_133451-002.jpg

A Colombe d'Or a francia Riviéra legendás műintézménye, egy rusztikus étterem hotellel, ahol a falakon a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs művészeti kollekcióját lehet megcsodálni. Picasso, Matisse, Chagall, Klein, Calder..

01-20170905_170334-01.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy 1920-ban Paul Roux nyitott egy kis kocsmát terasszal melyet Chez Robinsonnak nevezett el egy kis dél-franciaországi faluban, St Paul de Vence-ban, Cannes-tól egyórányira.

A hely egyre népszerűbb lett, ezért Paul és felesége,"Titine" bővített, lett 3 szoba az emeleten és új nevet is gondoltak: így született meg a La Colombe d'Or vagyis az Arany Galamb.

A barátságos atmoszféra és Paul művészeti érdeklődése folytán egyre több művész bukkant fel itt és egyre több alkotás került a falakra, ugyanis számos alkalommal így fizettek az ebédért vagy szállásért a pénztelen művészek.

Azt felejtsük el, hogy csak úgy besétálunk és körülnézünk, bár ha szemfüles az ember, mint mi, összejöhet!
A kapuban biztonsági őr (barna kapu a képen, kívülről amúgy semmi fakszni, ahogy látszik), bent pedig egyből az ajtónál be kell számolni, hogy vendégek vagyunk-e vagy foglalásunk van az étterembe. Amennyiben egyik sem, udvariasan be sem engednek.


Nekünk semmi nem volt persze, de kellő magabiztossággal haladtunk át a kapun, sétáltunk át a kerten, - telt ház persze, éppen ebédidő volt -, a bár felé (a pasim járt már itt többször, így ő tudta a járást), és ültünk le határozottan az egyik szabad asztalhoz. Amíg a pasim rendelt, addig én körül néztem. Persze azt is nagy magabiztossággal, mintha minimum szállóvendég lettem volna.

03-20170905_132546-01.jpg

05-20170905_132222-01.jpg

04-20170905_132507-01.jpg

 07-20170905_132002-01.jpg

08-20170905_131944-01.jpg

Ja, és még a kutya is ott volt velünk! Láthatóan ő is élvezte, errefelé még nem járt, de neki is nagyon bejött Dél-Franciaország, bár Cannes-ban a Carlton Hotel teraszára nem engedték be, ezen kicsit felhúzta magát, azt mondták neki, hogy túl nagy, jól meg is írta Twitter-en, hogy mit gondol erről!

1-20170905_132350-01.jpg

A hely nyilvánvalóan maga a történelem, rengeteg sztori, régi képek, ahogy a művészek, színészek, költők, írók múlatták itt az időt éveken keresztül. A képeket elnézve, nagy kedvem lenne visszamenni az időben és mondjuk az ötvenes-hatvanas években idejönni! A Cannes-i Filmfesztivál 1946 óta működik, gyanítom, hogy akkor igencsak megugrott a látogatottsága!

Picasso kedvenc helye volt, neki amúgy villája is volt a közelben, Mougains-ben, ott is halt meg, ha szerencsénk van, egy eredeti Picasso alatt is elkölthetjük a vacsoránkat.

14-20170905_131649-01.jpg

picassobd_0.jpg

Picasso a bárpultnál, ahol mi is rendeltünk.

Aztán Henri Matisse is törzsvendég volt, nem messze lakott, Vence-ban, ott van a Rosaire kápolna, amelyet a legapróbb részletekig ő tervezett és épített. Ezt sajnos most nem tudtam megnézni idő hiányában. Vissza kell jönnöm!

19-20170905_131510-01.jpg

 

Itt Jean-Paul Belmondo relaxál a medence mellett.

grid_ed_ch_v2_18_colombedor_belmondo.jpg

A képen Simone Signoret és Yves Montand, 1949-ben itt ismerkedtek meg és egyből egymásba szerettek, annyira, hogy vissza sem tértek partnereikhez, hanem a helyszínen össze is házasodtak, Paul, a tulajdonos volt a tanu. 28 évig voltak együtt.signoret-cinema.jpg

landscape-1466175821-gettyimages-104402436.jpg

Yves Montand egy Georges Braque mozaik előtt ugrik a medencébe, ami egyébként pont egy arany galambot ábrázol.

large_ed_ch_v2_18_colombedor_cover.jpg

Íme egy kis videó, amit inkognitóban készítettem!

Amikor felkeltem hétfő reggel, még nem tudtam, hogy másnap egy régi álmom valósul meg, és eljutok a világhírű La Colombe d'Or-ba! Azt tudtam, hogy Cannes-ba megyünk, villámlátogatásra, de nem is néztem utána semminek, úgysem lesz időnk jeligére. Aztán minden másképp alakult és egyszer csak ott álltam St Paul de Vence-ban, előttem meg a La Colombe d'Or! A Colombe d'Or a francia Riviéra legendás műintézménye, egy rusztikus étterem hotellel, ahol a falakon a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs művészeti kollekcióját lehet megcsodálni. Picasso, Matisse, Chagall, Klein, Calder.. Blog poszt link a bioban! #colombedor #stpauldevence #france #frenchriviera #art #picasso #matisse #calder #chagall #mylifeinpictures #slowliving #smallpleasures

Orsolya Ivanyi (@ivanyiorsolya) által megosztott bejegyzés,

 

Tehát amikor körbenéztem, akkor megtaláltam a medencét is, de közelebb már nem lehetett menni, ugyanis le volt kordonozva, a vendégekre való tekintettel, akik amúgy ott napoztak.

Na most, a képemen szemben van a fent említett mozaik, jobbra pedig egy Alexander Calder légmobil.
Itt megremegett egy kicsit a kezem, ugyanis nagy Calder rajongó vagyok! Tavaly Londonban a Tate Modern-ben volt egy szép, nagy Calder kiállítás, ahol nem lehetett fényképezni a legnagyobb bánatomra, plusz, nem mozgott semmi! Azért egyet fényképeztem titokban..

3-20170905_131228-01.jpg

full_ed_ch_v2_18_colombedor_calder.jpg

Calder nem csak a medence mellett, a falon is megtalálható.

22-20170905_131417-01_1.jpg

Ez itt egy Joan Miró, nem messze a fent említett Picasso-tól.

15-20170905_131643-01.jpg

A Colombe d'Or nem reklámozza magát, foglalni telefonon és e-mailben lehet. Ahogy ők mondják, ide elbújni jön az ember. 

11-20170905_131731-01.jpg

A képek nyilvánvalóan biztosítva vannak, és annyit megtudtam egy videóból, hogy mozgásérzékelővel vannak ellátva, szóval hozzájuk nyúlni nem célszerű.

1-20170905_131301-01.jpg

16-20170905_131556-01.jpg

17-20170905_131538-01.jpg

18-20170905_131532-01.jpg

26-20170905_131359-01_1.jpg

27-20170905_131350-01.jpg

Egy Yves Klein a sarokban megbújva, róla is írtam már, napszemüvegbe ágyazva: 

Yves Klein kékje szemüvegben él tovább

A szemüveg, amitől mindenki egy csapásra menő lesz!

30-20170905_131323-01.jpg

colombe_03.jpg

Az étlapot a bejárat mellett kint találtam meg a falon.

20170905_134608.jpg

A hotel 30 szobával rendelkezik, bevallom felosontam az emeletre, hátha belátok egy szobába, de a szobaasszony kedvesen lezavart, azért sikerült lekapnom még egy Caldert a lépcsőfordulóban!

A szobaárak 280 és 450 euró / éjszaka körül mozognak.

5-20170905_131111-01.jpg

A Colombe d'Or jelenleg is családi vállalkozás, Paul unokája, François és felesége, Danièle vezetik, ez utóbbi 40 éve érkezett a faluba nyaralni és festeni, amikor is megismerkedett leendő férjével.

Természetesen könyv is kapható a műintézményről (amit már megrendeltem), és pont az a kiadója, melynek londoni üzletéről tavaly már áradoztam, az Assouline. Ami még érdekes, hogy a kiadó ezzel a könyvvel kezdte meg munkásságát, ugyanis a tulajdonos házaspár is idejárt.

(Itt írtam róluk: Tea a világ legszofisztikáltabb könyvei között )

Fejben már nagyon készülök, hogy visszamenjek és megnézzem a kihagyott dolgokat, mint például a Fondation Maeght gyűjteményt, amely már zárva volt, mire odaértünk, és csak a kertet tudtam megcsodálni, vagy Matisse kápolnáját, vagy Chagall sírját a temetőben.

St Paul de Vence amúgy egy bájos kis, középkori falu, rengeteg galériával és étteremmel, már csak emiatt is érdemes ide ellátogatni.

1-20170905_190927.jpg

Colombe d'Or - étterem a francia Riviérán, ahol eredeti Picasso és Matisse mellett vacsorázhatunk Tovább
10 Design Hét program - szubjektív ajánló

10 Design Hét program - szubjektív ajánló

Idén is lesz Design Hét október 6 és 15 között, és valamilyen csoda folytán idén pont otthon leszek, ezt évek óta nem sikerült összehoznom. 

Így hát tegnap átbogarásztam a 150 (!) programot, és összeraktam a szubjektív ajánlómat, íme!

KULIKALAPBAN A PESTI NŐ

TÁRLATVEZETÉS ÉS WORKSHOP

1_-kep-dessewffy-flora.jpg

Honnan került a jachtpizsama a pesti nő ruhatárába? Mi volt Dessewffy Flóra, a Shanghaiban is fellépő revütáncos kedvenc összeállítása? Miként ihlette meg a Van Cleef & Arpels-t a kínai kulikalap? Sétáló tárlatvezetés a Sanghay-Shanghai: Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között c. kiállítás kurátorával és Kollár Csilla viselettörténésszel. A tárlatvezetés mellett ékszerkészítő workshoppal is várják az érdeklődőket.

1062 Andrássy út 103.
NYITVA: 2017. szeptember 22. - 2018. április 8., K-V 10:00-18:00 (belépés 17:15-ig)
TÁRLATVEZETÉS ÉS WORKSHOP: október 7., 15:00
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: max. 30 fő
REGISZTRÁCIÓ: hopprogram@hoppmuseum.hu

LÁMPA! - EGY DESIGN IKON A KORTÁST MŰVÉSZET FÉNYÉBEN

leuchte_006.jpg

A múzeum fókuszában egy 1924-ben, a Bauhausban tervezett lámpa, Wilhelm Wagenfeld korai főműve áll, melyet neves külföldi és magyar kortárs művészek átértelmezésében mutatatnak be. A helyi kontextust a Kiscell egykori tulajdonosa, Schmidt Miksa bútorgyáros lámpa terveket ábrázoló rajzsorozata adja. A Design Hét Budapest exkluzív tárlatvezetést B. Nagy Anikó, a kiállítás kurátora tartja.

Regisztráció (max. 25 fő): kapcsolat@kiscellimuzeum.hu

Részvételi díj: felnőtt 1.200 Ft;diák, ifjúsági, valamint nyugdíjas jegy 600 Ft

HELYSZÍN: Kiscelli Múzeum
CÍM: 1037 Budapest , Kiscelli út 108.
TÁRLATVEZETÉS: október 11., 17:00
NYITVA: szeptember 28. – november 5., K-V 10-18
Regisztráció kötelező: kapcsolat@kiscellimuzeum.hu
LINKEK: Web

A VASÁRNAPI EBÉD

KIÁLLÍTÁS

gogafood_01.jpg

Emlékszel még, milyen volt körbeülni a terített asztalt? Milyen érzés volt a legjobb falatokon osztozkodni? Milyen családi történetek hangzottak el a leveses tál fölött?

Góg Angéla formatervező, a Goga Food Design alapítója korábbi projektjeinek (Emlékek cukrászdája, Taste of Home) folytatásaképp ezúttal a vasárnapi étkezésekhez köthető emlékekre fókuszál. A békebeli vasárnapok történeteit elemezve született meg az a hat lépésből álló menüsor, mely újraértelmezett formában mutatja be a terített asztal elmaradhatatlan “kellékeit”. A közel egy éves kutatómunka eredményét a Design Hét Budapest programsorozat keretén belül, kiállítás formájában láthatja a nagyközönség.

MEGNYITÓ: Október 8-án (vasárnap) déli 12 órakor
A kiállítást Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás (Dollár Papa Gyermekei), valamint Horányi Attila művészettörténész (MOME) nyitja meg.

HELYSZÍN: Hybridart Space, 1052 Budapest, Galamb u. 6.

WORKSHOP: Október 11., 18:00
Ha tetszett a kiállítás és szeretnél még többet megtudni az emlékezés és az ízek kapcsolatáról, gyere el szerda esti workshopunkra. A foglalkozás során Angi személyesen mesél a kutatás tapasztalatairól majd izgalmas formában “járjuk körül” a terített asztalt és az ahhoz kapcsolható emlékeinket. Gyere és oszd meg velünk saját vasárnapi történetedet és ismerd meg másokét is.

Résztvevők száma: max. 12 fő
Regisztrálni itt tudsz: gogafooddesign@gmail.com

ZÁRÓEBÉD: Október 15., 12:00
A kiállítás ideje alatt mindennap kisorsolunk egy látogatót, aki részt vehet majd a záróebéden, és elfogyaszthatja a vasárnapi ebéd fogásait.

http://gogangela.hu/
https://www.instagram.com/gogafood/

IAMART

NYITOTT STÚDIÓ

01_iamart_portrait.jpg

A iamart Magyar Cementlap Manufaktúra egy új generációs startup vállalkozás, ahol az egyedi mozaiklap- és terazzógyártás rejtelmeibe nyerhetsz betekintést. Az üzemlátogatás során bepillanthatsz a dolgos manufaktúra mindennapjaiba, a workshopok alkalmával pedig megtervezheted és elkészítheted egyedi cementlapodat.

HELYSZÍN: iamart Cementlap Manufaktúra
CÍM:1211 Varrógépgyár utca 5.
IDŐPONT: október 7. és 14., 10:00-14:00 (műhelylátogatás), október 8. és 15. (workshop), 10:00-14:00
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: műhelylátogatás: minden órában max. 20 fő, workshop: max. 4 fő/alkalom
REGISZTRÁCIÓ: designhet@iamart.hu
RÉSZVÉTELI DÍJ (WORKSHOP)5.000 Ft/fő
LINKEK
Web
Facebook
Instagram
 

MAACRAFT X MAUTNER ZSÓFI

KOLLEKCIÓBEMUTATÓ

maacraft_dhb_kep.jpg

A Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelye bemutatja új termékcsaládját, valamint az újjászületett márka arculatát. A kollekció a gasztronómia témája köré épül, konyhai eszközök, kisbútorok és delikátesz termékek alkotják. A bemutató eseményen kampányunk arca, a Chili & Vanilia szerzője: Mautner Zsófi mutatja be a kollekció darabjait egy kóstoló keretében.

HELYSZÍNZ: Zhau Zhou, 1013 Budapest , Lánchíd utca 5. 
IDŐPONT: október 9., 18:00

CRYSTALLIZED

ÉKSZERKIÁLLÍTÁS

crystallized_studioaadaam.jpg

A laboratóriumi körülmények közt létrehozott szintetikus kristályok a mindennapjaink részei. Anyaguk, szerkezetük szinte mindenben megegyezik a természetes úton létrejövő kristályokéval – ezek inspirálták Ádám Krisztián ékszertervezőt új kollekciója, a Crystallized megalkotásakor.

HELYSZÍN: studioAADAAM
CÍM:1074 Budapest , Hársfa u. 29.
NYITVA: október 9–13., H-P 13-20
MEGNYITÓ: október 13. 13:00
Regisztráció kötelező: mail@aadaam.com 
LINKEK: Facebook

HOGYAN KÉSZÜLT?

KÖVÉR DÓRA REA, SILLING ZSÓFIA ÉS SZILÁGYI SAPI KIÁLLÍTÁSA

sapi.jpg

Három fiatal ékszer- és tárgytervező rendhagyó kiállítása, melynek során a látogatók betekintést kapnak az alkotói folyamatba is. Mi inspirál? Mit üzennek a tárgyak? Kinek? Kortárs ékszer? Csak fém? Műanyag? Kézzel készül? Digitália? 3Dnyomtatás? Mit? Miért? És miért ne?

HELYSZÍN: Supermarket Gallery
CÍM: 1052 Vitkovics Mihály u.3-5.
NYITVA: október 10-14., mindennap 12:00-20:00
MEGNYITÓ: október 10., 19:00
LINKEK
Facebook

Instagram

POLLINATE AVAGY BEPORZÁS

BAANTAL KIÁLLÍTÁS ÉS WORKSHOP

 baantal_1.jpg

Antal Balázs (BAANTAL) Pollinate kerámiatányér-kollekciója a kézzel festett virágokra és az akvarellfestés sajátosságaira épül, ötvözve a véletlenszerűséget és a tudatos ecsetkezelést. A különleges technika a workshopon ki is próbálható.

CÍM: 1091 Üllői út 69.(földszint 6., kapucsengő: 15)
NYITVA: október 10-17., H-P 10:00-19:00, Szo-V 10:00-15:00
KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNE: Szenecsár Galéria és Kreatív Műhely
MEGNYITÓ: október 10., 18:00
WORKSHOP IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE: október 14., 10:30-14:00, MadeByYou Budapest (1053 Budapest, Királyi Pál u. 11.)
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: max. 10 fő
REGISZTRÁCIÓ: info@madebyyou.hu
LINKEK
Web
Facebook
Instagram

BOLIA – EGY ÚJ SKANDINÁV DESIGN MÁRKA BUDAPESTEN

DESIGN LOFT & DJ PARTY

innoconcept.png

Dán „sziget” Óbudán, avagy hygge-érzés a loftban // Danish haven in Óbuda – hygge in the loft

Tengerillatot, esőt, vagy frissen csapolt Tuborgot nem ígérhetünk, de az új skandináv dizájnt reprezentáló kanapékat, székeket, asztalokat és dizájntárgyakat igen – bemutatkozik a dán Bolia.

Az INNOCONCEPT új bemutatótermébe, az egykori Budapesti Harisnyagyár indusztriális hangulatú falai közé a Design Hét Budapest ideje alatt a hygge-érzés költözik.

Melyek a legújabb trendek a dán lakberendezésben? Hogyan jelenik meg a városi feeling és a „zöld gondolat” a kész javaslatok helyett inkább ötletek sokaságát kínáló INNOCONCEPT-nél? Egyebek mellett erről szerezhetnek személyes élményeket az óbudai dán „szigeten”.
És hogy valóban otthon érezhesse magát akár egy született koppenhágai is: a muzikális design-fanokat dán zenével, az éhes látogatókat pedig rozskenyérből készült halas szendviccsel várjuk, de nem maradnak hoppon a legendás dán desszert, a Rødgrød med fløde rajongói sem.

HELYSZÍN: Innoconcept, Óbudai Harisnyagyár
CÍM: 1033 Budapest, Bogdáni út 1.
DESIGN LOFT & DJ PARTYoktóber 10. 19:00
NYITVATARTÁS: K-P: 10-18, Szo 10-14
Regisztráció kötelező: goo.gl/forms/qTkOL1tmPRc8AwRI3
LINKEK
Web
Facebook

PAPER UP!

NYITOTT STÚDIÓ

Hogyan kerül feldolgozásra, újrahasznosításra a hulladék? Milyen kísérletek zajlanak a háttérben? A Paper Up műhelyében ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz. Koralevics Rita személyesen mutatja be, milyen sokféle használati tárgy készülhet papírból, a megfelelő technika segítségével.

HELYSZÍN:Paper Up műhely
CÍM: 1163 Cziráki u. 26-32 (EMG Ipari Park, érdeklődni a portán)
IDŐPONT: október 10, 16:00-19:00, október 14., 11:00-15:00
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: alkalmanként max. 10 fő
REGISZTRÁCIÓ: korarit@gmail.com
LINKEK
Facebook
Instagram
10 Design Hét program - szubjektív ajánló Tovább